Az ezernapos háború (spanyolul: Guerra de los Mil Días) egy polgárháború volt Kolumbiában 1899. október 17. és 1902. november 21. között. A konfliktus kezdetben a Kolumbiai Liberális Párt és a Nemzeti Párt által vezetett kormány között tört ki, majd miután a Kolumbiai Konzervatív Párt elmozdította a Nemzeti Pártot a hatalomból, a liberálisok és a konzervatív kormány harcává vált.

A háború közvetlen kiváltó oka a liberálisok, konzervatívok és nacionalisták között fennálló, a föderalizmus és a központosítás (centralizmus) körül forgó évtizedes ideológiai ellentét volt, amely az 1886-os alkotmány bevezetését és a Regeneración néven ismert politikai folyamatot követte. Az 1898-as elnökválasztás után a feszültség a tetőfokára hágott, és 1899. október 17-én a Liberális Párt tagjai Santander megyében hivatalosan is felkelést hirdettek a nemzeti kormány ellen. A nyílt harcok november 11-én kezdődtek meg, amikor a liberális erők megpróbálták elfoglalni Bucaramanga városát. A konfliktus három évvel később, a neerlandiai és a wisconsini békeszerződés aláírásával ért véget. A háború konzervatív győzelemmel zárult, amely további 28 évre biztosította a Konzervatív Párt egyeduralmát a kolumbiai politikában, és azóta Kolumbia egységes állami berendezkedését sem érte komolyabb kihívás.

A konfliktus nemzetközi méretűvé is vált, mivel átnyúlt Ecuador és Venezuela területére is. E két ország, valamint Guatemala, El Salvador és Nicaragua konzervatív és liberális frakciói szintén támogatták saját ideológiai szövetségeseiket Kolumbiában. Az Amerikai Egyesült Államok a Panama-földszorosban lévő érdekeltségei miatt – a Mallarino–Bidlack antagónia és szerződés betartatására hivatkozva – tengerészeti erőkkel avatkozott be Panamában (amely ekkor Kolumbia egyik tartománya volt).

A becslések szerint 100 000 – 180 000 emberéletet követelő háború – amely az akkori lakosság körülbelül 2,5–3,8%-át jelentette – Kolumbia történetének legvéresebb és legpusztítóbb polgárháborúja volt. A konfliktus súlyos gazdasági, politikai és társadalmi következményekkel járt: az ország gazdasága részben összeomlott, a kormányzati instabilitás tartóssá vált, és 1903-ban végül Panama tartomány is elszakadt a köztársaságtól.

Előzmények A 19. század folyamán Kolumbia politikailag mindvégig instabil ország volt. A két fő politikai erő – a konzervatívok és a liberálisok – hosszas harcot vívtak az egységes (centralizált) állam, illetve a föderatív államszervezet megteremtéséért. Az 1885-ös polgárháborút követően – amelyben a Liberális Párt radikális szárnya fellázadt Rafael Núñez kormánya ellen, de vereséget szenvedett – az 1863-as föderális rionegrói alkotmányt felváltotta az 1886-os alkotmány. Ezzel vette kezdetét a Regeneración néven ismert központosító politikai folyamat.

A Regeneración relatív békét hozott Kolumbiának, de nem tudta feloldani az ország egyes megyéi közötti belső politikai és gazdasági ellentéteket. A tartós feszültségeket tovább fokozta a Manuel Antonio Sanclemente elnök betegsége miatt kialakult hatalmi vákuum. A helyzet végül nyílt felkelésbe torkollott: 1899. október 17-én Santander megyében a liberálisok kikiáltották a felkelést, a tényleges hadi cselekmények pedig november 11-én, a bucaramangai csatával kezdődtek meg.

A háború menete

Liberális felkelés A polgárháború kirobbantásának eredeti céldátuma 1899. október 20. volt. Egyes liberális tábornokok – különösen Paolo Emilio Villar – türelmetlensége miatt azonban a kezdést október 17-re hozták előre. A liberálisok közül sokan haboztak, mivel úgy vélték, nem rendelkeznek elegendő emberrel és megfelelő szervezettséggel. Ennek ellenére a felkelés Socorro (Santander) községben kitört, a lázadók pedig Venezuelából vártak katonai erősítést.

A konzervatív kormány reakciója sem váratott magára: katonai csapatokat készítettek elő Santander fővárosa, Bucaramanga felé. A seregek azonban soha nem érkeztek meg a rendeltetési helyükre, mert a katonák megtagadták a szolgálatot, miután a mély gazdasági válság miatt a kormány csak elismervényekkel ("tickets") tudott fizetni nekik. Senki sem számított arra, hogy a háború három évig fog tartani és katasztrófába sodorja az országot. Idővel a harcok Kolumbia teljes területére kiterjedtek.

Az első liberális vereségek korán bekövetkeztek, amikor a konzervatívok október 24-én győzelmet arattak a Magdalena-folyóért vívott csatában. Ennek ellenére a konzervatívok helyzete is törékeny volt: a rend Helyreállítása érdekében két frakcióra (Történelmiek és Nacionalisták) szakadtak. Elmozdították tisztségéből Sanclemente elnököt, és José Manuel Marroquínt ültették a helyére. Válaszul a liberálisok Gabriel Vargas Santost jelölték az elnöki tisztségre.

A santanderi Peralonso és Palonegro mellett vívott csaták hatalmas pusztítást hoztak. Peralonsónál a liberálisok arattak győzelmet Rafael Uribe Uribe vezetésével. A rendkívül véres palonegrói csatában (1900. május 26.) viszont a konzervatívoknak sikerült megállítaniuk az ellenséges erőket.

A háború vége felé A palonegrói vereség után a liberálisok két táborra szakadtak: a békepártiakra és a háborúpártiakra. A konzervatívok nacionalista szárnya elérkezettnek látta az időt a háború lezárására, amely ekkorra főként Panama tartományra és a Karib-tenger partvidékére korlátozódott.

Ezzel a döntéssel sikerült elkerülni a háború teljes nemzetközivé válását, noha ezt Cipriano Castro venezuelai elnök kifejezetten szorgalmazta (aki Uribe Uribét ismerte el Kolumbia elnökeként). A Marroquín által vezetett konzervatív csapatoknak 1901. július 29-én, a San Cristóbal-i csatában sikerült visszaszorítaniuk a liberálisoknak nyújtott venezuelai segítséget, a liberális erők pedig súlyos vereségeket szenvedtek Juan B. Tovar konzervatív tábornoktól.

Castro venezuelai elnök továbbra is a háború egyik fő mozgatórugója maradt 1901 végén és 1902-ben. 1901 szeptemberében 1200 venezuelai katonát vezényelt ágyúkkal, puskákkal és géppuskákkal Kolumbiába, így a határvidéken harcoló liberális csapatok jelentős részét venezuelaiak alkották. A riohachai csata során Castro egy hadihaót küldött a város kikötőjének blokádjára, és elrendelte, hogy José Antonio Dávila venezuelai tábornok vegye át a közös erők irányítását. A venezuelai erők hibái miatt azonban a kolumbiai erősítés ki tudott szállni Riohacha közelében, és ellentámadást indított, ami a liberális-venezuelai csapatok tömeges megfutamodásához és a kolumbiai hadsereg győzelméhez vezetett.

Látva, hogy a liberálisok nem tudják legyőzni a konzervatívokat, Uribe tábornok végül felajánlotta a fegyverletételt, bizonyos feltételek mellett.

A neerlandiai és a wisconsini békeszerződések Az első békeszerződést, amely rögzítette a harcok beszüntetését, 1902. október 24-én írták alá a Neerlandia ültetvényen. Panamában a harcok az év közepére lényegében véget értek. 1901 végétől tengeri harcok folytak a liberális Almirante Padilla és a konzervatívoknak kölcsönadott chilei Lautaro hadihaók között; utóbbit a liberálisok 1902. január 20-án Panama városa előtt legyőzték.

A legnagyobb fenyegetést azonban az amerikai haditengerészet jelentette, amelyet Theodore Roosevelt kormánya küldött a térségbe, hogy megvédje az Egyesült Államok jövőbeli érdekeit a Panama-csatorna megépítésével kapcsolatban. A Benjamín Herrera tábornok vezette liberálisok így megadásra kényszerültek. (A panamai őslakosok számára Victoriano Lorenzo későbbi meggyilkolása a földjeikért vívott küzdelem elbukását jelképezte.)

A végleges békeszerződést 1902. november 21-én írták alá a USS Wisconsin amerikai csatahajó fedélzetén. A liberálisokat Lucas Caballero Barrera tábornok (a Cauca és Panama egyesített hadseregének parancsnoka) és Eusebio A. Morales ezredes (Benjamín Herrera tábornok képviselője) képviselték. A konzervatívok oldaláról Víctor M. Salazar tábornok (Panama tartomány kormányzója) és Alfredo Vázquez Cobo tábornok (a konzervatív hadsereg atlanti, csendes-óceáni és panamai vezérkari főnöke) írták alá a dokumentumot, amely a teljes kormányt képviselve pontot tett a háború végére. Jegyzetek

Források https://web.archive.org/web/20061023211139/http://www.raicespaisas.org/guerra_1000_dias.htm https://web.archive.org/web/20070928063543/http://www.deslinde.org.co/Dsl33/guerra_de_los_mil_dias.htm

Kategória:Kolumbia történelme Kategória:Polgárháborúk Kategória:1899 Kategória:1900 Kategória:1901 Kategória:1902