A kutyás hölgy (orosz eredeti címe Дама с собачкой) Anton Pavlovics Csehov egyik legismertebb elbeszélése. Először a moszkvai Russzkaja Miszl című folyóirat 1899 decemberi számában jelent meg. Magyarra fordította Devecseriné Guthi Erzsébet.

Előzmények A kutyás hölgyhöz kapcsolható első említés már 1896-ban bekerült az író jegyzetfüzetébe egy kaukázusi üdülőhelyen. 1899 nyarát Csehov és későbbi felesége, Olga Knipper együtt töltötte Jaltában, a hegyekkel körülvett tengerparti üdülőhelyen, ahol befejezéshez közeledett Csehov házának építése. Itt írta az elbeszélést, melyet október végén fejezett be. Később, gyűjteményes műveinek megjelentetése előtt több változtatást eszközölt rajta. Többek között kiemelte a főhős, Gurov hajlamát saját cselekedeteinek elemzésére, elhagyta viszont a hősnő házasságának és az Sz. városban töltött életének történetét; kimaradt Anna Szergejevna hosszabb szerelmi vallomása is. Az elbeszélés négy fejezetből áll. Az első kettő Jaltában, a két utóbbi zömmel Moszkvában, egy kisebb része Sz. városban játszódik.

Cselekménye Beszélték, hogy a parton új arc tűnt fel: egy hölgy kiskutyával – kezdődik a férfi főszereplő, Gurov szemszögéből írt, de nem általa elbeszélt történet.

1. Dmitrij Dmitrijevics Gurov, a negyven év körüli, Jaltában pihenő moszkvai banktisztviselő szemet vet a szintén ott nyaraló Anna Szergejevnára. Mindketten házasok, mindketten egyedül vannak, a „kutyás hölgy” könnyű esetnek látszik. Gurov háromgyerekes családapa, feleségét korlátoltnak tartja és nem szereti, gyakran meg is csalja. Jó megjelenése és választékos modora miatt vonzónak találják a nők, ő pedig általában lenézi őket, mégis jól érzi magát a társaságukban. Régóta megszokta már, hogy a könnyű kalandnak induló ismeretségek végül mindig teherré válnak.

Az apró spitz „segítségével” gyorsan és egyszerűen ismerkednek meg. Sétálgatnak, beszélgetnek, találkozgatnak. A férfit meghatja a fiatal asszony félszegsége, aki nem rég talán még iskolába járt, mint most az ő lánya.

2. Amikor megismerkedésük után egy héttel Gurov először csókolta meg és azt mondta, menjünk fel magához, Anna Szergejevna nem tiltakozott. Szentpéterváron nevelkedett, de két éve Sz. városban él. Húsz évesen ment férjhez von Diederitz hivatali alkalmazotthoz, mert szabad életre vágyott, de csalódott a férjében: „bizonyára becsületes, jó ember, de lakáj” – mondja róla.

Gurovot meglepte és bosszantotta, hogy Anna Szergejevna olyan komolyan veszi és bűnösként éli meg a kapcsolatukat, de ugyanakkor meghatotta az asszony tisztasága, aki most először hűtlen – ahogy mondta: nem a férjéhez, hanem önmagához. Romlott nő vagyok, feslett asszony, megvetem magam – ismételgette, és a férfi csendesen tűrte a lelkiismereti kitöréseit, majd gyengéden megnyugtatta. Egy alkalommal kikocsiztak a közeli Oreandába és leültek egy padra. Hallgatták a hullámok morajlását, némán nézték a hajnali tengert. Az asszony mellett ülve Gurov „arra gondolt, hogy tulajdonképpen minden olyan gyönyörű ezen a világon, minden, kivéve azt, amit mi magunk gondolunk és cselekszünk, amikor megfeledkezünk a lét magasabb céljairól, emberi méltóságunkról.”637. oldal.

Viszonyuk addig tartott, amíg levél nem érkezett a férjtől, hogy mégsem tud Jaltába menni, és kéri feleségét, hogy utazzon haza. Kocsin mentek a vasútállomásra, Anna szerelemmel telve örökre elbúcsúzott a férfitól. Gurov kissé bánta a maga enyhén fölényes modorát, mert az asszony nyilván nem volt vele boldog, – de azután lezárta magában az ügyet.

3. Északon, Moszkvában már tél volt. Gurov szerette Moszkvát és otthon azonnal belemerült megszokott tevékenységeibe, a főváros társasági életébe. Azt hitte, hamar elfelejti az egész kalandot, ahogy máskor is lenni szokott, de kellemes emlékei nem tompultak, hanem egyre élesebbekké váltak. Újra és újra megjelent előtte Anna kedves arca, és végül egy decemberi napon elutazott Sz.-be. Remélte, hogy az aznapi színházi bemutatón megláthatja az asszonyt. Ott is volt a férje oldalán, akiről most egyszerre Gurov is azt gondolta: tényleg van benne valami unalmas és megalázkodó. A felvonás szünetében sikerült titokban félrevonnia az asszonyt. Állandóan önre gondolok, mindketten megőrültünk, soha nem leszek boldog, suttogta a remegő, félájulttá vált Anna és arra kérte, hogy azonnal utazzon el, majd ő maga meglátogatja Moszkvában.

4. Anna Szergejevna két-három havonta ellátogatott Moszkvába, a férjének azt mondta, ott kell kezeltetnie a női betegségét. Ilyenkor Gurov titokban eljárt hozzá esténként a szállodába. Kettős élete volt: egy nyilvános és hazug, melyet bárki láthatott; és „mindaz, amiben őszinte volt és nem csalta meg önmagát, ami életének lényege volt – titokban zajlott…”644. oldal. Egy alkalommal csak reggel kapta meg az üzenetét, és Anna a várakozástól kimerülten fogadta, majd sokáig sírt. Sírt, amiért mindig csak rejtőzködve találkozhatnak, Gurov pedig mélyen átélte a pillanatot és megértette, hogy csak most, életében először ismerte meg a szerelmet. De vajon hogyan szabadulhatnának ebből a helyzetből, amelyben állandóan csalniuk, bújkálniuk kell?

„És úgy tűnt, hogy hamarosan találnak megoldást, és akkor majd egy új, gyönyörű élet kezdődik; és mindketten tisztán látták, hogy a vége még messze, nagyon messze van, és a legbonyolultabb, a legnehezebb csak most kezdődik.”

Fogadtatása A kutyás hölgy Csehov késői alkotói korszakának egyik utolsó elbeszélése. Egy kortársa szerint „hatás és erő szempontjából nem marad el legjobb korábbi műveitől, az Unalmas történettől és A 6-os számú kórteremtől.И. И. П-ский: Трагедия чувства (Критический этюд, 1900)

Ivan Bunyin az elbeszélést Csehov egyik legjobb művének tartotta. Makszim Gorkij levelében ezt írta róla: „Ön megöli a realizmust… Ön után senki sem tud továbbmenni ezen az úton, senki sem tud olyan egyszerűen írni ilyen egyszerű dolgokról, ahogyan Ön tud.” Többen hangsúlyozták Gurov kibontakozó kései szerelmének mesteri ábrázolását, és hogy különösen a mű második fele (3-4. fejezet) tesz mély benyomást az olvasóra.

A kritikusok véleménye azonban megoszlott. Az egyik kritika elítélte Csehov hőseit, mert az ábrázolt drámai helyzetben képtelenek küzdeni a boldogságukért: a dráma „a küzdelem hiányában, a hősök gyengeségében van” (Szkabicsevszkij); egy másik az elbeszélést „pesszimista idealizmussal átitatott mű”-ként jellemezte (Volzsszkij). N. K. Mihajlovszkij az író munkásságának új szakaszát látta a novellában, szerinte Csehov előtt az „élet új oldalai” nyíltak meg, és kiemelte a főhős morális újjászületésének ábrázolását.

Mások éppen morális szempontból bírálták a művet, mert nem tartották elfogadhatónak, hogy az író megértéssel ábrázolja, ahelyett hogy elítélné hősei viselkedését, és hogy védené „a családi kötelességek szentségét”. Tolsztoj tetszését sem nyerte meg az elbeszélés, Nietzsche kártékony hatását látta benne „Ez mind Nietzsche. [Olyan] Emberek, akik nem alakítottak ki magukban határozott világnézetet, amely különbséget tesz jó és rossz között”. Az elutasító vélemények másik csoportja azt kifogásolta, hogy a történetnek szerintük nincs befejezése, a szerző nem ad választ a felvetett kérdésre.

Egy további korabeli kritikus (I. I. I-szkij, igazi neve I. V. Preobrazsenszkij) szerint „a szerző kiváló tehetséggel ábrázolja az érzelmek kialakulását és fejlődését”. Csehovot az orosz Maupassant-nak nevezte és kiemelte A kutyás hölgy és Maupassant Clair de Lune (Holdfény) című művének közös vonásait.

1995-ben Rév Mária Maupassant egy másik művével, Yvette című elbeszélésével összehasonlítva ismertette a művet. Utalt egy korábbi Csehov-elbeszélés azonos motívumára is, amelynek hősnője szintén csak menekülésként választja a házasságot (Honi fészek).

„Ez a novella egy szép Anna Karenina-parafrázis” – írja Hetényi Zsuzsa. – „Két másfelé házas embert elér a szerelem, és boldogok együtt, de nem lehetnek egymáséi.” A 21. századi értelmezések közül érdemes még megemlíteni egy világirodalmi szempontokat előtérbe helyező orosz elemzést is.

Magyarul Fürdői ismeretség, először A Hét című folyóirat 1902. szeptemberi számaiban, két folytatásban jelent meg. Devecseriné Guthi Erzsébet: A kutyás hölgy

Filmfeldolgozások A kutyás hölgy (1960), rendező: Joszif Hejfic, szereplők: Ija Szavvina, Alekszej Batalov.

Jegyzetek

Források

További információk Дама с собачкой (Az elbeszélés orosz szövege, kritikai kiadás, 1977)

Kategória:Elbeszélések Kategória:Anton Pavlovics Csehov prózai művei