Az argumentum ad temperantiam (szó szerint: „az egyensúlyozgatásra alapozó érvelés”) olyan érvelési hiba, mely szerint a konkrét érvektől függetlenül a vitában a két szemben álló álláspont közötti kompromisszum a helyes. Gyakran hivatkoznak effajta arany középútra, amikor két egymással markánsan szembenálló álláspont van egy adott kérdésben, és úgy tűnik, a vita nem tud kimozdulni a holtpontról.
Általános formája: A és B két szembenálló álláspont C álláspont A és B között helyezkedik el Tehát C a helyes álláspont
Egyszerű szemléltetés: ha A azt állítja, hogy 2 + 2 = 4, B pedig azt, hogy 2 + 2 = 5, az argumentum ad temperantiam alapján ebből adódik a „helyes” álláspont (C): 2 + 2 = 4,5.
Példák Molnár képviselő a költségvetési kiadások csökkentésére a munkanélküli-segély 50%-os csökkentését javasolta, míg Szabó képviselő 10%-os növelést javasolt, hogy a juttatások lépést tartsanak az inflációval és a megnövekedett megélhetési költségekkel. Szerintem Takács képviselő 20%-os csökkentési javaslata a legjobb, mert ez egy jó középút a két javaslat között, ezért ezt kell támogatnunk. Egy hónappal ezelőtt egy vihar megrongálta az egyik fát Péter udvarában. János, a szomszédja megkérte Pétert, hogy vágja ki, nehogy rádőljön János szerszámoskamrájára. Két napja egy újabb vihar kidöntötte a fát, ami összetörte János kamráját, aki most kártérítésként 50 000 forintot követel Pétertől, de ő egy fillért sem akar fizetni. Nyilvánvaló, hogy a legjobb megoldás a két szélsőség közötti kompromisszum, azaz fizessen Péter 25 000 forintot Jánosnak.
Lásd még Okrent törvénye
További információk Fallacy: Middle Ground – the Nizkor Project
Kategória:Érvelési hibák Kategória:Latin kifejezések