A Dinoszaurusz Tartományi Park (angolul Dinosaur Provincial Park , franciául Parc provincial Dinosaur ) Kanada Alberta tartományának egyik világörökségi helyszíne. A park a Red Deer folyó völgyében helyezkedik el, és feltűnően kietlen, víz és szél koptatta felszínéről ismert. A világ egyik legnagyobb dinoszauruszmaradvány-lelőhelye. Harminckilenc dinoszauruszfajt fedeztek fel, és több mint 500 példányt adtak át a világ múzeumainak.

A park területén már 8000 évvel ezelőtt élt egy vadászó népcsoport. Az első kövületet 1884-ben Joseph B. Taylor találta, majd az ő nyomán érkezett 1888-ban Thomas Weston, az első kanadai hivatásos fosszíliagyűjtő. A Dead Lodge-kanyonban hatalmas fosszíliahalmazt fedezett fel. Az első paleontológus, aki tudományos alapon kutatott, Lawrence Lamb volt 1897-ben. A nemzeti parkká nyilvánításra az első lépések már 1915-ben megtörténtek, s 1955. június 26-án megalapították a Dinoszaurusz Tartományi Parkot, amelyet 1959-ben nyitottak meg a látogatók előtt.

Azok a nagy folyók, amelyek 75 millió évvel ezelőtt itt folytak, homokot és iszapot hagytak maguk után, amelyből a mai park völgyfalai, dombjai és homokkőoszlopai felépültek. A Würm-glaciális végén (körülbelül évvel ezelőtt) az olvadó jég vize alakította a völgyet, amin keresztül a Red Deer folyó folyik. Ma a prériről érkező patakok vize tovább koptatja a kőzetrétegeket, s az így kialakult formációk a legnagyobbak Kanadában. Az eredmény egy földöntúli, hátborzongató táj.

Hetvenötmillió évvel ezelőtt a táj nagyon különbözött a maitól. Az éghajlat szubtrópusi volt buja erdőkkel, amik befedték a parti síkságot. A folyók a síkságon keresztül a meleg beltengerbe érkeztek. A mocsaras terület sokféle állatnak adott otthont, közöttük dinoszauruszoknak. A feltételek tökéletesek voltak ahhoz, hogy csontjaik kövületekként megmaradjanak. Ma, az ásatások megkezdése után egy évszázaddal már több mint 150 teljes dinoszaurusz-csontvázat fedeztek fel.

A Dinoszaurusz Tartományi Park őrzi az édesvízi gerincesek kövületeinek rendkívül változatos csoportját is. A halak közül cápákat, rájákat, lapátorrú tokot, sugarasúszójú halakat, kajmánhalakat és csontos halakat találtak. Kétéltűek közül békákat, szalamandrákat, és a kihalt albanerpetontideket leltek. Hüllők közül a gyíkok, teknősök sok fajtája, krokodilfélék és a halevő Champsosaurus élt a területen.

A madarakat többek között a Hesperornithiformes rend tagjai és a Quetzalcoatlushoz hasonló óriási pteroszauruszok képviselték. Az erszényesek, méhlepényesek és az ősi emlősök (multituberculata) is megjelentek.

A park nagyon komplex ökoszisztémával dicsekedhet, amelyet préri vesz körül, s amelynek egyik meghatározó eleme a nyárfa. Alkonyatkor a prérifarkasok kórusa hallható együtt az éjjeli baglyok kiáltásaival. Nyulak, őzek és villásszarvú antilop láthatóak; csörgőkígyók és kerti kígyók úgyszintén. Tavasszal és nyáron pólingok és kanadai ludak mutatkoznak. A kaktuszok északi faja közül néhány szintén található a parkban.

A parkban talált dinoszauruszok listája:

Saurischia rend Segnosauridae Erlikosaurus sp. Avimimidae Avimimus sp. Ornithomimidae Dromiceiomimus samueli Ornithomimus edmontonicus Struthiomimus altus Elmisauridae Elmisaurus elegans Oviraptoridae Chirostenotes sternbergi Chirostenotes collinsi Troodontidae Troodon formosus Dromaeosauridae Dromaeosaurus albertensis Ricardoestesia gilmores Saurornitholestes langstoni Tyrannosauridae Gorgosaurus libratus Daspletosaurus torosus Aublysodon sp. Ornithischia rend Hadrosauridae Corythosaurus casuarius Lambeosaurus lambei Lambeosaurus magnicristatus Parasaurolophus walkeri Gryposaurus notabilis Brachylophosaurus canadensis Prosaurolophus maximus Protoceratopsidae Leptoceratops sp. Ceratopsidae Centrosaurus apertus Centrosaurus nasicornus Styracosaurus albertensis Chasmosaurus belli Chasmosaurus russelli Eoceratops canadensis Pachycephalosauridae Stegoceras validum Pachycephalosaurus sp. Gravitholus albertae Ornatotholus browni Hypsilophodontidae Thescelosaurus sp. Nodosauridae Panoplosaurus mirus Edmontonia longiceps Ankylosauridae Euoplocephalus tutus

Fordítás

További információk A Dinoszaurusz Tartományi Park hivatalos honlapja UNESCO világörökség

Kategória:Természeti világörökségi helyszínek Kategória:Kanada világörökségi helyszínei