A vörösbegy (Erithacus rubecula) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó faj, melyet korábban a rigófélék közé soroltak. 2010 óta, azaz miután áthelyezték a Larvivora nembe a rozsdástorkú vörösbegyet (Larvivora akahige) és a bársonyostorkú vörösbegyet (Larvivora komadori), a vörösbegy az Erithacus madárnem egyetlen fajává vált.
1960-ban a The Times által támogatott szavazással az Egyesült Királyság nem hivatalos nemzeti madarává választották. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1996-ban „Az év madarává” választotta.
A vörösbegy 12,5–14 centiméter hosszú. A tojó és a hím hasonló színezetű, narancssárga tollakkal borított begyük és arcuk van, a „vörös”, tulajdonképpen narancssárga tollazat körül szürke sáv található és testük felső részein a tollazat barnás színezetű. Nyugat-Szibériától kezdve egész Európában megtalálhatóak, délen pedig elterjedési területük Észak-Afrikáig terjed. Életterük északi részein a sarkkör közelében fekvő területektől északra nem élnek vörösbegyek.
Az angol nyelvterületeken robin néven emlegetik, bár ezt az elnevezést több hasonló tollazatú madárfajra használják, mint amilyen például a vándorrigó (Turdus migratorius), mely a rigófélék közé tartozik, valamint az Ausztráliában őshonos Petroica madárnemre.
A vörösbegy, vagy más néven csipkemadár erdők, bokrosok madara. Lágy éneke az alkonyati órákban is felcsendül. Kemény teleken a házak mellé húzódik, ahol etethető főtt sárgarépával is. A vörösbegy főleg rovarevő, ám ősszel és télen bogyókkal egészíti ki étrendjét. Világszinten nem veszélyeztetett, de Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.
Taxonómia és rendszertan bélyegkép|balra|200px|Carl von Linné, aki elsőként írta le, illetve nevezte meg ezt a madarat
A vörösbegy az egyik olyan madárfaj volt, melyet Carl von Linné leírt 18. századi munkájában, a „Systema Naturae” című művében Motacilla rubecula néven. Nevének rubecula utótagja a latin ruber, azaz „vörös” szóból ered. Az Erithacus előtagot Georges Cuvier francia zoológus alkotta meg 1800-ban és így alakult ki ma is használatos rendszertani elnevezése, az Erithacus rubecula.
Angol elnevezésében eredetileg vörös mellkasúaknak hívták e madarakat, mivel jól megkülönböztethetőek voltak mind hím, mind a nőstény egyedeik a többi madárfajtól a vöröses begyük miatt. (Angliában egyébként a 16. századig nem is ismerték azt a szót, hogy narancs, hiszen e gyümölcs csak ekkoriban kezdett ismertté válni, és vele együtt kezdték el a színnek is az orange elnevezést alkalmazni. Ezért is nevezték el a vörösbegyet vörös mellkasúnak). Angliában a tizenötödik században vált elterjedtté az a gyakorlat, hogy emberi neveket adjanak a népszerű fajoknak és ekkor adták a vörösbegyeknek a robin redbreast elnevezést, mely később robin változatra rövidült. További régi angol elnevezései e madárfajnak a ruddock és a robinet. Az amerikai irodalmi művekben a tizenkilencedik század vége óta gyakran csak English robin, azaz angol vörösbegy néven említik e madárfaj egyedeit. Nyugati fríz nyelven a robyntsje, vagy a robynderke elnevezés hasonlatos az angol nevéhez, míg a holland elnevezése roodborstje, vagy a francia neve rouge-gorge szintén a jól kivehető vörös begyére utalnak, akárcsak a magyar vörösbegy elnevezés.
A vörösbegyek a légykapófélék családjába tartoznak, főleg rovarokkal táplálkoznak. Ugyanebbe a besorolásba tartoznak a fülemülék és a Saxicola egyedei is, mint például a rozsdás csuk. A palearktikus faunatartomány fajait általában az Erithacus nemben helyezik el, ám a rozsdástorkú vörösbegy és a bársonyostorkú vörösbegy ugyanakkor a később kijelölésre került szigeti fajok fauna-tartományhoz tartoznak - manapság már nem tartoznak ugyanabba a nembe, mint a vörösbegy. A biogeográfiai mitokondriális DNS citokrom b nukleinsav sorozat adatai azt mutatták, hogy a távol-keleti vörösbegyeket, a Larvivora-fajok közé kell sorolni - ami meg is történt - és csak az európai fajnak, amely a szóban forgó madár, kell meghagyni az Erithacus besorolást.
Alfajai Korábban úgy tartották, hogy nagy eurázsiai kiterjedése ellenére a vörösbegyeknél nem alakultak ki valódi alfajként elkülöníthető alfajok, ám a legújabb rendszertani vizsgálatok alapján kiderült, hogy vannak olyan alfajai, melyek önálló egyedfejlődési pályára álltak. Ilyenek például többek közt a Kanári-szigeteken élő E. r. marionae és az E. r. superbus is. A vörösbegyek alfajait főleg a különböző szigeteken, vagy hegyvidéki területeken élő populációira értik. A vörösbegyek megtalálhatóak a Brit-szigeteken és Nyugat-Európa nagy részén, az Erithacus rubecula melophilus alfaj számít a szomszédos területek között vándorló alfajnak. A Korzikán és Szardínián, valamint Északnyugat-Afrikában élő E. r. witherbyi közel ugyanolyan, mint a melophilus, de szárnyfesztávolsága rövidebb. A legészakabbi egyedek nagyobbak és fakóbb színűek, mint amilyen az E. r. tataricus is. A Krím-félsziget délkeleti részén él az E. r. valens alfaj, míg az E. r. caucasicus alfaj a Kaukázus hegyvidékein él, valamint az E. r. hyrcanus alfaj élőhelye délkelet felé Iránig terjed és jelentősen különbözik az európai populációtól.
A Madeirán és az Azori-szigeteken élő populációra az E. r. microrhynchos elnevezést használják, bár morfológiailag nem különböznek, ugyanakkor elszigeteltségük teszi indokolttá megkülönböztetésüket.
További alfajai még a következők:
Erithacus rubecula balcanicus Erithacus rubecula sardus
A Kanári-szigeteken élő alfaja 200px|bélyegkép|jobb|Egy felnőtt és egy fiatal kanári-szigeteki példány
Az Európában őshonos vörösbegyektől legjobban a Kanári-szigeteken, a Gran Canarián élő egyedei (E. r. marionae) térnek el, valamint a Tenerifén élő egyedek (E. r. superbus), melyeket két önálló alfajnak szokás tekinteni. Jól megkülönböztethetőek a szem körül futó fehér gyűrű, az élénk színezetű begy és a szürke sáv alapján, mely elválasztja a madár vörös tollakkal borított begyét testének többi, barna színű tollazattal borított részétől. A citokróm b adatelemzés, valamint e madarak éneke alapján kiderült, hogy a Gran Canarián és Tenerifén élő populáció mintegy két millió évvel ezelőtt került ide a szárazföldi madarak terjeszkedésének köszönhetően és ekkor vált külön egyedfejlődésük is. A Gran Canarián és a Tenerifén élő populációk genetikai állománya jól megkülönböztethető egymástól.
Christian Dietzen, Hans-Hinrich Witt és Michael Wink közzétettek 2003-ban az Avian Science című tudományos lapban egy tanulmányt, melynek címe: "The phylogeographic differentiation of the European robin Erithacus rubecula on the Canary Islands revealed by mitochondrial DNA sequence data and morphometrics: evidence for a new robin taxon on Gran Canaria?", azaz magyarul "A vörösbegyek és a kanári-szigeteki vörösbegyek filogeográfiai elkülönülése, melyet a DNS sorrend adatai és morfometrikája leplezett le: avagy lehetséges bizonyíték egy új vörösbegy fajra Gran Canarián?". A tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy a Gran Canarián élő vörösbegyek állománya mintegy 2,3 millió éve vált külön az európai kontinensen élő vörösbegyek állományától, míg a Tenerifén élő populáció mintegy 500 000 évvel később, azaz mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt tette meg ugyanezt a lépést. A Kanári-szigetek benépesítésének eltérő időpontja mögött az állhat, hogy először a legidősebb szigetet (Gran Canariát) népesítették be és csak később települtek át innen a szomszédos Tenerifére.César-Javier Palacios, "Hallazgo en Gran Canaria de una especie de petirrojo única en el mundo", Newspaper Canarias 7 (2006) ; accessed 24 February 2015.
Számos összehasonlítás vitatja, hogy a marionae és a superbus két különálló alfaj. Az elsődleges vizsgálatok eredményei alapján kiderült, hogy a Gran Canarián élő alfajnak átlagosan mintegy 10 százalékkal rövidebb a szárnyfesztávolsága, mint a Tenerifén élő állomány egyedeinek. A Kanári-szigetek nyugati szigetcsoportján élő populációk azonban fiatalabbak, mint a szigetek többi részén élő állomány, feltételezhetően a pleisztocén időszak közepe óta élnek a nyugati szigeteken és genetikai elkülönülésük még éppen hogy csak kialakulóban van. A nyugati szigeteken élő vörösbegyek állománya nagyobb hasonlóságot mutat a szárazföldön élő vörösbegyekkel, mint a Kanári-szigetek többi részén élő vörösbegyek állományai.
A Fuerteventura és Lanzarote szigetén élő vörösbegyek ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, mint a kontinensen élő példányok, ami nem meglepő, mivel ezen madarak a telet Afrikában és Európában töltik és nem költenek itt.
Hasonló madárfajok 200px|bélyegkép|jobb|A skarlátbegyű cinegelégykapó hasonló megjelenésű, mint a vörösbegy
A nagyobb testű vándorrigó (Turdus migratorius), angol nevén American robin, azaz amerikai vörösbegy a vörösbegyhez hasonló begyi tollazata miatt kapta elnevezését, ugyanakkor e két madárfaj nem áll közeli rokonságban egymással. Hasonlóságuk alapját az adja, hogy mindkét madárfajnak vöröses színezetű begyi tollazata és egy világosabb sáv helyezkedik el a narancsvörös tollazat körül. A Mary Poppins című filmben helytelen módon mutattak olyan egyedet, amely Londonban fészkel, mivel a vándorrigó csak elvétve fordul elő a Brit-szigeteken.John Roberts,"Village braced for invasion of twitchers as rare visitor flies in" , Yorkshire Post; accessed 24 February 2015.
Néhány dél- és közép-amerikai rigófélét is vörösbegynek hívnak, mint például a vörösnyakú rigót (Turdus rufitorques) is. A hasonló kinézetű, ám Ausztráliában élő skarlátbegyű cinegelégykapó (Petrocia boodang) jóval közelebb áll a varjúfélékhez és a szajkókhoz, mint a vörösbegyhez, és a cinegelégykapó-félékhez tartozik. A kínai fülemülét (Leiothrix lutea) az állatkereskedésekben gyakran hívják pekingi vörösbegynek. A fehérhátú sámarigó (Copsychus malabaricus) szintén hasonló mellkasi színezettel rendelkezik, mint a vörösbegy.
Előfordulása bélyegkép|200px|jobbra|A fiatal példányok eltérő színezetűek a felnőttektől
A vörösbegy Eurázsiában, Nyugat-Szibériától kezdve egészen Algériáig jelen van, valamint megtalálható az Azori-szigeteken és Madeirán. Vándormadárként feltűnik Izlandon. Európa délkeleti részén élőhelye eléri a Kaukázus hegyvonulatát. Az Anglia területén élő vörösbegyek jelentős része költőterületén tölti a telet és csak egy nagyon kis méretű kisebbség -főleg tojók- vándorolnak télen Spanyolországba, míg a Skandinávia és Oroszország területén élő egyedek a telet inkább Nyugat-Európában és a Brit-szigeteken töltik. Ezen vándormadarak arról ismerhetők fel, hogy tollazatuk felső részén szürkésebb tónusúak és halványabb narancsszínű mellkasukról. A vörösbegyek előnyben részesítik a fenyőerdőket Észak-Európa vidékein, míg a Brit-szigeteken élő példányok inkább kertekben, parkokban vernek tanyát.
Kudarcba fulladtak mindazon erőfeszítések, melyekkel a tizenkilencedik század végén a vörösbegyeket be akarták telepíteni Ausztráliába és Új-Zélandra. Vörösbegyeket engedtek szabadon Auckland, Christchurch, Wellington és Dunedin környékén, de egyik populációnak sem sikerült megtelepednie. Hasonló eredménnyel zárultak az Észak-Amerikában zajló betelepítési kísérletek is, amikor is Long Island és New York állam területén (1852), Oregonban (1889–92) és a Saanich-félszigeten Brit Columbiában 1908 és 1910 közt szabadon engedték e madarakat.
Magyarországon rendszeresen fészkel.
Megjelenése