A hollókeselyű (Coragyps atratus) a madarak (Aves) osztályában újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe sorolt újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó Coragyps madárnem egyetlen élő faja, tehát típusfaja is egyben. Korai leírása már a maja kódexekben is megjelenik.
A ma is élő hét újvilági keselyűféle egyike. Előfordulási területe az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részétől egészen Chile középső részéig, illetve Uruguayig tart – ez a terület kisebb, mint rokonáé, a pulykakeselyűé (Cathartes aura), ami egyaránt költ Kanadában és Dél-Amerika déli csücskén, a Tűzföldön is. Megjelenése és angol neve (black vulture) ellenére nem közeli rokona sem a barátkeselyűnek (Aegypius monachus) (angolul: Eurasian black vulture), sem bármily más óvilági keselyűformának (Aegypiinae), lévén az óvilági alcsalád a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozik. Főleg a nyíltabb területeket kedveli, mint például az olyan füves pusztákat, amelyeket ritkább erdők és bozótosok tarkítanak. Szárnyának fesztávolsága valamivel kevesebb, mint 150 centiméter. Bár meglehetősen nagytestű madár, a többi újvilági keselyűnél kisebb. Tollazata teljesen fekete. A feje és nyaka teljesen csupasz, szürke. Csőre rövid, de kampós.
A család többi tagjához hasonlóan elsődlegesen dögevő, azaz az elpusztult állatok tetemeivel táplálkozik. Emellett eszik tojásokat és zsákmányol újszülött állatokat is. Emberi lakóhelyek környékén étrendjét a szeméttelepeken egészíti ki. Táplálékkereséskor főképp éles látására hagyatkozik vagy más, jobb szaglású keselyűket követ. Mivel nincs alsó gégefője (syrinx), alig ad hangot, az is főképp sziszegés vagy mély torokhang. Tojásait barlangokba, odvakba, vagy ezek hiányában egyenest a talajra rakja le. Évente általában két fiókát nevel, őket visszaöklendezett táplálékkal eteti. Az USA-ban a vándormadarakról 1918-ban létrehozott szerződéssel (Migratory Bird Treaty Act of 1918) védetté nyilvánították.
Neve bélyegkép|balra|100px|Hollófekete; a madár színe miatt kaphatta magyar nevét ez a keselyű
Neve a legtöbb nyelven – angolul black vulture, spanyolul buitre negro stb. – „fekete keselyűt” jelent, ezért valószínű, hogy a hollókeselyű magyar név is a madár hollófekete színére utal. Egyébként a „vulture” és a „buitre” is a „tépőt” jelentő latin vulturus alakból származik, és táplálkozásának módjára utalva. A tudományos fajneve, azaz az atratus szintén latin eredetű, ater= „fekete”; tehát atratus= „feketébe öltözött” – újból a madár színére utalva. A nemének a neve szintén tollazatának a színére utal, Coragyps= „holló-keselyű”; de ezúttal a görög nyelvből: koraksz= „holló” (latinosan corax) és gyps= „keselyű”. Családjának tudományos neve, a Cathartidae, szó mely görög eredetű: kathartēs= „tisztító”, „eltakarító”.
Rendszertani besorolása A hollókeselyűnek és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan. Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, a két család nem áll közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat jelenleg is vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban.Charles Sibley|Sibley, Charles G. and Monroe, Burt L. (1990). Distribution and Taxonomy of the Birds of the World. Yale University Press. . Hozzáférés ideje: 2007-04-11. A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kéne besorolni, vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra. Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union) a dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette e madárcsoportot; de továbbá megjegyzésként odatette, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatóak a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes).J.V. Remsen Jr., C D. Cadena, A. Jaramillo, M. Nores, J.F. Pacheco, M.B. Robbins, T.S. Schulenberg, F.G. Stiles, D.F. Stotz, K.J. Zimmer: A classification of the bird species of South America, South American Classification Committee, 2007, (hozzáférés ideje: 2007-10-15
Kifejlődése és a fosszilis rokona bélyegkép|balra|200px|Az elmélet szerint a C. occidentalis a pleisztocén megafauna kihalásával egy időben „zsugorodott” hollókeselyűvé
A Coragyps occidentalis (laikus nevein: pleisztocén kori hollókeselyű vagy nyugati hollókeselyű) a kora és a késő pleisztocén között élt ugyanott, ahol manapság kisebb rokona. Nagyon hasonlított a mai fajra, de 10-15%-kal nagyobb volt, emellett csőre szélesebb és laposabb volt a mai fajénál. Mivel megjelenésben és életmódban igen hasonlít a két faj egymásra, a kutatók szerint a fosszilis faj a mainak az őse. A pleisztocén megafauna a Würm-glaciális, ismertebb nevén a legutóbbi jégkorszak idején pusztult ki. A nehezebb körülmények között a Coragyps occidentalis nemzedékeken át egyre kisebb lett, amíg a mai hollókeselyűbe nem fejlődött. Ezt a feltételezést több jól megőrzött maradvány is alátámasztja, mint például az oregoni Celilo-vízesésnél és a kaliforniai La Brea-kátránytónál találtak is. Az átalakulásnak a legutóbbi folyamatát a kontinensre érkező paleoindiánok is láthatták, mintegy 8-9000 évvel ezelőtt.
A különböző fosszilis és szubfosszilis maradványok – további kutatások nélkül – nem tulajdoníthatók a pleisztocén kori vagy a mai fajnak. A fosszilis faj különböző állománybeli példányai között is ugyanolyan méretbeli eltérések vannak, mint a feltételezett utódának alfajai között is. Emiatt 1968-ban, Hildegarde Howard amerikai paleoornitológus szétválasztotta a Mexikóban talált – hollókeselyű méretű – maradványokat az Amerikai Egyesült Államokétól, ennek következtében a fosszilis fajnak létrejött két alfaja: a Coragyps occidentalis mexicanus és a Coragyps occidentalis occidentalis. A C. occidentalis déli példányai ugyanolyan méretűek, mint a mai északon élő hollókeselyűk, csak a fosszilis madaraknak laposabb és szélesebb volt a csőrük. Ez a megkülönböztetés is csak akkor érvényes, ha pontosan tudjuk a maradványok megtalálási helyét.
Más kutatók ezt a szóban forgó fosszilis fajt a mai hollókeselyű paleoalfajának vélik, hiszen nem egy faj vált ketté, hanem az egyik átalakult a másikba, azaz a kettő között alig van különbség.
Előfordulása bélyegkép|jobbra|200px|Nagy előfordulási területe miatt egyaránt megtalálható Floridában...
A hollókeselyűnek nearktikus és neotrópikus előfordulása van, ami azt jelenti, hogy ez a dögevő madárfaj az Amerikai Egyesült Államokbeli New Jerseytól kezdve az USA déli államain, Mexikón és a közép-amerikai országokon keresztül egészen Dél-Amerikáig lelhető fel. Az elterjedési területén belül nemigen költözik, vagyis nem vándorol; kivételt képeznek a legészakibb állományok, melyek a tél közeledtével valamivel délebbre vonulnak, és azok a példányok, melyeknek élőhelye különböző okok miatt már nem elégíti ki a fennmaradásuk igényeit, és emiatt arrább repülnek.Buckley, N. J. (1999). Black Vulture (Coragyps atratus). In The Birds of North America, No. 411 (szerk.: A. Poole, F. Gill), The Birds of North America, Inc., Philadelphia, PA. Dél-Amerikában az előfordulási területe Chile középső részéig, valamint Argentínáig nyúlik le. Ritka kóborlóként a Karib-térség egyes szigetén is megfigyelhető. Az olyan nyílt terepeket részesíti előnyben, ahol ritkás erdők és bozótosok is vannak. Ezek hiányában megelégszik a láperdőkkel, a cserjésekkel, a füves pusztákkal, legelőkkel, láprétekkel, mocsarakkal és az erdőirtások maradványaival is. Mivel elsősorban az alföldeken levő élőhelyeket kedveli, a hegységekben ritkának számít. Amikor megpillantjuk, vagy a levegőben vitorlázik, vagy egy kerítésoszlopon vagy elhalt fán figyeli a környezetét.
A hollószerű megjelenése miatt egy uruguayi szorost Quebrada de los Cuervos-nak neveztek el, melynek magyar jelentése: „a hollók szorosa”. Ebben az uruguayi szorosban a hollókeselyűk mellett pulykakeselyűk és kis sárgafejű keselyűk (Cathartes burrovianus) is élnek.Quebrada de los Cuervos, ceibal.edu.uy, spanyolul
Alfajai bélyegkép|jobbra|200px|... és megtalálható Brazíliában is
Coragyps atratus atratus Bechstein, 1793 – észak-amerikai hollókeselyű; az alfajt először 1793-ban, Johann Matthäus Bechstein német természettudós írta le, illetve nevezte meg. Ez az észak-amerikai elterjedésű állomány lett a faj törzsalfaja. Méretben majdnem azonos a C. a. foetens-szel, azonban a tollai nem annyira sötétek. Az előfordulási területe az USA-beli északon New Jerseytől és Pennsylvaniától délfelé az USA déli részéig, azaz Texasig, valamint Észak-Mexikóig tart.United States Department of Agriculture, Animal and Plant Health Inspection Service, Fact Sheet (January 2003) Managing Vulture Damage, aphis.usda.gov Coragyps atratus brasiliensis Bonaparte, 1850 – dél-amerikai hollókeselyű; ezt az alfajt először 1850-ben, Charles Lucien Jules Laurent Bonaparte francia természettudós írta le, illetve nevezte meg. Kisebb, mint a másik két alfaj. A szárnya alatti foltozások világosabbak, mint a C. a. atratusé és a C. a. foetensé. Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi felén honos. A legdélnyugatibb elterjedése Peru tengerpartján van, míg a legkeletibb előfordulása Bolívia alföldjein található meg. Elterjedésének északi részeit nyugaton a Sonora-sivatag és keleten a mexikói San Luis Potosí nevű állam képezik. A magasabban fekvő helyeken is megél.
Coragyps atratus foetens Lichtenstein, 1817 – andoki hollókeselyű. Nagyjából ugyanakkora, mint a C. a. atratus. A szárnya alatti mintázatok kisebbek és sötétebbek, mint a többi alfajé. Az Andok hegységei között él, északon Ecuadortól délre Perun keresztül, egészen Észak-Bolíviáig, Paraguayig, Uruguayig és Chile alacsonyabban fekvő részéig.
Megjelenése bélyegkép|balra|200px|Hollókeselyű portré bélyegkép|jobbra|200px|Repülés közben jól látszanak a szárnyai alsó felén levő világos foltok
Habár a családján belül a kisebb fajokhoz tartozik, mint ragadozó madár meglehetősen nagytestű. Átlagos hossza 56–74 centiméter közötti, míg szárnyfesztávolsága általában 150 centiméter, de 133–167 cm között változik. Az észak-amerikai és az andoki példányok átlagos testtömege 1600–2750 gramm, míg a kisebb trópusi, dél-amerikaié, mely az alföldeken él, csak 1180–1940 gramm.Black Vulture, Life History, All About Birds – Cornell Lab of Ornithology, allaboutbirds.org A Texasban lemért 50 hollókeselyűnek az átlagos testtömege 2150 gramm volt, míg Venezuelában 119 madáré 1640 gramm.CRC Handbook of Avian Body Masses, 2nd Edition by John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press (2008), . A kinyújtott szárnycsontja 38,6–45 centiméter, a farokcsontja 16–21 centiméter és a lábfejcsontja 7–8,5 centiméter - eléggé hosszú egy ilyen madárnál.Raptors of the World by Ferguson-Lees, Christie, Franklin, Mead & Burton. Houghton Mifflin (2001), Tollruhája teljesen fekete, napsütésben fényes. Feje és nyaka teljesen csupasz; e testrészeket sötétszürke, ráncos bőr borítja. A szivárványhártyája (iris) barna színű. A felső szemhéján egy, részleges szempilla sor ül, míg az alsón kettő. A lábai szürkésfehérek. A két előre néző lábujja hosszú; tövüket kis hártya köti össze. Lábfejei lapítottak és gyengék, fogásra nemigen alkalmasak. A karmai sem alkalmasak fogásra, mivel nagyon tompák, kopottak.