250px|bélyegkép|jobbra|A dzsembori emlékére állított szobor Gödöllőn, Kisfaludi Strobl Zsigmond Cserkészfiú című, 1929-ben készült kisplasztikájának felnagyítását Paál István készítette el, amelyet 1994. április 24-én lepleztek le
A 4. Cserkész Világdzsembori egy 1933. augusztus 2. és 15 között, Magyarországon, Gödöllőn megrendezett cserkésztalálkozó (dzsembori) volt.
A rendezvényen 54 ország 26 000 cserkésze (ennek kb. fele magyar) vett részt.
Ez volt az első nemzetközi találkozó, ahol repülőscserkészek is részt vettek.
A tábor jelvénye a magyar mitológiából ismeretes csodaszarvas (külföldön fehér szarvas néven vált ismertté) volt. Erről BiPi így szólt a dzsemboris búcsúbeszédében: „Mindegyiktek hordja a Magyar Fehér Csodaszarvas jelvényét. Kívánságom, hogy őrizzétek e jelet és emlékezzetek arra, mikor elmentek innen. Az ősmagyarok követték a csodaszarvast s ez a Boldogság ösvényére vezette őket. A Fehér Szarvast a cserkészjellem szimbólumának tekinthetjük. Ez vezet benneteket szembenézve új kalandokkal, melyekre a cserkészet céljainak követése közben akadtok.”
Előzmények thumb|250px|right|Az 1933-ban, Gödöllőn megrendezett 4. Cserkész Világdzsembori tájékoztató térképe 220px|bélyegkép|Az 1933-as dzsembori jelvénye, rajta a csodaszarvas 1926 augusztusában a Kanderstegben ülésező IV. Cserkész-Világkonferencián a Csehszlovák Cserkészszövetség meghívta a következő, 1929-es világdzsemborit Prágába. A magyar delegáció vezetője – egy gyors hazai engedélykérés után – ezt szintén megtette. Ám a konferencia végül Angliát választotta a rendezvény házigazdájának, mivel ezen év volt a cserkészet "nagykorúságának" esztendeje. Az 1929-es Birkenheadi V. Világkonferencián mindkét meghívást megismételték, majd az 1931-es badeni konferencián az amerikai, csehszlovák, holland, ausztrál és magyar meghívások közül hosszas vita után egyhangúlag a magyar mellett döntöttek. Ebben nem kis szerepet játszott a magyar cserkészek kiváló szereplése és példamutató magatartása az 1924-es, és a 29-es 2. és 3. világdzsemborin.
Források Beszámoló a IV. Világjamboreeról – Budapest-Gödöllő 1933 Budapest, 1933, Kiadja: A IV. Világjamboree Táborparancsnokság
Jegyzetek
További információk
Jamboree Budapest-Gödöllő 1933: Jamboree album / szerk. Radványi Kálmán. Budapest, A 4. Világjamboree Táborparancsnoksága, 1933, 160 oldal Illusztrált.Angol, francia és német nyelvű összefoglalóval. Végső előkészületek a Világdzsemborira, filmhiradok.nava.hu Világjamboree Gödöllőn II. (1933. augusztus 1-15.), filmhiradok.nava.hu Élet a gödöllői Világjamboreen , filmhiradok.nava.hu Jamboree 1933 THE SCOUT JAMBOREE BOOK / American Scouts at the 4th World Jamboree Festetics Pál: Budapesti kalauz; Világjamboree Budapesti Csoportja, Bp., 1933 Jamboree zsebkönyv. Gödöllő-Budapest 1933; A IV. Világjamboree-parancsnokság, Bp., 1933 Jamboree Budapest-Gödöllő 1933; szerk. Radványi Kálmán; A 4. Világjamboree Táborparancsnoksága, Bp., 1933 A Csodaszarvas jamboreeja. Tanulmány a 4. gödöllői világtáborról; szerk. Temesy Győző; 7. sz. Verbőczy Cserkészcsapat, Bp., 1934 Gödöllő 50 éves. Kerületi nagytábor, Kastl, 1983. július 24-augusztus 6. Emlékfüzet az 1933. évi gödöllői 4. Világjamboree 50. évfordulója alkalmára; összeáll. Magyar Cserkészszövetség, szerkbiz. vez. Köhler Ferenc; Magyar Cserkészszövetség, München, 1983
Kategória:Magyarországi események Kategória:1933 Világdzsembori 04 Kategória:Magyar cserkészet Kategória:Gödöllő Kategória:Pest megye történelme