Vivien Leigh (Dardzsiling, India, 1913. november 5. – London, 1967. július 8.) kétszeres Oscar-díjas angol színésznő. A díjakat az Elfújta a szél (Gone with the Wind, 1939) és A vágy villamosa (A Streetcar Named Desire, 1951) című filmekben alakított szerepeiért (Scarlett O’Hara, Blanche DuBois) kapta. Ez utóbbit a londoni West End színpadán is játszotta. Termékeny színpadi előadó is volt, néhány filmben férjével, Laurence Olivier-vel játszott együtt. Harmincéves színházi karrierje során sokféle karaktert alakított Noël Coward és G. B. Shaw hősnőitől kezdve olyan klasszikusokig, mint Shakespeare Kleopátrája, Júliája vagy Lady Macbethje.
Főleg szépségéért dicsőítették, ezért néha úgy érezte, hogy nem tekintik komoly színésznőnek, de pályafutásában leginkább gyakori betegségei hátráltatták. Felnőttkorának egy részében tuberkulózisban szenvedett. Visszatérő mániás depressziós időszakai – melyekkel először az 1940-es években diagnosztizálták – csak tovább gyengítették. Egyesek szerint nehéz volt vele együtt dolgozni. 1960-ban elvált Olivier-től. Ezután a tuberkulózis okozta haláláig csak elvétve szerepelt filmekben és színdarabokban.
Életének első szakasza Vivian Mary Hartley néven született az indiai Dardzsilingben. Apja, az angol származású Ernest Richard Hartley (1882–1959), az indiai lovasság tisztje volt, anyja, Gertrude Robinson Yackje származása nem tisztázott. anyja nevéhez bejegyzték, hogy a családnév (Yackjee) 1911 óta van használatban. Teljes neve Gerturde Mary Frances Yackjee (1888–1972) Állítása szerint ír származású volt, de sokkal valószínűbb, hogy örmény vagy indiai párszi elődei voltak. Szülei a londoni Kensingtonban kötöttek házasságot, 1912-ben.General Register Office of England and Wales, Marriages, June quarter 1912, Kensington vol. 1a, 426. o. 1917-ben Ernest Hartleyt az indiai Bangalorba küldték, míg Gertrude és Vivian Ootacamundban maradt. Vivian testvérei még gyermekként meghaltak (iker fiúk 1915, majd Clara és Catherine, szintén ikrek: 1917). Vivian Hartley első színpadi fellépése hároméves korában az angol mondóka Little Bo Peep szerepe volt anyja amatőr színtársulatában. Gertrude Hartley szerette volna egyetlen gyerekébe belenevelni az irodalom iránti rajongást, ezért H. C. Andersentől, Lewis Carrolltól, Rudyard Kiplingtől olvasott neki történeteket, a görög mitológia történetei mellett. Anyja 1920-ban az angliai Roehampton Szent Szív Rendházába küldte tanulni. Itt Vivian legjobb barátnőjének, Maureen O'Sullivan-nak bevallotta, hogy „nagy színésznő” szeretne lenni.
Vivian Európában folytatta tanulmányait, majd 1931-ben visszatért szüleihez Angliába. Amikor megtudta, hogy Sullivan filmjeit már játsszák a londoni West End-en, elárulta szüleinek színésznői ambícióit. Mindketten támogatták ebben, és apja segítségével felvették a londoni Királyi Színművészeti Akadémiára (Royal Academy of Dramatic Art, RADA).
1931 végén megismerkedett Herbert Leigh Holmannel, a nála tizenhárom évvel idősebb ügyvéddel. 1900-1982 Bár az ügyvéd nem tartotta sokra a „színházi embereket”, 1932. december 20-án feleségül vette Viviant, aki ezután megszakította az akadémián folytatott tanulmányait. 1933. október 12-én megszületett Suzanne nevű lányuk Suzanne Mary Holman 1933-2015, asszonynevén Suzanne Farrington, de Vivian úgy érezte, az anya és háziasszony szerepét nem neki találták ki. Barátai javaslatára kisebb szerepet vállalt a Things are looking up című filmben, ami egyben debütálását is jelentette. Ügynöke, John Glidden úgy vélte, a Vivian Holman név nem megfelelő egy színésznőnek, és ehelyett az April Morn művésznevet javasolta. Vivian azonban ezt nem fogadta el, és felvette a Vivian Leigh nevet. Glidden beajánlotta Viviant Korda Sándor (Alexander Korda) rendezőnek, de Korda visszautasította, mert nem találta elég tehetségesnek mint filmszínésznőt.
Az 1935-ös The Mask of Virtue című darabban nyújtott szerepéért Leigh kiváló kritikát kapott. A kritikát interjúk és újságcikkek sorozata követte; a Daily Expressben egy riporter megjegyzi: „egyszer csak villámgyorsan megváltozott az arckifejezése”. – Ez volt az első nyilvános említése erős és hirtelen hangulatváltozásainak. John Betjeman, a későbbi koszorús költő így írt róla: „ő az angol lányos ártatlanság esszenciája”. Korda, aki jelen volt a darab bemutatóján, beismerte korábbi hibáját és mégiscsak szerződést kötött vele, de ekkor már nem Vivian, hanem Vivien Leigh néven.
A színésznő folytatta fellépéseit a Mask of Virtue darabban, de mikor Korda javaslatára egy nagyobb színházban lépett fel, kiderült, hogy nem képes kellőképpen érvényesíteni hangját, és túl nagy volt számára a közönség is. Nem sokkal ezután már nem is játszott ebben a darabban. Leigh 1960-ban így emlékezett vissza hirtelen szerzett hírnevére: „Néhány kritikus elég bolond volt ahhoz, hogy kijelentse, hogy nagy színésznő vagyok. Tudtam, hogy ez bolondság és nem szabad ilyet mondani, mert akkora terhet és felelősséget tett a vállaimra, amit egyszerűen nem bírtam el. Évekig tartott, amíg eleget tanultam ahhoz, hogy tényleg olyan legyek, amilyennek már az első fellépésem után beállítottak. Olyan buta és kellemetlen helyzet volt. Jól emlékszem arra a kritikusra és sose fogok megbocsátani neki”.
Kezdeti évek Laurence Olivier-vel Laurence Olivier a The Mask of Virtue-ban látta először Leigh-t, és miután gratulált neki a darabban nyújtott teljesítményéhez, barátság alakult ki közöttük. Közös filmjük, az 1937-es Tüzek Anglia felett – melyben szeretőket játszottak – forgatása során közel kerültek egymáshoz, és hamarosan a valóságban is szerelmi kapcsolat alakult ki köztük. Ebben az időben olvasta Leigh Margaret Mitchell Elfújta a szél című könyvét, és megkérte amerikai ügynökét hogy ajánlja be David O. Selznick rendezőnek, aki tervezte a könyv megfilmesítését. Ekkoriban mondta Leigh egy újságírónak adott interjújában: „Kiosztottam magamnak Scarlett O'Hara szerepét”. C. A. Lejeune filmkritikus emlékei szerint ebben az időszakban Leigh mindenkit meglepett ezzel a kijelentésével: „Olivier nem fogja megkapni Rhett Butler szerepét, de én még megkaphatom Scarlettét. Csak várjanak és meglátják”.
Az Olivier által alakított Hamlet mellett Leigh játszotta Ophelia szerepét egy Old Vic Theatre-produkcióban. Olivier később visszaemlékezett egy esetre, mikor színpadra készülve hirtelen megváltozott Leigh hangulata, és minden ok nélkül kiabálni kezdett vele, majd elhallgatott, és csak bámult maga elé. Ennek ellenére majdnem hibátlanul játszotta szerepét; másnapra teljesen normális volt, és nem is emlékezett az esetre. Ez volt az első alkalom, hogy Olivier efféle viselkedést tapasztalt nála. Hamarosan összeköltöztek, de sem Holman (Leigh férje), sem Jill Esmond, Olivier felesége nem volt hajlandó elválni.
Leigh első filmje, aminek az USA-ban is nagy sikere lett, az 1938-as Oxfordi diák (A Yank at Oxford) volt, amiben Robert Taylor, Lionel Barrymore és Maureen O'Sullivan oldalán játszott. A film forgatása alatt elterjedt a hír, hogy kiszámíthatatlan, ezért elég nehéz vele dolgozni. Korda (ügynökén keresztül) figyelmeztette, hogy nem fogja meghosszabbítani vele a szerződést, ha nem változtat viselkedésén. Következő szerepe az 1938-as St. Martin's Lane (más néven Sidewalks of London) című filmben volt, melyben Charles Laughtonnal játszott együtt.
Nemzetközi siker Olivier szerette volna tovább építeni filmszínészi karrierjét. Angliai sikerei ellenére Amerikában kevéssé volt ismert, és korábbi amerikai piacra való betörési kísérletei is sikertelenek maradtak. Mikor 1939-ben Samuel Goldwyn felajánlotta neki Heathcliff szerepét az Emily Brontë regénye alapján készülő Üvöltő szelek című filmjében, Olivier Hollywoodba utazott, de Leigh-t Londonban hagyta. Goldwyn felajánlott ugyan a színésznőnek egy mellékszerepet (Isabelláét), de Leigh kijelentette, hogy csak a főhősnő, Cathy szerepét vállalná el. Ekkorra azonban Merle Oberon a szerepet már megkapta.
Hollywoodban hatalmas felhajtással kerestek egy megfelelő színésznőt Scarlett alakításához, David O. Selznick független producer Elfújta a szél című új produkciójához. Leigh amerikai ügynöke a Myron Selznick ügynökség embere volt, Myron pedig David Selznick fivére. Leigh ügynöke 1938 februárjában megkérte Myront, hogy írja fel Vivient a jelentkezők listájára. Ebben a hónapban David Selznick megnézte Leigh legutóbbi két filmjét, A Tüzek Anglia felettet és az A Yank at Oxford-ot, ami után már komoly jelentkezőnek tekintette a színésznőt. Február és augusztus között végignézte az összes addigi angliai filmjét, és augusztusra már Kordával tárgyalt, akivel Leigh-nek szerződése volt a következő évre. Október 18-án George Cukor rendezőhöz írt bizalmas levelében a következőket írta: „Még mindig nagy reményeket fűzök a lányhoz.”
Leigh ekkor – látszólag Olivier miatt – Los Angelesbe utazott, ahol találkozott Olivier amerikai ügynökével, Myron Selznickkel. Az ügynöknek feltűnt, hogy Leigh-ben megvannak azok a képességek, amelyeket bátyja, David keresett Scarlett szerepéhez. Myron meghívta Leigh-t és Olivier-t az atlantai tűz forgatási helyszínre, és bemutatta Leigh-t bátyjának. Másnap Selznick meghívta Leigh-t egy próbaforgatásra; a forgatás után a rendező a következőt írta feleségének: „Nagy szerencsénk van az új lánnyal – marha jól játszotta Scarlettet. Megsúgom neked, erre a négyre szűkült a választás: Paulette Goddard, Jean Arthur, Joan Bennett és Vivien Leigh”. George Cukor rendező osztotta véleményét, és Leigh „hihetetlen vadságát” dicsérte. A színésznő nemsokára meg is kapta a szerepet.
A forgatás nem volt könnyű Leigh számára. Cukor rendezőt Victor Fleming váltotta fel, akivel Vivien gyakran keveredett vitába. Volt, hogy Vivien sírva, Fleming pedig szitkozódva hagyta ott a díszleteket. Olivia de Havilland színésztársával esténként titokban felkeresték Cukort, tanácsot kérve tőle szerepükkel kapcsolatban. Vivien mindig dicsérte Clark Gable kedvességét és vele szemben tanúsított jó modorát, noha mint színészt lustának és nem elég fogékonynak tartotta. Együttes munkájukban Vivient a férfi fogprotézise okozta kellemetlen szájszaga zavarta a legjobban. Jólneveltsége tiltotta, hogy szóvá tegye, ugyanakkor szította ellenséges érzületeit Gable-lel szemben. Tovább nehezítette a dolgát az, hogy voltak hetek, mikor megállás nélkül minden napot végigdolgozott, gyakran késő estig; Olivier is hiányzott neki, aki ugyanakkor New Yorkban dolgozott. Leigh Holmannek egy alkalommal ezt írta: „Gyűlölöm Hollywoodot. Sose fogom megszokni – úgy utálok itt filmet forgatni.”
2006-ban, Laurence Olivier („Larry” ahogy közeli ismerősei, barátai és második felesége, Vivien is hívta) életrajzkötetében Olivia de Havilland – védelmébe véve Leigh-t mániás viselkedésével kapcsolatban – így emlékezett meg róla: „Vivien profi módon, hibátlanul és tökéletes fegyelemmel játszott az Elfújta a szél-ben. Mindössze két dolog aggasztotta ekkor: az, hogy minden tőle telhetőt megtegyen ebben a rendkívül nehéz szerepben, és az, hogy távol volt tőle Larry, aki akkoriban New Yorkban dolgozott”.The Washington Examiner , Bob Thomas, The Associated Press, 2006. január 3., Olivia de Havilland idézet
Az Elfújta a szél azonnali sikert hozott Leigh számára, ő mégis így nyilatkozott egy alkalommal: „Nem vagyok filmsztár – csak egy színésznő vagyok. Egyszerű filmsztárnak lenni: ez egy hamis élet, valótlan értékekkel, ahol csak a hírnév számít. A színházi színésznők sokáig jók tudnak maradni és mindig akadnak érdekes szerepek számukra.” A tíz Oscar-díj közül, amit a film kapott, ő kapta a legjobb színésznőnek járó díjat, és a New York-i kritikusok körének legjobb színésznőnek járó díját (New York Film Critics Circle Award for Best Actress) is elnyerte. 1993-ban Oscar-szobrocskája 510 000 dollár értékben cserélt gazdát.stacks.ajc.com „Mystery voice on phone gets GWTW Oscar for $510,000”, The Atlanta Journal, 1993. december 16., (Hozzáférés: 2006. december 29.)
Házasság és közös munkák