Ivan Illich (Bécs, 1926. szeptember 4. – Bréma, 2002. december 2.) osztrák filozófus.

Élete Zsidó-katolikus családban született. 1942-től 1946-ig teológiát és filozófiát tanult a római Gregoriana Pápai Egyetemen. Ezután a Salzburgi Egyetemen doktorált történelemből.

1951-ben az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol egy Ír-Puerto Ricó-i hitközösségnél szolgált segédlelkészként New York városában. 1956-tól 1960-ig rektor helyettes a Puerto Ricó-i Katolikus Egyetemen, ahol egy intenzív képzési centrumot szervezett, ahol latin-amerikai kultúrát tanítottak az amerikai papoknak. Társalapítója volt a széles körben ismert és sokat vitatott Nemzetközi Dokumentációs Bizottságnak (Center for Intercultural Documentation: CIDOC), a mexikói Cuernavacában, és 1964-től kutató szemináriumokat tartott az Institutional Alternatives in a Technological Society (Alternatív szervezetek a Technikai társadalomban) témakörben, különös figyelemmel Latin-Amerikára.

1976-ban összetűzésbe került a Vatikánnal, egy az egyház szervezeti működését kritizáló elemzése miatt. Az 1980-as évektől sokat utazott. Legtöbbször Németországban, Mexikóban és az Egyesült Államokban tartózkodott. Utolsó éveiben súlyos rákosodás volt az arcán. Korai stádiumban konzultált egy orvossal, aki el tudta volna távolítani a daganatot, de Illich ezt nem vállalta, mivel nagy volt a kockázata, hogy elveszíti a beszédképességét. Betegségét hagyományos gyógymódokkal próbálta kezelni, mivel számos kritikájában nyilvánosan elutasította a professzionalizálódott gyógymódokat. A daganat okozta fájdalmak enyhítésére rendszeresen szívott ópiumot. 2002. december 2-án halt meg Brémában.

Számos írása jelent meg a következő lapokban The New York Review The Saturday Review Esprit Kursbuch Siempre America Commonweal Epreuves Temps Modernes Le Monde The Guardian

Megjelent könyvei Die philosophischen Grundlagen der Geschichtsschreibung bei Arnold J. Toynbee (1951), Diss. Salzburg Celebration of Awareness (1971) Deschooling Society (1971) Tools for Conviviality (1973) Energy and Equity (1974) Medical Nemesis (1975) The Right to Useful Unemployment (1978) Toward a History of Needs (1978) Shadow Work (1981) Gender (1982) H2O and the Waters of Forgetfulness (1985) ABC: The Alphabetization of the Popular Mind (1988) In the Mirror of the Past (1992) In the Vineyard of the Text: A Commentary to Hugh's Didascalicon (1993) Ivan Illich in Conversation interviews with Cayley, David. (1992) (Toronto: Anansi Press) The Rivers North of the Future – The Testament of Ivan Illich as told to David Cayley (2005) (Toronto: Anansi Press) Corruption of Christianity Illich, Ivan (Author) Cayley, David (Editor) (2000) Power in the Highest Degree : Professionals and the Rise of a New Mandarin Order by Charles Derber, William A. Schwartz, and Yale Magrass, Oxford University Press, 1990 Silencing Ivan Illich : A Foucauldian Analysis of Intellectual Exclusion. Gabbard, D. A. New York: Austin & Winfield, 1993

Magyarul A szöveg szőlőskertjében. Kommentár Hugo de Sancto Victore didascaliconjához; ford. Tóth Gábor; Gond-Cura Alapítvány–Palatinus, Bp., 2001 (Gutenberg tér) Zsugyel János: Ivan Illich a turbulens szerzetes, Miskolci Keresztény Szemle, 2009/1 sz. 69-72. o.

Jegyzetek

Kategória:Osztrák filozófusok Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Osztrák anarchisták