A Sheer Heart Attack Tour a Queen együttes 1974. október 30-ától 1975. május 1-jéig tartó turnéja, mely az 1974 novemberében megjelenő Sheer Heart Attack albumot népszerűsítette. Legtöbbször az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban léptek fel, de eljutottak Európa többi részére és Japánba is. A turnén összesen 77 koncertet adtak, miközben több előre meghirdetett skandináv és amerikai dátum is elmaradt.

Szakaszok Egyesült Királyság (1974. október–november) A Sheer Heart Attack album lemezbemutató turnéja október 30-án indult Manchesterben, Angliában. A 19 fellépésből álló koncertsorozatra a Hustler nevű együttes kísérte el a Queent. Már a turné első napján szinte minden jegy elkelt a november 19-i, Rainbow-beli, londoni koncertjükre, így november 20-ra egy második koncertet is meghirdettek a Rainbowba. Mindkét londoni koncertről videó- és hangfelvétel készült, de a koncertfilm valamiért akkor nem került kiadásra, csak 1992-ben a Box of Tricks részeként, akkor sem teljes egészében. (1976-ban, az angliai mozikban vetítettek belőle egy 30 percesre szerkesztett változatot.) A teljes koncertfilmet 40 évvel később adták ki hivatalosan Live at the Rainbow ’74 címmel. Az országos turné végére a Killer Queen kislemez és a Sheer Heart Attack album is egyárant a slágerlista 2. helyére jutott fel Nagy-Britanniában.

IdőpontHelyszín 1974. október 30. , Manchester 1974. október 31. , Hanley 1974. november 1. , Liverpool 1974. november 2. , Leeds 1974. november 3. , Coventry 1974. november 5. , Sheffield 1974. november 6. , Bradford 1974. november 7. , Newcastle 1974. november 8. , Glasgow 1974. november 9. , Lancaster 1974. november 10. , Preston 1974. november 12. , Bristol 1974. november 13. , Bournemouth 1974. november 14. , Southampton 1974. november 15. , Swansea 1974. november 16. , Birmingham 1974. november 18. , Oxford 1974. november 19. , London 1974. november 20. , London

Nyugat-Európa (1974. november–december) Európában a Queen korábban csak két alkalommal játszott, még 1973-ban a Queen I megjelenése után, így a legtöbb országban először léptek színpadra. Az európai kör Göteborgban, Svédországban indult november 23-án, majd egy finn és egy újabb svéd dátum következett, de a november 28-i dániai koncert és a másnapi norvég fellépés is elmaradt, a december 1-jei brüsszeli koncertet pedig más dátumra tették át. Ezután négy németországi fellépés következett egymás után, majd Hollandia és Belgium, végül december közepén Spanyolországban, Barcelonában fejezték be a kontinens nyugati felén tett útjukat. Több helyszínen is az amerikai Lynyrd Skynyrd társaságában léptek fel.

IdőpontHelyszín 1974. november 23. , Göteborg 1974. november 25. , Helsinki 1974. november 27. , Lund 1974. december 2. , München 1974. december 4. , Frankfurt 1974. december 5. , Hamburg 1974. december 6. , Köln 1974. december 8. , Hága 1974. december 10. , Brüsszel 1974. december 13. , Barcelona

Észak-Amerika (1975. február–március) Az előző évben szerencsétlen módon félbeszakadt észak-amerikai turnét 1975-ben duplán bepótolta az együttes, ráadásul ezúttal főzenekarként. Február 5-től kezdődően két hónapon keresztül koncerteztek az Egyesült Államokban, és mintegy 40 koncertet adtak, köztük két kanadai dátummal. Előzenekarként a Mahogany Rush és a Kansas kísérte végig a Queent. A nagy érdeklődés miatt több helyen, például Bostonban, Clevelandben és New Yorkban is egy nap két koncertet adtak, miután az eredetileg meghirdetett esti előadások már elővételben telt házassá váltak.Lisa Robinson. Freddie the M plumps for Puerto Rican rough trade. (koncertbeszámoló, New York City, 1975. február) Február 24. és március 5. között több fellépést le kellett mondaniuk és későbbre halasztani, mert Freddie Mercury énekes gégegyulladással küszködött. Az amerikai koncerteket már rendszeresen az angol himnusz, a God Save the Queen dallamaival zárták, ami ezek után állandó eleme lett a Queen koncertjeinek.

IdőpontHelyszín 1975. február 5. , Columbus 1975. február 6. , Cincinnati 1975. február 7. , Dayton 1975. február 8. , Cleveland (1. előadás) 1975. február 8. , Cleveland (2. előadás) 1975. február 9. , South Bend 1975. február 10. , Detroit 1975. február 11. , Toledo 1975. február 14. , Waterbury 1975. február 15. , Boston (1. előadás) 1975. február 15. , Boston (2. előadás) 1975. február 16. , New York (1. előadás) 1975. február 16. , New York (2. előadás) 1975. február 17. , Trenton 1975. február 19. , Lewiston 1975. február 21. , Passaic 1975. február 22. , Harrisburg 1975. február 23. , Philadelphia (1. előadás) 1975. február 23. , Philadelphia (2. előadás) 1975. február 24. , Washington 1975. március 5. , La Crosse 1975. március 6. , Madison 1975. március 7. , Milwaukee 1975. március 8. , Chicago 1975. március 9. , St. Louis 1975. március 10. , Fort Wayne 1975. március 12. , Atlanta 1975. március 13. , Charleston 1975. március 14. , St. Petersburg 1975. március 15. , Miami 1975. március 18. , New Orleans 1975. március 20. , San Antonio 1975. március 23. , Dallas 1975. március 25. , Tulsa 1975. március 29. , Santa Monica (1. előadás) 1975. március 29. , Santa Monica (2. előadás) 1975. március 30. , San Francisco 1975. április 2. , Edmonton 1975. április 3. , Calgary 1975. április 6. , Seattle

Japán (1976. április–május) A fárasztó és sikeres amerikai turnét Hawaii szigetén pihente ki a zenekar és a stáb, mielőtt a Queen történetében először Japánba indultak. 1975. április 19. és május 1. között nyolc alkalommal léptek fel a távol-keleti országban, ahol világsztároknak kijáró fogadtatásban részesültek. Ezt meghálálva, Japánban a szokásosnál is hosszabb koncerteket adtak. Utolsó fellépésüket Tokióban a helyi tévétársaság rögzítette, és az együttes japán turnéját bemutató riportfilmhez használtak fel belőle részleteket.

IdőpontHelyszín 1975. április 19. , Tokió 1975. április 22. , Nagoja 1975. április 23. , Kóbe 1975. április 25. , Fukuoka 1975. április 28. , Okajama 1975. április 29. , Sizuoka 1975. április 30. , Jokohama 1975. május 1. , Tokió

Közreműködők Freddie Mercury – ének, zongora, csörgődob Brian May – elektromos gitár, háttérvokál, bendzsó Roger Taylor – dob, háttérvokál John Deacon – basszusgitár

Dalok listája Ezeken a koncerteken kezdtek először egyvelegeket (medley) játszani, amikor is több daluk részleteit egybefűzve adták elő (mint például a Killer Queen, a The March of the Black Queen, és a Bring Back That Leroy Brown), hogy minél többet meg tudjanak mutatni a Queen-repertoárból. A műsor 70-80 percesre hízott miután már három nagylemez dalaiból állíthatták össze a szetlistát. A korábbi koncertjeikre jellemző rock and roll feldolgozások közül egyedül a Jailhouse Rock maradt műsoron, ezzel zárták a koncerteket, illetve a ráadást nyitó Big Spender feldolgozás.Sheer Heart Attack Tour – Queenconcerts

Jellemző műsor Procession Now I’m Here Ogre Battle Father to Son White Queen Flick of the Wrist In the Lap of the Gods Medley: Killer Queen The March of the Black Queen Bring Back That Leroy Brown Son and Daughter Keep Yourself Alive Seven Seas of Rhye Stone Cold Crazy Liar In the Lap of the Gods…Revisited Big Spender Modern Times Rock ’n’ Roll Jailhouse Rock God Save the Queen

Ritkán előadott dalok Hangman (Japán) Great King Rat (Japán) Doing All Right (Japán) See What a Fool I’ve Been (Japán)

Jegyzetek

Kategória:Queen-koncertek Kategória:Turnék 1974-ben Kategória:Turnék 1975-ben