HarkivA város ukrán neve magyar átírásban Harkiv. (lásd: OH. 788. o.) Kiejtés: Fájl:Ru-Kharkov.ogg (, régies ukrán írásmóddal: Харьків, ; magyarul is használatos korábbi neve Harkov) Ukrajna második legnagyobb népességű városa. Népessége 2006-ban fő volt. A város a Harkivi terület és a Harkivi járás közigazgatási központja. A város egyedül alkotja Harkiv községet.
A várost a Harkiv folyóról nevezték el, de a helyi legenda egy Harjkov nevű kozákhoz köti a település nevének eredetét.
Harkiv Ukrajna jelentős ipari, kulturális és oktatási központja. A város egyetemein főként az ipari és a kutatási karon szakosodnak a hallgatók a mezőgazdálkodásra és a gépészetre.
Itt található egy 35 kilométeres hálózattal rendelkező metrórendszer 28 állomással. Egy másik harkivi érdekesség a Szabadság tér, mely Európában a harmadik, a világon pedig az ötödik legnagyobb városi tér; rajta épült Ukrajna első felhőkarcolója.
Földrajz és éghajlat
A város a történelmi Szlobozsanscsinai régióban helyezkedik el, ahol a várost a régió fővárosának tartják. A Lopany és az Udi folyóknak a Harkiv folyóba torkollásánál fekszik, melyből a víz a Szeverszkij Donyec víztározója felé folyik tovább.
Éghajlata kontinentális. A tél hideg és csapadékos, a nyár meleg. Az évi átlag hőmérséklet 7,4 °C (januárban −6,9 °C, júliusban 20,3 °C). Az évi csapadék átlagosan 513 milliméter/év, mely főként júniusban és júliusban hullik.
Történelme thumb|150px|left|Kurgán-sztélé, a helyiek által szkifszkaja babának nevezett szkíta baba
Régészetileg bizonyított, hogy a mai Harkiv területén Kr. e. 2. évezred óta éltek emberek. A bronzkorból származó leletek olyan régiek, mint a szkíta és a szarmata törzsektől származók. A leletek bizonysága szerint az itteni Csernyakov-kultúra a 2.–6. századig virágzott. A későbbi városok alapítását a keleti törzsek nyugatra vándorlása nehezítette.
A mai város alapítói lengyelek elől menekülő ukrán földművesek voltak, valamikor az 1600-as években. Egy az orosz cárnak írt levelükben kérvényezték, hogy az akkori Oroszország területén várat építhessenek. Mivel az oroszoknak is jól jött egy határ menti erőd, 1654-ben engedélyezték a váralapítást. Aztán a vár köré fokozatosan egyre több ember telepedett le, majd lassan kialakult a város. Ezután Harkov még hosszú ideig Oroszországhoz tartozott.
thumb|250px|right|Harkiv látképe a Lopany folyóval (képeslap, 1890-es évek)
A 17. században alapított városnak 1805-től van egyeteme (Harkivi Állami Egyetem). Ezután a kevés ipart és a vasutat is fejlesztették; ezek hatására a város virágzásnak indult. A Szovjetunió korai évei alatt Harkiv volt az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa (1917–1934 között). Az 1930-as évek elején, az ukrajnai éhínség (holodomor) sok embert hajtott a földekről a városokba (különösen Harkivba) a megélhetésük érdekében, egy részük azonban így is éhen halt, (élelem és pénz hiányában). Halottak hevertek az utcákon, mert nem volt aki eltemesse őket, akit mégis elhantoltak, azt pénz hiányában a város temetőiben titokban tették. 1940 áprilisában és májusában a Sztarobelszk tábor körülbelül 3800 lengyel rabját kivégezték a harkivi NKVD épületében. A kivégzetteket később a Pjatihatki (ma Harkiv egyik városrésze) erdeiben ásták el (a katyńi vérengzés részeként).
A második világháború thumb|A Drobckij Jar
A második világháború alatt Harkiv több jelentős katonai esemény színhelye volt. A Harmadik Birodalom és katonai szövetségesei elfoglalták a várost, amit a Vörös Hadsereg visszafoglalt, majd a németek másodszor is elfoglalták, alóluk 1943. augusztus 23-án szabadult fel. Épületeinek 70%-a elpusztult, lakói közül pedig tízezrek haltak meg. Harkiv volt a legnépesebb város a Szovjetuniónak azon a részén, amelyet a Wehrmacht a világháború utolsó éveiben elfoglalt. Kijev népessége is kisebb volt Harkivénál.
A német megszállás előtt Harkiv hadiipari üzemeit az Urál régióba evakuálták. Bár a város újjáépítése éveket vett igénybe, a vállalatokat a háború után gyorsan vissza tudták telepíteni Harkivba, és még mindig működnek.
1941 decembere és 1942 januárja között 30 000 embert (főként zsidót) végeztek ki a németek. Az áldozatokat a legnagyobb „tömegsírokba” temették, főként a Drobickij Jar szikla hasadékában.
A második világháború alatt négy nagy csatát vívtak a városért:
Harc Harkivért 250px|bélyegkép|balra|A német és a szovjet katonaság harca Harkiv utcáin
Az első harkivi csataként is emlegetett Wehrmachtos taktikai hadműveletben a német dél-ukrajnai hadseregcsoport 6. Hadserege akarta elfoglalni a várost a Barbarossa hadművelettel 1941. október 20-án. A szovjetek a 38. Hadsereget rendelték a város védelmére, mivel ekkorra már az üzemeket leszerelték és előkészítették a keletre szállításukat.
Október 21-ére már minden ipari felszerelést vagonokba rakodtak, ám a németek aznap 11 km-nyi sínpályát zártak le. A német 6. Hadsereg elkezdte a támadásokat, mialatt a szovjet 17. Hadsereg délről szintén felkészült védekező felállásban, október 24-én.
Habár aznap a német hadsereg győzött, a szovjet vonatok legtöbbjét evakuálták a szovjet területekre.
Harkivi csata
A második harkovi csata, ahogy Wilhelm Keitel elnevezte, a Vörös Hadsereg elleni küzdelem volt 1942. május 12-étől május 28-áig az Izium hídfőnél, a Keleti Fronton, a második világháború idején. Célja a barenkovói magaslat és az Iziumi híd felszámolása a Donyec (ukránul: Sziverszkij Donyec) folyón, melyek a szovjet offenzíva területei voltak. A téli ellentámadás sikeres volt, elűzte a német csapatokat Moszkvától, de a szovjet haderők tartalékait is kimerítette, a harkivi ellentámadás egy új szovjet kezdeményezés volt a stratégiai kezdeményezéseik kiterjesztésére, annak ellenére, hogy nem sikerült a meglepetés erejével támadniuk.
1942. május 12-én a szovjet haderők Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko (ukránul: Szemen Konstyantinovics Timosenko) parancsára támadást indítottak a német 6. Hadsereg ellen a téli támadás alatt kiépített futóárokrendszerből. A kezdeti biztató jelek után a németek megállították a támadást. Számos törzstiszt, köztük maga Sztálin hibája is, hogy nem sikerült felbecsülniük a 6. Hadsereg erejét, illetve hogy túlbecsülték a saját újonnan kiképzett erőiket, így a németek egy sikeres bekerítő hadmozdulattal elvágták őket a frontvonaltól.
Harkivi támadó hadművelet
A harmadik harkivi csata a Vörös Hadsereg egyik támadó hadművelete volt a második világháborús Európa színterén, Harkiv város környékén, 1943. február 19-től március 15-ig. A német déli hadseregcsoport leveri a Vörös Hadsereget. A németeknél Donyec-hadjáratként, az oroszoknál Donbasz és Harkiv hadműveletként ismert. A német ellentámadás 52 szovjet hadosztály megsemmisüléséhez valamint Harkiv és Belgorod városok újbóli elfoglalásához vezetett.
Mivel a német hatodik hadsereget Sztálingrádnál bekerítették, a Vörös Hadsereg szélesebb támadásra vállalkozott a déli hadseregcsoport java ellen. Ez 1943. január 2-án érte el tetőpontját, amikor a szovjetek Hadműveleti Csillagot kezdeményeztek, mely januárban és kora februárban megtörte a német védelmet, így a szovjetek visszaszerezhették Harkivot, Belgorodot és Kurszkot. A szovjet offenzíva sikeres volt, azonban egységeik túlságosan szétszóródtak.
A Polkovogyec-Rumjancev hadművelet
A Polkovogyec Rumjancev (oroszul: Полководец Румянцев, magyarul: "Rumjancev hadvezér", a 18. századi Peter Rumjancev után elnevezve) a Harkiv-Belgorodi szovjet stratégiai támadó hadművelet kódja volt 1943. augusztus 3. és 23. között a Wehrmacht 4. Páncélos hadseregcsoportja és a Kempfi hadosztály ellen a második világháború során. A hadműveletet Voronyezs és a Sztyeppe Front vezette a Kurszki-magaslat Belgorodi (déli) szektorában. Egy Wilhelm Keiteltől származó forrás szerint ez volt a Negyedik Harkivi Csata, habár semmi köze nincs a harmadikhoz.
Érdekességek thumb|A Blagoviscsenszkij-templom
A sztálinista Szovjetunió idején olyannyira Moszkva-központúvá akarták kiépíteni a birodalmat, hogy a moszkvai dolgoknál „jobbakat” meg kellett semmisíteni vagy a moszkvaiaknál „rosszabbra” átépíteni. Erre példa a Ploscsagy Szvobodi (Szabadság tér), mely jóval nagyobb volt a moszkvai Vörös térnél, ezért több mint a felét parkosították. Mára azonban nagy részét visszaépítették. Másik példa erre a Blagovescsenszkij székesegyház (Благовещенский собор) nevű ortodox templom, amely nagyobb volt a Vaszilij Blazsennij-székesegyháznál, emiatt levették tetejéről a keresztet, és kisebbet tettek rá (mára visszahelyezték az eredetit).
Ukrajnának ezen a vidékén másképpen, ún. harkivi stílusban játszanak az ukrán népi hangszeren, a bandurán.
Gazdaság A város környékének mezőgazdaságában főleg az őszi búza, a cukorrépa és a napraforgó a főszereplő. A város iparának egy részét természetesen az ezen termények feldolgozására épülő élelmiszeripar (cukor-, szesz-, étolaj- és húsipar) adja. Ezen kívül az ipari tevékenység meghatározó eleme a szerszám-, a mező- és a bányagépgyártás, valamint az energetika- és vegyipar. A 2000-es évek elején több-kevesebb sikerrel megkezdődött a régi hadiipari üzemek polgári cikkek gyártására való átalakítása, valamint privatizálása, bár ez a folyamat még napjainkban is tart. A városban jelenleg több mint 380 ipari vállalat van, ezek összesen nem kevesebb, mint 150 000 embert foglalkoztatnak. Leghíresebbek a Morozov Tervezőiroda (HKBM), a Malisev Gépgyár, mely az 1930-as évek óta gyárt harckocsikat, s mára mezőgazdasági gépeket is. Harkivban működik a repülőgépeken, rakétákon és atomerőművekben alkalmazott műszereket és irányítástechnikai berendezéseket gyártó Hartron, valamint az erőművi gőzturbinákat gyártó Turboatom.
Kormányzás és adminisztratív felosztás bélyegkép|jobbra|220px|Harkiv kerületei A város 9 kerületből (rajon) áll: A kerület magyar,ukrán, valamintorosz neve (az orosz név átírása)Dzerzsinszkij Дзержинський Дзержинский (Dzerzsinszkij)Zsovtnevij Жовтневий Октябрьский (Oktyabrszkij)Kijivszkij Київський Киевский (Kijevszkij) (1957-ig Кагановичский [Kaganovicsszkij])Kominternyivszkij Комінтернівський Коминтерновский (Kominternovszkij)Lenyinszkij Ленінський Ленинский (Leninszkij)Moszkovszkij Московський Московский (1961-ig Сталинский [Sztálinszkij])Frunzenszkij Фрунзенський Фрунзенский (Frunzenszkij)Ordzsonyikidzevszkij Орджонікідзевський Орджоникидзевский (Ordzsonyikidzevszkij)Cservonozavodszkij Червонозаводський Червонозаводской (Cservonozavodszkoj)
Népesség 1989-ben a Szovjetunióban 1 593 970 lakosa volt, 1991-ben 1 510 200-ra esett vissza, ebből 1 494 200 állandó lakos. Harkiv jelenleg a második legnagyobb ukrán város a főváros, Kijev után. thumb|250px|Harkivi zsinagóga Népességváltozás
Etnikumok Harkiv nemzetiségi összetétele az 1989-es népszámlálás alapján: ukránok: 50,38%, oroszok 43,63%, zsidók 3%, belaruszok (fehéroroszok) 0,75%, és minden más (több mint 25 kisebbség) 2,24%.
+ Az etnikumok arányának változása 1897-től 2001-ig: Etnikum / Év 1897 Первая всеобщая перепись населения Российской Империи 1897 г. Распределение населения по родному языку и уездам 50 губерний Европейской России Демоскоп 192619391959 Історія міста Харкова ХХ століття, Харків 2004, р. 4561989 https://web.archive.org/web/20060822193837/http://www.kharkov.com/news/?p=252001 ukránok 25.9% 38.6% 48.5% 48.4% 50.4% 62.8% oroszok 63.2% 37.2% 32.9% 40.4% 43.6% 33.2% zsidók 5.7% 19.5% 15.6% 8.7% 3.0% 0.7%
Nyelv A város lakossága jelentős részben az orosz nyelvet beszéli.
A modern Harkiv
Harkiv látnivalói: a Derzsprom(ua) irodaháza, az Emlékmű Komplexum, a Szabadság tér, a Tarasz Hrihorovics Sevcsenko-emlékmű, a „Tükör-vizesés”, az Uszpenszkij-katedrális, a Milícia múzeum, a Pokrova-katedrális, a Tarasz Sevcsenko-kertek, a harkivi drótkötélpálya, Blahovisenszkij-katedrális, a gyermekvasút és a Szumszka utca 6. sz. alatti épület.
Kultúra Galériák
thumb|A harkivi Művészeti múzeum Festők háza: Itt a helyi festők műveiből készített kiállítások tekinthetők meg, valamint különböző festőtalálkozókat, művészeti megbeszéléseket szerveznek ide.