Málta (, angolul: Malta), hivatalos nevén Máltai Köztársaság (, angolul: Republic of Malta) szigetország Dél-Európában, a Földközi-tengeren. Egy szigetcsoportból áll Olaszország és Líbia között. Az olasz Szicíliától 80 km-re délre, Tunéziától 284 km-re keletre, Líbiától pedig 333 km-re északra található. Hivatalos nyelve a máltai és az angol, ezenkívül a jelenlegi máltai lakosság kétharmada ismeri az olasz nyelvet is.
Málta körülbelül i. e. 5900 óta lakott. A Földközi-tenger közepén elhelyezkedő fekvése történelmileg nagy stratégiai fontosságot tulajdonított neki, mint haditengerészeti támaszpontnak, ahol a szigetekért megküzdő hatalmak egymás után uralták Máltát, köztük a föníciaiak, a karthágóiak, a rómaiak, a görögök, az arabok, a normannok, az aragóniaiak, a Szent János lovagok, a franciák és a britek.
-es területén élő kb. 516 ezer lakosával Málta terület szerint a világ tizedik legkisebb országa és az ötödik legsűrűbben lakott önálló ország. Fővárosa Valletta, amely terület és népesség szerint is a legkisebb nemzeti főváros az Európai Unióban. Az Eurostat 2020-as adatai alapján a nagyvárosi terület a fő és legnagyobb sziget, Málta egészét lefedi, aminek lakossága 480 ezer fő; valamint az ENSZ, az Európai Területfejlesztési és Kohéziós Megfigyelő Hálózat és az Európai Bizottság szerint Málta teljes területe egyetlen városi régiót alkot. Máltát egyre gyakrabban városállamként emlegetik, valamint a nagyvárosokra és nagyvárosi területekre vonatkozó listákban is szerepel.
Málta 1813-ban brit gyarmattá vált, amely hajók állomásaként és a brit földközi-tengeri flotta főhadiszállásaként szolgált. A második világháború alatt a tengelyhatalmak (Németország, Olaszország) ostrom alá vették, és a szövetségesek (Egyesült Királyság) fontos bázisa volt az észak-afrikai és a földközi-tengeri hadműveletek számára. A brit parlament 1964-ben fogadta el a Máltai Függetlenségi Törvényt, amellyel az ország Málta Államként függetlenné vált az Egyesült Királyságtól, viszont II. Erzsébet brit királynő maradt az uralkodó. Az ország 1974-ben vált köztársasággá. Függetlenné válása óta tagja a Nemzetközösségnek (főként egykori brit gyarmati területek szövetsége) és az Egyesült Nemzetek Szervezetének. 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, 2008-ban pedig az euróövezet része lett.
Máltán az ókereszténység ideje óta élnek keresztények, bár az arab uralom alatt túlnyomórészt iszlám vallású volt, akkoriban a keresztényeket megtűrték. A muszlim uralom Málta I. Roger szicíliai gróf által vezetett normann inváziójával ért véget 1091-ben. Ma a katolicizmus az államvallás, de Málta alkotmánya biztosítja a lelkiismereti szabadságot és a vallási istentiszteletek szabadságát. Málta gazdasága nagymértékben függ a turizmustól, így az ország mediterrán turista célpontként népszerűsíti magát Európa többi részéhez képest melegebb éghajlatával, számos területtel a kikapcsolódáshoz vagy feltöltődéshez, valamint építészeti és történelmi emlékekkel, köztük három UNESCO világörökségi helyszínnel: a Ħal Saflieni-i hipogeummal (föld alatti építmény), Vallettával és hét megalitikus (nagy kövekből épült) templommal, amelyek közül néhány a világ legrégebbi épületei között szerepel.
Földrajz bélyegkép|balra|250px|Málta domborzati térképe bélyegkép|jobbra|300px|Málta szigeteinek mérete Budapesthez viszonyítva
Domborzat Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport, Szicíliától 81 kilométerre délre. Területe 316 km². Csak a három legnagyobb szigete, Malta, Ghawdex (Gozo) és Kemmuna (Comino) lakott. Kisebb szigetei Kemmunet (Cominotto), Filfla, Il-Gżejjer ta' San Pawl (Szent Pál-sziget), Manoel Island (Manoel-sziget) és az Il-Ġebla tal-Ġeneral (Generális-szikla, Fungus Rock). Legmagasabb pontja a Malta-szigeti Ta' Dmejrek, magassága 253 méter.
Geológia A szigetek réteges felépítésűek, üledékes kőzetei 40-15 millió évvel ezelőtt rakódtak le a Tethys-óceánban. Az alapot és a felszínt kemény mészkő alkotja, amely puhább kőzetek rétegeit fogja közre. A sorrend a felszíntől lefelé: korallmészkő, zöld homokkő, kék agyag, globigerinás mészkő és végül ismét korallmészkő.
A szigeteken a fő építőanyag a globigerinás mészkő, amit külszíni fejtéssel termelnek ki. Nagy előnye, hogy a levegővel érintkezve megkeményedik, így ellenáll az időjárásnak. Ritkábban korallmészkőből is építkeznek, különösen a tengerparton, mivel ez jobban bírja a vizet. Ez a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend erődítéseinek fő építőköve. A zöld homokkő és a kék agyag csak vékony rétegben települ egyes területeken. A kék agyag – bár csak a dombok lábánál fordul elő – nemcsak talajképző üledékként fontos, de azért is, mert vízzáró, így a felszínre vezeti a kőzetekbe szivárgott esővizet. A réteges szerkezetet sok helyen törések szakítják meg.
bélyegkép|jobbra|250px|Ramla-öböl, Gozo
Malta szigetének északnyugati részét rengeteg párhuzamosan futó törés szabdalja, irányuk jellemzően délnyugat-északkeleti. Közülük a legnagyobb a Great Fault (Nagy Törésvonal), amely Fomm ir-Riħtől Baħar iċ-Ċagħaqig tart. Az erózió hatására törésvonalakban termékeny talaj gyűlt össze. A törések mentén kialakult sok kis öböl és a terep egyenetlenségei miatt ezek a részek sokáig védhetetlennek számítottak – a máltaiak általában a Nagy Törésvonalon igyekeztek védekezni az északról támadók ellen. E mentén az északi – amúgy termékeny – részeket feladva több védelmi rendszert is építettek; legnagyobb a britek építette Victoria Lines. A Nagy Törésvonaltól délre a táj kevésbé szabdalt. A Rabat-Dingli-plató korallmészkő tömbje általában kevés termőföldet tart meg, ám kiszögelléseire előszeretettel építkeztek a máltaiak. A sziget többi része északkelet felé enyhén lejtő síkság, amit ritkásan wiedek (vízfolyások) tagolnak. A sziget történelmileg legfontosabb alakzatai a mély öblök: északról dél felé haladva a Marsamxett, Il-Port Il-Kbir (Great Harbour, Nagy Kikötő) és a Marsaxlokki-öböl védett kikötőhelyet jelentett a szigetek lakóinak.
Għawdexen kevesebb a jó kikötő, mint Máltán, ám talaja termékenyebb, mivel nagyobb területet borít a kék agyag.
Kemmuna és Kemmunet szigete a két legnagyobb sziget közötti csatornából emelkedik ki. Mivel döntően korallmészkőből állnak, gyakorlatilag terméketlenek. Kemmuna egyetlen jelentősége a csatorna védelmében betöltött szerepe volt.
Vizei
A szigeteken legalább ezer éve nincs állandó vízfolyás, de vannak időszakos patakmedrek (wied). A lehulló csapadék egy része természetes módon megreked a kőzetekben, ám a nagyobb mértékű tárolásra is készültek tervek. A kutakból egész évben lehet ivóvizet nyerni.
Éghajlat Az éghajlat mediterrán, enyhe, esős telekkel és forró, száraz nyarakkal. Az év nagy részében kék ég és ragyogó napsütés jellemzi. A nyár forróságát enyhítik a szinte folyamatosan fújó északnyugati szelek. Ezt időnként a Szahara felől érkező forró és rendkívül párás légáramlat szakítja meg, amely nehézzé teszi az emberi szervezet lehűlését. Ezt a szelet Máltán xlokknak nevezik, de meglehetősen ritkán fordul elő szélsőséges mértékben.
A nyár általában szeptember végén ér véget, amikor az Atlanti-óceán felől érkező légáramlatok elérik a szigeteket. A hirtelen viharos időjárás után a hőmérséklet lassan csökken, és még a Szent Márton nyara (október vége, november eleje) is napos és meleg lehet. Ez a mezőgazdasági művelés fő időszaka.
A máltai telet az európai hideg, a szaharai forró, és az atlanti-óceáni hűvös légtömegek váltakozása határozza meg. Hidegebb időszakokban hó is hullhat, ám a fagy ismeretlen a szigeteken.
További jelentősebb szelei a majjistral (misztrál, az Atlanti-óceán felől), tramuntana (északról) és a grigal (északkeletről).
Az évi csapadék mennyisége: 560 mm. Ennek jelentős része a heves téli záporok során hull. Az átlagos mennyiség azonban Máltán nem mérvadó adat, mert évről évre drasztikus változások lehetnek a csapadék mennyiségében (1015 mm-től a szinte teljes szárazságot jelentő 255 mm-ig).
Környezeti gondok Málta legsúlyosabb gondja az ivóvízhiány. A téli csapadék nagy része gyorsan a tengerbe kerül, nem szivárog be eléggé a talajba. A nyár hosszú, meleg, száraz. A mészkőbe beszivárgott víz összegyűjtésére alagútrendszereket építettek, de ez nem elég, a felhasznált ivóvíznek kb. a fele tengervíz sótalanító üzemekből származik. Ezek működtetésére viszont üzemanyag kell, annak elégetése viszont a környezetet szennyezi.
Természetvédelmi problémák Málta az európai madárvonulás egyik fő útvonalára esik. Madarak milliói szállnak le a szigeten a vonulási időszakban. A nemzetközi természetvédelmi szervezetek erőfeszítéseihttps://www.youtube.com/watch?v=B7W9xbRu-N4&feature=player_embedded és a helyi hatóságok erősen korlátozott fellépése ellenére évente több millió madár esik áldozatul a lakosság körében elterjedt illegális vadászatnak. Lőfegyverek mellett többek között hálókkal és lépvesszőkkel – a fagyöngy terméséből főzött ragacsos anyaggal bekent és a bokrok ágaira erősített pálcikákkal – ejtik zsákmányul a madarakat.Máltai madármészárosok – Tucano.kinja.com, 2015. május 13.
Élővilág A természetes növénytakarója, a tölgyfajokból, illetve a tengerpartokon fenyőkből álló keménylombú erdő mára eltűnt. Az eredeti növényzetet a tengerpartokon ültetett aleppóifenyők idézik. Az erdők helyét a hegyoldalakon teraszosan kialakított olajfa-, narancs-, citromligetek és szőlőskertek foglalták el. A sekélyebb talajú, legeltetett mészkőplatókon másodlagos cserjések alakultak ki. Sok helyen kerítés helyett ültetik az amerikai eredetű fügekaktuszokat.
Az emlősfauna szegényes, de a madárvilág viszonylag gazdag. A hüllők közül megtalálható az algír sikló, a leopárdsikló, a macskakígyó, a máltai faligyík, a foltos ércesgyík és a közönséges kaméleon.
Történelem
thumb|220px|Mnajdra megalitikus templomának romjai bélyegkép|Johanniták, a máltai lovagrend bélyegkép|A török flotta érkezése bélyegkép|Valetta 1801-ben A szigetek első lakói Szicília felől érkeztek. Kőkori földművesek és állattartók voltak, akik magokat és állataikat is magukkal hozták. Az első emberi nyomok a gozói il-Mixta barlangban találhatók, és kb. Kr. e. 5200-re datálhatók. Ez a kultúra legfejlettebb időszakában hatalmas megalitikus templomokat emelt a szigeteken (Kr. e. 3600–3500 után mintegy egy évezreden át). Ezek közül több ma is látható (Ġgantija, Tarxien, Mnajdra, Ħaġar Qim). Legtöbbjük idősebb, mint a Stonehenge, vagy az egyiptomi piramisok. Kr. e. 2500 körül nyomtalanul eltűntek, helyüket egy teljesen más jellegű, ám szintén ismeretlen eredetű népcsoport foglalta el.
Kr. e. 700 körül a föníciaiak szállták meg a szigeteket, akik a főszigetet Malet-nak, „biztonságos kikötő”-nek nevezték el. Kr. e. 550 körül a szigetek Karthágó fennhatósága alá kerültek, akitől a második pun háborúban (Kr. e. 218) a római Tiberius Sempronius Longus foglalta el. Melita és Gaudos önálló római települések lettek Sicilia provincián belül, előbbi a mai Mdina, a másik a gozói Citadella helyén, amelyek saját pénzt is vertek. Később municipiumi rangra emelkedtek (117 és 138 között). Róma uralmára csak néhány villa alaprajza és tárgyi emlékek utalnak.
60-ban Szent Pál apostol hajótörést szenvedett Melitán, ezt követően mintegy három hónapot töltött a szigeten. Róla nevezték el a sziget északnyugati részén lévő öblöt, hajótörésének állítólagos színhelyét. Az ezt követő századokból számos őskeresztény katakomba maradt fenn.
Róma uralmát 455-ben a vandálok döntötték meg, akiktől 493-ban az osztrogótok, majd 535-ben a Keletrómai Birodalom szerezte meg Melitát, ezzel megerősödött a kereszténység. 870 körül egy arab sereg űzte el őket, akik a római település helyét megerősítve létrehozták Medina városát. Ebből az időből származik a mai máltai kultúra legrégebbi rétege, a máltai nyelv alapjai, személy- és helynevek. Ekkor lett a sziget neve Malta.