bélyegkép|400px|A nyugati fronton megmerevedett vonalak 1914-ben. 1918-ig lényegében csak kismértékű változásokra került sor, amelyeket csak óriási áldozatok árán tudtak kivívni. bélyegkép|"Remember Belgium" - "Emlékezzetek Belgiumra!". I. világháborús angol propagandaplakát. Belgiumot 1914-ben, a Schlieffen-terv értelmében Németország lerohanta, hogy az országon átvonulva, északról támadja meg Franciaországot, elkerülve a francia-német határra telepített erődítményeket. Belgium semlegességének megsértése ürügyet szolgáltatott az Egyesült Királyságnak, hogy belépjen a háborúba, míg a belga haderő hősies helytállása jelentősen lelassította a német előrenyomulást és időt adott a szövetséges (brit és francia) erősítés beérkezésének. Az 1914 szeptemberében végrehajtott ellentámadás után a front megmerevedett Belgium területén, de a belga csapatok sikerrel tartották meg az ország délnyugati csücskét. Csak 1918-ban szabadult fel az ország teljes területe.
A belga haderő ellenállását I. Albert belga király irányította, nem ritkán a frontvonalról. Legidősebb fia, a későbbi III. Lipót belga király sorkatonaként szolgált a belga hadseregben. Albert egészen 1918-ig saját irányítása alatt tartotta a belga csapatokat és csak ekkor egyezett bele, hogy a (parancsnoksága alatt álló) Flandria Hadseregcsoportban összevonják brit és francia csapatokkal.
A háború négy éve során Belgium és a belga lakosság jelentős veszteségeket szenvedett, számos várost súlyos tüzérségi támadások értek, illetve - az antant propagandájának valótlan állításai szerint - a katonai veszteségeket a német megszállók sokszor a polgári lakosságon torolták meg.
1918-ban Albert saját csapatai élén vonult be a felszabadított Brüsszelbe, ahol hősnek kijáró fogadtatásban részesítették.
A világháború előkészületei jobbra|bélyegkép|Albert király és Erzsébet királyné egy korabeli színes napilap címlapján, 1910-ben
A Schlieffen-terv a Német Császárság hadműveleti terve volt a nyugat-európai antantseregek gyors szétverésére. A terv alapjait Alfred von Schlieffen (1833–1913) német tábornagy dolgozta ki, amely szerint a német haderőt aszimmetrikusan osztotta fel: a balszárnyon elhelyezkedő Elzászban csupán kis számú, védekezésre berendezkedő haderőt hagyott, a front középső szakaszán a Saar-vidék fontos bányáinak és gyárainak védelmére egy megerősített védekező haderőt telepített, míg a jobbszárnyon megerősített lovas és gépesített alakulatok sorakoztak fel, melyek gyors előrenyomulásra voltak képesek. Ez utóbbi front alakulatainak feladata az volt, hogy Hollandia és Belgium gyors elfoglalásával utat nyissanak nyugat felé. Az Ardennek erdőségein átvonuló német alakulatoknak ki kellett törniük a Flandriai-síkságra. Ott dél felé fordulván pedig támadást indítani Franciaország szíve ellen és északnyugat irányából elérni illetve bekeríteni Párizst.
A német hadvezetés később módosította a tervet és eltekintett Hollandia megtámadásától, de három német hadsereget csoportosítottak a Belgiumot lerohanó támadó ékbe. A támadó csapatok számára szoros menetrendet készítettek: a támadás második hetének végére el kellett érniük a Gent–Charleroi–Luxembourg vonalat. Az első hónap végére a nyugat felé támadó csapatoknak ki kellett volna jutniuk az Somme–Sedan vonalra, majd a folyón átkelve, a 40. napon elérni a Szajnát és Párizs elővárosait.
Albert király 1914-ben Berlinbe látogatott, és amikor értesítették a császár terveiről, miszerint Belgiumon keresztül szándékozik lerohanni Franciaországot, csak annyit válaszolt: „Egy nemzet uralkodója vagyok, nem egy úté!”.Albert I of Belgium
1914
A belga hadsereg mozgósítása Belgium semlegességét az 1839-ben megkötött londoni egyezmény garantálta. A semlegesség védelme miatt Albert nem tudta fejleszteni a hadsereget a német fenyegetéssel egy időben. 1914. július 21-én rendelte el az általános mozgósítást, ekkor a hadseregnek hat hadosztálya volt: 1 lovashadosztály (utóbbi 4500 főből állt) és 5 gyalogoshadosztály.
A gyalogoshadosztályok három vagy négy ezredből álltak, egy ezred két gyalogos zászlóaljból, egy tábori tüzérségi ütegből (12 db 75 mm-es ágyú), lovaszászlóaljból, tábori tüzér zászlóaljból (36, 75 és 120 mm-es ágyúkkal, valamint a kiszolgáló alegységekből állt. A hadseregnek ekkor 93 000 puskája, 6000 kardja vagy más hidegfegyvere, 324 ágyúja és 102 géppuskája volt. Az emberállományon felül a hadseregnek 37 600 ló, 2600 vasúti kocsi és 1500 gépjármű állt rendelkezésére.
A hadsereg az ország különböző városaiban állomásozott: 1. hadosztály: Gent, 2. hadosztály: Antwerpen, 3. hadosztály: Liège, 4. hadosztály: Namur, 5. hadosztály: Mons, a Maubeuge és Lille közötti vonalon, 6. hadosztály (lovasság): Brüsszel.
bélyegkép|200px|Schlieffen-terv 1914. július 27-re a mozgósítás eredményeként a hadsereg létszáma elérte a 143 000 főt, bár 40 000 behívott tartalékos nem jelent meg. Kilenc új hadosztály felállítására került sor, illetve mozgósították a polgári védelem erőit is. Azonban az újonnan behívott katonáknak nem volt tapasztalata, nem részesültek megfelelő kiképzésben, az egyes egységeken belül is különböző egyenruhákat viseltek, és volt, akinek nem jutott puska. Mivel a belga hadsereg éppen átszervezés alatt volt, nem állt rendelkezésre elegendő ágyú, hogy az egyes ezredek tüzérségi alegységeit ellássák.
A hadsereg parancsnoka Gerard Leman tábornok lett, I. Albert katonai tanácsadója. A védelem megszervezésével kapcsolatban három elképzelés volt: Antoine de Selliers de Moranville altábornagy Antwerpen védelmére kívánt koncentrálni, míg Liège környékén csak utóvédharcokat akart vívni, Louis de Ryckel vezérkari ezredes az Ourthe folyó és a német határ között akarta felállítani a sereget, amely Antwerpen irányában vonult volna vissza. Végül Albert úgy döntött, hogy erőinek többségét a Maas folyó bal partján vonja össze, Liège védelmére. A város parancsnokságát Gérard Leman tábornoknak adta át.
Belgium lerohanása A német hadsereg augusztus 4-én lépte át a belga határt, a három német hadseregcsoportban összesen 1 millió fő állt szemben a belga hadsereggel, amely ekkor hat lövészhadosztállyal, összesen 43 000 fővel rendelkezett, a tartalékosok száma ekkor 115 000 fő volt. A belga semlegesség miatt Albert nem mozgósíthatta haderejét időben, és most nem volt elegendő embere ahhoz, hogy a határ mellett kiépített nagy erődöket megvédje.
A király délelőtt 10 órakor értesítette a parlamentet a német hadüzenetről, illetve a csapatok megindulásáról. Ekkor arra kérte a politikai pártokat, hogy nézeteltéréseiket a háború idejére mellőzzék és 200 millió belga frankot szavazzanak meg a háború költségeire. 12 óra körül a király találkozott Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország képviselőivel és segítségüket kérte. Később üzenetet küldött az Egyesült Államok kormányának, amelyben szintén segítséget kért a német támadás visszaveréséhez. Este 11 órakor a britek ultimátumban szólították fel a németeket a Belgiumból való távozásra, majd ennek hiányában hadat üzentek Németországnak.
Liège ostroma bélyegkép|A Liège környéki erődítmények 1914-ben
Liège elfoglalása a Schlieffen-terv egyik legfontosabb kezdeti mozzanata volt, mert ezen múlt, hogy a német csapatok milyen gyorsan tudnak átvonulni Belgium területén. Az augusztus 5-én meginduló német támadás azonban váratlanul heves belga ellenállásba ütközött, minek következtében a németek jelentős veszteségeket szenvedtek élőerőben és időben is. A város elfoglalására kijelölt hat hadosztályból ötöt a belgák meghátrálásra kényszerítettek. Bár a városi védővonalak réseit kihasználva a németek áttörték a belga vonalakat, és augusztus 7-én Liège városa elesett, de csak a német főparancsnokság által küldött erősítés, közel 60 000 fő és a német tüzérség túlereje (a teljes német tüzérség közel 10%-át Liège köré csoportosították) tudta megtörni a belga ellenállást.
Augusztus 18-áig a város környéki erődök sorra behódoltak, a belga ellenállás azonban nem volt hiábavaló: a németek 15 napot vesztegettek és súlyos veszteségeket szenvedtek, közel 5000 fő esett el a csatában (amely akkoriban még igen jelentősnek számított ilyen rövid idő alatt). Liège-t hősies ellenállása miatt a francia Becsületrenddel tüntették ki.
Német atrocitások 1914 augusztusában balra|bélyegkép|Leuven ostroma után: 248 polgári lakost kivégeztek, 2000 házat leromboltak a német megszállók
Az antant háborús propagandájának fontos részét képezte a központi hatalmak által elkövetett vélt vagy valós atrocitások gyakori felemlegetése. Ilyen háborús propagandának számított többek között „Belgium megerőszakolása” a németek által, mely a semleges országok szimpátiájának megnyerését szolgálta.Wachtell, Cynthia: Representations of German Soldiers in American World War I Literature. In "Huns" vs. "Corned beef": representations of the other in American and German literature and film on World War I. V&R unipress, 2007. 65. o.
Mivel a németek nem számítottak a belgák ellenállására és Franciaországot tekintették első számú célpontjuknak, a német katonák azt feltételezték, hogy a korábbi porosz–francia háborúhoz hasonlóan orvlövészek („franc-tireurs”) és partizánok okozzák a veszteségeiket. A megtorlások fő oka az volt, hogy a rosszul kiképzett és az első csaták veszteségeitől sokkot kapott német sorkatonák a francia és belga hadsereg utóvédharcát, illetve a saját csapataik (koordinálatlan) tüzét sokszor gerillatámadásoknak vélték. A rend helyreállítása helyett a német tisztek támogatták ezt a tévhitet, és jóváhagyták a polgári lakosság közül túszok ejtését és teljesen véletlenszerű, minden tárgyalást vagy formaságot mellőző kivégzését. Mivel a német haderő harcászati utasításai értelmében a lakosság felkelését drasztikus kollektív büntetésekkel kellett letörni, a német főparancsnokság, a partizánakciókról szóló álhírek kézhezvétele után, elrendelte azok mindenáron való elnyomását. A valóságban a polgári lakosság, néhány helyi kivételtől eltekintve, nem fejtett ki ellenállást a németekkel szemben.John Horne, Alan Kramer: German Atrocities, 1914: A History of Denial, Yale University Press (2001) A kisszámú belga ellenállás a második világháborúban is felhasználta tapasztalatait a németekkel szemben.
A megtorlás leginkább a német előrenyomulás irányában fekvő területeket, Limburg, Brabant, Hainaut, Namur és Luxembourg tartományokat érintette: Visé, Soumagne, Heure-le-Romain, Liège, Namur, Andenne, Tamines, Dinant, Hastière, Mons, Charleroi, Arlon, Jemappes, Ethe, Tintigny városokat Vallóniában, míg Flandriában Leuven, Sint-Truiden és Aarschot városokat.
Nemzetközi következmények bélyegkép|300px|A belga kormány a német támadás elől a franciaországi Le Havre városába menekült. A kormány tagjai balról jobbra: Prosper Poullet, A. Hubert, P. Segers, Joris Helleputte, Paul Berryer, Aloïs van de Vyvere, Émile Vandervelde, Paul Hymans, E. Brunet, Eugène Goblet d'Alviella, Henry Carton de Wiart, Charles de Broqueville, Jules Renkin és Armand de Ceuninck altábornagy</small>