Titus Aelius Hadrianus Antoninus Pius (86. szeptember 19. – 161. március 7.) a Római Birodalom császára i. sz. 138-tól 161-ig.
Antoninus tekintélyes szenátori családban született Itáliában. A rangjának megfelelő állami hivatalokat viselt, 120-ban consul volt, majd Hadrianus császár előbb Itália egyik proconsuli, majd Asia provincia kormányzói tisztségét bízta rá. Bekerült Hadrianus kegyeltjei közé, feleségül vette a császár unokahúgát, Faustinát, majd a gyermektelen Hadrianus fiává és örökösévé fogadta. 138-as trónra lépését követően megkapta a Pius ("jámbor") melléknevet, mert kegyelmet adott az elődje által halálra ítélteknek (vagy mert kiharcolta a szenátusban fogadott apja istenné nyilvánítását). Uralkodása idején a Római Birodalom hatalma csúcspontjára érkezett, lakói a Pax Romana nyugalmát élvezhették, mert sem külső ellenség, sem belső lázadás nem jelentett veszélyt és Antoninus is csak uralma legelején indított egy kisebb jelentőségű hadjáratot a mai Dél-Skócia meghódítására; az új határ mentén építtette meg Antoninus falát.
Antoninus Pius tehetsége elsősorban az államigazgatásban nyilvánult meg. Utakat és vízvezetékeket építtetett, jogi reformokat vezetett be (többek között az ártatlanság vélelmét), könnyített a rabszolgák helyzetén és elősegítette felszabadításukat. A római császárok között szokatlan módon utódaira (fogadott fiaira, Marcus Aureliusra és Lucius Verusra) tele kincstárat hagyott.
Ifjúsága Gyerekkora Antoninus Pius i. sz. 86-ban született Titus Aurelius Fulvus Boionius Antoninus néven az itáliai Lanuvium közelében. Apja Titus Aurelius Fulvus volt, aki 89-ben consuli hivatalt viselt; anyja Arria Fadilla.Kienast 1990: 134. Családja az Aurelia nemzetséghez tartozott, akik Nemausus (a mai Nîmes) térségében éltek. Szenátori rangú nagyapja (szintén Titus Aurelius Fulvus) a Legio III Gallica legátusaként Vespasianust támogatta a trónért folyó polgárháborúban, aki ezért 72-74 körül consul suffectus címmel jutalmazta. Vespasianus fia, Domitianus uralkodása alatt, 85-ben a tényleges consuli tisztséget is elnyerte. Az Aurelius Fulvusok tehát egy provinciális származású, viszonylag újonnan felkapaszkodott család voltak, akik a Flavius-dinasztia támogatásának köszönhették sikerüket. Az Antoninus család származása megmagyarázza Gallia Narbonensis provincia proconsuljainak erős befolyását a második század második felében.
Apjának nem született több gyereke és 89-es consulságát követően hamarosan meg is halt. Antoninust anyai nagyapja, Cnaeus Arrius Antoninus nevelte fel, akit a kortársak becsületességéért és tanultságáért tiszteltek és ifjabb Plinius barátja volt. Az Arrius Antoninusok régebbi keletű szenátori család voltak, akik Nerva császár idején jelentős befolyással rendelkeztek. Antoninus özvegy anyja, Arria Fadilla feleségül ment Publius Iulius Lupushoz (aki 98-ban volt consul suffectus) és két lányt szült, Arria Lupulát és Iulia Fadillát.
Házassága és gyermekei
Antoninus valamikor 110 és 115 között feleségül vette Annia Galeria Faustinát;Weigel, Antoninus Pius a jelek szerint házasságuk boldog volt. Faustina apja Marcus Annius Verus (97-ben consul suffectus) volt, anyja pedig Rupilia Faustina (feltételezések szerint Hadrianus feleségének, Vibia Sabinának a mostohatestvére, esetleg Vitellius császár unokája)Rupilius. Strachan stemma.) Faustina szép nő volt és a jellemét illető híresztelések ellenére egyértelmű, hogy Antoninus szerette.
A házaspárnak négy gyermeke született, két fiú és két lány: Marcus Aurelius Fulvus Antoninus (†138 előtt); sírfeliratát megtalálták Hadrianus római mauzóleumában.Magie, David, Historia Augusta (1921), Life of Antoninus Pius, Note 6Kienast 1990: 135. Marcus Galerius Aurelius Antoninus (†138 előtt); az ő sírfelirata is megtalálható a mauzóleumban. Aurelia Fadilla (†135); feleségül ment Lucius Plautius Lamia Silvanushoz (ő 145-ben volt consul). Gyermekük nem született, sírfeliratát megtalálták Itáliában.Magie, David, Historia Augusta (1921), Life of Antoninus Pius, Note 7 Annia Galeria Faustina (született 125-130 között, meghalt 175-ben), 146-ban feleségül ment anyai unokatestvéréhez, Marcus Aurelius leendő császárhoz és legalább 14 gyerekük született.
Faustina 141-es halála súlyosan megviselte Antoninust. Kérésére a szenátus istennőnek nyilvánította a feleségét és a Forumon templomot építtetett a számára. Arcképével és nevével ("DIVA FAUSTINA") pénzt bocsátott ki. Alapított egy Puellae Faustinianae ("Faustina leányai") nevű jótékonysági alapítványt, amely a jó családokból való szegény lányokat segítette
A császár nem házasodott meg újra, volt felesége felszabadított rabszolganőjével, Galeria Lysistratával élt együtt.Anise K. Strong: Prostitutes and Matrons in the Roman World A megözvegyült római arisztokraták (Antoninuson kívül pl. Vespasianus vagy Marcus Aurelius) gyakran nem nősültek újra, hogy ne bonyolítsák a gyerekeik örökösödését. Ehelyett ágyasokat tartottak, akiknek a gyerekei nem számítottak törvényes örökösnek. Feleségük és (hivatalos) ágyasuk nem lehetett egyszerre (Marcus Aurelius elutasította korábbi menyasszonya, Ceionia Fabia (Lucius Verus nővére) házassági ajánlatát, arra hivatkozva hogy meg akarja óvni gyerekeit egy mostohától).
Hadrianus kegyeltje
Miután quaestorként és praetorként igen jó munkát végzett,Traver, Andrew G., From polis to empire, the ancient world, c. 800 B.C. – A.D. 500, (2002) p. 33; Historia Augusta, Life of Antoninus Pius 2:9 120-ban consuli hivatalt is viselt Lucius Catilius Severusszal közösen.E.E. Bryant, The Reign of Antoninus Pius. Cambridge University Press, 1895, p. 12 Hadrianus császár ezután Itália egyik proconsuli tisztségét bízta rá; az Etruriát is magába foglaló körzetet kapta, ahol birtokai is feküdtek.Bryant, p. 15 Ezután - valószínűleg 134-135-ben - Asia provincia proconsula volt és teljesítményével kivívta a császár elismerését.
A gyermektelen Hadrianus annyira megkedvelte Antoninust, hogy első adoptált fia, Lucius Aelius halálát követően 138. február 25-én hivatalosan is fiává fogadta. Az adoptálás feltétele az volt, hogy Antoninusnak viszont örökbe kell fogadnia Marcus Annius Verust (sógora fiát) és Lucius Commodust (Lucius Aelius fiát); ők ketten követték aztán Antoninust a trónon. Trónörökösként egy időre felvette az Imperator Titus Aelius Caesar Antoninus nevet. Egyes szenátorok (pl. éppen consultársa, Lucius Catilius Severus, aki akkor Róma prefektusa volt) ellenezték Antoninus utódlását, de Hadrianus 138-as halálát követően az örökösödés különösebb probléma nélkül lezajlott.Grant, Michael, The Antonines: The Roman Empire in Transition, (1996), Routledge, , pp. 10–11
Uralkodása
Trónra lépésekor hivatalos neve és címe Imperator Caesar Titus Aelius Hadrianus Antoninus Augustusra változott. Egyik első dolga az volt, hogy Hadrianust istenné nyilváníttassa. A Hadrianusszal notóriusan rossz viszonyban lévő szenátus ezt először elutasította, de Antoninus győzködésére végül elfogadták kérését. Valószínűleg fogadott apja iránti kötelességtudata alapján kapta a Pius (jámbor, istenfélő, kötelességtudó) melléknevet. Jóindulatát azzal is megmutatta, hogy segítette járni idős apósát a szenátus ülésein, valamint kegyelmet adott azoknak, akiket Hadrianus utolsó éveiben - amikor betegségével küzdött - halálra ítélt.
Hadrianus halálát követően Antoninus azonnal megkérte adoptált fiát, Marcust hogy mondja fel Ceionia Fabiával kötött jegyességét és jegyezze el az ő lányát, Faustinát. Faustina addig Ceionia fivérével, Lucius Commodusszal (Marcus fogadott fivérével és leendő társuralkodójával) volt eljegyezve.HA Marcus 6.2; Verus 2.3–4
Trónra lépését követően nem sokat változtatott az államszervezeten, megőrizte azt olyannak, amilyennek Hadrianus megszervezte. Számos templomot, színházat, mauzóleumot építtetett, támogatta a tudományt és a művészeteket, a filozófusoknak és rétoroknak kitüntető címeket és anyagi javakat osztogatott. Szűkebb kormányzati köre egy viszonylag kis létszámú szenátori csoportból állt, többségük Hadrianus kultuszának papja (sodales Hadrianales) volt.H.-G. Pflaum, "Les prêtres du culte impérial sous le règne d'Antonin le Pieux". In: Comptes rendus des séances de l'Académie des Inscriptions et Belles-Lettres, 111e année, N. 2, 1967. pp. 194–209. Available at . Accessed 27 January 2016
Családi birtoka az etruriai Loriumban feküdt, ezenkívül voltak palotái Lanuviumban és Villa Magnában is.Eutropius, Breviarium ab Urbe condita, VIII, 8
A békés császár
Egyetlen forrás sem említi, hogy uralkodása alatt részt vett volna bármilyen háborúban; valószínűleg soha életében nem vezetett katonai egységet és 23 éves uralkodása alatt soha nem volt 500 mérföldnél közelebb bármelyik légióhoz.J.J. Wilkes, The Journal of Roman Studies, Vol. LXXV 19 book , p. 242.
Valamennyi császárkori római uralkodó közül az ő kora volt a legbékésebb, bár természetesen kisebb lázadásokra, határmenti összecsapásokra sor került. Ilyen történt pl. Mauretaniában, ahová a szokásos lovagi rangú procurator helyett szenátori rangú kormányzót neveztek kiRené Rebuffat, '"Enceintes urbaines et insécurité en Maurétanie Tingitane" In: Mélanges de l'École française de Rome, Antiquité, tome 86, n°1. 1974. pp. 501–522. Available at . Accessed 26 December 2015 és Pannóniából vezényeltek át csapatokat, Sala és Tipasa erődjeit pedig megerősítették.Michel Christol, "L'armée des provinces pannoniennes et la pacification des révoltes maures sous Antonin le Pieux". In: Antiquités africaines, 17, 1981. pp. 133–141.Michael Grant, The Antonines: The Roman Empire in Transition. Abingdon: Routledge, 1996, , p. 17; Rebuffat "Enceintes urbaines" Júdeában és Britanniában is lázongott a helyi lakosság; utóbbi provinciába 139-ben a császár új kormányzót nevezett ki az észak-afrikai Quintus Lollius Urbicus személyében, aki korábban Germania Inferior tartományban már bizonyította hozzáértését.Salway, A History of Roman Britain. Oxford University Press: 2001, , p. 149
Lollius benyomult Dél-Skóciába és északabbra tolva a határt, tengertől tengerig megépítette az Antoninus-falat. A 150-es években azonban fokozatosan kivonták a fal őrségét és 160 után ismeretlen okból teljesen sorsára hagyták.David Colin Arthur Shotter, Roman Britain, Abingdon: Routledge, 2004, , p. 49 Magát az Antoninus-falat is csak egy forrás említi, a Historia Augusta. A fal egyik, a császárt dicsőítő feliratánál látható egy dombormű, amelyen egy római lovas négy meztelen piktet győz le, ami fegyveres összecsapásokra utal.Jean-Louis Voisin, "Les Romains, chasseurs de têtes". In: Du châtiment dans la cité. Supplices corporels et peine de mort dans le monde antique. Table ronde de Rome (9–11 novembre 1982) Rome: École Française de Rome, 1984. pp. 241–293. . Accessed 14 January 2016
Bár az Antoninus-fal jóval rövidebb és elvben könnyebben védhető volt a Hadrianus-falnál (csak 63 km hosszú a 117 km-rel szemben), a köztük lévő vidék kietlen volt és legeltetésre is alig alkalmas.W. E. Boyd (1984),"Environmental change and Iron Age land management in the area of the Antonine Wall, central Scotland: a summary".Glasgow Archaeological Journal, Volume 11 Issue 1, pp. 75–81 Az utánpótlási vonalak meghosszabbodása így nagyobb súllyal esett latba, mint a területi nyereség, vagy a védelmi vonal hossza.Peter Spring, Great Walls and Linear Barriers. Barnsley: Pen & Sword, 2015, , p. 75 Városok és nagyobb légiós erődök híján a helyi lakosságot sem tudták romanizálni, így a fal hátában állandó volt a felkelés veszélye.Edward Luttwak, The grand Strategy of the Roman Empire. Baltimore: The Johns Hopkins University Press, 1979, , p. 88