jobbra|200px|bélyegkép|Szapphó és Alkaiosz jobbra|200px|bélyegkép|Szapphó és Alkaiosz jobbra|200px|bélyegkép|Théodore Chassériau: Szapphó leugrik Leukadia egyik sziklájáról, mert elhagyta és megcsalta a szerelme, egy férfi, a mitilini Phaon jobbra|200px|bélyegkép|Charles Mengin: Szapphó (1877)
Szapphó (, kiejtése szapfó, ), (Kr. e. 630/620 k. – Kr. e. 570 k.) ókori görög költőnő, aki Leszbosz szigetén írt és alkotott. Csekély számú fennmaradt műve ellenére sokan az ókor legnagyobb szerelmi lírikusaként értékelik, egyben a világirodalom egyik legnagyobb költőjeként is tisztelik; saját korában – Platón nyomán – a tizedik múzsaként említették.
Eredeti neve Pszapphó volt, egy halála után szülővárosában vert pénzen is ezzel az írásmóddal szerepel. Szapphó kortársa volt a Leszbosz szigetén Mütiléné városában született Alkaiosz költő, aki Szapphó mellett a görög líra másik legismertebb egyénisége volt. Költeményeit később kilenc könyvben adták ki.
A szenvedély költőnőjeként ismert, lírai verselése sodró lendületű, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről. Nőkhöz írt szenvedélyes verseivel utólag emblematikus személlyé vált, így a nők közötti szerelmet a modern korban Leszbosz szigetéről nevezték el, innen ered a 'leszbikus' kifejezés.
Élete Arisztokrata családból származott, apja Szkamandronümosz, anyja Kleisz volt. Fiatal leányok társaságát alapította meg Mütilénében Aphrodité és a múzsák tiszteletére, ez volt a thiaszosz. A hagyományok szerint a tagokhoz rendkívül gyengéd szálak fűzték. Szapphó és a thiaszosz zenével, költészettel és tánccal foglalkozott. Barátnői közül Attisz, Teleszippa és Megara a leghevesebb szerelmi versek címzettjei.
A thiaszosz társaságán kívül saját családja is volt: férjét egyes életrajzírók 'Kerkülasz' néven említik (de ez valószínűleg gúnynév volt), akitől egy leánya született, Kleisz.
A hagyomány szerint egy Phaón nevű ifjú révész Egy költőnő három arca. Modern nő az ókorban: Szapphó iránt érzett szerelme miatt levetette magát Lefkáda-sziget egyik hegyéről. Az ifjú 20 évvel volt nála fiatalabb, és nem viszonozta érzéseit.
Szapphó költészete Egy versének (Himnusz Aphroditéhez) kivételével műveiből kizárólag csak töredékek maradtak fenn az utókorra. Fő témája a szerelem és a vágyakozás szerelmének tárgya iránt. Platón epigrammája nyomán a görögök a „tizedik Múzsát” tisztelték alakjában:
Jellemző verselési forma a költőnőről elnevezett szapphói strófa, mely a középkorban, majd a humanizmus elterjedésével széles körben alkalmazott versforma lett:
3 szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló versszak.
Magát a homoszexualitást az ókori görögök természetesnek találták, s mivel a férfiak között eléggé elterjedt szexuális magatartásforma volt, a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonya sem volt erkölcstelen. Szapphó sok szerelmi dalt intézett az általa szeretett férfiakhoz, de nem ez volt költészetének jellemző vonása. A szenvedély, melynek félelmetes fénye megcsillan verseiben, az a szerelem lehetett, mely egy asszonyt egy másik asszony karjaiba vet:
A költőnő nevéhez fűződik a női homoszexualitás jelentése, miközben arra a tényre hogy ő maga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek.
Jegyzetek
Magyarul
Szapphó fennmaradt versei és töredékei görögül és magyarul; sajtó alá rend., utószó, jegyz. Németh György, ford. Babits Mihály et al.; Helikon, Budapest, 1990
Források
Fohász a múzsákhoz – Tíz ógörög költő Szapphó fennmaradt versei és töredékei görögül és magyarul /Szerk.: Németh György/, Helikon Könyvkiadó, (Budapest, 1990)
Szakirodalom Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1982.
További információk Hatvany Lajos: Sappho Szapphó-versek a Magyar Elektronikus Könyvtárban Ismeretlen Szapphó-verset találtak Sappho images Szapphó eddig két ismeretlen versét találták meg egy papiruszon MTI. 2014. január 30.
Kapcsolódó szócikkek Ókori görög irodalom
Kategória:Ókori görög költők Kategória:LMBT költők, írók Kategória:LMBT személyek az ókorban