A Korunk folyóiratnak 1926-tól három időszaka (folyama) van.
A Korunk 1926. február – 1940. szeptember között megjelent kolozsvári folyóirat volt. Alapítója Dienes László, 1929 januárjától Gaál Gáborral együtt szerkesztették a lapot. 1931 szeptemberétől kezdve nem Gaál Gábor neve szerepelt az impresszumban felelős szerkesztőként, mivel rendezetlen volt az állampolgársága, ezért helyette névleg Kibédi Sándor jegyezte a lapot.
A Korunk 1957 februárjában indult újra a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóiratként és ebben a minőségében az 1989 decemberében bekövetkezett rendszerváltásig jelent meg. A főszerkesztő ebben a korszakban az 1984/9. számig Gáll Ernő, azt követően Rácz Győző volt.
Az 1990-es III. folyamtól kezdve a főszerkesztő Kántor Lajos lett; 2008 áprilisától Balázs Imre József vette át helyét. 2013 januárjától a főszerkesztő Kovács Kiss Gyöngy.
Története 1926–1940 bélyegkép|Emléktábla a Korunk egykori szerkesztőségének falán A Korunk 1926 februárjától 1940. szeptemberig Kolozsvárott havonta (a július–augusztusi összevont számmal évente tizenegyszer) megjelenő folyóirat. Alapítója és az 1931. július–augusztusi számig szerkesztője Dienes László, aki 1929 januárjától Gaál Gáborral közösen jegyezte a lapot. Valójában Gaál 1928 januárjától társszerkesztő; Dienes 1928 második felében Berlinbe távozott, és ettől kezdve Gaál mellett levelezés útján vett részt a szerkesztésben. Az 1931. szeptemberi számtól Dienes neve elmaradt a címlapról. Ettől kezdve: szerkeszti Gaál, a hátsó-belső lapon elhelyezett impresszumban pedig (Gaál rendezetlen állampolgársága okán) ez szerepel: „felelős szerkesztő” Kibédi Sándor. 1938 júniusától „főmunkatárs” Gaál (a korábbi helyen és módon nagy betűkkel kiemelve), az impresszumban: „felelős szerkesztő” Kibédi Sándor, „felelős kiadó” Kovács Katona Jenő. Alcímváltozások: 1926-ban és 1927-ben Havi Szemle (de a borító belső oldalán Világnézeti Havi Szemle); 1928-tól 1936. októberig Világnézeti és Irodalmi Havi Szemle; 1936 novemberétől végig Tudomány-Irodalom-Művészet-Élet.
A megjelenést bejelentő 1925. decemberi prospektusban Dienes László az új lap feladatának egyrészt a belső viszonyok tárgyilagos, szenvedélymentes feltárását és tudatosítását tekintette, hogy „tisztába jöjjünk azon feltételekkel, amelyek között cselekednünk kell”, másrészt az európai eszme- és kultúrközösségbe való bekapcsolódásért való munkálkodást, mert a kisebbségi magyarság „csak a világot ma mozgató eszmékből építheti fel azt a szellemi erődítményt, amelyből népi jövőjét megvédheti”. E program és a megvalósítására irányuló törekvés, az alapító szerkesztő személye és a köréje gyűlő munkatársak, de még az új lap címe is a Huszadik Század (1900–1919) nagy hagyományának a megváltozott viszonyok közötti vállalása-folytatása szándékáról tanúskodott.
Az első szám Beköszöntőjében, olvasóját a világban való tájékozódásra felvértezendő, Dienes „a kor szellemi keresztmetszetét” ígérte. Ez azonban az adott helyzetben csak egy eklektikus szerkesztői gyakorlat árán volt lehetséges. Ezért a lapban domináló progresszív-baloldali közlemények mellett teret biztosított a szellemi válság sokféle, egymástól is sokszor eltérő termékének. Így juthattak szóhoz az első évfolyamokban (1926–28) filozófiai irracionalizmust, okkult tudományokat, parapszichológiát népszerűsítő írások is. E széles skálát átfogó, ellentmondásos, problematikus elemeket tartalmazó első három évfolyam értékelése máig is vitatott.
A kortárs köztudat a lapot kezdettől egyértelműen baloldali orientációjúként tartotta számon. A baloldal fenntartás nélkül vállalta, a konzervatív sajtó pedig kezdettől „kultúrbolsevizmus”-ként minősítette, kétségbe vonva, hogy konstruktív alkotó tényezője lehetne a kisebbségi szellemi életnek, noha annak súlyos sorskérdéseiről a lapnak és szerkesztőinek átgondolt és meg nem kerülhető álláspontja volt. Az Erdélyi Helikon és a Korunk között tizenkét éven át fel-fellobbanó viták sora is azzal kezdődött 1928-ban, hogy Gaál szóvá tette: a helikoni kultúrpolitika egy akkor közzétett jelentős dokumentuma a hallgatás bojkottjával rekesztené ki a Korunkat, vagyis a baloldalt a kisebbségi közösségből és művelődésből, az Erdélyi Helikon részéről viszont a lapnak az erdélyi kérdéseket elhanyagoló „kozmopolita” jellegét hánytorgatták fel. A vitában a mindkét lapba dolgozó Szentimrei Jenő próbált egyeztetni, arra hivatkozva, hogy a két lap tulajdonképpen kiegészíti egymást erdélyiség és európaiság összekapcsolásában. (A két folyóirat ismétlődő konfrontációiban lényegileg akkor még nem szintetizálható, különböző súlyú és jelentőségű részigazságok fogalmazódtak meg.)
A polgári irodalmi és művelődési fórumok bojkottja csak felgyorsította a Korunk radikalizálódását. Ez a folyamat lényegében megfelelt és részét alkotta az egész baloldal akkor Európa-szerte érvényesülő fejlődési irányának. E fejlődés eredményeként a lap az első évek eszmei sokszínűségétől 1929-re eljutott marxizmus vállalásáig. Ennek szükségszerű velejárójaként a lapra is óhatatlanul ráütötte bélyegét a mozgalom akkori szektás-balos-doktrinér volta, nem kevés kárt okozva az ügynek, főként a politikailag el nem kötelezett irodalom értékeinek el nem ismerése, valamint a lapnak irodalompolitikai (nemegyszer csupán taktikai) meggondolások sugallta támadásai révén. A Korunkat egy messianisztikus-romantikus forradalom-várás tette türelmetlenné, az árnyalatok, az árnyalások iránt érzéketlenné. Ám ezekben az évfolyamokban is, a hangadó szektás-balos szellemiség mellett, háttérbe szorítva bár, következetesen jelen volt egy sajátos módon szekta-ellenes, az ál-radikalizmussal szembeforduló törekvés is. Ez, valamint a lap kultúránk korszerűsítése terén vállalt és ezekben az években is sikerrel betöltött szerepe az a jelentős pozitívum, ami ennek a korszaknak a mérlegét is aktívvá teszi.
A Korunk Sturm und Drang korszakának Hitler németországi hatalomra jutása (1933) vetett véget. Ez idő tájt lépte át a lap férfikora küszöbét az antifasizmus jegyében. A Németországban elszabadult barbarizmus cinikus provokációi és nyers terrorja (a diszkriminációs atrocitások, a Reichstag felgyújtása, a Gleichschaltung, a könyvmáglyák) nyomán a lap kezdettől felismerte a veszélyeztetett egyetemes emberi értékek megvédésének feladatát, és ezt a feladatot nemsokára már mindennél fontosabbnak tartotta. Elméleti érdeklődése a fasizmus anatómiájára, ideológiája irracionális alapjainak és szellemi előzményeinek feltárására irányult, és ezzel párhuzamosan a haladó polgári gondolkodásnak a fasizmus és ideológiája ellen mozgósítható értékeire. Ilyen felismerések segítették a lapot korábbi szektásságának fokozatos leküzdéséhez, a népfronti szellem első, spontán megnyilvánulásaihoz, erősödő tendenciájú, de még minden vonatkozásában következetesen végig nem gondolt népfrontos törekvések megfogalmazásához (1933–35). Jellemző, hogy ez a népfronti gondolat következetes formában először az egyetemes emberi kultúra szintjén fogalmazódik meg a lapban, és csak legvégül érvényesül hasonló következetességgel a politikum szférájában is.
Tény, hogy amikorra az antifasiszta népfront politikáját a III. Internacionálé VII. Kongresszusa elméletileg kidolgozta és meghirdette (Dimitrovi tézisek, 1935 nyara), a Korunkban az már eleven szerkesztői gyakorlat, még ha olykor elbizonytalanodott is.
1935-től felerősödtek a Korunk népfrontos törekvései és a korábbi éveknél is következetesebben irányultak a romániai szellemi életre. A valóságirodalom iránt már régóta elkötelezett, a szociológia és a szociográfia problémáit kezdettől felkaroló Korunk elégtétellel nyugtázta ezekben az években a népi írók fellendülő falukutató-szociográfusi tevékenységében a rokon törekvéseket, és kritikai reflexióival, elméleti módszertani tanulmányaival kívánta a mozgalom eszmei tisztulását szolgálni. A népi-urbánus vitát a józan elvi szintézis felé terelte, szembefordulva a mindkét oldali szubjektív túlzásokkal és sértődöttségekkel. 1937-ben kiállt a Márciusi Front zászlóbontása mellett, és jelentős szerepet vállalt a romániai magyar értelmiségi fiatalok népfrontos parlamentje, a vásárhelyi találkozó előkészítésében. A Találkozón 1937 októberében aktív szerepet játszott a Korunk-munkatársak és barátok csoportja, és a Vásárhelyi Hitvallásban megfogalmazott kisebbségi platformot a lap végig következetesen képviselte, mint saját törekvéseinek legfőbb igazolását.
A vásárhelyi találkozó utáni időszakban, egyre mostohább körülmények között (a fasizmus hazai térhódítása, Hitler agresszió-sorozata Ausztria annektálásától a háború kirobbantásáig) Gaál konok és leleményes szívóssággal fejlesztette lapját a korábbinál is magasabb színvonalra.
Az első világháború és az azt követő forradalmak után szétszórt magyar progresszió gyülekezőhelye és tartós fóruma, a kor sajátos és egyetemes sorskérdéseinek balról való végiggondolásával adta hozzá az egészhez a maga súlyos mondanivalóját. Így például a Kelet-, ill. Délkelet-Európa-i modell mibenlétének mind elméleti, mind irodalmi megközelítésű keresése az első évfolyamtól végig a lap központi témája. A kérdés átgondolt, rendszeres feltérképezése már azokban az években kezdődött, amelyeket – különben okkal – a „szektás-balos” jelzővel szoktunk minősíteni. Mindezzel még fontosabb, meghatározó szerepet töltött be a lap a romániai magyar kisebbség szellemi életében.
Indulásakor, az 1920-as évek közepén a romániai magyar kisebbség kultúrájának korszerűvé fejlődését viszonylagos differenciálatlansága fékezte. Akkor még csak az irodalmi, politikai, jogi és történelmi műveltség szervesült benne világképet formáló egésszé. Dienes viszont, hogy a Korunk minden haladó eszmének fórumává lehessen, eleve olyan átfogó lapprofilt koncipiált – és Gaál a későbbiek során ezt nemcsak megőrizte, de tovább is fejlesztette –, amely a korszerű szellemi életnek az írással, tehát elméleti és irodalmi eszközökkel lehetséges teljességét közvetíthette. Ezzel egy, a romániai magyar művelődésben addig hiányzó – a korszerűen differenciált szellemi élet egészét átfogó – folyóirattípus honosult meg, mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy művelődésünkbe bekapcsolja a modern kultúra számos akkor új vívmányát. A művelődés ez új területeinek nálunk még hiányzó művelőit a szerkesztőség hosszú időn át külföldi munkatársaival pótolta. Csak évek kitartó munkája nyomán nőtt fel a lap alkotó műhelyében az új területekre is szakosodott hazai munkatársi gárda.
E havonta hat ív terjedelemben megjelenő folyóirat első folyamának fél emberöltőnyi jelenléte a romániai magyar szellemi kultúra egészének megújítását, szerkezeti és tartalmi korszerűsítését, végső soron egy haladó kultúra-modell kiépülését eredményezte. Döntő módon a Korunk e másfél évtizedes működésének eredménye, hogy az 1930-as évek végére ez a kisebbségi és ezért szegényes intézmény-rendszerrel rendelkező kultúra képes volt asszimilálni a filozófia, szociológia és ökonómia korszerű szellemét, a modern lélektan eredményeit – Freudtól a behaviorizmusig –, a 20. századi természettudományok és technika szemlélet-alakító anyagát, az új művészeteket olyannyira, hogy a lap hazai munkatársaiból és olvasóiból végül a romániai magyarság számban és minőségben is jelentős, haladó értelmisége formálódott ki.
A Korunk munkatársainak összetétele a lap fejlődési szakaszai szerint változott, de mindig több országból toborzódott, úgyhogy a lap kiérdemelte a „négyországi folyóirat” meghatározást is. Romániai szerzők mellett Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia írói is felsorakoztak Dienes és Gaál köré, s velük együtt a magyar baloldali emigráció jelesei is megszólaltak a hasábjain. Az első tizenöt évfolyamnak több mint ezer szerzője közül természetesen csak az egyes szakaszokat jellemző eredeti munkatársakat ragadjuk ki.