Algéria

Algéria észak-afrikai állam a Földközi-tenger partján. Szárazföldön keletről Tunézia és Líbia, délről Mali és Niger, délnyugatról Mauritánia, nyugatról pedig Marokkó és Nyugat-Szahara határolja. Északról tengeri határ választja el Spanyolországtól és Olaszországtól. Területe , Afrika legnagyobb területű országa, valamint a világ 10. legnagyobb országa. A 46 milliós lakosságával (2024-ben) Afrika 10. legnépesebb országa. Fővárosa Algír, három legnagyobb városa pedig Orán, Kaszentína és Annába.

Algéria mai területe 1711-től 1830-ig formailag az Oszmán Birodalomhoz tartozott ugyan, de gyakorlatilag független volt. 1830-ban a franciák szállták meg a török haderő leverése után. 1834-ben francia birtokká nyilvánították, és főkormányzót neveztek ki az élére. 1954 őszén függetlenségi harcok robbantak ki, aminek a végén, 1962-ban Franciaország elismerte Algéria függetlenségét. 1991 végén kitört az algír polgárháború a központi kormányzat és az iszlám fundamentalisták között, ami 2002-ben a központi kormányzat győzelmével zárult.

Hivatalos nyelve az arab és a berber. A lakosság túlnyomó zöme iszlám vallású. Gazdaságilag a fejlődő országok közé tartozik. 2022-ben Afrika 4. legnagyobb gazdaságával, valamint Afrika 9. legmagasabb életszínvonalával rendelkezett. 2021-ben az ország két legfőbb exportcikke a kőolaj és a földgáz volt, valamint két legnagyobb kereskedelmi partnere Olaszország és Spanyolország. A korrupcióérzékelési index alapján világszinten a közepesen korrupt országok közé tartozik.

Algéria középhatalom a globális ügyekben. Az ország többek között az Afrikai Unió, Arab Liga, ENSZ, IMF, OPEC, Világbank tagja is.

Etimológia Az ország neve Algír (fő)város nevéből ered, amely pedig az arab al-Dzsazáir ( الجزائر , "a szigetek") szóból.al-Idrisi, Muhammad (12th century) Nuzhat al-Mushtaq

Földrajz Algéria Afrika északnyugati részén fekszik, földközi-tengeri partvonala 1200 km hosszú. A mediterrán partvidéket a 300–400 km széles, árkokkal, termékeny medencékkel és völgyekkel több párhuzamos vonulatra osztott Atlasz-hegység választja el a Szaharától.

Az ország négy nagy tájból áll: A tengermellék és a Tell-Atlasz Sott-fennsík Szaharai-Atlasz Szahara

Domborzata Ez az ország leglakottabb és mezőgazdaságilag is igen fontos területe. A keskeny part menti síkság alig 80–150 km széles, ezt a Tell-Atlasz vonulata követi. A tengerparton ritka a homokos strand. A Földközi-tenger vizét általában meredek sziklafalak övezik, beljebb viszont dúsan termő völgyek váltakoznak nehezen művelhető köves fennsíkokkal. A Tell-Atlasz legmagasabb pontja 2308 m (Lalla Khedidja Kabiliában).

A Tell-Atlasz és a vele párhuzamos Szaharai-Atlasz nyugatról kelet felé fokozatosan közeledik egymáshoz, s az Atlasz-hegység keleti részén egyesül.

Sott-fennsík A két hegylánc közé zárt terület az ún. Berber-(vagy Sott) fennsík átlagosan 900 m magas felföld, amelyen zárt medencék és nagy sóstavak találhatók. Nevét az időnként kiszáradó sós tavakról, az úgynevezett sottokról (chott) kapta.

Szahara-Atlasz A fennsíkhoz délről csatlakozó, a tengerparttal és a Tell-Atlasszal párhuzamos Szaharai-Atlasz legmagasabb pontja a Dzsebel Aïssa (2236 m). Itt a Szaharai-Atlaszban termékenységről már szó sem lehet. Még a legmagasabb csúcsokon sem éri el a csapadék évi mennyisége a 400 mm-t. Legfeljebb gyér füvű legelő nő meg rajta. A Szaharára néző lejtők kősivatagok. Az úgynevezett szaharai kapukon kelnek át a hegységen a nagy múltú (karaván)utak, amelyeknek kijáróiba oázisvárosok települtek. A Szaharai- és a Tell-Atlasz egyesülő-, és Tunéziába is átnyúló keleti része az Aurés (Oresz-) hegység.

{| class="wikitable mw-collapsible mw-collapsed" style="width:100%;" ! colspan="7" |Algéria domborzati és műholdas képe – nyitható sablon >>>>>>>> |- | rowspan="15" style="text-align:center;" | 570px|bélyegkép|jobbra|Műholdas kép

Szahara Az ország területének mintegy háromnegyed része sivatag, elszórtan oázisokkal. Az északnyugati és északkeleti rész homoksivatag (erg), a Szahara nagy része azonban köves (hammada). Délkeleti felén emelkedik az Ahaggar- és a Taszilin-Ádzser-hegység. Több helyen dús vizű források törnek a felszínre, ahol virágzó oázisok találhatók (pl. északon a Mzab-föld városai).

Az Ahaggar-hegységben található az ország legmagasabb pontja, a Tahat csúcs, melynek magasságát 2918 mEzerarcú világunk.Afrika 42. o. és 3005 m közé teszik.

Vízrajz Legjelentősebb folyó a Chéliff (vagy Sheliff); Orántól ÉK-re ömlik a Földközi-tengerbe. Legjelentősebb tavak: Chergui-sott, Melrhir-sott, Mérouane-sott (sóstavak).

Éghajlata

A Földközi-tenger partvidékén meleg nyarú mediterrán éghajlat jellemző, az Atlasz vidékén, különösen a Sott-fennsíkon szubtrópusi sztyepp éghajlat alakult ki, az ország túlnyomó része pedig sivatagi éghajlatú.

A Földközi-tenger légáramlatai kellemes, mediterrán éghajlatot alakítanak ki a tengerparton: enyhe, fagymentes a tél (a január középhőmérséklete +12 °C) és mérsékleten meleg a nyár (az augusztus középhőmérséklete 25 °C). Az évi csapadék 400–800 mm, az esős időszak novembertől márciusig tart, a nyár száraz, napsütésben gazdag.

A szubtrópusi sztyepp éghajlat területén a nyár forró, a tél viszont aránylag hideg, az évi hőmérsékleti ingadozás jelentős. A legmelegebb hónap középhőmérséklete a Sott-fennsíkon eléri a 30-35 °C-ot, a leghidegebb hónapé 5-6 °C körül alakul. A hőmérséklet abszolút maximumai 45-48 °C-ig emelkednek, télen -10 °C körüli fagyok is előfordulhatnak, a hegyekben gyakori a hó. A csapadék évi összege 100–300 mm, évi járását téli és tavaszi maximum és hosszú nyári száraz időszak jellemzi.

Az Atlasz-vidéktől délre a hőség egyre fokozódik, s a nyári napokon gyakorta eléri az 50 °C-ot, a Szahara Algériához tartozó területén találjuk Afrikában a legforróbb nyarat. A legmelegebb hónap középhőmérséklete 34-38 °C között váltakozik, az abszolút maximumok elérik a 48-53 °C-ot. A leghűvösebb hónap középhőmérséklete 8-16 °C közötti, télen gyenge fagyok is előfordulhatnak. A napi hőingás jelentős, minden évszakban eléri a 15-20 °C-ot. A csapadék átlagos évi összege mindenütt kevesebb 50 mm-nél, éven belüli eloszlása rendszertelen, a Szahara északi peremén a téli hónapokban, déli részén nyáron esik kevesebb csapadék (az évi átlag 100–200 mm). A száraz sivatagi tájakon az égbolt egész évben csaknem felhőtlen, a napsütés zavartalan, az évi 3500-4000 órás napfénytartam a csillagászatilag lehetségesnek 80-90%-a. Gyakori a homokvihar, az ún. harmattán.Péczely György: A Föld éghajlata. 1984., 402. old.

Élővilág, természetvédelem bélyegkép|jobbra|260px|Egypúpú teve, azaz dromedár

Algéria területének már csak alig 2%-át borítja erdő. Az Atlaszvidék természetes növénytakaróját eredendően a keménylombú erdők alkották, melyeket mára már szinte teljesen kiirtottak. Helyükön a völgyekben mezőgazdasági termelés folyik, a hegyoldalakon pedig mediterrán cserjés, a macchia tenyészik. A Tell-Atlasz kellőképpen csapadékos északi lejtőin a macchia mellett aleppói fenyő, paratölgy és magyaltölgy, valamint az 1600 m feletti területeken cédrusok nőnek. Kabiliában még vannak összefüggő erdőségek. A Sott-fennsík uralkodó növényzete az eszpartófű s az üröm. A Szaharai-Atlasz hegyvidéki sztyeppéje délen kopár sivatagba megy át; említésre méltó növényzet (elsősorban datolyapálma) csak a peremvidékeken s a talajvízzel rendelkező területeken (oázisokban) nő. A Szahara növényzete a szárazsághoz alkalmazkodott fajokból áll. Ezek vagy igen rövid tenyészidejű efemerek vagy szukkulens (pozsgás), geofiton, illetve a gyökerüket a víz után nagy mélységbe lebocsátó évelő növények. A különböző sivatagtípusokban eltérő növénytársulások alakulnak ki. A homokdűnéken a tevefű (Cymbopogon) sp.Valószínűleg az angol camel grass magyarításából a Cymbopogon schoenanthus esetleg Cymbopogon citratus a Terebess Fűszerkalauzban , de ez utóbbi az angol wiki szerint trópusi faj. és az ízelt szakszaul (Haloxylon tamariscifolium) mellett a Retama és a Calligonum fajok nőnek. A kavicsos, agyagos területeken néhány Aristida és Anabasis faj tengeti életét. A sziklasivatagokban van a legkevesebb növény. Az oázisokon kívül valódi fák (tamariska és akácia fajok) csak a vádik, az időszakos vízfolyások völgyeiben élnek.

Az állatvilág a növényekhez hasonlóan a szárazsághoz alkalmazkodott és fajokban szegény. Valamennyi állat gyors mozgású és főképpen éjszakai életet él. Elsősorban gazellák és a sivatagi róka, antilopok, ugróegerek, kígyók, gyíkok, skorpiók élnek itt. A kis, lényegében elzárt oázis-ökorendszerekben különböző madarak – nagy ragadozómadarak is – és rovarok is találhatók. A legfőbb haszonállat az egypúpú teve, a dromedár.

Nemzeti parkjai bélyegkép|240px|Algéria nemzeti parkjai 2020 táján tizenegy nemzeti park található. 1921-ben a gyarmati főkormányzó utasításával jött létre az Erdészeti Hivatalhoz tartozó nemzeti parki intézményrendszer. A független Algériában 1972-ben hozták létre az első nemzeti parkot, a Taszilin-Ádzser hegységben. A kiemelkedő régészeti jelentőséggel bíró Ahaggar és Tasszili Nemzeti Parkot 2011 februárjában kulturális parknak (parc culturel) nevezték át.

Nemzeti Park Alapítás éve Terület (km²) Ahaggar Kulturális Park 1987 45 000 Belezma Nemzeti Park 1984 262,5 Sréa Nemzeti Park 1983 265,87 Dzsebel Issza Nemzeti Park 2003 244 Dzsurdzsura Nemzeti Park 1983 185 El Kala Nemzeti Park 1983 800 Guraja Nemzeti Park 1984 32 Tasszili Kulturális Park 1972 138 000 Taza Nemzeti Park 1985 37,2 Tánijat el-Had Nemzeti Park 1983 34,25 Tilimszán Nemzeti Park 1993 82,25

Természeti világörökségei Az UNESCO listáján csak egy algériai táj szerepel: Taszilin-Ádzser. A táj igen festői, a szél által koptatott homokkő sziklák valóságos „erdőt” alkotnak. Jelentősége mégis régészeti lelőhelyként van. Sziklába vésett rajzok bizonyítják, hogy itt már 8000 éve élt ember.Unesco.org

Történelem

Algéria mai területén a berberek által irányított numidiai királyság működött i. e. 202-től i. e. 25-ig. i. e. 25-ben Augustus római császár Numidiát a Római Birodalomhoz csatolta.

A Nyugatrómai Birodalom bukása után a terület felett az irányítást a Bizánci Birodalom vette át, az arabok 8. századi érkezéséig. A 8. század elején Algériát a damaszkuszi Omajjád kalifátushoz csatolták.

A berberek kezdetben ellenálltak az érkező araboknak, azonban fokozatosan felvették az iszlám vallást, az arab nyelvet és kultúrát is.

A 15. században a spanyolok megindították támadásaikat az algír partvonal ellen, és számos tengerparti várost elfoglaltak. A spanyol fenyegetéssel szemben az algíriak a törökökhöz fordultak segítségül. Akik végül átvették a berber Mouhoubi-dinasztiától a hatalmat és a területet az Oszmán Birodalomhoz csatolták. Az algériai beglerbégek sikeresen vissza verték a spanyolokat és a marokkói szultán támadásait.

Az algíri állam 1711-től 1830-ig formailag az Oszmán Birodalomhoz tartozott ugyan, de gyakorlatilag független volt. Algériát a franciák 1830-ban szállták meg a török haderő leverése után. 1834. július 22-én Algériát francia birtokká nyilvánították, és főkormányzót neveztek ki az élére.

1954. november 1-jén Algériában függetlenségi harcok robbantak ki, aminek a végén 1962. június 3-án Franciaország elismerte Algéria függetlenségét.

1991-ben kitört az algír polgárháború a központi kormányzat és az iszlám fundamentalisták között, ami 2002. február 8-án a központi kormányzat győzelmével zárult.

21. század M. Abd el-Azíz Buteflíka és a 2001. áprilisi választások nyomán kormányt alakító Ali Benflisz eredményeket ért el az iszlám fundamentalista terrorizmus megfékezésében, de az Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) akcióit még nem sikerült teljesen felszámolni.

Az al-Káida észak-afrikai szárnyának tulajdonított 2007. áprilisi véres algíri merényletek arra utalnak, hogy a radikális fegyveres mozgalmak legfeljebb hallgattak a '90-es évek vége óta, de jelenlétükkel továbbra is számolni kell, újbóli fellépésük Európa számára is biztonságpolitikai kockázatokat jelent.