Leonard Bernstein (Lawrence (Massachusetts), 1918. augusztus 25. – New York, 1990. október 14.) többszörös Grammy-, hétszeres Primetime Emmy- és Tony-díjas amerikai zeneszerző, karmester, zongoraművész. Korának igazi sztárkarmestere volt, az első aki az Amerikai Egyesült Államokban született, és ott is tanult, világhírű dirigenseknek tartott előadást, tíz évig vezette a hazája egyik legjobb zenekarának tartott New York-i Filharmonikusokat.
Édesapja szerette volna, ha a művészpálya helyett fia tovább viszi a családi vállalkozást, de Leonard mindenáron zenészként akart érvényesülni. Zenei tanulmányait Bostonban kezdte, majd a Harvardon folytatta. Egyetemi tanulmányai befejezése után nehezen talált magának karmesteri vagy zeneszerzői, zenészi állást. 1939-ben felvételt nyert a philadelphiai Curtis Intézetbe, ahol Reiner Frigyes lett a mestere. A következő évben részt vett a Berkshire-i Szimfonikus Fesztiválon Tanglewoodban, ekkor ismerkedett meg Szergej Alekszandrovics Kuszevickijjel, aki később szintén támogatta karmesteri karrierjét. Az 1940-es évek elején alkalmi munkákból élt, majd 1943-ban a New York-i Filharmonikusok segédkarmestere lett. Még az év novemberében a megbetegedett Bruno Waltert helyettesítette a zenekar egyik koncertjén. A próbák nélkül levezényelt est meghozta számára az igazi hírnevet. Ettől kezdve karrierje elkezdett felfelé ívelni. 1958-ban kinevezték a zenekar első karmesterévé. Zeneszerzőként már korábban elindult a világhír felé az 1957-ben bemutatott West Side Story című musicallel. Karmesterként több világ körüli turnét tett zenekarával, bevezette a nyilvános főpróbákat, illetve azt a szokást, hogy a hangversenyek előtt bevezető előadásokat tart. 1969-ig vezette a zenekart. Életének ezt a szakaszát hang- és televíziós felvételek sokasága dokumentálja az utókor számára. Élete utolsó húsz évében sokat koncertezett a világ körül. Az 1970-es években egyetemi előadásokat tartott a Harvardon, karmesterkurzust vezetett Bécsben, és megírta legtöbbet vitatott Mise című művét. Az 1980-as években rendszeresen fellépett az amszterdami Concertgebouw Zenekarral, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával, illetve többször adott hangversenyt Bostonban és Los Angelesben is, az Izraeli Filharmonikus Zenekarral vett részt egy világ körüli turnén. 1990-ben nem sokkal azután halt meg tüdőrákban, hogy bejelentette visszavonulását a pódiumtól.
Élete Gyermekkora
Az askenázi zsidó Bernstein család Ukrajnából, Rovno környékéről települt Amerikába. Leonard apja, Samuel Joseph Bernstein valószínűleg 1909-ben, tizenhat éves korában vándorolt ki Amerikába, ahol először halpucoló lett New Yorkban, majd miután sikerült összegyűjtenie némi pénzt, kis parókakészítő vállalkozást alapított. Anyagi körülményeinek rendezése után feleségül vette a szintén az Orosz Birodalomból származó Jennie Resnicket. Összesen három gyermekük született. Leonard, a legidősebb, Louis Bernsteinként 1918. augusztus 25-én látta meg a napvilágot Massachusetts államban, egy Lawrence nevű kis üdülőhelyen. Hat évvel később született meg húga, aki a Shirley nevet kapta, majd 1931-ben Burton nevű öccse. bélyeg|bal|Lawrence látképe a Merrimack folyóról Samuel Bernstein egymás után vágott bele különböző kereskedelmi tevékenységekbe. Ahogy bonyolította-váltogatta üzleti ügyeit, úgy költözött családjával egyik helyről a másikra. Így gyermekei folyamatosan új társaságba kerültek. Leonardot ez nagyon megviselte; állandóan betegeskedett, krónikus szénanáthája, majd asztmája lett. Sovány testalkatú, befelé forduló, magányos fiú volt. Kisebbrendűségi érzések gyötörték, sokszor családtagjai elől is elmenekült. Leginkább az egyedüllét vonzotta.
Apja élénken érdeklődött az ortodox zsidó vallástudomány és liturgia iránt. Leonardot nyolc éves korában vitte el első alkalommal a helyi zsinagógába, ahol egy orgonakíséretes kórus énekelt a liturgia alatt. Bernstein itt hallott először „komolyzenét”. Otthon volt ugyan gramofonjuk, de azon mindig a kor divatos slágereit hallgatták. Zongorával először a család különböző ismerőseinél találkozott. Ilyenkor mindig leült a hangszer elé, és ha tehette, hosszú órákat töltött el a hangok keresésével.
Otthon egészen addig nem volt zongorájuk, amíg Leonard egyik nagynénje válása miatt kisebb lakásba nem költözött, és ott nem hagyta zongoráját a családnál ideiglenes megőrzésre. A hangszer nem volt a legjobb állapotban, de a már tizenegy éves Leonardnak így is nagy örömöt szerzett. Ettől kezdve szinte minden szabad idejét a hangszer mellett töltötte, olykor késő éjszakáig játszott rajta. És persze elkezdte kérlelni szüleit, hogy taníttassák zongorázni. A szülők végül engedtek kérésének, és szereztek neki egy olcsó, óránként egy dollárért oktató tanárnőt, Friede Karp személyében.
Az első zenei tanulmányok A rendszeres, komoly zenetanulás azonban ekkor még nem vette kezdetét: Karp jobbára divatos kis dalokra, slágerekre tanította Leonardot, majd két év múlva férjhez ment, és Kaliforniába költözött. Ezután Boston belvárosában, kétszeres óradíjért találtak új tanárt Leonardnak. A gyermek vállalta, hogy ő is kiveszi részét a költségekből: zsebpénzéből minden egyes zongoraórához huszonöt centtel hozzájárult.
Második zongoratanára két évig tanította. Ezen időszak alatt nagyon sokat fejlődött, de rossz technikát sajátított el: természetellenesen merev kéztartással, lapos ujjal végzett billentést. Leonard érezte, hogy ez a technika nem megfelelő és a későbbiekben gátolni fogja az előremenetelben, ezért úgy döntött, másik zongoratanárt keres magának.
Boston akkoriban legnevesebbnek számító tanárához, Heinrich Gebhardhoz fordult tanácsért, aki azonnal felfedezte Bernstein nem mindennapi tehetségét. Végül mégsem fogadta tanítványai közé, hanem beajánlotta asszisztenséhez, Helen Coateshez. Azonban előrevetítette: ha Leonard szép előrehaladást tud felmutatni zongoratanulmányaiban, akkor később majd ő folytatja az oktatását.
Miss Coates először Leonard játéktechnikáján javított rendszeres skálázással, etűdgyakorlatokkal. Emellett biztatta fiatal tanítványát, hogy hallgassa nagy klasszikusok zeneműveit a rádióból, tanulmányozza zenedarabjaik partitúráját. Bernstein ekkor próbálkozott először zeneszerzéssel; kisebb zongoradarabokat komponált, eljátszotta tanárának, aki nagy érdeklődéssel hallgatta őket.
Coates vezette el Bernsteint az opera műfajához. Teljes operajelenetek átiratát játszatta tanítványával, miközben maga énekelte az oda tartozó szólamot. Leonardnak nagyon tetszettek ezek a gyakorlatok, hát folytatta otthon is; Coates helyett olyankor Shirley, a kishúga énekelt. Persze maga is énekelgetett operarészleteket. Mindent eredeti nyelven próbált előadni, noha akkor még egyetlen idegen nyelvet sem beszélt tökéletesen.
Zongoratanárnője szerint Leonard ijesztően tehetséges volt. Minden új zenedarabot könnyen, gyorsan memorizált és játszva leénekelt bármit. A zenetanulás mellett iskolai tanulmányait sem adta fel. A bostoni Latin School tanintézetben a legjobb tanulók közé tartozott.
Ifjúsága Bernstein idővel a beteges, határozatlan kisfiúból határozott és fizikailag erős testalkatú kamaszfiúvá érett. Tizennégy éves korában már a sportban is jelentős eredményeket ért el. Ekkoriban vált szokásává, hogy vele egykorú ismerőseit táncos-dzsesszes zongoraátiratokkal szórakoztassa. Közben iskolai koncerteken is fellépett, többek között a Boston Public School zenekarának hangversenyén. Hamarosan saját dzsesszegyüttest alapított.
Apja közben egyre jobban aggódott, hogy fia teljesen elszakad a család üzleti tevékenységétől. Ezért egy időre még a zongoraleckék fizetését is felfüggesztette, ám ez nem ijesztette meg Leonardot; elszegődött zenésznek egy tánczenekarhoz, és zongoraórák helyett velük járt próbálni. Apja szerint ez már egyenesen a család jó hírét veszélyeztette, így inkább továbbra is vállalta, hogy fizeti fia zongoratanulmányait. bélyeg|300px|balra|A Latin School épülete Bostonban A Bernstein gyerekek a nyarakat Sharonban töltötték. Tizenöt évesen Leonard az itteni táborozás alkalmával betanította társainak és előadatta velük a Carmen burleszkváltozatát, az előadáson ő maga a címszerepben lépett fel. Ezután egy Gilbert–Sullivan-operett rövidített változatát is előadták. Ehhez azonban már a Bernstein-család más tagjainak a segítségére is szükség volt. Apja parókákat adott az előadáshoz, anyja pedig megengedte, hogy Shirley és a háztartási alkalmazott, Leila is közreműködjön az előadásban.
Egy alkalommal a Panama-csatornán hajókiránduláson vett részt a Bernstein-család. Leonard megragadta az alkalmat és zongorajátékával szórakoztatta az utasokat. Akkora sikert aratott, hogy hosszabb időre akarták szerződtetni a hajóra.
1933-ban benevezett egy nyilvános bostoni zenei versenyre is, mert annak fődíja egy új zongora volt. Mivel a versenyen csak azok vehettek részt, akik betöltötték tizenhetedik életévüket, hát csaláshoz folyamodott és átjavította születési dátumát. Végül azonban csak második helyezett lett.
Tizenhat éves korában apja elvitte a bostoni Symphony Hallba Sergey Rachmaninov zongoraestjére. Akkor hallott először igazi, nagyszabású, élő koncertet. Azidőtájt ismerkedett meg Prokofjev és Sztravinszkij muzsikájával is. Hamar a két orosz szerző bűvkörébe került, írt is egy zongoraszonátát a két zeneszerző avantgárd stílusában. Tanulmányait 1935-ben fejezte be a Latin Schoolban.
Apja azonban nem akarta, hogy fia zenész legyen. Véleménye szerint az üzleti tevékenység biztosabb életet ígér, mint a buktatókkal teli művészpálya. Végül kompromisszumot kötött fiával: beleegyezett, hogy továbbra is tanulhasson zenét, de közben más egyetemi tanulmányokat is kellett végeznie. Úgy vélte, azt, hogy végül az üzleti vagy a zenei életben kezd el majd tevékenykedni, ráérnek eldönteni, miután lediplomázott. Emellett nem finanszírozta tovább a zongoraórákat, Leonardnak attól fogva önerőből kellett előteremtenie a pénzt, így zongoratanítványokat vállalt óránként egy dollárért.
Egyetemi tanulmányok a Harvardon A középiskola befejezése után Bernstein négy évig tanult Amerika egyik legismertebb egyetemén, a Harvardon, ahol zenei és nem zenei kurzusokat egyaránt látogatott. A zene mellett elsősorban a filozófia és a nyelvészet érdekelte. Zenei tanulmányai során most először foglalkozott rendszeresen zeneelmélettel és hangszereléssel. Egyetemi évei alatt már Heinrich Gebhard volt a zongoratanára, ő elsősorban az impresszionista művek stílusos előadására fektetett hangsúlyt a zeneórákon. Gebhard hívta fel Bernstein figyelmét Ravel G-dúr zongoraversenyére, ami később, neves előadóművészként a kedvelt hangversenydarabja lett.
Eleinte úgy látszott, hogy Bernstein zongoraművész lesz, de közben folyamatosan próbálkozott komponálással is. Zongoristaként többször fellépett az egyetemi zenekarral valamint a Massachusettsi Állami Zenekarral, illetve ő lett az egyetem kórusának zongorakísérője. Továbbá írt zenekritikákat is: először az egyetem irodalmi magazinjába (Advocate), majd 1938–39-ben a New Yorkban negyedévenként megjelenő Modern Musicba, a zeneszerzők szövetségének kiadványába. Nyaranként színpadi zenével foglalkozott, többek között Gilbert és Sullivan operettjeinek színpadra állításánál segédkezett Onotában. Ott ismerkedett meg Adolphe Greennel. Green tehetséges színész volt, elsősorban komikus darabokban hívta fel magára a figyelmet. bélyeg|350px|jobbra|A Harvard Egyetem látképe