Líbia

Líbia (), hivatalosan Líbia Állam (دولة ليبيا) észak-afrikai állam a Földközi-tenger déli partján, Egyiptom és Tunézia között helyezkedik el. Nyugaton Algéria, délen Niger és Csád, míg délkeleten Szudán határolja. Az ország tagja az ENSZ-nek, az Afrikai Uniónak, az OPEC-nek, az Arab Ligának és az OAPEC-nek is.

A 2011-es első líbiai polgárháborúban megdöntötték Moammer Kadhafi több évtizedes diktatúráját, ezután kitört a második líbiai polgárháború, amely 2020-ban tűzszünettel ért véget, de az ország szétszakadt és a politikai-katonai instabilitás idejét éli, egy állandósult, alacsony intenzitású konfliktussal.

Földrajz

Domborzat A keskeny parti síkság sok helyütt a sós sztyeppvidékétől keletre az Akdar-hegység fennsíkja, délre pedig a szaharai tábla néhány oázissal tarkított kő- és agyagsivatagja határolja.

Keleten a Szahara legnagyobb egybefüggő homoksivataga, a Nagy-homoktenger és a Líbiai-sivatag található.

Az ország legmagasabb pontja a Bikku-Bitti (2267 m), ami Líbia déli, csádi határánál, a Tibesztiben van.

Északnyugaton, a Tripoli környéki Dzsifára-síkságot délről a Nefúsza-hegység határolja, ettől délre magas fekvésű kősivatag (hamada) terül el, még délebbre pedig egy hatalmas, buckás homoktenger az algériai határ és Szabhá között, ettől délre pedig az Akkakusz-hegység, amely az Algéria délkeleti részén húzódó az Ahaggar-hegység része.

Vízrajz

Nem rendelkezik állandó vízfolyással. Líbiában kevés a felszíni víz, és nincsenek állandó folyók, de sok a föld alatti vízfolyás és az artézi kút.

Mesterséges folyó A Nagy Emberalkotta Folyó (eredeti név: Al-Nahr Szinái)

Koncepciója az, hogy a föld alatt található vízkészleteket a felszínre hozzák.

Az első lépésben Tazerbo és Szarír medence 10 000 km³-re becsült vízkészletét csapolták meg, és szállították Bengázihoz és Szirthez. A Murzuk medence (450 000 km² terület, 4800 km³-re becsült kapacitás) Szahel al-Dzsefarát Tripolitaniában és Tripolit látja el napi 2,5 millió m³ vízzel.

Tripoliba első alkalommal 1996 szeptemberében érkezett innen víz, amit ünnepélyesen fogadtak. További vízlelőhely az Al-Kufra medence (20 000 km³-re becsült kapacitás), amivel Tobruk térségét látják el. A Gadámesz és Al-Dzsagbub környékén lévő föld alatti medencék kiaknázásra várnak.

A terv széles körű kritikákat váltott ki. A lehetséges környezeti hatásokat nem mérték fel. Senki nem tudja, milyen hatással lesz a kitermelés a meglévő mezőgazdasági területekre. A beruházás első fázisában elköltött pénz öt sótalanító üzem megvalósítására lett volna elegendő. bélyegkép|jobbra|220px|Líbia területének 90%-a sivatag vagy félsivatag A terv megvalósítása ellen a szomszédos Szudán és Egyiptom is tiltakozott, mert veszélyeztetve érzik saját föld alatti vízkészleteiket. Ha a föld alatti vízkészlet kimerül, Líbia a területén az ókorban élt Garamant Birodalom sorsára jut, ami a vízbázisok kimerülése miatt az i. sz. 5. században összeomlott.

Éghajlat 220px|thumb|Éghajlati térkép (angol nyelvű). Piros szín: trópusi sivatagi éghajlat Földközi-tengeri partvidéke szubtrópusi sztyeppei éghajlatú, az ország többi részére sivatagi éghajlat jellemző. A leghidegebb hónap közép hőmérséklete 11-13 °C, a legmelegebbé 26-34 °C. A hőmérséklet abszolút maximumai a tengerpart kivételével meghaladják az 50 °C-ot. A szélsőséges sivatagi klímát jellemzi, hogy télen mindenütt bekövetkezhet fagy, a Szahara líbiai területén több helyen mértek -5, -10 °C közötti minimum hőmérsékletet. A száraz levegő és a felhőtlen égbolt miatt igen jelentős a hőmérséklet napi ingadozása, átlagos értéke minden évszakban eléri a 15-20 °C-ot. A parti sztyepp övezet évi átlagos csapadéka 200–400 mm, majdnem teljes egésze a téli félévben, októbertől márciusig esik. A sivatagban 50 mm alatt marad a csapadék évi összege, vannak helyek, ahol évtizedek alatt sem hull mérhető csapadék. A Szahara északi peremén fekvő el-Azízia oázisban 1922-ben feljegyzett 58,0 °C-os hőmérsékletet sokáig a Föld hőségrekordjaként tartották számon, a 2011-ben végzett vizsgálatok azonban megállapították, hogy a hőmérő különböző hibák miatt több fokkal melegebbet mért, mint a tényleges hőmérséklet.Péczely György: A Föld éghajlata. 1984., 403. old.http://owww.met.hu/omsz.php?almenu_id=misc&pid=met_rekordok&pri=1&mpx=1&stt=homerseklet

Élővilág, természetvédelem A líbiai kormányzat törekvése a "zöld területek" megőrzése, ideértve a mezőgazdaságilag művelt területeket is, amik az ország területének mindössze 1%-át teszik ki. Ezeket az elsivatagosodás fenyegeti.http://www.parks.it/world/LY/Eindex.html

Állatok 220px|bélyegkép|Kaméleon Tripolitániában (ÉNy-Líbia) A történelem előtti időkből származó sziklarajzok tanúsága szerint Líbia területén valamikor zsiráf, elefánt és rinocérosz élt. Még 2500 évvel ezelőtt is élt itt oroszlán, szarvval rendelkező szamár és medve. Mindezek a fajok mára teljesen eltűntek. A kevés megmaradt emlősfaj a sivatagi élethez alkalmazkodott. Ezek közé tartozik a gazella és a félénk waddan (egy kecskeszerű őzfaj), ez utóbbi a hegyekben él. A sivatagi róka éjszakai állat, a nappali forróságot föld alatti üregekben vészeli át. A legnagyobb testű rágcsáló a gundi. Egyes helyeken farkasok és kígyók is megélnek.

Líbia a madarak vonulási útvonalán fekszik, elsősorban a tengerparti rész. Időszakosan látható: a Lanner sólyom, a sivatagi veréb, az egyiptomi keselyű, a gébicsfélék, a pacsirta, a varjú, a vadgalamb és a bülbül. A houbara túzok a vadászok kedvenc célpontja volt, ezért manapság védett állat. A moula moula madár az ország délebbi részén állandóan látható (fekete toll és fehér sapka jellemzik az apró madarat). A tuaregek „hírvivő” madárnak nevezik és boldogsághozónak tartják.

Növények

Líbia tengerparti vidékén megtalálhatók a mediterrán éghajlat szokásos növényei. Mivel csak ez a parti sáv termékeny a mezőgazdaság szempontjából, itt termesztenek citrusféléket és olívabogyót. Található itt eukaliptusz, murvafürt, leander. Az ország belsejében csak az oázisokban van állandó növényi jelenlét, ez túlnyomó részben pálmafákból áll, kisebb részben fügéből, tamariszkuszból és leanderfákból. Az oázisokon kívül csak az „arab akác” (Acacia arabica) él meg, illetve az igen ritka eső után előbújó alfalfa.

Nemzeti parkjai

név terület (km²) alapítva körzet Abughilan Nemzeti Park 40 1992 Jabal al Gharbi El-Kouf Nemzeti Park 80 1978 Jabal al Akhdar Karabolli Nemzeti Park 80 1992 Tripoli El Naggaza Nemzeti Park 40 1993 Murqub Rajma Nemzeti Park 801986 Jabal al Gharbi Sirman Nemzeti Park (Surman N. P.) 40 1992 Zawiya

Természeti világörökségei Líbiából nincs természeti táj az UNESCO által nyilvántartott világörökségi helyszínek között.

Történelem

A függetlenség előtt thumb|right|A sziklarajzok a sivatagban, a történelem előtti korból tanúskodnak, hogy valamikor dús növényzet és állatvilág élt itt. (Akkakusz-hegység) thumb|Zeusz ókori görög temploma, Küréné thumb|Awjilah mecsete a szaharai övezet legrégibb muzulmán temploma thumb|Ghat városa Líbia őstörténetéhez, az itt élt pásztornépek leírásához a legjobb források a Wadi Mathendouson és az Akkakusz-hegységben talált kőfestmények és karcolatok. A festményekből kiderül, hogy a mai szaharai líbiai területeket régen folyókkal tarkított füves puszták borították, melyeket többek közt zsiráfok, elefántok, a folyókat pedig krokodilok népesítették be.Oliver, Roland (1999), The African Experience: From Olduvai Gorge to the 21st Century (Series: History of Civilization), London: Phoenix Press, revised edition, pg 39.

Régészeti bizonyítékok vannak arra, hogy az i. e. 8. évezred elején Líbia parti síkságán neolitikus emberek éltek, akik háziasították a marhát és gabonát termesztettek.

A föníciaiak kezdetben kereskedelmi állomásokat létesítettek Líbiában, ahol Türosz (a mai Ṣūr Libanonban) kereskedői a berber törzsekkel kereskedtek. Az i. e. 5. században a legnagyobb föníciai gyarmatváros, Karthágó kiterjesztette hegemóniáját Észak-Afrika nagy részére és kialakított egy különálló civilizációt, a pun civilizációt. A líbiai part pun települései: Oea (Tripoli), Libdah (Leptis Magna) és Szabráta. Mindegyik abban a térségben volt, amit később Tripolisnak ('három város') neveztek. Líbia mai fővárosa, Tripoli is ezt a nevet viseli.

A görögök i. e. 630-ban alapították Küréné (Cyrene) városát. 200 év alatt négy további fontos város keletkezett a térségben: Barké (ma al-Marj), Eueszperidész (később Berenice, ma Bengázi), Taukheira (később Arszinoé, ma Tukrah) és Appollónia (ma Susah). Ez utóbbi Cyrene kikötője volt. Cyrenével együtt az összefoglaló nevük: Pentapolisz ('öt város'). Később pedig a táj a Cyrenaica nevet kapta.

A rómaiak egyesítették Líbia régióit: Tripolitania és Cyrenaica több mint 600 éven át virágzó római provincia volt. Római romok, különösen Leptis Magna romjai mutatják, hogy itt népes városok és sok kisváros volt, városias életmóddal. A római világ minden részéből jöttek ide kereskedők és kézművesek, de Tripolitania városai megőrizték pun, Cyrenaica pedig görög jellegét. A Római Birodalom kettészakadásakor, 395-ben Tripolitániát a Nyugatrómai Birodalomhoz csatolták, Cyrenaicát Bizánchoz. Az 5. század közepén a vandálok foglalták el Cyrenaicát; Bizánc csak száz év múlva tudta visszafoglalni.

A birodalom Bizánc néven történő visszatérésekor Jusztiniánusz 6. századi ismételt hódításakor újra megpróbálták megerősíteni a városokat, de ez csak egy utolsó kísérlet volt a széthullás előtt. A Bizánci Birodalom egyik előre tolt bástyája, Cyrenaica a vandálokkal vívott csaták miatt teljesen olyan volt, mint egy katonai tábor. A népszerűtlen bizánci kormányzók a hadsereg megerősítése miatt magas adókat vetettek ki a lakosokra, de ennek ellenére a városokat és a közszolgáltatásokat – többek között a vízellátást – több évtizedig nem fejlesztették. A bizánci vezetők nem tartották szem előtt a római ideált, a birodalom egységét. A VII. századra meggyengült a terület fölötti bizánci ellenőrzés, megnőtt a berber betörések száma, és a muzulmán támadások csak kismértékű ellenállásba ütköztek.Rodd, Francis. "Kahena, Queen of the Berbers: "A Sketch of the Arab Invasion of Ifrikiya in the First Century of the Hijra" Bulletin of the School of Oriental Studies, University of London, Vol. 3, No. 4, (1925), 731-2

A bizánciak ezután már alig védték a területüket. A védelem csak néhány tengerparti erődítményre korlátozódott, így az először 642-ben erre járó arab lovasok Cyrencia Pentapolis részében alig találkoztak ellenállással. 'Amr ibn al-'As vezetésével az iszlám seregek elfoglalták Cyrenciát, és Pentapolist átnevezték. Tripolit is megtámadták, de miután a római falakat lerombolták, adó ellenében békén hagyták a várost.Bertarelli (1929), p. 278. 647-ben Abdullah ibn Saad, Uthman kalifa féltestvérének a vezetésével mélyen behatoltak Líbiába, és végleg megszerezték Tripolit a bizánciaktól. Fezzánt Uqba ibn Nafi foglalta el 663-ban, így megdöntötte az itteni berber uralmat. A következő évszázadokban több iszlám dinasztia irányította Líbiát, s ezalatt hol több, hol kevesebb autonómiával rendelkezett a terület. Az omajjádok, az abbászidák és a fatimidák idejében az arabok könnyedén megőrizhették az uralmukat a tengerparti városokban és falvakban is. A városiak azt a biztonságot értékelték, mely lehetővé tette számukra a békés kereskedést, míg a punizálódott földművesek a birtokaik védelmezőjét látták bennük. Cyrenaicában a kopt keresztények az iszlám arabokat a bizánci elnyomás alóli felmentőkként kezelték. A felföldek berberjei átvették az iszlám vallást, de az arabok politikai hatalmát nem ismerték el.