Niger (franciául: Niger, arabul: النيجر, fula nyelven: Niiser, hausza nyelven: Nijar) hivatalosan a Nigeri Köztársaság (franciául: République du Niger) tengerparttal nem rendelkező ország Nyugat-Afrikában. Egységes állam, amelyet északkeleten Líbia, keleten Csád, délen Nigéria, délnyugaton Benin és Burkina Faso, nyugaton Mali, északnyugaton Algéria határol. Szárazföldi területe csaknem 1 270 000 km², így Csád után Nyugat-Afrika második legnagyobb tengerparttal nem rendelkező országa. Területének több mint 80%-a a Szaharában fekszik. Lakosságának zöme az ország déli és délnyugati részén él. A főváros, Niamey Niger délnyugati sarkában található.

A legkevésbé fejlett országok csoportjában szerepel. Az ország kisebb részét kitevő, nem sivatagi része is az év nagy részében komoly szárazsággal szembesül. A gazdaság a megélhetési mezőgazdaság köré összpontosul, a termékenyebb déli területeken export mezőgazdasággal, valamint a nyersanyagok, köztük az uránérc exportjával. Szárazfölddel körülzárt helyzete, sivatagi éghajlata, születésszabályozás nélküli magas termékenységi aránya és az ebből eredő túlnépesedés miatt fejlődési kihívásokkal néz szembe.

A társadalom egyes etnikai csoportok és régiók önálló történelméből és egy államban élő korszakából merített sokszínűséget tükröz. A 2010-es katonai puccs után Niger demokratikus, többpárti állammá vált, azonban 2023-ban egy újabb puccs súlyos válságot okozott.

Történelem thumb|180px|left|Tubu törzsi nők a Dzsádói-fennsíkon egy régi város romjainál A kezdetek Bár a mai Niger területe a legutóbbi kétezer évben a lakhatatlan Szahara része, a régió valamikor fás, 5-6 ezer éve pedig termékeny füves puszta volt.https://www.livescience.com/4180-sahara-desert-lush-populated.html Állattenyésztő lakói sziklarajzokat hagytak hátra, ezek tanúsága szerint változatos állatvilág, háziasított állatok éltek itt; összetett kultúra alakult ki legkésőbb i. e. 10 000 körül.

Feltételezések alapján i. e. 3000 körül néhány száz év alatt száradt ki a Szahara déli területe.

A Szaharán átvezető ősi útvonalakon a római katonai expedíciók is eljutottak a mai Niger középső részéig. A karavánkereskedelem révén a területről sót, aranyat, elefántcsontot és rabszolgákat vittek a Mediterráneumba. Középkor A 7. századtól az arabok révén terjedt az iszlám szunnita ága. Területét a középkorban is fontos karavánutak szelték át, és több nagy birodalom is kialakult a régióban (Mali, Ghánai).

A Niger folyó mentén a Szongáj Birodalom állt fenn a 9. századtól, az Észak-Nigériával határos terület a 11. századtól Zinder és hausza államok része lett. A Csád-tótól északnyugatra fekvő részek Kanem-Bornu államhoz tartoztak.

Újkor A 18-19. században a birodalmak felbomlottak, és Niger mai területe a harcos tuaregek birtoka lett.

A 19. században a tuaregek kapcsolatba kerültek a nyugatiakkal, akkor, amikor az első európaiak – nevezetes közülük a brit Mungo Park és a német Heinrich Bart – felderítették a területet, a Niger folyó forrását keresve. Ekkortól története párhuzamos a többi nyugat-afrikai francia gyarmatéval.

Számos francia expedíció kereste fel a vidéket, majd 1883 és 1899 között katonai erővel meghódították, de csak 1922-re sikerült a tuaregeket teljesen meghódoltatni.

20. század Az 1901-ben létrehozott Niger Katonai Territórium 1904-ben Francia Nyugat-Afrika része lett, 1922-ben a felső-szenegáli és nigeri területekből megszervezték Niger Gyarmatot a mai Niger területén. Átmenetileg Felső-Volta (ma Burkina Faso) is ehhez a gyarmathoz tartozott 1932 és 1947 között.

Az országban első ízben megtartott választások után, 1958. augusztus 3-án a Francia Közösség autonóm köztársasága lett, majd 1960. augusztus 3-án elnyerte teljes függetlenségét.

1968-ban uránt fedeztek fel Arlit közelében. 1974 és 1979 között az urán ára az ötszörösére nőtt, lehetővé téve néhány ambiciózus projektet, ideértve autópálya építését Agadez és Arlit felé.

Hamani Diori elnök hatalmát 1974-ben Seyni Kountché ezredes megdöntötte.

Az 1980-as évek elején az uránból származó állami bevételek zuhanni kezdtek, ami megállította az építési lázat. Tragikus hatással járt az 1983. évi szárazság. A történelemben első ízben a Niger folyó kiszáradt.

Ali Saïbou 1987-es hatalomra jutása után anyagi segítséget ígért a tuaregeknek, akiket az 1970-es és 1980-as évek szárazságai nehéz helyzetbe hoztak, mivel állatállományuk jelentős része elhullott. Az ígért segítség azonban elmaradt, így a tuaregek 1992-ben megtámadtak egy rendőrőrsöt. A tuaregek azt is követelték, hogy gyermekeik a saját tamasek nyelvükön tanulhassanak az iskolákban. Ezt brutális kormányzati megtorlás követte, aminek során több százan meghaltak mindkét részről. A tuaregek követelései között autonóm tuareg tartomány létrehozása is szerepel, amit az északi, sivatagos részen hoznának létre. A kormány ezeket a követeléseket nem támogatja, így ez a politikai feszültségforrás napjainkban is fennáll.

Az ideiglenes kormány 1993-ig, az első többpárti választásokig irányította az országot, amikor Mahamane Ousmane lett az ország első hausza államfője.

A demokratikus irányítás rövid életű volt. Ibrahim Bare Mainassara ezredes vezetésével a katonai hunta sikeres puccsot hajtott végre 1996 januárjában. A júliusban tartott választásokat Mainassara nyerte, mivel előtte feloszlatta a független választási bizottságot és az ellenzék vezetőit házi őrizetben tartotta.

1999-ben, a széles körű sztrájkok és a gazdasági stagnálás során az elnöki gárda parancsnoka meggyilkolta Mainassarát. A puccs vezetője, Daoud Mallam Wanke őrnagy helyreállította a demokráciát, és békés választásokat tartottak 1999 végén. Mamadou Tandja lett megválasztva a szavazatok több mint 59%-ával. A 113 fős ülésen (csak egy női képviselővel) Mamadou koalíciós egyezséget hozott létre Ousmane volt elnök támogatóival.

21. század Az ipar és az infrastruktúra kiépítése külföldi segítséggel zajlik. Az ország küzd a fennmaradásáért. Még a 2005. évi pusztító élelmiszerválság előtt is Niger az utolsó helyen szerepelt az ENSZ humán fejlettségének indexén, amely a várható élettartamon, a csecsemők halálozásán, az egészséggel és az oktatással kapcsolatos statisztikán alapul. Niger az utolsók között áll az ENSZ emberi szegénységi mutatójában is.

2023. július végén Abdourahmane Tchiani tábornok újabb puccsot hajtott végre az országban és letartóztatta az előző választásokat megnyert Mohamed Bazoumot.Elszabadultak az indulatok Nigerben a katonai puccs után (Index) A puccsisták mellett franciaellenes és orosz-párti tüntetések is kezdődtek.Katonai puccs orosz zászlókkal – pár éve egész más benyomást tett ránk a Rejtő Jenő-regénybe illő Niger (HVG) Egyelőre nem tisztázott, hogy esetleg orosz beavatkozással történt volna a puccs Nigerben.Puccs Nigerben: valójában orosz hatalomátvétel zajlik? (Euronews)

Franciaország és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) Bazoum visszahelyezését követelték a Tchiani vezette juntától, mivel azonban a tárgyalások elakadtak a puccsistákkal, fennáll a lehetősége annak, hogy a közösség tagállamai és a franciák katonailag lépnek fel Nigerben.Háború lesz Afrikában is? (Index)

A nigeri katonai hatalomátvétel előtt már Maliban és Burkina Fasóban is puccsokra került sor. A hatalomra került új kormányok Oroszországgal fűzték szorosabbra a kapcsolatukat és szintén fegyveres beavatkozással fenyegettek, amennyiben az új nigeri junta ellen katonailag lépnének fel.Franciaország menekíti az állampolgárait Nigerből, a puccs miatt már regionális háború fenyeget (444)

Földrajz thumb|right|450px|Niger műholdas képe. Az ország zöme sivatag, de déli része már a Száhel-övezetben fekszik

Szárazföldekkel teljesen körülzárt ország, tengeri kapcsolattal nem rendelkezik. Határainak teljes hossza: 5834 km. Ebből az egyes országokkal az alábbi hosszúságban határos: Algéria 951 km, Benin 277 km, Burkina Faso 622 km, Csád 1196 km, Líbia 342 km, Mali 838 km, Nigéria 1608 km.

Domborzat Északkeleten a Dzsádói-fennsík emelkedik, tőle délre-délnyugatra a Tenere található, majd tovább DNy felé az Aïr-masszívum hegyei magasodnak. Az ország területének nagyjából 80%-a homok- és kősivatag, délen azonban a Niger folyó és a Csád-tó mentén termékenyek a talajok.

Az ország legmagasabb pontja a Bagzane (Mont Idoukal-n-Taghès, 2022 m) az Aïr-hegységben.

Vízrajz Az ország sivatagi területein nincs folyóvíz.

Az ország legfőbb folyója a Niger folyó, amely Sierra Leone és Guinea határán ered, nyugatról keletre áramlik, és Niger előtt áthalad Malin. Az ország délnyugati részén lép be az országba. 4200 km hosszával ez a harmadik leghosszabb folyó a kontinensen, a Nílus és a Kongó után. Fő mellékfolyója a Benue folyó. Az ország átlépése után Nigériába érkezik, ahol az Atlanti-óceán széles deltájába áramlik. A folyó képezi a külvilággal az export fő csatornáját. Kulcsfontosságú a kereskedelem, a mezőgazdaság, a halászat és az idegenforgalom szempontjából.

Az ország délkeleti szélén található a Csád-tó, melyen Niger, Csád, Nigéria és Kamerun osztozik. A Niger folyó mellett a tó biztosítja az ország legtöbb ivóvízét.

Éghajlat Északi, nagyobb részén trópusi sivatagi, déli részén száraz szavanna éghajlat uralkodik.

Dél-Nigerben júniustól októberig tart az esős évszak, az éves csapadék mennyisége csak délen éri el az 500 mm-t, észak felé fokozaton 50 mm alá csökken, sok helyen évente mindössze 20 mm csapadék hullik. Az Aïr évi 50–200 mm csapadékot kap.

Az év nagy részében – a száraz évszakban – a forró, száraz ÉK-i passzát (harmattan) az uralkodó szél.

Az évi középhőmérséklet (25-28 °C) csekély évi és észak felé növekvő napi ingást mutat. A sivatagban télen ritkán hajnali fagy is előfordul. A legmelegebb hónapok az esős évszak előtt és után vannak 37-42 °C közepes napi csúcsértékkel, 20-23 °C körüli hajnali minimummal. Niamey-ben a januári középhőmérséklet 24 °C, a júliusi 34 °C.

Élővilág, természetvédelem Déli részén az eredetileg elterjedt szárazerdők kipusztultak az égetések és a legeltetés miatt. Helyettük füves területek váltakoznak akáciák és majomkenyérfák alkotta facsoportokkal. Az ország területének zöme félsivatag, sivatag.

Állatvilágában a főemlősök közül megtalálható a törpe fülesmaki, a barkós cerkóf és a nyílt szavannákon jellegzetes huszármajom. A ragadozókat a sivatagi és homoki róka, a hiénakutya, a gepárd, a párduc képviseli. A madarakból előfordul a strucc, a rózsaszínhátú gödény, az afrikai fakókeselyű és a szürke vércse. Jellemző növényevői az afrikai elefánt, a zsiráf, az óriás lantszarvú antilop és a sörényes kecske.

Nigerben a természetvédelmi területek bonyolult hálózata alakult ki. A legrégebbieket még a francia gyarmati uralom idején jelölték ki. Mindkét nemzeti parkja egyúttal része a természeti világörökségnek.

Az elsivatagosodás Niger legnagyobb környezeti problémája, ami elsősorban a túllegeltetés és az erdőirtás következménye. A problémákhoz hozzáadódik a kvarcban gazdag homok, amely alkalmatlan a magas hozamú növények termesztésére és ami megakadályozza a talaj felső rétegének rögzítését, ezzel fokozza az eróziót.

Az északi öntözési projektek visszahozták az életet a korábban kopár talajba; például Azad falu ma már a fő gyümölcstermelők és szállítmányozók között van, amivel Agadezt látja el.

Természeti világörökségei Aïr és Ténéré Természeti Rezervátumok. Az Aïr egy hegység a Szaharában, a ténéré közszóként pedig különlegesen kopár sivatagot jelent. W Nemzeti Park, kiterjedt szavanna a Niger folyó vidékén, az ország DNy-i csücskén, amely a Beninnel és Burkina Fasóval közösen üzemeltetett W Regionális Park része.

Államszervezet és közigazgatás Niger zászlaja thumb|jobbra|Niger zászlaja

Niger zászlaja három, egyenlő magasságú, narancs, fehér, zöld színű csíkból áll, a fehér csík közepén narancsszínű körrel.

Alkotmány, államforma thumb|210px| Mohamed Bazoum, az ország megválasztott és nemzetközileg elismert elnöke (2023 augusztusában letartóztatták) bélyegkép|210px|Hassoumi Massoudou, az ország elnöke 2023 augusztusától