A Közép-afrikai Köztársaság (francia: République centrafricaine) állam Közép-Afrikában. Szomszédos országai: északról Csád, keletről Szudán és Dél-Szudán, délről a Kongói Demokratikus Köztársaság és Kongó, nyugatról Kamerun határolja.
Az ország területe évezredek óta lakott terület; jelenlegi határait azonban Franciaország állapította meg, amely a 19. század végétől gyarmatként irányította az országot. 1960-ban elnyerte függetlenségét, majd a köztársaságot egy sor autokrata vezető irányította, köztük az 1970-es években egy rövid életű monarchiával.'Cannibal' dictator Bokassa given posthumous pardon . The Guardian. 3 December 2010 A közép-afrikai háború 2004-ben kezdődött, majd 2012-ben kiújult a polgárháború.
Jelentős ásványlelőhelyei és egyéb természeti erőforrásai ellenére a világ legszegényebb és legfejletlenebb országai között van.
Földrajza Az Ukrajnával hasonló területű ország az Egyenlítőtől északra fekszik.
Domborzat A tengerektől elzárt közép-afrikai ország a 600–900 m magas Azande-küszöb hullámos fennsíkján fekszik. A fennsíktól északkeletre gránit szigethegység emelkedik. Legmagasabb pontja a Gaou az ország nyugati végében, 1420 méter.
Növényzet Az ország vegetációját alapvetően a szudáni vagy a kongói fajok alkotják. A füves szavanna, a félig örökzöld erdőségek, illetve az alföldi jellegű esőerdők növényzete egyaránt jellemzi. Ott, ahol a csapadék éves mennyisége kielégítő, galériaerdők jöttek létre. A mezőgazdasági művelés következtében sok helyen ún. másodlagos erdők alakultak ki.
Itt található a globális trópusi erdei ökoszisztéma 18%-a. Az ország területének 8%-a erdő. Erdők elsősorban az ország déli részén nőnek. Az erdőkben élnek gazdasági szempontból is fontos fajok. Az erdőterület évente 0,4%-kal csökken. Az ország legnagyobb része szavanna. Északkelet felé (Birao térségében) a növényzet egyre gyérül és fokozatosan félsivatag léphet a helyébe.
Északról dél felé haladva az alábbi ökorégiók rajzolhatók ki:https://www.researchgate.net/publication/277129961 száheli akáciás szavanna (az ország északi nyúlványán), kelet-szudáni szavanna (az ország közel felét teszi ki), észak-kongói erdős szavanna mozaik (kb. é.sz. 6°30′ vonalától délre), északkelet-kongói alföldi erdők (Bangassou város régiójában), északnyugat-kongói alföldi erdők (az ország délnyugati csücskén).
Állatvilág Biológiai sokféleség;http://www.feow.org/ecoregions/details/535 az ország délnyugati részén a trópusi erdőségek állatvilágát pedig az endemizmus jellemzi. Az emlősök és főemlősök fajgazdagsága ebben az ökorégióban magasabb, mint Afrika más erdőségeiben.
Az erdős vidékeken különféle majmok (páviánok, cerkófmajmok, köpenyes majmok), de délnyugaton megtalálható még a súlyosan veszélyeztetett fajnak számító nyugati gorilla is. A vizekben többek közt vízilovak és krokodilok élnek. A szavannák állata az antilop, az elefánt, az orrszarvú, az afrikai vadkutya és a hiéna.
Vízrajz Az ország déli határfolyója az Ubangi és a Mbomou, nyugati a Sangha. Az Ubangi átfolyik Banguin. Ezek mind a Kongó (folyó) vízgyűjtő területéhez tartoznak. Az ország keleti határvidéke már a Nílus vízgyűjtőjének része.
Éghajlat Az ország éghajlata trópusi, a hőingás mértéke csekély. Az ország legnagyobb része a trópusi szavanna övhöz tartozik. Az évi átlagos csapadékmennyiség 500–1500 mm,http://www.nationsencyclopedia.com/geography/Afghanistan-to-Comoros/Central-African-Republic.html amely északról dél felé haladva növekszik. Zöme május és október között hullik le. Az ország északi részén – az esős évszakban – csak 4 hónapot esik az eső.
Természeti világörökség
Történelem Előtörténet
I. e. 1000 és i. sz. 1000 között kelet-adamawa nyelveket beszélő népek hatoltak kelet felé a mai Kamerunból Szudánig és letelepedtek a mai Közép-Afrikai Köztársaság legnagyobb részén. A terület mai lakosságának többsége mindmáig kelet-adamawa nyelvek valamelyikét beszéli, vagy olyan bantu nyelvet, amely a niger-kongó nyelvcsaládhoz tartozik. Kisebbség beszéli a nílusi-szaharai nyelvcsalád közép-szudáni nyelvei valamelyikét. Újabb bevándorlók a muszlim kereskedők, akik gyakran arab vagy hausza nyelven beszélnek.
Kezdeti kapcsolatok a nagyvilággal Az 1800-as évek elejéig a mai ország népei a terjeszkedő iszlám területén kívül éltek és aránylag kevés kapcsolatuk volt az ábrahámi vallásokkal vagy az északi gazdasággal. A 19. század első évtizedeitől kezdve a muszlim kereskedők egyre inkább behatoltak az országba, a helyi vezetőkkel különleges kapcsolatokat építettek ki, hogy biztosítsák kereskedelmi érdekeiket és letelepedésüket a régióban. Az elsőnek érkező kereskedők aránylag békések voltak és a helyi lakosság jóindulatától függtek, de 1850 körül rabszolgakereskedők jól felfegyverzett katonáikkal hatoltak be a régióba. 1860 és 1910 között szudáni, csádi, kameruni rabszolgakereskedők, továbbá helyben letelepült rabszolgakereskedők a keleti vidékek lakosságának nagyobb részét exportálták. Ezen a vidéken ma is nagyon kevesen laknak.
Francia gyarmatosítás Közép-Afrikába az európaiak behatolása a késői 19. században kezdődött. Pierre Savorgnan de Brazza gróf vezetésével Francia-Kongóban megalapították a róla elnevezett támaszpontot, Brazzaville-t, ahonnan expedíciók indultak az Ubangi folyón felfelé, hogy érvényesítsék Franciaország igényét Közép-Afrikára. De II. Lipót belga király, Németország és Nagy-Britannia is megkísérelte befolyását kiterjeszteni a közép-afrikai régióban. 1889-ben a franciák helyőrséget telepítettek az Ubangi folyó mellett, Bangui településen, ami később Ubangi-Shari gyarmat és a Közép-Afrikai Köztársaság fővárosa lett. Ezután Brazza gróf expedíciókat küldött a környező vidékek meghódítására. Arra törekedett, hogy a francia gyarmatok határait kiterjesztve az összefüggő terület legyen Nyugat-, Észak- és Kelet-Afrikában. 1894-ben diplomáciai úton kijelölték Francia-Kongó határát II. Lipót Kongó Szabad Államával és Német-Kamerunnal. Végül 1899-ben Francia-Kongó és Szudán határát a Kongó-Nílus vízválasztón állapították meg.
Miközben az európai tárgyaló felek megállapodtak Francia-Kongó határairól, Franciaország igyekezett csökkenteni a terület megszállásának, igazgatásának és fejlesztésének költségét. II. Lipót Kongó Szabad Államban magántársaságoknak adott koncessziókat, pénzügyileg sikerrel. Ennek nyomán a francia kormányzat 1899-ben 17 magántársaságnak adott nagy koncessziókat az Ubangi-Shari vidékén. Ezek a társaságok jogot kaptak arra, hogy felvásárolják a helyi termékeket és árulják az európai termékeket, ennek fejében díjat fizettek a gyarmati kormányzatnak és fejlesztéseket vállaltak koncessziós területükön. E társaságok európai és afrikai ügynökei gyakran rendkívül brutális módon kényszerítették munkára a helyi lakosságot. Ugyanakkor a gyarmati kormányzat a helyiek számára bevezette az adófizetés és az állam számára végzett térítés nélküli közmunka intézményét. Francia hivatalnokok beszámoltak a magántársaságok fegyveresei és saját kollégáik, valamint a francia katonaság bűncselekményeiről, de a megindított bírósági eljárások többnyire eredménytelenül végződtek. Amikor végül a rettenetes körülményekről szóló hírek elértek Franciaországba, vizsgálatok indultak és néhány reformot is bevezettek, de a helyzet lényegében változatlan maradt.
A gyarmati uralom első évtizedében (1900–1910) az Ubangi-Shari vidék afrikai uralkodói fokozták rabszolgavadász tevékenységüket és rabszolgáikat más helyi termékekkel együtt az európai vállalkozásoknak és a gyarmati államnak adták el. Szerződéseket kötöttek a franciákkal, több fegyvert kaptak hogy több rabszolgát tudjanak elfogni és az Ubangi-Shari régió keleti felét szinte teljesen elnéptelenítették. thumb|200px|Egy törzs 1924-ben A gyarmati uralom második évtizedében (1910–1920) a magántársaságok és a gyarmati állam fegyveresei továbbra is brutális eszközökkel kényszerítették munkára a helyi lakosságot, de az afrikai uralkodók hatalmát felszámolták és a rabszolgakereskedelem lényegében megszűnt.
A gyarmati uralom harmadik évtizede (1920–1930) ellentmondásos időszak volt. Utakat építettek, ipari növények termesztését vezették be, mozgó egészségügyi szolgálat vette fel az álomkórral a harcot, és protestáns missziók létesültek szerte az országban. De a közmunka új formáját vezették be, és a franciák sokakat besoroztak a Kongó-Óceán Vasút építésére, ahol sokan meghaltak a kimerültségtől és betegségekben. 1925-ben André Gide francia író megjelentette Voyage au Congo című művét, ebben leírta a Kongó-Óceán Vasút munkástoborzásának riasztó következményeit, vagy például az, hogy az Ubangi-Shari Erdővállalat milyen módszereket használ munkavállalóival szemben. 1928-ban egy nagyobb felkelés tört ki Ubangi-Shari nyugati részén és több éven át tartott. Ez volt a két háború közötti időszak legnagyobb felkelése Afrikában, de lényegében ismeretlen maradt a francia közvélemény előtt, amely enélkül is erősen ellenezte a francia gyarmati uralom módszereit és a kényszermunka alkalmazását.
A gyarmati uralom negyedik évtizedében (1930–1940) a gyapot, a tea és a kávé lett Ubangi-Shari legfontosabb kereskedelmi növénye és megkezdődött a gyémánt- és aranybányászat. Néhány gyapottermesztő vállalat óriási területeken szerezte meg a termesztés és a felvásárlás jogát. Európaiak kávéültetvényeket létesítettek és helybeliek is kezdtek kávét termelni.
A gyarmati uralom ötödik évtizedét (1940–1950) a II. világháború és a nyomására hozott politikai reformok jellemezték. 1940 szeptemberében Ubangi-Shari gyarmati hatóságai Charles de Gaulle-hoz csatlakoztak.
Függetlenség 1958. december 1-jén Ubangi-Shari gyarmat autonóm terület lett a Francia Közösségen belül és felvette a Közép-Afrikai Köztársaság nevet. Az alapító atya és a Conseil de Gouvernement elnöke Barthélémy Boganda volt, aki 1959-ben egy rejtélyes repülőszerencsétlenségben halt meg, nyolc nappal a gyarmati időszak utolsó választása előtt. 1960. augusztus 13-án a Közép-Afrikai Köztársaság elnyerte függetlenségét, és hatalmi harc kezdődött Boganda két legközelebbi munkatársa, Abel Goumba és David Dacko között. A franciák kivonulásakor Dacko magához ragadta a hatalmat és bebörtönözte Goumbát. 1962-ben Dacko elnök egypárti államot létesített.
1965. december 31-én Dacko hatalmát megdöntötte Jean-Bédel Bokassa ezredes, aki felfüggesztette az alkotmányt és feloszlatta a Nemzetgyűlést. Bokassa 1972-ben örökös elnöknek nyilvánította magát, 1976. december 4-én pedig I. Bokassa néven a Közép-afrikai Császárság uralkodója lett. Egy évvel később Bokassa császár párját ritkító fényűzéssel koronáztatta meg magát, amely óhatatlanul maga után vonta az akkor is mélyszegénységben élő ország teljes gazdasági összeomlását. 1979-ben Franciaország puccsot szervezett Bokassa ellen és "helyreállította" Dacko hatalmát. Dackót viszont André Kolingba tábornok puccsa fosztotta meg hatalmától 1981. szeptember 1-jén.
Kolingba felfüggesztette az alkotmányt és egy katonai juntával uralkodott 1985-ig. 1986-ban új alkotmányt vezetett be, amit népszavazás erősített meg. Az új párt, a Rassemblement Démocratique Centafricain (RDC) tagsága önkéntes lett. 1987-ben korlátozott szabadságú parlamenti választásokon nyert a párt, ezt megismételte 1988-ban a helyhatósági választásokon. Kolingba két nagy politikai ellenfele, Abel Goumba és Ange-Félix Patassé bojkottálta ezeket a választásokat, mert pártjaikat nem engedték indulni.