A Zöld-foki Köztársaság (portugálul: República de Cabo Verde vagy röviden Cabo Verde, zöld-foki kreolul: Repúblika di Kabu Verdi) szigetország. Tíz vulkanikus eredetű sziget alkotja, amelyek a középső Atlanti-óceánban, Afrika legnyugatibb pontjától, a Zöld-foktól 570 kilométerre nyugatra fekszenek. A Zöld-foki-szigeteket az Azori-, Madeira-, Kanári- és Selvagens-szigetekkel együtt Makaronézia részének tekintik. Az ország területe valamivel kisebb Győr-Moson-Sopron megyéénél.

Az addig lakatlan szigeteket a 15. században fedezték fel portugál hajósok. Az itt létrehozott telepük volt az első európai gyarmat a trópusokon. A szigeteket a 16. és 17. században az atlanti rabszolga-kereskedelem tette gazdaggá, és kereskedőket, privatéreket és kalózokat vonzott ide. A 19. században a rabszolgaság felszámolása gazdasági válsághoz és a lakosság kivándorlásához vezetett. Évtizedekbe telt, amíg a szigetek gazdasága az atlanti kereskedelemnek és hajózásnak köszönhetően újra felvirágzott. 1975-ben békésen függetlenedett Portugáliától.

Az 1990-es évek eleje óta a Zöld-foki Köztársaság megszakítás nélkül képviseleti demokrácia, Afrika egyik legfejlettebb és legdemokratikusabb országa. Mivel kevés a nyersanyaga, gazdasága ma a szolgáltatásokra, főként a turizmusra és a külföldi befektetésekre épül. Lakosságát 2016-ban főre becsülték; a többségük európai, mór és afrikai felmenőkre tekinthet vissza. A portugál gyarmatosítás hagyatékaként a legelterjedtebb vallás a katolikus. Érdekes, hogy a zöld-foki diaszpóra népesebb, mint az anyaországi.

A Portugál Nyelvű Országok Közössége nevű nemzetközi szervezet egyik alapító tagja.

Földrajza bélyegkép|balra|190px|A zöld-foki-szigetek domborzati térképe bélyegkép|balra|190px|A Serra-Malagueta hegység a Santiago-sziget északi részén bélyeg|bal|190px|A fehér homokos Viana sivatag Boa Vista szigetén

A szigeteket földrajzi helyzetük szerint két csoportba sorolják.

A Szél felőli szigetek csoportjának tagjai: Boa Vista (620 km²) Sal (216 km²) São Nicolau-sziget (343 km²) Santa Luzia-sziget (35 km²) São Vicente-sziget (227 km²) Santo Antão-sziget (779 km²)

A Szélcsendes-szigetek: Brava (64 km²) Fogo (476 km²) Maio (269 km²) Santiago-sziget (991 km²)Zöld-foki-szigetek

Domborzata A szigetek túlnyomóan vulkáni eredetűek, néhánynak az alapja azonban idősebb palából, feldarabolt mészkőből és dolomitból áll. Valamennyiüket változó szélességű tengerparti síkság keretezi; a mögöttes fennsíkok vulkáni kúpokat hordoznak, melyek közül a Pico do Fogo (2829 m, Fogo) és a Topo da Coroa (1979 m, Santo Antão-sziget) emelkedik a legmagasabbra.

Vízrajza A száraz éghajlatú, kis szigeteken kevés a vízfolyás. Az ősi folyók fennmaradt medrei korábbi, csapadékosabb éghajlatra utalnak; az emberek növekvő vízigénye miatt legtöbbjük kiszáradt vagy patakká zsugorodott. Néhány szigeten, így Santo Antãon az utóvulkáni működés részeként hévforrás tör fel. A legtöbb vízfolyás időszakos patak, az aktuális csapadékmennyiséget követő hozammal.

A szigetek jelentős problémája a természeti kincsek túlzott kiaknázása. Egyes szigeteken több tó kiszáradt, amire szemléletes példa a Santa Luzia-sziget, ahol a telepesek érkezése előtt egy édesvizű tó volt — a Zöld-foki-szigetek utolsó tava. Az emberek nem tudták, hogy a tavat nem forrás táplálja, hanem a talajon átszivárgó esővíz gyűlik benne össze, és körülbelül 400 év alatt kiitták az egészet. Csupán néhány kisebb patak maradt meg. A sziget ma természetvédelmi terület.

Az ország tíz nagyobb szigetéből mára csak négy sziget rendelkezik folyamatos forrásokkal, és ha nem figyelnek eléggé a szigetek ökológiájának érzékenységére, akkor ezeken a szigeteken is bekövetkezik az elsivatagosodás.

Éghajlata A szigetcsoport éghajlatát a passzátszél határozza meg, emiatt az nagyon száraz. A relatív páratartalom 70% körüli.

Élővilág, természetvédelem A szigetcsoport száraz éghajlata nem tette lehetővé, hogy gazdag endemikus állat- és növényvilág alakuljon ki, ugyanakkor ezek legtöbbjét veszélyezteti az emberi tevékenység. Az északi és nyugati szigeteket részben füves területek borítják, különösen az északkeleti lejtőkön, amelyek a passzátszeleknek vannak kitéve. A déli, szélcsendesebb szigetek egyes részein mangrove-mocsarak is fellelhetőek, valamint található még néhány őshonos pálmafaj is, amelyek alkalmazkodtak a szélsőséges szárazsághoz.

Endemikus növények tűzhányó kígyószisz (Echium vulcanorum) – csak Fogón

Madarak

157 madárfajt azonosítottak a szigetcsoporton, ebből csupán 41 honos és 14 faj endemikus, azaz kizárólag itt megtalálható, mint például a zöld-foki vöröskánya (Milvus milvus fasciicauda), a zöld-foki ölyv (Buteo bannermani), az Alexander-sarlósfecske (Apus alexandri), a zöld-foki nádiposzáta (Acrocephalus brevipennis), a zöld-foki veréb vagy a razói pacsirta (Alauda razae). A sivatagos, száraz környezetnek tipikus lakói a pacsirtafajták, a futómadár vagy a barnanyakú holló (Corvus ruficollis). A nedvesebb területeken él a helyiek által passarinhának nevezett szürkefejű halkapó (Halcyon leucocephala) vagy a Helena-pinty (Estrilda astrild) is. Az óceán menti sziklákat tengeri madarak nagy kolóniái népesítik be, mint a puffinusok, a viharfecskefélék vagy a barna szula (Sula leucogaster). A madárállomány nagy részét vonuló madarak teszik ki, így időszakosan kis póling (Numenius phaeopus), billegetőcankó (Actitis hypoleucos), gólyatöcs (Himantopus himantopus), illetve a lilealakúak és a partfutó madarak neméből más fajok is megfigyelhetőek.

Hüllők

Hüllők is fellelhetőek a szigetcsoport állatvilágában, ugyanakkor lényegesen kevesebb faj képviseli magát. Tengeri teknősökön kívül csupán gekkók és szkinkek (vakondgyíkfélék) figyelhetőek meg. A gekkók közé tartozik az éjszaka aktív zöld-foki óriás gekkó (Tarentola gigas), amely a Branco és a Razo szigeteken fordul elő. Kifejlett egyedeinek a súlya az 50 dkg-ot is elérheti, így nem számít jó mászónak. Méretét tekintve a skála másik oldalán a bouvier levélujjú gekkó (Hemidactylus bouvieri razoensis) található, amely a világ egyik legkisebb gekkója 3 centiméteres testhosszával és 2,5 centiméteres farokkal. A döntően növényi alapú étrenddel bíró szkinkek közé tartozik a barna színű, akár 30 cm-esre is megnövő vaillant-szkink (Chioninia vaillantii). Kígyók nem fordulnak elő a Zöld-foki Köztársaság természetében. Öt tengeri teknősfaj közül, amelyek a Zöld-foki szigetek körüli vizek visszatérő látogatói, egynek, az álcserepesteknősnek (Caretta caretta) jelentős állománya rak évről évre tojást a Fogo, Sal és Boaviste szigeteken. Júniustól novemberig ássák a strand homokjába tojásaikat, amelyekből 45-60 nap elteltével bújnak elő a kis teknősök, hogy önállóan megkezdjék a veszélyekkel teli útjukat először a vízbe majd pedig a felnőtté válásig.

Emlősök

Mivel a szigetcsoport és Afrika között sosem volt szárazföldi összeköttetés, így az emlősök osztályát sokáig egyetlen denevérfaj, a szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus) képviselte. Később az ember megjelenésével azonban bővült a biológiai sokféleség, egerek, nyulak lettek a hajózással behurcolva, csakúgy, mint a cerkóf (Chlorocebus sabaeus) Nyugat-Afrikából.

Halak, vízi emlősök, rákok

A vízi világ sokkal gazdagabb, mint a szárazföldi. Makrélák, tonhalak, murénák, rákok, languszták, csigák, kagylók és tintahalak képezik a legtöbbet halászott fajokat, amelyek a helyi lakosok élelmiszerforrásait is képezik. Trópusi halak is fellelhetőek a vizekben, mint a papagájhal (Cetoscarus bicolor), a gömbhal (Tetraodon fluviatilis), a barrakuda (Sphyraenidae), a sünhal (Diodon hystrix), a császárhal és a doktorhal (Zebrasoma velifer) a teljesség igénye nélkül. Cápafélék leggyakoribb képviselői a tigriscápa (Galeocerdo cuvier), a pörölycápa (Sphyrna zygaena) és a dajkacápa (Ginglymostoma cirratum). Továbbá vándorlásaik során elhaladnak a szigetek mellett ördögráják, delfinek és bálnák több faja is. Márciustól májusig a púpos bálnák (Megaptera novaeangliae) bukkannak fel a szigetcsoport közelében, míg júliustól novemberig az atlanti ördögráják (Mobula birostris) és cetcápák (Rhincodon typus).

Rovarok, pókok

Ízelt lábúak tekintetében elmondható, hogy 490 bogárfaj lelhető fel a szigetcsoporton, amelynek 30 %-a endemikus. Csótányokkal itt is gyakran találkozhatunk. A lepkék rendjét is számos család, nem és faj képviseli, amelyekből a leggyakrabban különböző pillangók, fecskefarkú lepkék, boglárkalepkék, királylepkék, szemeslepkék, bogáncslepkék és fehérlepkék figyelhetőek meg. A pókok világa is sokféle, többségük a Santo Antao szigeten található meg, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy félénkek és nagyon ritkán láthatóak. A pókok rendjének itt megtalálható két legnagyobb képviselője a darázspók és a banánpók. Emberre is veszélyes, mérgező állat nem él a szigeteken. A barna özvegy (Latrodectus geometricus) csípése kellemetlen, de emberre veszélytelen. Nagy fájdalommal járó harapása van az éjszaka aktív szkolopendrának, amely akár 30 cm hosszúra is megnőhet, átmérője pedig akár a 2,5 centimétert is elérheti.https://www.goruma.de/laender/afrika/kapverdische-inseln/kap-verde-tierehttps://www.reisenmitsinnen.de/blog/tiere-auf-den-kapverden/

Nemzeti parkjai

Fogo Nemzeti Park (Parque Natural do Fogo) – Fogo középső részén

Világörökségei

A Zöld-foki Köztársaság 1988-ban csatlakozott a világ kulturális és természeti örökségének megóvását célzó egyezményhez. Az ország területéről 2022 végéig egyetlen helyszín, Cidade Velha került fel a világörökségi listára (2009-ben). 2016 óta nyolc további helyszín (5 kulturális, 1 természeti, 2 vegyes) a javaslati listán várakozik a felvételre.

A szellemi kulturális örökség listájára 2019-ben került fel a morna, a Zöld-foki-szigetek hagyományos zenés-táncos műfaja.

Történelme bélyeg|Nossa Senhora do Rosário templom 1495-ben épült, ezzel a legrégebbi gyarmati templom a világon. Cidade Velha, Santiago-sziget

A lakatlan szigeteket 1460-ban Diogo Gomes fedezte fel, de a szigetek felfedezőjének hivatalosan Alvise Cadamostót tekintik, aki 1456-ban járt itt. A szigeteket lakatlannak találták, és semmi sem utal korábbi lakosságra. A szigetek mai nevüket 1461-ben kapták, amikor portugál gyarmattá szervezték. A portugálok a szigetekről indultak útnak Nyugat-Afrikába. Kolumbusz Kristóf 1498-ban járt itt.

A szigetek első települése az 1462-ben alapított Ribeira Grande volt (ma Cidade Velha).

1532-ben lett hivatalosan Portugália gyarmata. A 16. században elindult a rabszolga-kereskedelem Afrika és Amerika között, és ennek egyik állomása a szigeteken volt; fontos vízfelvevő hely volt, ahová idővel cukornádültetvényeket is telepítettek.

1850-ben megalapították São Vicente település kikötőjét. Ezután nagy szénbányákat nyitottak a szigeteken.

1975. július 5-én Portugália függetlenséget adott a szigeteknek. Az első államfő Aristides Pereira volt.

Az új állam először arra törekedett, hogy egyesüljön Bissau-Guineával, ám ezt a tervet keresztül húzta João Bernardo Vieira dandártábornok vezette puccs, s a két állam között a kapcsolatok feszültté váltak.

A Zöld-foki szigeteken 1990-ig egypártrendszer volt, amelyet végül egy közös megállapodás nyomán felszámoltak és 1991-ben megtartották az első többpárti választásokat.

Államszervezet és közigazgatás Alkotmány, államforma Államformája köztársaság.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás A Zöld-foki-szigetek demokratikus jogállam, az egyetlen olyan afrikai ország, amelynek mind politikai, mind polgári szabadságait a Freedom House éves jelentései a legjobb kategóriába sorolják.

Elnökök

Név Születési év Hivatalban töltött idő Párt Aristides Maria Pereira (* 1924–2011) 1975. július 8. – 1991. március 22. PAIGC (1980 óta PAICV) António Mascarenhas Monteiro (* 1944) 1991. március 22. – 2001. március 22. MPD Pedro de Verona Rodrigues Pires (* 1934) 2001. március 22. – 2011. szeptember 9. PAICV Jorge Carlos Fonseca (* 1950) 2011. szeptember 9. – 2021. november 9. MPD José Maria Neves (* 1960) 2021. november 9. óta PAICV