Lin Jü-tang (Lin Yutang, 林語堂, Fucsien, Kína, 1895. október 10. – Tajpej, Tajvan, 1976. március 26.) kínai író, akinek eredeti művei és az általa készített klasszikus kínai szövegfordítások nagyon népszerűek lettek Nyugaton. Bár keresztény családban született, és saját bevallása szerint (amint azt „A bölcs mosoly”-ban írja) egy ideig papnak készült, végül szakított a kereszténységgel, és visszatért a régi kínai filozófiákhoz. Később, elsősorban felesége hatására, áttért. (From Pagan to Christian című könyve erről szól.)
Tanulmányait kínai egyetemen kezdte. Az M.A. fokozatot a Harvard Egyetemen, a doktori fokozatot Lipcsében szerezte meg.
30 évig élt az Egyesült Államokban. Kínai és amerikai egyetemeken tanított angol filológusként.
„Egy múló pillanat”
A mű eredeti címe: Egy pillanat Pekingben. A könyvet a második világháború elején írta; a pekingi gazdag családok életét ismerhetjük meg belőle, és egy letűnt kort, a századforduló Kínájának világát, melyben a múlt és a jelen nagy erőkkel feszül egymásnak. A főszereplő a Yao család: a családfő taoista világnézete minden bizonnyal az íróé is.
„Az élet sója” Avagy az élet megélésének fontossága. Magyarul már 1939-ben megjelent, igaz, rövidítve, „A bölcs mosoly” címmel. Egyfajta esszégyűjteményről van szó, melyben Lin kifejti nézeteit „az élet élvezetéről”, a klasszikus kínai életszemlélet bemutatásával. Olyan témákról ír, mint a házasság, a családi boldogság, a műélvezet és esztétika, vallás, filozófia, harmónia, de egészen hétköznapi dolgokról is, mint a „heverészés a fotelban”, a dohányzás élvezete vagy éppen a kertépítés.
Művei Magyar kiadás címeés adatai angol cím kínai cím az eredeti kiadás évszámaMi kínaiakEurópa Könyvkiadó, Bp., 1991, Tercium, Bp., 2002, My Country and My People《吾國吾民》1935Két kiadás, kétféle címen:Az élet sója, avagy az élet megélésének fontosságáról Tercium, Bp., 2000Bölcs mosolyRévai Nyomda és Kiadó, Bp., 1947, Tercium, Bp., 2002 The Importance of Living《生活的藝術》1937Egy múló pillanatRévai Nyomda és Kiadó, Bp., 1945Budapest, Árkádia Kiadó, 1990Moment in Peking 《京華煙雲》 1939Fehérek és színesekRévai Nyomda és Kiadó, Bp., 1949, 1943 Between Tears and Laughter 《啼笑皆非》1943 The Chinese Theory of Art《》1967 Chinese-English Dictionary of Modern Usage《當代漢英辭典》1973 The Vermillion Gate 《朱門》1953Falevél a viharbanRévai Nyomda és Kiadó, Bp., 1945Leaf in the Storm《风声鹤唳》1941Méz és borsRévai Nyomda és Kiadó, Bp., 1943With Love and Irony 《愛與刺》 1941
Bővebb információ a forrásoknál szereplő weboldalakon. A táblázatban a művek az eredeti nyelvű megjelenés sorrendjében szerepelnek.
Magyarul A bölcs mosoly; ford. Benedek Marcell; Révai, Bp., 1939 (Az élet sója, avagy Az élet megélésének fontosságáról címen is) Mi kínaiak; Révai, Bp., 1939 Egy múló pillanat. Regény; ford. Pünkösti Andor; Révai, Bp., 1941 Méz és bors; ford. Hertelendy István; Révai, Bp., 1943 Falevél a viharban. Regény; ford. Németkéry Zoltán; Révai, Bp., 1945 Fehérek és színesek; ford. Lengyel Balázs, Révai, Bp., 1947 Egy múló pillanat. Regény, 1-2.; ford. Pünkösti Andor, utószó Mártonffy Attila; Árkádia, Bp., 1990 Mi, kínaiak; utószó Mártonffy Attila, ford. Benedek Marcell; Árkádia, Bp., 1991 Az élet sója, avagy Az élet megélésének fontosságáról; ford. Pavlov Anna; Tericum, Bp., 2000 (A bölcs mosoly címen is) Mi, kínaiak; ford. Kulcsár Dalma, Sümegi Balázs; Tericum, Bp., 2002 Peónia; ford. Gáti István; Tericum, Bp., 2010
Források
Az angol szócikk A Múló pillanat (1990) melléklete az íróról és a korszakról Fődi Attila: Kínai bibliográfia Terebess Kínai bibliográfia
Külső hivatkozások
Lin Yutang's Chinese-English Dictionary of Modern Usage List of Lin Yutang's publications
Kategória:Kínai költők, írók Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek