Az 1920–1921-es angol labdarúgókupa a Football Association Challenge Cup, vagyis az FA-kupa, a világ legrégebbi labdarúgókupájának 46. szezonja volt. A Tottenham Hotspur nyerte a kiírást, akik a Wolverhampton Wandererst győzték le 1–0-ra a döntőben a Stamford Bridge-en, Londonban.

A mérkőzéseket az elsőnek nevezett csapat stadionjában tartották a körökben kijelölt időpontokban, ami mindig szombatra esett. Ha az állás 90 perc után döntetlen volt, visszavágót játszottak a másik csapat stadionjában pár nappal később. Ha a visszavágó is döntetlenre végződött, újrajátszották a mérkőzést egy semleges pályán addig, amíg valamelyik fél nem nyert. Ha az állás a visszavágókon 90 perc után döntetlen volt, 30 perces hosszabbítást kellett játszani.

Eseménynaptár Az FA-kupa ebben a szezonban két előselejtező kört, hat selejtezőkört, négy egyenes kieséses kört, egy elődöntőt és egy döntőt tartalmazott.

Kör Dátum Extra előselejtező kör 1920. szeptember 11. Előselejtező kör 1920. szeptember 25. Első selejtezőkör 1920. október 9. Második selejtezőkör 1920. október 24. Harmadik selejtezőkör 1920. november 6. Negyedik selejtezőkör 1920. november 20. Ötödik selejtezőkör 1920. december 4. Hatodik selejtezőkör 1920. december 18. Első kör 1921. január 8. Második kör 1921. január 29. Harmadik kör 1921. február 19. Negyedik kör 1921. március 5. Elődöntő 1921. március 19. Döntő 1921. április 23.

Első kör Az első, a második és a harmadik osztályok 66 csapatából 52 csapat csatlakozott ahhoz a 12-höz, akik a selejtezőkörökből jutottak el az első körig.

Azok közül, akik nem kaptak meghívást az első körbe, a másodosztályú Leeds United FC az első selejtezőkörben indult, azonban a mérkőzést nem játszották le, így a Harrogate mérkőzés nélkül jutott tovább. Három csapat a harmadosztályból (Merthyr Town, Newport County és Gillingham) a negyedik selejtezőkörben indultak. Öt harmad- és négy másodosztályú csapat indult a hatodik selejtezőkörben, akik a következők:

Másodosztály Clapton Orient Port Vale Rotherham County Coventry City

Harmadosztály Swansea Town Luton Town Bristol Rovers Grimsby Town Southend United

Közülük minden harmadosztályú csapat és a Clapton Orient bejutott az első körbe, továbbá hat ligán kívüli csapat is. 32 mérkőzést tartottak ebben a körben 1921. január 8-án, szombaton. Ezek körül hat mérkőzés lett döntetlen, amiket a következő héten megismételtek, egy esetben pedig két visszavágót is játszottak.

#Hazai csapatScoreAway teamDate1Darlington2–2Blackpool1921. január 8.VisszavágóBlackpool2–1Darlington1921. január 12.2Liverpool1–1Manchester United1921. január 8.VisszavágóManchester United1–2Liverpool1921. január 12.3Preston North End2–0Bolton Wanderers1921. január 8.4South Shields3–0Portsmouth1921. január 8.5Watford3–0Exeter City1921. január 8.6Reading0–0Chelsea1921. január 8.VisszavágóChelsea2–2Reading1921. január 12.VisszavágóChelsea3–1Reading1921. január 17.7Leicester City3–7Burnley1921. január 8.8Notts County3–0West Bromwich Albion1921. január 8.9Blackburn Rovers1–1Fulham1921. január 8.VisszavágóFulham1–0Blackburn Rovers1921. január 12.10Aston Villa2–0Bristol City1921. január 8.11Sheffield Wednesday1–0West Ham United1921. január 8.12Grimsby Town1–0Norwich City1921. január 8.13Wolverhampton Wanderers3–2Stoke City1921. január 8.14Sunderland0–1Cardiff City1921. január 8.15Derby County2–0Middlesbrough1921. január 8.16Luton Town2–1Birmingham1921. január 8.17Everton1–0Stockport County FC1921. január 8.18Swindon Town1–0Sheffield United1921. január 8.19Newcastle United1–1Nottingham Forest1921. január 8.VisszavágóNewcastle United2–0Nottingham Forest1921. január 12.20Tottenham Hotspur6–2Bristol Rovers1921. január 8.21Queens Park Rangers2–0Arsenal1921. január 8.22Brentford1–2Huddersfield Town1921. január 8.23Northampton Town0–0Southampton1921. január 8.VisszavágóSouthampton4–1Northampton Town1921. január 12.24Brighton & Hove Albion FC4–1Oldham Athletic1921. január 8.25Plymouth Argyle2–0Rochdale1921. január 8.26Bradford City3–1Barnsley1921. január 8.27Millwall0–3Lincoln City1921. január 8.28Hull City3–0Bath City1921. január 8.29Crystal Palace2–0Manchester City1921. január 8.30Southend United5–1Eccles United1921. január 8.31Bradford Park Avenue1–0Clapton Orient1921. január 8.32Swansea Town3–0Bury1921. január 8.

Második kör

A második kör tizenhat mérkőzését 1921. január 29-én, szombaton tartották. Öt mérkőzés lett döntetlen, ezeket a következő héten ismételték meg.

#Hazai csapatEredményVendég csapatDátum1Burnley4–2Queens Park Rangers1921. január 29.2Preston North End4–1Watford1921. január 29.3South Shields0–4Luton Town1921. január 29.4Notts County0–0Aston Villa1921. január 29.VisszavágóAston Villa1–0Notts County1921. február 2.5Grimsby Town1–3Southampton1921. január 29.6Derby County1–1Wolverhampton Wanderers1921. január 29.VisszavágóWolverhampton Wanderers1–0Derby County1921. február 2.7Lincoln City0–0Fulham1921. január 29.VisszavágóFulham1–0Lincoln City1921. február 2.8Everton1–1Sheffield Wednesday1921. január 29.VisszavágóSheffield Wednesday0–1Everton1921. február 2.9Swindon Town0–2Chelsea1921. január 29.10Newcastle United1–0Liverpool1921. január 29.11Tottenham Hotspur4–0Bradford City1921. január 29.12Brighton & Hove Albion0–0Cardiff City1921. január 29.VisszavágóCardiff City1–0Brighton & Hove Albion1921. február 2.13Crystal Palace0–2Hull City1921. január 29.14Southend United1–0Blackpool1921. január 29.15Bradford Park Avenue0–1Huddersfield Town1921. január 29.16Swansea Town1–2Plymouth Argyle1921. január 29.

Harmadik kör

A harmadik kör nyolc mérkőzését 1921. február 19-én tartották. Egy mérkőzés végződött döntetlenre, amit a következő héten újrajátszottak, azonban ez is döntetlen lett, így következett a második visszavágó, szintén egy újabb héten.

#Hazai csapatEredményVendég csapatDátum1Southampton0–1Cardiff City1921. február 19.2Aston Villa2–0Huddersfield Town1921. február 19.3Luton Town2–3Preston North End1921. február 19.4Everton3–0Newcastle United1921. február 19.5Fulham0–1Wolverhampton Wanderers1921. február 19.6Plymouth Argyle0–0Chelsea1921. február 19.VisszavágóChelsea0–0Plymouth Argyle1921. február 23.VisszavágóChelsea2–1Plymouth Argyle1921. február 28.7Hull City3–0Burnley1921. február 19.8Southend United1–4Tottenham Hotspur1921. február 19.

Negyedik kör

A negyeddöntő négy mérkőzését 1921. március 5-én játszották. Egy visszavágót kellett tartani, a Hull City és a Preston North End csapatai játszottak újra négy nappal később.

#Hazai csapatEredményVendég csapatDátum1Everton0–1Wolverhampton Wanderers1921. március 5.2Tottenham Hotspur1–0Aston Villa1921. március 5.3Hull City0–0Preston North End1921. március 5.VisszavágóPreston North End1–0Hull City1921. március 9.4Cardiff City1–0Chelsea1921. március 5.

Elődöntők

Az elődöntő mérkőzéseit 1921. március 19-én, szombaton játszották. A Wolverhampton Wanderers–Cardiff City mérkőzés döntetlent hozott, így azt négy nappal később újrajátszották. A Wolves nyert, így ők játszhattak a Tottenham Hotspurrel a döntőben.

Visszavágó

Döntő

A döntő két résztvevője a Tottenham Hotspur és a Wolverhampton Wanderers volt. A mérkőzést a Stamford Bridge-en rendezték. A Spurs nyerte a döntőt Jimmy Dimmock góljával, amit nyolc perccel a második félidő kezdete után szerzett. A kupát V. György király adta át a győztes csapatnak.

Részletek

Lásd még Az FA-kupa-döntők eredményei 1872-

Források Hivatalos oldal; mérkőzések ér eredmények a TheFA.com-on 1920-21 FA-kupa az rsssf.com-on 1920-21 FA-kupa a soccerbase.com-on

Kategória:FA Kupa Angol Angol