Hosnyánszky Norbert (Budapest, 1984. március 4. –) olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.

Pályafutása A BVSC-ben kezdett vízilabdázni. Innen a Ferencvároshoz igazolt. Már 16 évesen az OB I-ben szerepelt. 2000-ben tagja volt az FTC bajnokcsapatának. 2002-ben és 2003-ban a legjobb utánpótlás játékosoknak járó díjakat is elnyerte. 2001 és 2003 között három utánpótlás világversenyen nyert érmet. 19 évesen az olasz Florentiához igazolt. Itt két évet töltött el és a csapata legeredményesebb játékosa volt.

2005-ben hazatért és a Szegedhez igazolt. Bekerült a válogatottba is. Tagja volt a Világliga ezüstérmes csapatnak. A következő szezont a Vasasban töltötte. A belgrádi Eb-n második a magyar bajnokságban első helyezett volt, a vb csapatból kimaradt. Ezután egy szezonra ismét a Florentia játékosa lett. 2008 májusában a Vasas játékosa lett. Ezt követően tagja volt az Eb harmadik és az olimpiai bajnok válogatott csapatnak.

2009-ben magyar bajnok volt. A vb-n ötödik helyen végzett a válogatottal. 2010-ben ismét magyar bajnok lett. Júniusban Egerbe igazolt. A zágrábi Eb-n negyedik helyezett volt. 2011-ben új csapatával is magyar bajnokságot nyert. A világbajnokságon negyedik helyezést ért el. 2012-ben a magyar bajnokságban ezüstérmet szerzett. Az olimpián ötödik, az Európa-bajnokságon negyedik lett. A 2012-2013-as szezont új klubjában, a Szolnokban kezdte meg. 2013-ban a válogatottal döntős volt a Világligában és világbajnok lett Barcelonában. 2014-ben klubjával a dobogó második fokára állhatott, majd ismét az Egerhez igazolt. A válogatott tagjaként megismételte tavalyi teljesítményét és döntős volt a Világligában, megnyerte a Németország Kupát és ezüstérmet szerzett a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon.

2020 nyarán a Bp. Honvédhoz igazolt.

2020-ban Európa-bajnok, 2021-ben olimpiai bronzérmes lett a válogatottal. Az olimpiai torna után bejelentette, hogy válogatott csapatban nem szerepel többet.

Eredményei Hazai Magyar bajnokság (OB I) Bajnok (5): 2000 – FTC-Thomas Jeans, 2007, 2009, 2010 – TEVA-VasasPlaket, 2011 – ZF-Eger Ezüstérmes (5): 2012 – ZF-Eger; 2013, 2014, 2016, 2017 Bronzérmes (5): 2002, 2003 – FTC-VMAX; 2015, 2018, 2023

Magyar Kupa Győztes (1): 2009 – TEVA-VasasPlaket Ezüstérmes (3): 2002 – FTC-VMAX, 2006, 2008 – TEVA-VasasPlaket, 2010 – ZF-Eger

Nemzetközi Olimpiai aranyérmes (Peking, 2008) bronzérmes (Tokió, 2020) Európa-bajnokság Aranyérmes (1): (2020) Ezüstérmes (2): (Belgrád, 2006, Budapest, 2014) Bronzérmes (3): (Málaga, 2008, Eindhoven, 2008, 2016) Világliga ezüstérmes (Belgrád, 2005, Cseljabinszk, 2013, Dubaj, 2014) Ifjúsági Európa-bajnok (Lünen, 2001) Junior világbajnoki ezüstérmes (Nápoly, 2003) Junior Európa-bajnoki ezüstérmes (Bari, 2002)

Díjai, elismerései Szalay Iván-díj (az év reménysége) (2002) Az év utánpótláskorú játékosa (2003) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2008) Az Év Magyar Csapatának a tagja (2008) Miniszteri elismerő oklevél (2012) Az év magyar vízilabdázója (2020)http://vlv.hu/news/12966/marcz-tamas-jelolese-alapjan-2020-ban-hosnyanszky-norbert-az-ev-ferfi-vizilabdazoja A Magyar Érdemrend középkeresztje (2021)

Családja Párja 2009 óta Dammak Jázmin egykori szépségkirálynő. Fiuk Zalán (2013), lányuk Szonja (2017).

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2008) Kategória:Olimpiai bajnokok (vízilabda) Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:A BVSC vízilabdázói Kategória:A Ferencváros vízilabdázói Kategória:Szegedi vízilabdázók Kategória:Az RN Fiorentina vízilabdázói Kategória:A Vasas vízilabdázói Kategória:Egri vízilabdázók Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Európa-bajnok vízilabdázók Kategória:A Honvéd vízilabdázói