Alexandria (görögül Αλεξάνδρεια – Alexandríja, koptul Ⲁⲗⲉⲝⲁⲛⲇⲣⲓⲁ, Ⲣⲁⲕⲟⲧⲉ – Alexandria, Rakote, arabul الإسكندرية – el-Iszkanderíjjah) egyiptomi nagyváros a Földközi-tenger partján, a Nílus deltatorkolatában, Kairótól 208 km-re északnyugatra. Alexandria kormányzóság székhelye.

Az egész ókori világ egyik legjelentősebb metropolisza. I. e. 331-ben alapította Nagy Sándor makedón király és egyiptomi fáraó, kinek halála után a Ptolemaida-dinasztia székhelye lett annak i. e. 30-as bukásáig, valamint Egyiptom fővárosa egészen a 641-es arab hódításig. A várost a Ptolemaida fáraók tették a tudomány fellegvárává és a korabeli világ legnagyobb városává. Itt állt az ókori világ hét csodájának egyike, a pharoszi világítótorony, valamint az ókor legnagyobb könyvtára, a Muszeion. Ma fontos ipar-, és kikötőváros, mintegy 32 km hosszan húzódik a tengerparton. Kulturális és vallási csomópont, az ősi kopt ortodox egyház hagyományos központja. Területe 2,679 km², lakosainak száma volt 2016. november 27-én, amivel Egyiptom és egész Észak-Afrika harmadik legnépesebb települése Kairó és Gíza után.

Éghajlat

Az ókori Alexandria III. (Nagy) Sándor alapította i. e. 331-ben, és önmagáról nevezte el. A hódító hasonló módon elkeresztelt új városai közül az egyiptomi vált a leghíresebbé és legnagyobbá. Évszázadokon át az ókor egyik legpompásabb, legnagyobb városa volt. Híres volt, mint a tudományok székhelye. A monda szerint Nagy Sándornak egy aggastyán jelent meg álmában, és Homérosz sorait idézte, amelyekben Pharosz szigetét említi; ez bírta rá, hogy ott építse meg a várost. A tenger és a Mareotisz nevű parti tó közötti homokos partszegélyen épült, Deinokratesz építész tervei szerint. 19 km volt a kerülete. Az előtte fekvő Pharoszt egy hatalmas, 7 stadion (1290 m) hosszú gáttal (Heptasztadion) a parthoz csatolták, így keletkezett a nyugati (Eunosztosz) és a keleti (ún. Nagy-) kikötő – ma is ez Alexandria két kikötője. A masszív Heptasztadiont idővel 500 méter szélesre növelte a tenger, ami folyton kavicsot és homokot rak le mellé. A két kikötőt összekapcsoló csatornák rég eltömődtek.

A város legszebb része az ún. Brukheion vagy Basaleza volt a „nagy kikötő” déli szélén, amelyben a királyi palota volt összes melléképületével. Ott állt a világhírű Muszeion, mely több évszázadon át a világ szellemi középpontja volt: benne helyezkedett el az állítólag tekercsből álló könyvtár. A parthoz közelebb emelkedett Poszeidón temploma és a színház. A Brukheion keleti végén álltak az ún. Kleopátra tűi, két karcsú obeliszk az i. e. 16. századból, amelyek egyike 1878 óta Londonban, másika pedig 1880 óta New Yorkban van. A Brukheiontól délre emelkedett a pompás Gümnaszion 200 méteres oszlopcsarnokával és ettől keletre, a Kanoposz-kapu előtt terült el a nagy Hippodrom (lóversenypálya).

A várostól délnyugatra a Serapeian állt amely a római Capitolium után az akkor ismert világnak legpompásabb épülete volt s tekercsből álló értékes könyvtárt foglalt magában. A Serapeion tágas helyiségében a Kr. u. 4. században egy római praefectus, Pompeius, Diocletianus császár tiszteletére hatalmas oszlopot állíttatott, amely a romok között még ma is áll, és a Pompeius oszlopa nevet visel. Egy darab vörös gránitból van faragva, melynek magassága 20, átmérője pedig 2 és fél méter. A korinthoszi stílusú oszloptalapzatával és fejezetével együtt összesen 32 méter magas. Napóleon Bonaparte tábornok rendeletére belevésték a francia katonák nevét, akik 1798. július 2-án, a város ostroma közben estek el, és sírjaik az oszlop tövében találhatók.

Az egész városnak azon a hatalmas területen volt a központja, amelyen derékszögben szelte egymást Alexandria két, 30 méternél is szélesebb főútja. Nagy romhalmazok, oszlopok és számos ciszterna jelzi még most az utak irányát. Nyugaton volt a föld alatti nagy Halottak városa (Nekropolisz), amely egészen az ún. Kleopátra fürdőjéig terjedt.

Az idők folyamán sok régi márvány- és gránitszobor került Rómába és később Konstantinápolyba, sok mást pedig a tenger öntött el. Mikor a rómaiak Kr. e. 30-ban Alexandriát elfoglalták, a városnak körülbelül egy millió lakosa volt. Az alexandriai lakosság etnikai összetételét tekintve igen kevert volt: leginkább görögök, egyiptomiak és számos zsidó élt itt, azonkívül az akkor ismert világ minden részéből megfordultak itt.

Az alexandriai világítótorony

A Pharosz sziget keleti fokán emelkedett a híres világítótorony, az ókori világ hét csodájának egyike, amelyet a Kr. e. 3. században I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt Szósztratosz épített; nyolcemeletes és 160 méter magas volt, fénye 300 sztadionnyira (50–60 km) látszott a tengeren.

Híres emberek Itt született Alexandriai Szent Ambrus udvari hivatalnok, ókeresztény író (212 előtt – 250 körül). Itt született Rudolf Heß, magas rangú náci tiszt, Adolf Hitler helyettese (1894-1987) Itt született André Aciman amerikai író (1951 –) Alexandria városa a valódi főszereplője Lawrence Durrell világhírű regény-tetralógiájának, az Alexandriai négyes-nek.

Látnivalók Montaza palota Qaitbay erőd Bilbiotheca Alexandrina Alexandriai Nemzeti Múzeum Görög-római Múzeum Királyi Ékszermúzeum Szadat Múzeum Alexandriai Akvárium Alexandriai Állatkert

Galéria

Testvértelepülések , İzmir, 1996 , Pozsony , Baltimore 1995 , Debrecen folyamatban, a debreceni közgyűlés 2010 decemberében fogadta el a testvérvárosi kapcsolat megkötéséről szóló határozatot.http://www.hirado.hu/Hirek/2010/12/16/13/Egyiptomi_telepules_lesz_Debrecen_uj_testvervarosa.aspx ) Fiume, Horvátország

Kapcsolódó szócikkek Egyiptom fővárosai

Források

Jegyzetek

További információk Alexandria Alexandria Könyvtár Bibliotheca Alexandrina Alexandria a piramisok.hu-n

Kategória:Egyiptom települései Kategória:Kikötővárosok Kategória:Ókori egyiptomi települések Kategória:Hellenisztikus civilizáció Kategória:Nagy Sándor