Karcag (régebben: Karczagújszállás vagy Karczag) város Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a karcagi járás központja, a Nagykunság földrajzi, történeti és néprajzi kistáj legnépesebb települése. 36 863 hektáros kiterjedésével a vármegye legnagyobb közigazgatási területű városa, határának kiterjedése majdnem kétszerese a vármegyeszékhely, Szolnok 18 724 hektáros területének.
A név eredete A település nevét a karcagi származású Németh Gyula turkológus-nyelvész fejtette meg 1922-ben. A név eredetijét adó szó – qarssaq – eszerint török eredetű, eredetileg pusztai rókát jelentett.
A napjainkban is használt településnév egytagú személynév eredetű földrajzi név. A település valószínűleg az egykori azonos nevű tulajdonosáról kapta a nevét, aki 1330 körül még élhetett; tőle származhattak e vidék kunkapitányai. Unokái, mint Bortohma és Fábiánsebestyén kunkapitányai 1400-ban váltották magukhoz a Karcag határába olvadt Hegyesbort. Karcag szállása nem ott volt, ahol ma a település épületei találhatóak: „Karcag telke” korábban a vasútállomás és a 4-es főút közötti részen feküdt.
Karcag első neve tehát Karcagtelke lehetett; a középkori község elnéptelenedése után a település még valamikor 1506 előtt immár Karcagújszállás néven a mai református templom körül éledt újjá. Nevének írásmódja többször változott, de 1879-ig megőrizte a kettős szóösszetételt, ami időnkénti elnéptelenedésre, majd újratelepedésre utal. Később Kardszag, Karczag, majd a 20. század közepe óta Karcag néven szerepel.
Fekvése Az Alföldön, a Szolnok–Túri-síkon helyezkedik el, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye legkeletibb települése; Szolnok és Debrecen városoktól egyaránt körülbelül 60-60 kilométerre helyezkedik el. Északi és keleti határszélén a Hortobágy-Berettyó csatorna húzódik, ez az egyetlen komolyabb folyóvize.
A szomszédos települések: észak felől Kunmadaras és Berekfürdő Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei községek; északkelet felől a Hajdú-Bihar vármegyei Nádudvar, kelet felől pedig a szintén hajdú-bihari Püspökladány városok; délkelet felől a Békés vármegyei Bucsa, dél-délnyugat felől Kisújszállás, nyugat felől pedig Kunhegyes. Közigazgatási területe nyugat-délnyugati irányban egy ponton érintkezik Kenderes határszélével, és nincsen sok híja annak, hogy nem szomszédos a fentieken felül még Ecsegfalva Békés vármegyei községgel is.
Kenderes és Kisújszállás városokkal, valamint Kunmadaras nagyközséggel és Berekfürdő községgel együtt alkotja a Karcagi járást, amelynek székhelye.
Karcag a mintegy 67.300 holdas, (368,63 km2-es) kiterjedésű határával Budapest, Hódmezővásárhely, Debrecen és Hajdúböszörmény mögött az ország ötödik legnagyobb területű városa.
Megközelítése Közút A város területén, központjának déli szélén végighalad, nagyjából délnyugat-északkeleti irányban a Budapesttől Záhonyig vezető 4-es főút, ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala Budapest-Szolnok és Nyíregyháza-Debrecen irányából is.
A környék települései közül Kunmadarassal a 3401-es, Kunhegyessel a 3403-as, Bucsával és Füzesgyarmattal a 4206-os út köti össze. A nyugati városrészt a központtal és a 4-es főúttal a 34 103-as út köti össze, Tilalmas külterületi városészbe pedig a 34 101-es út vezet a városközpontból.
Az ország távolabbi, északi részei irányából a 3-as főútról Füzesabonynál letérve a 33-as, majd Tiszafüredtől a 34-es főutakon, Kunmadarastól pedig a 3401-es úton közelíthető meg.
A város buszpályaudvaráról a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei települések és a vármegyeközpont mellett, elsősorban a szomszédos vármegyeközpontok (Eger, Békéscsaba, Debrecen, Miskolc, Szeged), a térség távolabbi, nagyobb városai (pl. Ózd stb.) közvetlen buszjárattal a főváros (Budapest) is elérhető , valamint a jelentősebb idegenforgalmat vonzó alföldi tájak és települések (Tisza-tó, Szarvas stb.) érhetők el autóbusszal. A szélesen elterülő településnek természetesen helyi autóbusz-közlekedése is van.
Vasút A város területén, nagyjából nyugat-keleti irányban végighúzódik a MÁV 100-as számú (Budapest-Nyugati-)a, ez jelenti a legfontosabb vasúti kapcsolatát a vonal által érintett települések mindegyikével. A vonalból itt ágazik ki észak felé a 103-as számú , amely az északabbi országrészekkel biztosít kötött pályás közlekedési kapcsolatokat. A vonalon 2023. augusztus 1-én leállították a vasúti személyszállítást. Karcag Püspökladányon át kapcsolódik (a on) Biharkeresztesre és onnan Románia felé továbbhaladó vonalakhoz.
Karcag vasútállomás a város déli szélén helyezkedik el, a 100-as vonal jelenlegi állomásainak viszonylatában Kisújszállás vasútállomás és Püspökladány vasútállomás között; közúti elérését a 4206-os útból kiágazó 34 302-es számú mellékút biztosítja. A 100-as vonal korábbi, már megszűnt megállóhelyei közül Karcag területén üzemelt (a Kisújszállás felé eső vonalszakaszon) Karcagi puszta megállóhely és (a Püspökladány felé eső szakaszon) Apavára megállóhely is; a 103-as vonalnak pedig négy megállási pontja is volt a város határai között, a nagyállomáson felül. Ezek sorrendben: Karcag-Vásártér megállóhely a város nyugati szélén, Karcag Ipartelep megállóhely és Cserhát megállóhely a Kunmadarasra vezető út mentén, valamint Berekfürdő megállóhely a város északi határszélén; ma már egyik megállóhely sem üzemel.
Városrészei jobbra|300px|bélyegkép|Karcagi szélmalom jobbra|300px|bélyegkép|Karcagi kálvária Belváros Nagyvénkerti lakótelep Északi újtelep Fanzug Pernyészug Katolikus város Rétoldal Ipartelep (volt laktanya) Ipartelep Ipari Park Déli külváros Kisföldek Kertváros
Kertvárosi részek Agyagos kert Tilalmas Sáfránylóger Nagyvénkert Kisvénkert Zugkert Zuglóger Tégláskert Komiszkert Partoskert Völgyeskert Kurtakert Rokkantkert Kertvárosi dűlő Magyarkai dűlő
KSH Népszámlálás 1990-2023 főbb előzetes adatai +ÉvekNépesség199023 828200122 918201120 854202218 559202318 495
Története A magyar Alföld tiszántúli területén fekvő Nagykunság – mint történelmi földrajzi kistáj – , amelyből 67 ezer katasztrális hold Karcag város bel- és külterülete, a történeti időkben (neolit, rézkor, bronzkor, vaskor, Árpád-kor) számos népcsoportnak (szarmata, kelta, avar, magyar, kun stb.) jelentett szálláshelyet, amint ezt a régészeti lelőhelyek bizonyítják Az egymást váltó népek sorában a honfoglaló magyarok is birtokba vették a területet. Például Üllő-laposa esetleg Árpád egyik fiának, Üllőnek, Hegyesbor a Szent István-kori Bor birtokos nevét őrizheti. Árpád-kori település volt Asszonyszállás, Bolcsatelek (a mai Bócsa), Hatház, Orgondaszentmiklós, Apavára, Kápolnatelek, s talán Magyartelek és Karcagtelke. A települések egy része azonban nem élte meg a tatárjárást, vagy akkor pusztult el. Karcag területét az 1239-1246 között betelepült Ulas nemzetségbeli kunok foglalták el. A török népek kipcsak ágához tartozó kunok IV. Béla királlyal előnyös szerződést kötöttek. A feudális anarchiával küzdő és külső (tatár) támadástól tartó király szövetséget kötött a kunokkal, akikben a véderő fokozását látta. Cserébe nemzetségszervezetük és szokásaik gyakorlását engedélyezte, valamint bizonyos kiváltságokat és önállóságot adott a közösségnek. IV. (Kun) László király — a pápa akaratát teljesítve — a kun törvényekben a letelepedést szorgalmazta. Így kunok a 13-14. században téli szállásaikon fokozatosan kialakították állandó telephelyeiket, amelyek határában a pásztorkodás mellett a földművelés is egyre nagyobb szerepet kapott. Az eredetileg vérségi alapon szerveződött és irányított kun népesség letelepedésével fokozatosan területi szervezetté alakult (pl. Kolbáz-szék). A 15. században már több telephelyen (Asszonyszállás, Magyarszállás, Orgondaszentmiklós, Ködszállás, Karcagújszállás) a templom adott helyet a vallásgyakorláshoz, ami a kereszténység felvételét jelentette. 1513-ban a váradi püspökség jószágkormányzója tiltakozásából tudjuk, hogy a karcagújszállási kunok a környező pusztákat is – Hegyesbor, Bolcsatelek, Magyartelek, Törökbor, Hatház, Boregyháza, Péntektelke, Kápolnatelek – elfoglalták. Selmeczi László asszonyszállási és orgondaszentmiklósi ásatásai a 15., utóbbi esetben 12-13. században épült templommal és a körülötte fekvő temetővel egy utcás falvakat mutatnak. A telkeken a korábbi életmódra utaló építmény (jurta) mellett az alföldi háztípus (háromosztatú ház) a fokozatos asszimilálódás folyamatára utal. A magyar és kun szállások szomszédsága a mindennapi életben való érintkezés folytán hozzájárult a kunok asszimilálódásához is. Ennek része volt az összeházasodás. Az exogámiára való hajlam (más településről hozott házastárs) és az idegen munkaerő alkalmazása (a föld megművelésben, pásztorkodásban) hozzátartozott a mindennapi életvitelükhöz.
A kunok katonáskodási kötelezettsége is elősegítette az asszimilálódási folyamatot. Ez azonban több szempontból is fontos tényező:
) a hadjáratokban a mindenkori király oldalán harcoló kun férfiak vérvesztesége csökkentette a letelepedő kun népesség számát; ) a háborúkban szerzett és hazahurcolt foglyok a gazdálkodás élőmunkaerejét gyarapították; ) a külön hadi egységük és harcmodoruk hosszabb időre biztosította nemzetségi szervezetük fennmaradását, amelyben a nemzetségfő, kapitány tisztség – bár átalakulva, de – biztosította a feudális államban is alapjaiban vérségi kapcsolatokra épülő szállások, faluközösségek működését. ) A hadászati szerep (kun alakulatok, a nyögérség=királyi testőrség) erősítette a kun tudatot, ezzel is bizonyítva a kiváltságok, az önállóság megőrzését.
A kun haderő szerepe később csökkent, egyre inkább a katonáskodást pénzbeli megváltásra cserélték. A társadalmi különbözőségek pedig nőttek a tehetősebb (vezető) családok és a szegények között.
A középkorban bekövetkezett asszimiláció a vallás- mellett a nyelvváltás és az életmód, kultúra fokozatos átalakulását hozta magával. Egyes nyelvemlékek, kulturális elemek azonban évszázadokon át megőrizték keleti jellegüket és napjainkig részét képezik a nagykunsági kultúrának (földrajzi nevek, ragadványnevek, kuntudat, származástudat, magatartás: büszkeség, önállóság, tárgyi kultúra: pásztorkodás, táplálkozás stb.).
A 16. században a török hadjáratok során többször menekülésre kényszerült a lakosság. Ennek ellenére a kun falvak népessége számottevő. A szolnoki vár eleste után a török defter a mai Karcag határában hét falut ír össze templommal és 255 házzal. Lakóira kiveti az adót. A népesség állandó mozgásban van ekkor: egyik szállásról átköltöznek a másikra, pusztákat hagynak el vagy éppen ellenkezőleg, foglalnak el. Egyes főurak országos nemességi rangba lépve területüket kiszakíttatják a Nagykunságból. A 17. századi bizonytalan lét és hozzájárult ahhoz, hogy az új eszmei áramlat hamar táptalajra talált. A karcagiak — a többi nagykun település lakóival együtt — a reformáció híveivé váltak. 1633-ban templomukhoz tornyot építettek, amibe 1636-ban harangot vásároltak. Lelkészeik 1635-től megszakítás nélkül szolgáltak a településen. A későbbi templomuk építéséhez 1743-ban kezdtek hozzá. A Túri Református Egyházmegyébe tagozódtak be.