Bodrogi László (Budapest, 1976. december 11. –) a legeredményesebb magyar országúti-kerékpárversenyző. 2008-ban megkapta a francia állampolgárságot is, innentől kezdve francia színekben versenyzett tovább. Egyéni időfutamban világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett.

Életpálya Középiskolai tanulmányait a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban végezte.

Pályafutása Cselgáncsozóként kezdett sportolni. 1988-ban kipróbálta magát egy soltvadkerti amatőr kerékpárversenyen, ahol harmadik helyezést ért el. Ezt követően váltott a kerékpározásra. A Ferencváros versenyzője lett. Edzői Mahó László és Takács Gyula voltak. 1990 nyarán kikerült Franciaországba, az ott dolgozó édesapja révén. Franche-Comtéban tizenkét regionális versenyen indult, amiket mind megnyert. Közben az ACB Besançon versenyzője lett. 1992-ben a BVSC, 1993-ban a KSI, 1994-1995-ben a Ferencváros színeiben indult. 1995-ben az U23-as Európa-bajnokságon a mezőnyversenyben 87. helyen ért célba. A felnőtt időfutam világbajnokságon 38. volt. 1996-tól az Amicale Cycliste Bisontine versenyzőjeként szerepelt Franciaországban. 1996-ban nyerte első felnőtt magyar bajnoki címét. Az atlantai olimpián a mezőnyversenyben negyedórás hátrányba került az élcsoporthoz képest, így a szabályok szerint kiintették a versenyből. Az U23-as időfutam világbajnokságon 11. volt.

1997 júliusában megállapodott a Festina kerékpárcsapattal, hogy szeptembertől az év végéig stagiaire (ideiglenes) státusszal csatlakozhat a csapathoz. Szeptemberben az U23-as Európa-bajnokság időfutamában negyedik volt. Októberben az U23-as világbajnokságon az időfutamban második, a mezőnyversenyben 37. volt. A vb után szerződést kötött a Festinával, ami szerint a következő évet a Festina utánpótlás csapatánál tölti, és a szezon közepén tárgyalnak az esetleges 1999-es szerződéséről a Festinával. 1998 augusztusában harmadik lett az U23-as Európa-bajnokságon. Az U23-as világbajnokság időfutamában ötödik, a mezőnyversenyben 61. helyezést ért el. A vb után a Festina közölte, hogy nem szerződteti Bodrogit. November végéig profi csapattól csak olyan szerződéstervezetet kapott, amely feltételként szabta 210 000 francia frank befizetését a csapat részére. Mivel az összeg nem állt rendelkezésre és az átigazolási határidő november végén lejárt, így az amatőr CC Etupes versenyzője lett. 1999-ben nem vett részt a magyar bajnokságon. Szeptemberben stagiaire szerződést kapott a VC Saint-Quentintől, amelynek színeiben a Tour de l’Aveniren indult. A verseny után kétéves szerződést kötött világranglistavezető a Mapei-Quick Step csapatával.

2000 januárjában a felkészülését Toszkánában kezdte meg. Február hatodikán szerepelt először versenyen a Mapei színeiben. A GP Costa degli Etruschin a győztessel azonos idővel, a mezőnnyel érkezett a célba. Ezt követően a Mediterrán körversenyen szerepelt, majd február végén az Argentin körversenyen indult. A dél-amerikai viadalon megnyerte a prológot, ezzel megszerezte első profi gőzelmét. A versenyből a Mapei, egy halálos baleset miatt a hatodik szakasz után visszalépett. Márciusban néhány egynapos verseny után Normandiai körversenyen szerepelt, ahol a prológon 10. volt, az ötödik szakaszt egy szökés után megnyerte, összetettben 13. lett. Ezt követően Besançonban, majd két héten át a Sierra Nevadában készült. Az április végi GP Kanton Aargaunon indult újra versenyen, amit feladott. Májusban a Békeverseny volt a fő versenye. A negyedik szakaszon, ami időfutam volt ötödik helyezést ért el, összetettben a 61. helyen végzett. A szezont a szlovén körversenyen folytatta, ahol megnyerte a prológot. Összetettben a 11. helyezést szerzett. Júniusban a Coppa delle Nazioni időfutamversenyen az ötödik legjobb időt érte el. A Svéd körverseny negyedik szakaszán ötödik, összetettben 41. lett. A hónap végén megnyerte a mezőny és az időfutam magyar bajnokságot is. Júliusban Dijonban egy kritériumversenyen lett nyolcadik, majd az azt követő időfutamot megnyerte. Augusztus elején a Criterium de Marcolesen szerepelt és 14. helyezést szerzett. Ezután a Regio Touron indították, ahol 11. lett. Egy hét múlva a Holland körversenyen szerepelt. Itt a prológon és a 3b szakasz időfutamában is második lett, összesítésben 21. volt. A szeptemberi Tour de l’Aveniren megnyerte a 2. szakaszt, és a nyolcadik szakaszig vezette a versenyt, amin végül 21. lett. A következő versenye a GP des Nations időfutam volt, ahol a harmadik helyhez volt elég a teljesítménye. A hónapot Daniele Nardellóval a Duo Normand páros időfutamon aratott győzelemmel zárta. Októberben a Circuit Franco-Belge verseny második szakaszán negyedik helyezett volt, összetettben kilencedik lett. A világbajnokságon a 47 kilométeres időfutamban a győztes Goncsartól mindössze 24 másodperccel elmaradva bronzérmet szerzett. A vb után a Chrono des Herbiers időfutam volt a következő versenye, amin harmadik helyen végzett. Október végén kisebb műtéten esett át, melynek során egy korábbi operációban felhasznált fémlemez távolítottak el a kulcscsontjáról.

A 2001-es versenyszezont február elején a mallorcai körversenyen kezdte meg. Az ötszakaszos versenyen a 16. helyezést szerezte meg. Egy hét múlva a Mediterrán körversenyen (Tour méditerranéen) állt rajthoz. Az 1. szakasz nagy részén egyedül volt szökésben, amit 8 km-re a céltól fogott meg a mezőny. A 2. szakaszon nyolc versenyzőtársával ismét szökött, de ezt a kísérletet is leszerelték 10 km-rel a cél előtt. Az utolsó, 6. szakaszon Sandy Casarral és Sylvain Chavanellel kezdeményezett egy közel 100 kilométeres, a cél előtt 1,5 km-rel befogott szökést. Az összesítésben 43. lett. Eztkövetően Olaszországban indult két versenyen. A Trofeo Laigugleián 38. volt. A Giro Riviéra Ligure Ponente 3. szakaszán sprintbefutóban szerezte meg a szakaszgyőzelmet és az összetett vezetést. Az utolsó szakaszon egy az első helyére veszélyes szökést 29 km-en keresztül üldözött és ért utol, majd a sprintbefutóban szerzett harmadik helyéért kapott 4 másodperces időjóváírással megnyerte a versenyt. Márciusban a Omloop Het Volkon megfázása miatt nem indult. A következő héten a Murciai körversenyen szerepelt, ahol az időfutamon negyedik, összesítésben 63. lett. Ezután belga egynaposokon állt rajthoz: Circuit du Brabant Wallon, Omloop van het Waasland-Kemzeke (26. hely), Nokere-Koerse (feladta), Dwars door Vlaanderen (két bukás után feladta). Az áprilist a Critérium Internationalon elért 41. helyezéssel kezdte. A van De Panne – Koksijde időfutamán nyolcadik, összesítésben 36. lett. A Gent-Wevelgemet fejfájása miatt feladta. A Párizs–Roubaix-kerékpárversenyt 40 kilométerrel a cél előtt adta fel. A verseny után bedagadtak a térdei, ezért nem indult a Lombard körversenyen. A Grote Scheldeprijs-Schotenen és a májusi Rund um den Henninger Turmon nem ért célba. Május további részében már csak a Békeversenyen vett részt, ahol 12. lett. A júniust a Tro-Bro Léonon elért 19. helyezésével kezdte. A Schynberg Rundfahrton 17. volt. A svéd körversenyen megnyerte a 4. szakaszt, összesítésben ötödik helyezett lett. Néhány nap múlva az Omloop van de Westkust-de pannén 11.-ként ért a célba. A magyar bajnokságon megnyerte az időfutamot, a mezőnyversenyben negyedik lett.

2001 júliusában a portugál Alentejói körversenyen állt rajthoz. A versenyen megnyerte az 5. szakaszt (34 km időfutam), ami hozzásegítette az összetett győzelemhez is. Ezután háromhetes szabadságot kapott. Az augusztusi Regio Touron 70. helyezést ért el. A Joseph Voegeli memorial páros időfutamversenyen Fabian Cancellarával ötödik helyezést szereztek. A Holland körversenyen az összetettben a 12. helyen állt, de az utolsó szakaszt nem teljesítette. A következő versenye a Tour de l'Avenir volt. Megnyerte a 3. és a 7. (26 km időfutam) szakaszt. Összesítésben 31. lett. A GP des Nations 74 km-es időfutamversenyen 11 másodperc hátránnyal a második helyen végzett. Az októberi GP Bruno Beghellin 25.-ként ért a célba. A Paris-Bourges-on 36. lett. A világkupába is beleszámító Paris-Tours-on két másodperc hátránnyal 81. helyen érkezett a célba. A világbajnokságon az időfutamon ötödik, a mezőnyversenyben 93. helyen végzett. A Giro del Piemontén egy 17 fős szökevénycsoport akkora előnyt harcolt ki, hogy a teljes mezőnyt -melynek Bodrogi is a tagja volt- kiintették a versenyből. A Chrono des Herbiers időfutamon ezúttal a második lett.

2002-ben már január közepén versenyen indították. Az ausztráliai Tour Down Underen az 50. helyezést szerezte meg. Ezután februárban előbb a Mallorca Challengen, majd a Mediterrán körversenyen szerepelt, ahol 37. lett. A hónapot a Giro Riviérán zárta. A márciust két belga egynapos versenyen kezdte. Az Omloop Het Volkon 13., a Kuurne-Bruxelles-Kuurne viadalon 77. lett. A Párizs–Nizza versenyen megnyerte a prológot (5,2 km időfutam), összetettben 24. volt. A Milánó–Sanremo világkupa versenyen Bodrogi tagja volt egy 130 kilométeres szökésnek, amit 35 km-rel a cél előtt befogott a mezőny. Végül 164.-ként, közel negyedórás hátránnyal érkezett a célba. Március végén belga egynaposokon indult. A Dwars door Vlaanderen egy 40 kilométeres szökés végén a második helyért zajló sprintet megnyerte. A GP E3-Harelbekén egy bukás után felzárkózott, a célban a mezőnyhajrát megnyerve 17. lett. A Brabantse Pijl a felkészülését szolgálta a következő versenyére, ezért 130 km után kiállt. Az áprilisi De Panne-Koksijde körverseny első szakaszán egy szökés után ötödik lett. A 3a szakasz után már a 3. helyen állt az összetettben. A záró 3b szakaszon a rajtja előtt 40 perccel eltört az időfutam-kerékpárjának a kormánya, amit a szerelők már nem tudtak megjavítani és tartalék gép sem állt a rendelkezésre, így hagyományos országúti-kerékpárral teljesítette a távot. A szakaszon 16. lett, az összetettben hatodik. A világkupába is beszámító Flandriai körversenyen 45. helyen érkezett a célba. A Gent–Wevelgemet 22. helyen zárta. A Párizs–Roubaix-n 100 km-től részt vett egy csoportos szökésben, melyek során egyszer bukott és kézsérülést szenvedett. Kb 60 km-rel a cél előtt a sártól beragadt fékjei miatt kénytelen volt megállni és megoldani a problémát, de csak a kerékpár csere segített. A verseny után elmondta, hogy a műszaki gond nélkül sem lett volna már elég ereje, hogy az élmezőnnyel fejezze be a versenyt, amit végül 25 perces hátránnyal teljesített, de már nem rangsorolták. A Flandriai Nagydíjon Tom Steels sprintjének felvezetésében vett részt. A főmezőny végén, a 93. helyen ért célba. Másnap a GP de Denain-n feladta a versenyt. A Tour de Romandie két időfutamán az ötödik és a hatodik legjobb időt teljesítette. Az összetettben 87. volt. A verseny után többhetes pihenőt kapott. Deutschland Touron az időfutamban negyedik helyezést szerzett, összesítésben 37. lett. A hónap közepén a Coppa delle Nazioni-Memorial Fausto Coppi időfutamon második lett. A Katalán körversenyen az ötödik szakaszon feladta a viadalt. A hónap utolsó versenye a magyar bajnokság volt, ahol az időfutamban megvédte a bajnoki címét, a mezőnyversenyben 10. lett.