Rakaca község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Edelényi járásban.
Fekvése A vármegye északi részén helyezkedik el, Szendrőtől 24 kilométerre északkeletre, a megyeszékhely Miskolctól 67 kilométerre északra.
A környező települések: észak felől Viszló (4 km), északkelet felől Pamlény, kelet felől Szászfa (5 km), délkelet felől Gagybátor, dél felől Irota, nyugat felől Rakacaszend (6 km), északnyugat felől pedig Debréte. A legközelebbi város a határ magyar oldalán a 24 kilométerre lévő Szendrő (a határ túloldalán fekvő, szlovákiai Tornától valamivel kisebb, kb. 21 kilométeres távolság választja el).
Megközelítése Csak közúton érhető el, Rakacaszend vagy Szászfa érintésével a 2613-as, Viszló érintésével pedig a 2614-es úton.
Története A 15. században vár állt a településen, a lebontott vár helyén épült fel a görögkatolikus templom, majd ennek helyébe az új kőtemplom. Rakaca ma görögkatolikus búcsújáró hely.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Dede Sándor (független) 1994–1998: Juhász István (független) 1998–2002: Juhász István (KDNP) 2002–2006: Juhász István (független) 2006–2010: Juhász István (független) 2010–2014: Kiss Béla (független) 2014–2019: Kiss Béla (független) 2019–2024: Kiss Béla (független) 2024– : Hodák Sándor (független)
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 60%-a cigánynak, míg a 40%-a magyarnak vallotta magát.http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/04/tabhun/tabl11/load11005.html
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 100%-a magyarnak, 67,2%-a pedig cigánynak vallotta magát (a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 20,4%, református 1,9%, görögkatolikus 63,6% (13,7% nem válaszolt).Rakaca Helységnévtár
2022-ben a lakosság 94,4%-a vallotta magát magyarnak, 70,1%-a cigánynak, 0,4%-a bolgárnak, 0,2%-a szlovénnak, 0,1%-a ukránnak, 0,1%-a szlováknak, 0,1%-a németnek (5,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 5,8% volt római katolikus, 1% református, 77,9% görögkatolikus, 5,7% felekezeten kívüli (9,3% nem válaszolt).Rakaca Helységnévtár
Látnivaló
Görögkatolikus templom
Képek
Jegyzetek
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Borsod vármegye települései