Onán a bibliában, a Mózes első könyvében említett személy, Júda második fia, aki egy kánaáni lánytól született.
Onánt a bibliai történet szerint Isten azért ölte meg, mert nem volt hajlandó apja utasítására sógorházasságotSógorházasság (levirátus): Ha a férj gyermektelenül halt meg, akkor a jogszokás alapján a fiatalabb testvérnek el kellett vennie feleségül az özvegyet, hogy utódai lehessenek az elhunytnak. Az így létrejött új házasságból származó első gyermek az elhunyt nevét viselte, szokásjog szempontjából az ő utódának számított, ezért ennek az örökösödés szempontjából is jelentősége volt. kötni bátyja gyermektelen özvegyével, Támárral, valamint amiért nem volt hajlandó gyermeket nemzeni neki, bár megtévesztő módon úgy tett mintha hajlandó lenne rá.Dancy, J. The Divine Drama: the Old Testament as Literature, (, ), 2002, p. 92 A korai keresztény teológiában a bibliai szöveg azon szakaszát mely azt írja, hogy Onán a „földre engedte a magját” önkielégítésként értelmezték, ezért nevezték az önkielégítést onániának. Értelmezésük szerint Isten Onánt az önkielégítés miatt büntette meg.Annak ellenére, hogy a bibliában nem található olyan állítás, mely szerint Onán tette önkielégítés lett volna.
Története a bibliában A bibliában szereplő történet szerint Onán testvérét, akit Hérnek hívtak, Isten megölte mert gonosznak találta őt, ezért Onánnak, apja, Júda utasítását követve, feleségül kellett volna vennie Támárt, és utódot kellett volna nemzenie Támárral.
Onán azonban maga akarta örökölni elhunyt testvérének vagyonát, ezért nem szándékozott Támárral utódot nemzeni. Ez volt az oka annak, hogy a földre ontotta magját. Mivel Hérnek nem volt utóda, ezért a szokásjog szerint Onán (mint legidősebb fiúgyermek) örökölte volna apja vagyonát. Isten rossznak ítélte amit Onán tett ezért őt is megölte.
Értelmezése
Korai izraelita nézőpont
Klasszikus keresztény nézőpont
Korai protestáns nézőpont
Értelmezésének kritikája A klasszikus keresztény értelmezéssel szemben kritikusok szerint a történet félreértéséből fakadóan nevezték tévesen az önkielégítést onanizálásnak, ugyanis Onán valójában nem önkielégítést végzett, hanem megszakított közösüléssel (coitus interruptus) védekezett a nem kívánt terhesség ellen, mely valójában fogamzásgátlásnak minősíthető. Néhány bibliatudós állítása szerint a Bibliában még olyan állítás sem található sehol, mely szerint az önkielégítés bűnös tevékenység volna.
Megjegyzés
Jegyzetek
Fordítás
Források Mózes első könyve, 38. fejezet Krónikák első könyve 2,3
Kapcsolódó szócikkek Születésszabályozás
Kategória:Ószövetségi személyek Kategória:Ószövetségi történetek, részletek