Ez a szócikk tartalmazza a 2009-es FIFA-klubvilágbajnokságon részt vevő csapatok által nevezett játékosok listáját. Minden csapatnak huszonhárom játékost kellett neveznie, akik közül három kapus kellett, hogy legyen. A nevezési határidő 2009. november 25. volt.
Súlyos sérülés esetén lehetőség van cserére (az új játékosnak is rajta kell lennie az úgynevezett előzetes listán, mely harminc labdarúgót tartalmaz), azonban a cserét legkésőbb a csapat első mérkőzésének kezdete előtt 24 órával be kell jelenteni. Jelölések Az alábbi táblázatok oszlopai a következőket jelentik: #: A játékos mezszáma a tornán Név: A játékos neve, előtte pedig nemzetiségének zászlaja Születési idő és életkor: A játékos mikor született, a zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy a torna kezdetekor (2009. december 9.) hány éves lesz Játszott: A játékos hány mérkőzésen lépett pályára a tornán, a zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy hányszor lépett pályára csereként : A játékos hány gólt lőtt a torna során : A játékos hány sárga lapot kapott a torna során : A játékost hányszor állították ki két sárga lappal : A játékost hányszor állították ki azonnali piros lappal
Al-Ahli (الأهلي) #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Yousif Abdulla (يوسف عبدالل) 1 0 0 0 033 Saif Yousuf (سيف يوسف) 0 0 0 0 050 Obaid Mohamed Al-Tawila (عبيد الطويلة) 0 0 0 0 0Védők3 Saad Surour (سعد سرور) 1 0 0 0 05 Mohammed Qassim (محمد قاسم) 0 0 0 0 06 Khalid Mohamed (خالد محمد) 1 0 0 0 07 Obaid Khalifa (عبيد خليفة) 0 0 0 0 014 Bader Yaqoot (بدر ياقوت) 1 0 0 0 020 Yousif Jaber (يوسف جابر) 1 0 0 0 025 Abdulla Ahmad (عبد الله حمد) 0 0 0 0 0Középpályások8 Ali Abbas (علي عباس) 1 0 0 0 012 Hoszni Abd-Rabú (حسني عبد ربه) 1 0 0 0 016 Hasan Ali (حسن علي) 1 0 0 0 023 Mehrzad Madanchi (مهرزاد معدنچى) 1 (1) 0 0 0 026 Salem Khamis (سالم خميس) (csk) 1 0 1 0 029 Ali Hussain (علي حسين) 1 0 1 0 031 Waleed Ahmed (وليد أحمد) 1 (1) 0 0 0 0Támadók9 Baré 1 0 0 0 010 Ahmed Halíl (أحمد خليل) 0 0 0 0 015 Iszmáil el-Hamádi (إسماعيل الحمادي) 0 0 0 0 021 Mohammed Favzi (محمد فوزي) 0 0 0 0 030 Mohamed Rashid (محمد راشد) 1 (1) 0 0 0 035 Abdulla Abdulrahman (عبد الله عبد الرحمن موسى) 0 0 0 0 0Vezetőedző Mahdi Ali (مهدي رضا) Forrás:
Atlante #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Gerardo Daniel Ruiz 0 0 0 0 03 Federico Vilar 0 0 0 0 058 Antonio Pérez Delgadillo 0 0 0 0 0Védők2 Miguel Ángel Martínez 0 0 0 0 020 Andrés Carevic 0 0 0 0 021 Luis David Velázquez 0 0 0 0 023 Gerardo Castillo 0 0 0 0 026 Clemente Ovalle 0 0 0 0 031 Daniel Arreola 0 0 0 0 034 Saúl García 0 0 0 0 0Középpályások5 José Joel González 0 0 0 0 07 Fernando Navarro 0 0 0 0 010 Gabriel Pereyra 0 0 0 0 011 Santiago Solari 0 0 0 0 015 Arturo Muñoz 0 0 0 0 017 José Guerrero 0 0 0 0 018 Christian Bermúdez 0 0 0 0 019 Guillermo Rojas 0 0 0 0 0Támadók8 Rafael Márquez 0 0 0 0 09 Horacio Peralta 0 0 0 0 027 Luis Ángel Carrillo 0 0 0 0 054 Fausto Ruiz 0 0 0 0 063 Lucas António Silva 0 0 0 0 0Vezetőedző José Guadalupe Cruz Forrás:
Auckland City #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Jacob Spoonley 0 0 0 0 012 Simon Eaddy 0 0 0 0 018 Paul Gothard 0 0 0 0 0Védők3 Ian Hogg 0 0 0 0 04 Sam Campbell 0 0 0 0 07 James Pritchett 0 0 0 0 015 Ivan Vicelich 0 0 0 0 020 Greg Uhlmann 0 0 0 0 021 Ricki van Steeden 0 0 0 0 028 Daniel Morgan 0 0 0 0 0Középpályások5 Matt Williams 0 0 0 0 06 I Gihjong 0 0 0 0 08 Chad Coombes 0 0 0 0 013 Alex Feneridis 0 0 0 0 017 Adam McGeorge 0 0 0 0 0Támadók9 Paul Urlovic 0 0 0 0 010 Grant Young 0 0 0 0 011 Daniel Koprivcic 0 0 0 0 014 Keryn Jordan 0 0 0 0 016 Jason Hayne 0 0 0 0 022 Adam Dickinson 0 0 0 0 025 Milos Nikolic 0 0 0 0 0Vezetőedző Paul Posa Forrás:
Barcelona #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Víctor Valdés 0 0 0 0 012 Rubén Miño 0 0 0 0 013 José Pinto 0 0 0 0 0Védők2 Dani Alves 0 0 0 0 03 Gerard Piqué 0 0 0 0 04 Rafael Márquez 0 0 0 0 05 Carles Puyol 0 0 0 0 018 Gabriel Milito 0 0 0 0 019 Maxwell 0 0 0 0 021 Dmitro Csihrinszkij 0 0 0 0 022 Éric Abidal 0 0 0 0 0Középpályások6 Xavi 0 0 0 0 08 Andrés Iniesta 0 0 0 0 015 Seydou Keita 0 0 0 0 016 Sergio 0 0 0 0 020 Jonathan dos Santos 0 0 0 0 024 Touré Yaya 0 0 0 0 0Támadók7 Jeffrén Suárez 0 0 0 0 09 Zlatan Ibrahimović 0 0 0 0 010 Lionel Messi 0 0 0 0 011 Bojan 0 0 0 0 014 Thierry Henry 0 0 0 0 017 Pedro 0 0 0 0 0Vezetőedző Josep Guardiola Forrás:
Estudiantes #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Roberto Fernández 0 0 0 0 012 César Taborda 0 0 0 0 025 Damián Albil 0 0 0 0 0Védők2 Leandro Desábato 0 0 0 0 03 Christian Cellay 0 0 0 0 06 Agustín Alayes 0 0 0 0 013 Juan Díaz 0 0 0 0 016 Germán Ré 0 0 0 0 021 Faustino Rojo 0 0 0 0 030 Clemente Rodríguez 0 0 0 0 0Középpályások5 Matías Sánchez 0 0 0 0 08 Enzo Pérez 0 0 0 0 010 Marcelo Adrián Carrusca 0 0 0 0 011 Juan Sebastián Verón 0 0 0 0 018 Maximiliano Núñez 0 0 0 0 022 Rodrigo Braña 0 0 0 0 023 Leandro Benítez 0 0 0 0 026 Juan Huerta 0 0 0 0 0Támadók7 Juan Manuel Salgueiro 0 0 0 0 017 Mauro Boselli 0 0 0 0 020 Leandro González 0 0 0 0 027 Jerónimo Neuman 0 0 0 0 0Vezetőedző Alejandro Sabella Forrás:
Phohang Steelers #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Szin Hvajong 0 0 0 0 019 Kim Deho 0 0 0 0 021 Szong Dongdzsin 0 0 0 0 0Védők3 Kim Gvangszok 0 0 0 0 04 Okajama Kazunari 0 0 0 0 015 Hvang Dzsevon 0 0 0 0 017 Kim Hjongil 0 0 0 0 0Középpályások2 Cshö Hjodzsin 0 0 0 0 05 Kim Theszu 0 0 0 0 06 Kim Gidong 0 0 0 0 07 Kim Dzseszong 0 0 0 0 08 Hvang Dzsinszong 0 0 0 0 012 Pak Hicshol 0 0 0 0 013 Ko Szulki 0 0 0 0 014 Szong Cshangho 0 0 0 0 016 Kim Dzsonggjom 0 0 0 0 020 Szin Hjongmin 0 0 0 0 0Támadók9 Sztevica Risztikj 0 0 0 0 010 Denilson 0 0 0 0 011 Kim Mjongdzsung 0 0 0 0 018 Namgung Do 0 0 0 0 022 No Pjongdzsun 0 0 0 0 023 Ju Cshanghjon 0 0 0 0 0Vezetőedző Sérgio Farias Forrás:
TP Mazembe Mivel az afrikai csapat három helyett, csak két kapust nevezett, ezért a huszonhárom fő helyett a keret huszonkét játékosból áll. #NévSzületési idő és életkorJátszottKapusok1 Muteba Kidiaba 0 0 0 0 021 Aimé Bakula 0 0 0 0 0Védők3 Kilitcho Kasusula 0 0 0 0 04 Miala Nkulukuta 0 0 0 0 05 Mukinayi Tshani 0 0 0 0 012 Bawaka Mabele 0 0 0 0 016 Mbomboko Ngoyi 0 0 0 0 023 Sita Milandou 0 0 0 0 028 Kanyimbo Tshizeu 0 0 0 0 0Középpályások13 Bedi Mbenza 0 0 0 0 017 Lufuluabo KayembeA angol nyelvű wikipédián Kayembe Lufulwabo néven, míg a francia nyelvű wikipédián (ez a Kongói Demokratikus Köztársaság hivatalos nyelve) Odon Kayembe néven. 0 0 0 0 020 Mihayo Kazembe 0 0 0 0 024 Narcisse Ekanga 0 0 0 0 030 Basisila Lusadisu 0 0 0 0 0Támadók6 A Mukok Kanda 0 0 0 0 07 Mianga Ndonga 0 0 0 0 08 Trésor Mputu 0 0 0 0 010 Given Singuluma 0 0 0 0 011 Mulota Kabangu 0 0 0 0 015 Dioko Kaluyituka 0 0 0 0 018 Luyeye Mvete 0 0 0 0 027 Ngandu Kasongo 0 0 0 0 0Vezetőedző Diego Garzitto Forrás:
További információk
Jegyzetek
Kategória:FIFA-klubvilágbajnokságok Fifaklubvilagbajnoksag