bélyegkép|Vegetariánus táplálékok A vegetarianizmus a nevéből eredően az a táplálkozási gyakorlat, melynek követője bármilyen állat megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elveti. Több formában létezik, aszerint, hogy a húson kívül mely ételek fogyasztását mellőzik. Vannak, akik elutasítják a tejet és a tejkészítményeket, tejtermékeket, vagy a tojást. A vegán táplálkozás semmilyen állati eredetű ételt nem enged meg, tehát ezek sem fogyaszthatók, és még a mézet is tiltják. A nyers-evők többnyire főtt vagy sült ételeket sem esznek.
Sok vegetáriánus számára ez nemcsak táplálkozási gyakorlat, hanem egy kiterjedt eszmerendszer vagy világnézet, melyet az a fő törekvés jellemez, hogy az ember a lehetőségeihez mérten minél kevesebb állatnak okozzon szenvedést, különös tekintettel a tudatos, fejlett idegrendszerrel rendelkező állatokra. Mások a húsevést más okból utasítják el, például azért, mert nem szeretik, undorodnak a nyers hústól, vagy pedig azért, mert a diétájuk nem engedi meg. A fenilketonuria például csak egy fehérjeszegény szigorú vegán diétával tartható karban, ami még a hüvelyesek és a nagy sikértartalmú gabonafélék fogyasztását is tiltja.
A vegetarianizmus világnézete a modern társadalmakban a reform- vagy natúrtáplálkozási irányzatok egyike, így követői rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek az egészség tudatos megőrzésére. Emellett a hústermelés ökológiai költségessége, illetve a nagyipari előállításhoz társuló jelentős környezetterhelés és környezetszennyezés következtében kapcsolatban áll a környezetvédelemmel; az állatok életminőségének, leölésének és tárgyként való kezelésének etikai aggályai miatt pedig szorosan összefonódik az állatvédelemmel és az állatjogi mozgalommal is.
A vegetarianizmus története A vegetarianizmus először Indiában és tőle függetlenül az ókori görög világban jelent meg. Mindkét kultúrában kezdettől fogva vallási-filozófiai törekvések része volt. Következetes, az egész közösségben gyakorolt vegetáriánus életmódot egy természeti népnél, vagy őslakos közösségben sem találtak.
A vegetarianizmus – mint fogalom és jelentékeny mértékben elterjedt táplálkozási gyakorlat – európai első feljegyzései a Bibliából valók amint megemlíti, hogy Isten az embernek, megteremtése után növényi táplálékot rendel.(1.Mózes 1:29) Dániel és társai Nabukodonozor udvarában visszautasították a királyi ételeket és csak zöldségféléket fogadtak el eledelül,(Dániel 1:3-17) http://biblia.hit.hu/bible/21/DAN/1/10#v10 hogy "ne szennyezzék be a testüket".Dániel 1,8
Kereszténység előtti ókor Az ókori görög világban a vegetarianizmust a lelkes élőlényektől való tartózkodásnak (ἀποχὴ ἐμψύχων) nevezték.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 85, 101, 318. Csak a felső, képzett, filozófiában jártas réteg követte. A köznép szükségszerűen húsban szegényen táplálkozott, de tengeri nép lévén népszerű volt az olcsó hal.Alfred C. Andrews: Ernährung: Nichtchristlich. In: Reallexikon für Antike und Christentum Bd. 6, Stuttgart 1966, Sp. 222f., 226–228.
További említések az ókori Indiából, Egyiptomból és az ókori görög civilizációkból származnak. Az ó-egyiptomi papok, a perzsa Zarathustra hívei, a buddhizmus, később a zen-buddhizmus követői mind vegetáriánusok voltak. A híres ókori görög filozófusok, orvosok: Platón, Szókratész, Püthagorasz, Epikurosz, Hippokratész szintén vegetáriánusok voltak és tanítványaikat is következetesen vegetáriánus étrendre szoktatták, mivel felismerték annak az az emberi szervezetre tett hatását. Platón az ideális államról írt könyvében kitér a polgárok táplálkozására is, amelyben csak növényi eredetű étel kerül az asztalukra. A táplálkozási gyakorlat mindkét előfordulása szorosan kötődött az állatok irányában felvállalt erőszakmentességhez (melyet Indiában ahimsza néven ismernek), fő pártfogói pedig a vallási csoportok, illetve filozófusok voltak.
A vegetarianizmus európai gyakorlásával kapcsolatban a legkorábbi megbízható bizonyítékok az időszámítás előtti 6. századból származnak. A Görögországban ez idő tájt elterjedő vallási irányzat, az orphizmus követői nem fogyasztottak húst, valamint Dél-Olaszország görög telepesek által lakott területén a filozófusként, illetve vallási és erkölcsi tanítóként ismert Pitagorasz (vagy Püthagorasz) is tartózkodott az állatok húsának fogyasztásától. Pitagorasz követői, a püthagoreusok, nem mind gyakoroltak szigorú vegetarianizmust, de a filozófiai iskola belső köre mindenképp mellőzte a húsfogyasztást, és az akkori közvélekedés szerint is a hústól való tartózkodás volt a „pitagoraszi élet” egyik legfőbb erénye. Az orphikusok és a püthagoreusok emellett nem fogyasztottak tojást,Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 79–157; Rudolph Arbesmann: Fasten. In: Reallexikon für Antike und Christentum Bd. 7, Stuttgart 1969, Sp. 466f. valamint nem éltek a hús isteneknek való rituális felajánlásával, mely a hagyományos vallási áldozatbemutatás lényeges része volt akkortájt. Az időszámítás előtti 5. században Empedoklész a vegetarianizmus és az állatok általános tiszteletének radikális elkötelezettjeként tűnt ki kora gondolkodói közül.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 157–163.
Az ókori vegetáriánusok közül sokan úgy tartották, hogy a húsfogyasztás gátolja őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 198–342; Urs Dierauer: Vegetarismus und Tierschonung in der griechisch-römischen Antike. In: M. Linnemann/C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus, Erlangen 2001, S. 20–49, 55, 56. Legtöbbjük a magatartására etikai magyarázattal szolgált, elutasította az állatok feláldozásának általánosan elterjedt gyakorlatát, és igyekezett előtérbe helyezni az ember és más állatfajok közös jellegzetességeit. Ezzel szemben ellenfeleik jellemzően az ember és állat közötti különbségeket igyekeztek kihangsúlyozni. A kérdés, hogy az ember tartozik-e bárminemű erkölcsi felelősséggel az állatok irányában, jelentős vita tárgyát képezte, és az akkori két oldal civódása nagy hasonlóságot mutat az állati jogok támogatóinak és ellenzőinek modern kori vitáival. A vegetarianizmus jellemzően kapcsolatban volt a lélekvándorlásra vonatkozó vallásos meggyőződéssel.Urs Dierauer: Vegetarismus und Tierschonung in der griechisch-römischen Antike. In: M. Linnemann/C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus, Erlangen 2001, S. 15–20.
Más filozófiai iskolákban, a peripatetikusok, a sztoikusok és az epikureusok között nagyon kevesen választották a vegetarianizmust. A sztoikusok kifejezetten antivegetáriánusok voltak. Szerintük az embernek nincsenek morális kötelezettségei az állatokkal szemben, mivel az állatok nem eszes lények.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 245–272. A cinikusok igénytelen életmódjuk miatt kevés húst fogyasztottak, de ezt nem okolták meg.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 167–184.
A platóni akadémián Xenokratész és Polemon a vegetarianizmus mellett érvelt.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 198–201, 205. A peripatetikusoknál Theophratosz is hasonló véleményen volt.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 237–244. A császárkori platonikusok és neoplatonikusok egy része is ugyanígy gondolkodott, közöttük Plutarkhosz, a tyanai Apollóniosz, Plótinosz, Porphirius Tyrius.Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 212–228, 299–312, 315–337. Porphirius egy átfogó írásában meg is okolta választását, amiből idézetek révén még az ellenvéleményeket is megismerhetjük.Peri apochés empsýchōn, latinul De abstinentia, Gillian Clark fordításában angolul: Porphyry: On Abstinence from Killing Animals, Ithaca (N.Y.) 2000.
A neapoliszi Clodius a vegetarianizmus ellenzőinek szószólója volt. Azóta elveszett írásában, a Húsételek megvetőiben rámutat arra, hogy vannak állati eredetű orvosságok. Az ellenzők egyik, talán clodiusra visszavezethető érve az volt, hogy az emberek és az állatok között természetes és jogos háború dúl, mivel egyes állatok embereket támadnak meg, vagy elpusztítják a termést. Ezért jogos az állatokat, mint ellenséget megölni. Egy további érv volt, hogy az emberi testnek jót tesz a húsevés, mivel az orvosok húsételeket javasolnak a lábadozás idejére, és az atléták is előnyben részesítik.Porphyrios, De abstinentia 1,14f.; 1,17. Zu Clodius siehe Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 288–296 und Gillian Clark: Porphyry: On Abstinence from Killing Animals, Ithaca (N.Y.) 2000, S. 123 Anm. 13.
A manikheusoknál a papi funkciót ellátó kiválasztottak etikusan motivált laktovegetariánusok voltak. A hívek szélesebb körére azonban kevésbé szigorú szabályok vonatkoztak.Urs Dierauer: Vegetarismus und Tierschonung in der griechisch-römischen Antike. In: M. Linnemann/C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus, Erlangen 2001, S. 52f. Mitológia A vegyes táplálkozásúak és a vegetáriánusok között egyaránt széles körben elterjedt hit szerint az emberiség kezdetén – annak aranykorában – fajunk szigorúan erőszakmentes életet élt. Ebben az utópiában a vadászat, állattenyésztés és húsevés, illetőleg a mezőgazdasági munka ismeretlen és szükségtelen volt, mivel a föld bőségesen szolgált eleséggel minden élőlénynek. Ezt a mítoszt mások mellett feljegyezte Hésziodosz,(Munkák és napok, 109.) Platón (Politikosz)(Az államférfi, 271-2) és a híres római költő, Ovidius(Átváltozások, 1,89) is. Ovidius emellett nagyra értékelte az erőszakmentesség általános, pitagoraszi ideáját(Átváltozások, 15,72)
Egész népekről feltételezték, hogy tisztán növényi anyagokkal táplálkoztak. Az (Odüsszeia 9, 82–104) a békeszerető lótuszevőkről ír, akik az édes, feledés hozó lótuszgyümölccsel táplálkoztak. Hérodotosz (4, 177) szerint a lótuszevők egyetlen tápláléka ez a gyümölcs volt. Diodórosz Etiópiában élő népekről ír, akik kizárólag gyökerekkel, magokkal vagy fával táplálkoztak. Ezek a tudósítások mesés jellegűek és mondaszerűek, ezért nem tekinthetők hitelesnek. Többnyire békés, boldog és barátságos népekként írják le őket.
Keresztény ókor és középkor Az őskeresztények sokat vitáztak azon, hogy a bálványáldozati hús tisztátalanná teszi-e őket. Pál apostol felfogása szerint, ha tudják, hogy a hús pogány isteneknek feláldozott állat húsa, akkor ne egyék meg, és akkor is mellőzzék a húsevést, ha azzal botránkozást keltenek.(Róm 14,2–21; 1 Kor 8,8–9, Kol 2,20–22).Hubertus Lutterbach: Der Fleischverzicht im Christentum. In: Saeculum 50/II, 1999, S. 181–183.