Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda. Hunyadi László és Mátyás édesapja. Az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelmei, elsősorban a nándorfehérvári diadal révén már kortársaitól kivívta magának a törökverő melléknevet.
A legtöbb korabeli forrás szerint havasalföldi származású nemesi család tagja volt. Kiemelkedő érdemei elismeréseként jelentős birtokadományokat kapott, és haláláig hatalmas földbirtokok tulajdonosa lett, összesen kb. négymillió katasztrális hold területtel. Ilyen mértékű birtokkoncentrációra sem előtte, sem utána nem volt példa a Magyar Királyságban. Óriási vagyonát, valamint katonai és politikai befolyását elsősorban az oszmánok elleni háborúkra fordította.
Hunyadi katonai tapasztalatait a Magyar Királyság déli határvidékén szerezte, ahol az oszmán támadások folyamatos fenyegetést jelentettek. 1439-ben Szörény vármegye bánjává nevezték ki, majd 1441-ben Erdély vajdája, a székelyek ispánja és Nándorfehérvár (a mai Belgrád) főkapitánya lett, valamint számos déli vármegye irányítását is átvette, így a határvédelem egyik legfőbb felelősévé vált. Átvette és a hadviselésben alkalmazta a husziták szekérvárát. Hivatásos katonák mellett a helyi parasztságot is mozgósította az ellenség ellen. Ezek az újítások nagyban hozzájárultak korai sikereihez az 1440-es évek elején a délvidéket dúló oszmán seregek ellen.
Bár vereséget szenvedett az 1444-es várnai csatában, az 1442-es vaskapui ütközet, az 1443–44-es „hosszú hadjárata” a Balkán-hegységen át, valamint az 1456-os nándorfehérvári diadal – amelyben a szultán által személyesen vezetett oszmán sereget győzte le – nagyszerű hadvezéri hírnevet szerzett számára. A pápa elrendelte, hogy a keresztény templomok harangjai minden délben szóljanak, hogy az imádkozók a harcolókért fohászkodhassanak. Azóta is minden délben szólnak a templomi harangok a nándorfehérvári győzelem emlékére.
Hunyadi János nem csak hadvezérként, hanem államférfiként is kiemelkedett. Aktív szerepet vállalt az 1440-es évek elején V. László és I. Ulászló trónviszályában, az utóbbi oldalán harcolva. Népszerű volt a köznemesség körében, és 1445-ben a magyar országgyűlés az ország ügyeinek irányításával megbízott hét főkapitány egyikévé választotta, míg V. Lászlót el nem ismerték teljes jogú magyar királyként. A következő országgyűlés még tovább ment, és egyedüli kormányzóvá választotta. Amikor 1452-ben lemondott erről a tisztségről, a király hálája jeléül Magyarország első örökletes grófi címét adományozta neki (Beszterce örökös grófja). Ekkorra már a királyság egyik leggazdagabb földbirtokosa lett, és egészen haláláig megőrizte befolyását az országgyűlésben.
Származása bélyegkép|Hunyadi-címer, bővített, 1453 bélyegkép|Hunyadi János zászlaja (rekonstrukció)
Oklevelek általi említése A Hunyadi-család első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának, Serbe fia Vajknak (Woyk filii Serbe) adományozza Hunyadvárat a birtokaival együtt. Az adománylevél említi Vajk testvéreit, Magast és Radolt (Wo(y)k militi et p(er) eum Magas (e)t Radol), valamint az ugyancsak Radol nevű unokatestvérét. A korabeli források szinte egyöntetűen Hunyadi nemesi, de alacsony származásáról beszélnek. A Hunyadiakkal ellenséges szemléletben fogant Cillei-krónika szerint nem „megfelelő nemes”, Jan Długosz szerint „szerény és csekély állapotú”. Ugyanígy vélekedett Aeneas Silvius Piccolomini. A Thuróczy-krónika és Bonfini szerint apja Havasalföldről jött Zsigmond udvarába. Elképzelhető, hogy ez 1395-ben történt, hiszen ekkor járt Zsigmond Havasalföldön, hogy visszasegítse Mircsa vajdát a trónra a törökbarát Vlad ellen.
Anyjáról semmi biztosat nem tudunk. Bonfini szerint előkelő görög családból származott, de azt is állítja, hogy a Corvinusok a római Valeriusoktól származnak.
Hunyadi 1409-ben valószínűleg még gyermekkorú volt, amikor először említik nevét a fenti adománylevélben. Alkalmasint jóval fiatalabb, mint az 1386-ban született Kapisztrán János, akit életkorára hivatkozva akart visszatartani egy nehéz ütközettől. Piccolomini, a későbbi II. Piusz pápa is utal a kettőjük között lévő korkülönbségre.
1430 áprilisában minden rang nélkül említik, 1434-ben viszont egy oklevélben Zsigmond a „mi udvari vitézünk”-nek (aulae nostre miles) nevezi. A Németországban a 16. századig fennállt rendszer szerint egy nemesfiú 8 éves korában lett apród, 14 éves korában hadapród, 21 évesen, ha kiérdemelte, akkor lovaggá ütötték.
Születési idejét a legtöbb tudományos forrás 1407 körülre teszi, mások 1409-es első említését közlik és azt, hogy ekkor még gyermek lehetett, illetve az ekkor 23 éves Kapisztrán Jánosnál jóval fiatalabb.
Elméletek származásáról A Hunyadi-család etnikailag román eredetű volt. Kubinyi András, a téma kutatója, az MTA doktora erről így írt:
A Szilágyi Sándor által szerkesztett, a millennium alkalmából megjelent tíz kötetes A magyar nemzet története című műben Schönherr Gyula így ír származásáról:
Az előkelő származását megalapozni kívánó, már a középkorban megjelent elmélet szerint Luxemburgi Zsigmond volt az apja, akinek ágyasát, Morzsinai Erzsébetet csak a látszat kedvéért házasították össze Vajkkal, aki nevelőapja lett. Vajkot e tettéért és hallgatásáért a Hunyadi-birtokkal jutalmazta a király, amelynek révén rövid idő alatt igen tehetős földesúrrá vált. Az elmélet mellett kiállók hivatkoznak arra, hogy Hunyadinak volt egy ugyancsak János nevű öccse, ilyen névadás pedig csak akkor volt szokásban, ha más apától származott a két testvér. Arra is felhívják a figyelmet, hogy Zsigmond egyik fő bizalmasára, Ozorai Pipóra bízta az ifjú János katonai nevelését, és életének egyik legjelentősebb eseményére, császári koronázására Hunyadit, nem pedig feleségét és leányát vitte magával Itáliába, bár Hunyadi Milánóban maradt, és nem vett részt Rómában a császárkoronázáson. Zsigmond apaságával magyarázzák Mátyás királynak, az unokának kitartó igyekezetét a császári korona és természetesen a cseh királyi korona megszerzésére. Egy – irodalmi – elmélet szerint az anyja Mária magyar királynő volt és Luxemburgi Zsigmond az apja. Ennek két változata is van. Az első Pálóczi Horváth Ádám 1787-ben Győrött megjelent HunniásHunniás, vagy Magyar Hunyadi, az az Ama' híres Magyar Vezér Hunyadi János' életének egygy része, mellyet a' Virgílius' Éneisse' formájába öntve, négy sorú Magyar Strófákkal le-írt Horváth Ádám. Győrben Streibig Jó'sef Betűivel. 1787, kiad.hu című művében a következőképpen hangzik: „[…] Kapisztrán a következő történetben magyarázza meg a bámuló Hunyadinak származását. – Mária krupa várában, a fogságban szülte őt. A gyermek Hunyadit, Horváthy Jánostól féltve egyik tisztjének »Buthus«-nak adta át, ki feleségének ugyanakkor megszületett gyermekével együtt nevelteti. A zágrábi püspök később Horváthy elől Buthussal együtt Rómába szökteti a gyermeket. Máriával azt a hamis hírt közlik, hogy gyermekét Buthussal együtt a bán szökés közben megölette. Rómában a papok Mária haláláig nevelik a gyermeket. Mária halálának a hírére az ország Zsigmond ellen fordul, ki szorultságában Venczel cseh királynak ígéri a trónöröklés jogát. A pápa az anyjától kapott ismertető gyűrűvel együtt hazaküldi Hunyadit Zsigmondhoz. [...] Hunyadi könnyezve hallgatja származásának történetét. Mátyásnak atyai tanácsokat adva meghal.” Az elmélet másik változata pedig így szól: Luxemburgi Zsigmond felesége Anjou Mária várandós volt. Egyedül ment el lovagolni, de valahol a budai erdőben leesett a lóról, és kitörte a nyakát, de a gyermek 8 hónapra, koraszülötten világra jött. Nem lehetett tudni, hogy baleset volt-e vagy gyilkosság. Azt adták hírül mindenkinek, hogy a királynő és magzata halott. Az anyát eltemették, de a csecsemőt meg sem keresztelték, pedig ez akkor szokás volt halva született gyermekeknél is. Morosini Erzsébet magához vette a gyermeket Zsigmond király tudtával és ezért őt Vajkhoz adta feleségül, akinek úgy vásárolta meg a hallgatását, hogy Hunyad birtokát átadta neki, nehogy tudomást szerezzenek az orgyilkosok az élő trónörökösről. A román elmélet szerint a család havasalföldi román bojárcsalád, míg más álláspont szerint kun származék. Balassa Zoltán: A Hunyadiaktól karácsonyig Apja Sorba fia Vajk, egy havaselvi kenéz, anyja Morzsinai Erzsébet volt. A kun származás hívei szerint ellentmond román származásának, hogy a román nemesség akkoriban döntően a még megmaradt kun, besenyő, úz és tatár elemek közül került ki, továbbá a Vajk név egyáltalán nem román hangzású. A román elfogult történetírás szinte egyöntetűen és hangsúlyosan románnak tekinti mind Hunyadi János, mind Mátyás király származását, apja nevét Voicu írásmóddal román névnek hamisítva. bélyegkép|Vereb Péter mátraverebélyi címeres sírköveMás álláspont szerint „Hunyadi János magyar volt, ízig-vérig magyar, Péternek, a verebélyi vajdának, Erdély egykori alvajdájának fia, – ezt mondják az oklevelek és ezt hitelesíti a címer.” A mátraverebélyi pálos kegytemplomban áll Vereb Péter síremléke: „Itt nyugszik a rettenthetetlen legyőzhetetlen katonának, Péter mesternek, György fiának, Erdély egykori alvajdájának, e templom alapítójának teste, aki meghalt 1403-ban”. A sírkövön lévő családi címeren ott a holló (mellesleg a pálos rend címerében is megtalálható a madár), ami a Hunyadi-címert is uralja. Az alvajda családja jó kapcsolatokat ápolt a renddel, ahogy köztudottan Hunyadi Mátyás is. A király halálakor a pálos rend gyásza így hangzik: „Egyik hollós siratja a másik hollóst”.
Élete Felemelkedése Katonai pályafutását apródként kezdte, előbb Ozorai Pipó, majd Lazarevics István szerb despota szolgálatában. Mellettük megismerte a török harcmodort. 1427-től Újlaki László, később Csupor Demeter csapataiban szolgált. Írni-olvasni, latinul beszélni valószínűleg nem tudott. (Utóbbinak ellentmond Zsigmonddal való személyes kapcsolata és hosszabb itáliai tartózkodása is.)
1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel.Lásd Bánhegyi (2008: 17). A házasságból két fiú, László (1431) és Mátyás (1443) született.
1430-ban Zsigmond király szolgálatába lépett. A királyt elkísérte Itáliába, 1431 októberétől 1433 őszéig bizonyíthatóan Milánóban, Filippo Maria Visconti milánói herceg udvarában tartózkodott. Itt megismerte a kor egyik legfejlettebb zsoldoshadseregét, a condottieri haderőt is. A kor legkiemelkedőbb hadművészeteit (huszita, condottieri) és a török harcmodort ötvözve tudott jelentős sikereket elérni a törökök ellen.
Mivel tehát két évig Milánóban élt a hercegnél, nem vehetett részt 1433. május 31-én Rómában Zsigmond német-római császárrá koronázásán.
1433-tól udvari lovag 1434-ben Bázelbe, majd Csehországba is elkísérte a császárt, és részt vett a huszita háborúkban. Az itt szerzett tapasztalatokat később a török elleni harcaiban is kamatoztatta.
Idővel a királyi tanácsban is helyet kapott. 1439-ben szörényi bán, vagyis zászlósúr lett.
Albert király halála után Ulászló megválasztásáért harcolt. A király hálából 1441-ben Újlaki Miklóssal együtt kinevezte erdélyi vajdának, temesi ispánnak és nándorfehérvári főkapitánynak. Ezzel a déli határ védelmének irányítója lett.
Érdemei alapján rövid idő alatt tekintélyes birtokadományokban részesült, halálakor már olyan hatalmas földterületek, összesen mintegy négymillió katasztrális hold (23 000 km²) tulajdonosa volt, amihez fogható magyar földön sem azelőtt, sem azután nem volt egy kézen. Óriási vagyona jövedelmét, ezernyi familiárisának katonai és politikai súlyát azonban elsősorban a török háborúk céljaira fordította.
Törökellenes harcai