Szabadkígyós község Békés vármegyében, a Békéscsabai járásban.

Fekvése A település a Tiszántúl délkeleti részén, Békéscsabától 11 kilométerre, a megyeszékhely déli szomszédságában található. További szomszédai: kelet felől Gyula, délkelet felől Kétegyháza, nyugat felől pedig Újkígyós. A település mellett található a Körös–Maros Nemzeti Park.

Megközelítése Közúton Gyula, illetve Csorvás (és az ország nyugatabbi részei) felől a két említett települést összekötő 4431-es úton érhető el, ez tekinthető a község főutcájának is. Békéscsaba felől a 4433-as út vezet a településre, de csak a külterületeit érinti, a központtól mintegy 2 kilométerre keletre halad el.

Korábban vonattal is elérhető volt, a MÁV 120-as számú (Budapest–)Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza-, illetve a án. Szabadkígyós vasútállomás a vonalak állomásainak viszonylatában Békéscsaba vasútállomás és Kétegyházi tanyák megállóhely, illetve Kétegyháza vasútállomás között volt, de a lakott területtől távol, a település központjától mintegy 3 kilométerre keleti irányban helyezkedett el. E kedvezőtlen adottsága miatt fokozatosan csökkent az állomás személyforgalma, aminek következtében 2009. december 13. óta nem állnak meg a személyvonatok.

Története Szabadkígyós (Kígyós) és környéke már a honfoglalás után is lakott hely volt.

Nevét az oklevelek 1398-ban említették először Kégyós néven.

Az egykor Zaránd vármegyéhez tartozó települést 1512-ben csatolták Békés vármegyéhez.

Kígyós a török időkben majdnem teljesen elnéptelenedett.

Új földesura báró Harruckern a megfogyatkozott népességű települést magyar, szlovák és német telepesekkel népesítette újra.

A 18. század végén a falu a környező településekkel együtt a Wenckheim család birtoka lett.

Közélete Polgármesterei PolgármesterMegjegyzés1990–1994Id. Filó Jánosfüggetlen1994–1998Hocz IstvánMSZP-Munkáspárt1998–2002Balogh JózsefFidesz2002–2006Fidesz2006–2010Fidesz2010–2014Fidesz2014–2019Fidesz2019–2024Fidesz-KDNP2024–Kosznáné dr. Pule Ilonafüggetlen

Önkormányzati választások Önkormányzati választási alapadatok (1994-2014)Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: ; konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014ÉvLakókA lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – Polgármesteri tisztségKépviselő-testületA képviselő-testület adatai az egyes években: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – ;száma+/–jelöltekszámaa hivatalbanlévő indult?testületlétszámajelöltekszáma1994+64 29221998+69 49282002−58 29182006−66 29192010−55 26192014−70 2616

Részvétel az önkormányzati választásokon (1994-2014)A részvételi adatok a polgármester-választási adatokból származnak. (Némi eltérés elképzelhető a képviselő-választások adataihoz képest.) Az 1994 és 2002 közötti jegyzőkönyvek esetében adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, az (F) mező a szavazók számát. Az érvényes szavaztatok száma az (J) mezőben szerepel. Az "érvénytelen / hiányzó" rovat a jegyzőkönyv (F) és (J) mezője különbségének felel meg. A 2006-os jegyzőkönyvek esetében a választójogosultak száma a (C), a szavazók száma az (E), az érvényesen szavazatok száma az (I) mezőben szerepel. A 2010-es jegyzőkönyvben sorrendben ugyanezek az adatok a (C), (E) és (H), a 2014-es jegyzőkönyvekben az (A), (B) és (G) mezőknek felelnek meg.ÉvVálasztó-jogosultSzavazóÉrvényesszavazatÉrvény-telenfő%199433,5%1,8%199849,6%1,0%200252,2%0,7%200651,9%0,2%201053,7%0,9%201458,2%0,6%

+ Polgármester-választási eredmények (1994-2014)ÉvMegválasztott polgármesterSzavazatElőnya 2. előtt(%p)névszervezetdbjogosultakarányábanszavazókarányábanérvényesszavazatokarányában1994Hocz IstvánMSZP–Munkáspárt33,5%65,4%65,5%33,11998Balogh JózsefFidesz–MPP26,9%54,2%54,7%14,92002Balogh JózsefFidesz–MPP47,4%90,8%91,4%82,92006Balogh JózsefFidesz33,7%65,0%65,1%30,12010Balogh JózsefFidesz30,8%57,4%57,9%15,92014Balogh JózsefFidesz31,8%54,7%55,1%10,1

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 1%-a szlovák és 1%-a egyéb (főleg román és német) nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,1%-a magyarnak, 0,2% németnek, 0,5% románnak, 1,9% szlováknak mondta magát (13,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 31,5%, református 5%, evangélikus 5,1%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 34,2% (22,8% nem nyilatkozott).Szabadkígyós Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93,8%-a vallotta magát magyarnak, 1% szlováknak, 0,4% németnek, 0,3% cigánynak, 0,3% románnak, 0,1-0,1% görögnek, bolgárnak és ruszinnak, 1,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 22,3% volt római katolikus, 4,4% evangélikus, 3,8% református, 0,4% görög katolikus, 0,1% ortodox, 1% egyéb keresztény, 1,4% egyéb katolikus, 29,7% felekezeten kívüli (36,7% nem válaszolt).Szabadkígyós Helységnévtár

Híres emberek

Gróf Széchenyi Károly (1906-1971) földbirtokos, üzletember, a magyar turizmus és a lengyel-magyar kapcsolatok kiemelkedő alakja

Nevezetességei thumb|right|200px|A Wenckheim-kastély

Wenckheim-kastély Építését gróf Wenckheim Frigyes (1842-1912) és Wenckheim Krisztina (1849-1924) kezdték el. A kastély Ybl Miklós tervei alapján 1875-től 1879-ig épült német neoreneszánsz stílusban. A kastély nem azonos a Széchenyi Antal (1867-1924) és Wenckheim Krisztina (1874-1970) által épített pósteleki Széchenyi–Wenckheim kastéllyal, amelynek kertje és rózsakertje híres volt, és amely ma már csak romként létezik a közelben. Isten hozott kapu Munkás Szent József-templom Piactér Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet (Nagyerdő, Nagygyöp, Kígyósi legelő, madármegfigyelő torony, magasles, puszta, tanösvény) Szent Anna-kápolna

Jegyzetek

További információk

ujkigyos.lap.hu/szabadkígyós Adatok A szabadkígyósi Wenckheim-kastély, www.wenckheim.hu Lövey Ilona: Szabadkígyós, Kastélypark; TKM Egyesület, Bp., 1981 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára) Timkó Béla: A szabadkígyósi mezőgazdasági iskola története, 1921–1980; Békés Megye Képviselőtestülete Pedagógiai Intézete, Békéscsaba, 1993 Komáromi Sándor–Szabó Ferenc: Szabadkígyós, a Wenckheim-kastély és a park; TKM Egyesület, Bp., 1999 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára) Jároli József: Szabadkígyós, Újkígyós; szerk. Erdmann Gyula; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2001 (Száz magyar falu könyvesháza) Filó János: Szabadkígyós. 50 év; szerzői, Szabadkígyós, 2008

Kapcsolódó szócikkek Ókígyósi Gazdasági Vasút

Kategória:Békés megye települései