Drávafok község Baranya vármegyében, a Sellyei járásban.

Fekvése A vármegye délnyugati szélén helyezkedik el, Szigetvártól délre, Sellyétől nyugatra; a szomszédos települések: Bogdása, Markóc, Lakócsa és Teklafalu. Az 1950-es megyerendezés előtt Somogy vármegye Szigetvári járásához tartozott. thumb|bal|Az 5804-es mellékút a faluban Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Harkány-Sellye-Darány közt húzódó 5804-es út, ezen érhető el mindhárom említett település irányából; Szigetvárral az 5808-as út, Felsőszentmártonnal az 5825-ös út, Drávakeresztúrral pedig az 5829-es út köti össze. A megyeszékhely, Pécs felől Szigetváron vagy Sellyén át közelíthető meg.

A községen áthalad a is, amin 2007. március 3 óta nincs személyszállítás; az állomás a település nyugati szélén helyezkedik el.

Története Az írott források először 1257-ben említik Fukó néven, mai névalakja 1493-ból való. A neve a Dráva folyónév és a fok, magas vízállású folyóág vagy a tó vizét elvezető ér főnév összetétele. A településen a fokgazdálkodás volt jellemző. A falu lakossága az évszázadok során színmagyar volt.

A ma Nagyhomok néven ismert külterület helyén a középkorban egy Homok elnevezésű magyar falu állt, amely a török uralom alatt elnéptelenedett.

A 19. században még állt a település egyik akkori nevezetessége, a Becsali-csárda, mely a dél-dunántúli betyárvilág egykori legendás fogadója volt Drávafok és Bogdása között, s pontosan a megyehatárra építették úgy, hogy egyik szobájából Baranya, a másikból Somogy vármegye irányában menekülhettek el az ott megszálló szegénylegények az ellenkező irányból érkező pandúrok elől.

2001-ben lakosságának 3,7%-a volt horvát. 2007-ben megszűnt a vasútforgalom, azonban még 2019-ben is bonyolított teherforgalmat, járható állapotban van a sínpár.Szigetlakók vonata a baranyai vicinálisokon

2012-ben felújították a Felsőszentmárton–Drávafok 5,2 km-es útszakaszt, amelyet 2012. július 31-én adtak át a forgalomnak.

Idegen elnevezései Horvátul a falu hivatalos neve Fok (a tótújfalusi horvátok által használt elnevezés). A drávakeresztúri horvátok Fokrtának nevezték.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kovácsevics Pálné (független) 1994–1998: Kovácsevics Pálné (független) 1998–2002: Kovácsevics Pálné (független) 2002–2006: Kovácsevics Pálné (független) 2006–2010: Szekeres József (független) 2010–2011: Szekeres József (független) 2011–2014: Pálfy Tibor (független) 2014–2019: Pálfy Tibor (független) 2019–2024: Pálfy Tibor (független) 2024– : Pálfy Tibor (független)

A településen 2011. május 29-én időközi polgármester-választást kellett tartani, az előző polgármester halála miatt.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81,2%-a magyarnak, 26,8% cigánynak, 24,9% horvátnak, 1,4% németnek, 0,2% örménynek, 0,6% szerbnek mondta magát (1,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 62,1%, református 24,9%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 6% (4,5% nem nyilatkozott).Drávafok Helységnévtár

2022-ben a lakosság 90,4%-a vallotta magát magyarnak, 18% cigánynak, 14,3% horvátnak, 1,1% szerbnek, 0,4% németnek, 0,2-0,2% ukránnak, örménynek és ruszinnak, 2,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 40% volt római katolikus, 10,9% református, 2,6% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 9,1% felekezeten kívüli (36,1% nem válaszolt).Drávafok Helységnévtár

Híres személyek Itt született Dietrich Ignác (1829–1892) filozófiai és jogi doktor, ügyvéd, országgyűlési képviselő. Itt született Csikesz Sándor (1886–1940) református lelkész, lelkipásztor, teológus, egyetemi tanár. Itt született Frankovics György (1945–2016) magyarországi horvát etnográfus, író, tudós, publicista. Fenékpusztai birtokán temették el Galántai Fodor Antalt (1813–1895), földbirtokost, gazdasági írót. A településen volt birtoka és kúriája Bittó István (1822–1903) miniszterelnöknek. A településen volt birtoka és kúriája Fodor József (1843–1901) orvosnak, a „közegészségünk első apostolának”.

Nevezetességei Bittó-kastély A község kastélya Ybl Miklós tervei alapján épült 1896-ban [más adat szerint 1870-ben], klasszicizáló, emeletes földesúri lakként, a Bittó család megbízásából, körülötte 40 hektáros kiterjedésű angolparkkal, melyben ritkaságszámba menő, óriási fák álltak. Az épülettömb felét az 1940-es évek végén lebontották, anyagából építették fel a katolikus templomot; az angolpark fáinak többségét ugyancsak elpusztították. Sajnos a tanácsi időkben szervezett kastélymentési program keretében tervezett felújítása meghiúsult, állapota romos. Fodor-kúria Helyi védettség alatt álló, egykori kisnemesi lak, ma az Ormánsági Szabadiskola központja. Református templom A református közösség temploma 1863-ban épült, helyi védettség alatt áll. Római katolikus templom A Szent László tiszteletére emelt templom 1949-ben épült, helyi védettség alatt áll. A faluközpont védett lakóházai A település belső részén helyi védelem alatt áll még a parókia épülete, valamint négy régi lakóház, melyek a környék népi építészetének szép emlékei. Hősi emlékmű Az 1920-as években, a drávafoki első világháborús áldozatok emlékére emelt emlékmű 1988 óta őrzi a második világháború áldozatainak emlékét is.

Érdekességek a településről Drávafokról utca van elnevezve (néhány másik, Baranya vármegyei településhez hasonlóan) Budapest XVIII. kerületében, a Szent Imre-kertváros nevű városrészben.

A 19. században még állt a környék egyik akkori nevezetessége, a Becsali-csárda, mely a dél-dunántúli betyárvilág egykori legendás fogadója volt Drávafok és Bogdása között, és pontosan a megyehatárra építették oly módon, hogy egyik szobájából Baranya, a másikból Somogy vármegye irányába menekülhettek el az ott megszálló szegénylegények az ellenkező irányból érkező pandúrok elől.

Hivatkozások

További információk Drávafok hivatalos honlapja

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Baranya megye települései Kategória:Somogy vármegye települései Kategória:Ormánság