Botpalád község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Fehérgyarmati járásban.
Fekvése A vármegye keleti részén, a Túr jobb partján, a folyó és a falutól alig 5 kilométerre húzódó ukrán határ között fekszik.
Szomszédai: észak felől Tiszabecs, észak-északkelet felől Uszka, északkelet felől Magosliget, kelet felől Kispalád, délkelet felől Kishódos, nyugat és északnyugat felől pedig Sonkád.
A környező nagyobb települések Tiszabecs 12, Kölcse 10 és Sonkád 6 kilométerre. A járásszékhely Fehérgyarmattól mintegy 27 kilométer, a megyeszékhely Nyíregyházától pedig 110 kilométer választja el.
Megközelítése A településen nagyjából északnyugat-délkeleti irányban végighalad a 4139-es út; közúton ezen érhető el mindkét végponti település, Sonkád és Kispalád felől. Határszélét északon érinti a 4143-as út is, belterületének nyugati részébe pedig a 41 131-es számú mellékút vezet.
Vasútvonal nincs a közelében, a legközelebbi vasúti csatlakozási pontok Zajta megállóhely, Rozsály megállóhely és Kisszekeres megállóhely a MÁV án, mindhárom 15-20 kilométerre a községtől.
Története Botpalád már az őskorban is lakott hely volt. Régen nagy erdőség vette körül. "Irtásos falu" volt, árvízmentes magaslaton keletkezett. A Paládságot három irtásos falu képezte : az ukrán részre került Nagypalád, Kispalád és Botpalád. A Palád helységnév a mocsár, vizenyős terület jelentésű latin palladiumból származik, és a Paládság elnevezés is a feneketlen sárral hozható kapcsolatba. Botpaládot azért nevezték így, mert áradáskor gólyalábakon, bottal jártak a faluban az emberek.
1410-ben Csaholyi Dienes birtoka volt. A Csaholyiakat 1429-ben ujból beiktatták részeikbe. A falu nevét akkor Both palad alakban írták.
1479-ben Malomvízi Kenderes János szerzett benne birtokrészt.
1490-ben a Rozsályi Kún család birtoka volt.
A 16. század közepén, amikor a Csaholyi család fiú ága kihalt, a Csaholyi lányokat fiúsították, s őket iktatták be itteni birtokukba.
A 18. század végén főbb birtokosai a gr. Barkóczy, gr. Teleki, Kállay, Fülep, Pinkóczy, Tasnádi, Kozák és más nemes családok voltak. A 19. században jelentős birtokot szereztek a községben a gr. Cseszneky örökösök és a Varga, Kánya, Thury és Papp nemzetségek is.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Varga Bertalanné (Agrárszövetség)) == Kelet-Magyarország, 1990. okt. 3. 4. p. 1994–1998: Varga Bertalanné (MSZP) == Kelet-Magyarország, 1994. dec. 13. 11. p. 1998–2001: Varga Bertalanné (független) == Kelet-Magyarország, 1998. okt. 21. 7. p. 2001–2002: Gyurkó András (független) == Kelet-Magyarország, 2001. márc. 5. 2. p. 2002–2006: Gyurkó András (független) == Kelet-Magyarország, 2002. okt. 22. 8. p. 2006–2010: Gyurkó András (független) 2010–2014: Gyurkó András (független) 2014–2015: Gyurkó András (független) 2015–2019: Gyurkó László (független) 2019–2024: Gyurkó László (Fidesz–KDNP) 2024– : Gyurkó László (Fidesz–KDNP)
A településen 2001. március 4-én időközi polgármester-választást tartottak, mert az előző faluvezetőnek – még tisztázást igénylő okból – megszűnt a polgármesteri tisztsége.
2015. november 22-én újból időközi polgármester-választást kellett tartani Botpaládon, az előző polgármester halála okán.
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 87%-a magyar, 13%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 93,1%-a magyarnak, 17,2% cigánynak, 2,8% ukránnak mondta magát (6,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 3,1%, református 80,8%, görögkatolikus 1,1% (10,8% nem válaszolt).Botpalád Helységnévtár
2022-ben a lakosság 87,7%-a vallotta magát magyarnak, 20,5% cigánynak, 0,6% ukránnak, 0,3% horvátnak, 0,2-0,2% görögnek, ruszinnak és lengyelnek, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 1,4% volt római katolikus, 64,3% református, 3% görögkatolikus, 0,3% egyéb keresztény, 0,3% ortodox, 4,5% felekezeten kívüli (26% nem válaszolt).Botpalád Helységnévtár
Nevezetességei
Református temploma 1812-ben épült későbarokk stílusban, de 1857-ben átalakították. Famennyezete 1841-ben készült.
Jegyzetek
További információk Fényes Elek: Tört.földr.
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:Szatmár vármegye települései