A határrendőrség első magyarországi megjelenése a lassan haladó közigazgatási reform időszakára esik, a magyar központosítási törekvések egyik eredménye. Létrehozásakor a magyar–szerb és a magyar–román határ mentén kezdte meg működését. Születésének alapvető oka, a kiemelkedő személyforgalmat jelentő kivándorlás illetőleg annak állami ellenőrzés alá vonása. 1945 után rövid ideig szintén létezett.

Bevezető gondolatok

A közigazgatási reformtörekvések vergődésében született meg a központosítási elképzelések két gyermeke, a határrendőrség és a lényegesen rövidebb életű fiumei állami rendőrség.Fiumei rendőrség Velük háromra emelkedett – a törvényi rendelkezéssel létrehozott – magyar királyi állami rendőrségek száma. Ugyanakkor, az ország vidéki területein végezte közbiztonság-védelmi (rendőri) tevékenységét a magyar királyi állami csendőrség, de teljesített – a közrendvédelmi járőrözésben, a rablóbandák üldözésében, való részvétellel – rendőri feladatokat a magyar királyi pénzügyőrség is, melyet karhatalmi testületként is számon tartottak.

A fiumei állami rendőrségről fellelhető ismeretek köre, csupán hiányos polcozatú tárháznak tekinthető. Feldolgozásának eredménye szerény terjedelmet követel magának.

A magyar polgári államberendezkedés első önálló határőrizeti, határrendészeti szerveként felállított magyar királyi határrendőrség, másfél évtizedes működése mélyebb nyomot, szélesebb barázdát hagyott maga után a rendvédelem történet palettáján. A létrejötte körüli huzavona érdekes kulisszatitkaként említették azt, hogy gróf Tisza István belügyminiszter egyszerűen félretette a törvényt, mivel „programjába az egész országos rendőrség államosítása volt véve és a mai állami határrendőr intézmény feladata és munkaköre ezzel át lett volna hárítva a határszéli nagyobb államosított városi rendőrkapitányságokra… hogy ez lett volna a helyes megoldás annyira kézenfekvő, hogy hangsúlyoznunk sem kell”. A Tisza örökébe lépő „Fehérváry minisztérium pedig a már rég porosodó aktát elővette” és intézkedett a végrehajtásra.A Közbiztonság almanachja 1910. évre, Budapest, 1909. 81. old. A törvény előkészítése során megfogalmazásra került, hogy a határrendőrség tervezett feladatai csaknem kivétel nélkül állami funkciót képeznek, s nem aggályosak sem az egyéni szabadság, sem a nemzetközi forgalom tekintetében. A főbb teendőket, melyek az állam biztonsága és belnyugalma érdekében végzendők a felállítandó állami testület által, egyenként szükséges megállapítani, bár azok teljességgel fel nem sorolhatók. A feladatkör meghatározása elkerülhetővé teszi a különböző hatóságok súrlódásait és segíti az illetékességi összeütközések kiküszöbölését.Képviselőházi irományok 1901. VII. kötet 194. sz. 254. old.

Időközben született törvényi szabályozás a kivándorlásról (1903: IV. tc.) a külföldiek lakhatásáról (1903: V. tc.) és az útlevélügyről (1903: VI. tc.), melyek szintén jelezték a kiváltó társadalmi-gazdasági okokat.

A december 29-én aláírt, az életbeléptetésről szóló 91000/1905. B.M. számú körrendelet záró része rögzítette, hogy a törvény „teljesen elő lévén készítve, most már elsősorban az annak alkalmazására hivatott tisztviselői karon áll, hogy azon fontos állami célok, melyeket a törvényhozás ezen törvény megalkotásánál maga elé tűzött, minél teljesebb mértékben meg is valósuljanak”. Különösen szem előtt tartásra rendelte azt, hogy a testület tagjaira ruházott jogok gyakorlásában, „a legnagyobb tapintattal és körültekintéssel járjanak el, mert a szükséges mérték túllépésével eljárásuk könnyen zaklatássá, a szabad forgalom és egyéni szabadság sérelmévé fajulhat és ez reájuk nézve is, súlyos következményekkel járhat”. Jól csatlakozott e gondolatokhoz, az 1908. évi 104800. B.M. számú rendelettel kiadott szolgálati utasítás 12. §-a, a testületi szellemről szóló elvárásaival. „A testületi szellem fejlesztésének azonban nem a társadalom más rétegeitől való elzárkózottságot és a testületi önérzet túltengését kell eredményezni, hanem a magánérintkezésnek és a társulásnak azon áldásait, amelyek a kölcsönös megbecsülést eredményezik.” Az egészséges testületi szellem azt is eredményezi, hogy az állomány tagjai érvényesülésüket odaadó kötelességteljesítés útján érik el és megszünteti „a rosszindulatú vádaskodásokat és besúgásokat, fokozza a jóindulatú kölcsönös támogatást”.

A határrendőrség történetében feltáruló folyamatos fejlesztést megszakította 1912-ben az őrségek megszüntetése, amivel egyidejűleg a határ őrzését átvette a csendőrség. A világháború alatt a testület működése „többnyire hadtáp-, sőt hadműveleti területre” esett, ahol igen értékes szolgálatokat teljesített, amivel a „hadvezetőség ismételt elismerését vívta ki”.Dorning Henrik: A rendőrség intézményének fejlődése, Budapest, 1922. 227. old.

A háborút követő békediktátum következtében, a fiumei rendőrség és a határrendőrség volt működési területe – a soproni határszéli kapitányság egyes részeinek kivételével – az új országhatáron kívülre került.

A proletárdiktatúra alatt, a határrendőri feladatokat is a Vörös Őrség látta el. Ehhez magába olvasztotta – a többi rendőri és a csendőri egységekhez hasonlóan – a határrendőrségi állományt is.

Az október 1-jén keltezett, a rendőrség államosításáról szóló 5047/1919. M. E. számú rendelet 3. §-ának rendelkezése folytán, az 1903. évi VIII. törvénycikk alapján „különös hatáskörrel rendelkezett” határrendőrség, az ezen rendelet alapján „általános rendőrségi hatáskörrel felruházott magyar állami rendőrség országos egységes szervezettel, egységes létszámot alkot”.

1945-ben ismét megszervezésre került a határrendőrség a belügyminiszter 145.389/1945.(IV.12) számú rendelete alapján. A testületet a kormány, 1949 végén beolvasztotta az Államvédelmi Hatóságba.

A határrendőrség feladatköre

A ténylegesen is működő második magyar állami rendőrség, a határrendőrség felállításáról, az 1903. évi VIII. törvénycikk rendelkezett. Az 1902 őszén született törvényjavaslatot, a bizottságok támogató jelentését követően, a képviselőház egyhangúlag elfogadta. A március 11-ei szentesítés után, a törvény kihirdetésére 1903. március 14-én került sor. Hatályba léptetéséről, az 1905. december 9-én hozott minisztertanácsi határozat értelmében, az 5692/1905. (XII.29.) M.E. számú rendelet döntött. E szerint, a törvénycikk 1906. január 15-én lépett hatályba, azaz ekkor kezdték meg szolgálatukat a testület tagjai. A végrehajtásra, a belügyminiszter 91000/1905. (XII.29.) B.M. szám alatt, körrendeletet adott ki, melynek mellékletét képezte az ugyan-e tárgyú 117 szakaszból álló utasítás.

A törvény első szakasza kimondta, hogy „a határrendészeti teendők ellátására állami határrendőrség állíttatik fel”. A polgári fegyveres testület feladatköre 15 pontos felsorolásban szerepelt, melyhez részletesen magyarázott irányt mutatott – megvilágítva a létrehozás okait is – az említett utasítás: A határon átkelők figyelemmel kísérése, a határ mentén felmerülő, államrendészeti szempontból fontosabb mozzanatokról és eseményekről tájékozásszerzés és az észleleteknek az illetékes hatóságokkal való közlése. A cél, megakadályozni az állam biztonságának és nyugalmának megzavarását. A külföldiek bejelentésére és lakhatására vonatkozó szabályok végrehajtása. A kémkedés megakadályozása, esetleg a kémeknek letartóztatása. A gyanús egyéneket figyelemmel kell kísérni, kilétüket megállapítani, szükség esetén letartóztatni és az illetékes ügyészségnek, bíróságnak átadni. Szintén figyelemmel kell kísérni a postagalambok behozatalát, a velük végzett gyakorlatokat, a külföldről érkező léghajók utasait, a drót nélküli táviratozást, az optikai távjelzéseket, az erődítményekről fényképet, rajzot készítőket. A hadtestparancsnoksággal a határszéli rendőrkapitányságok közvetlenül, a kirendeltségek a kapitányságok útján érintkezhettek, a katonailag fontos események bejelentése végett. A szomszéd állam lakói részéről személyek és tárgyak ellen jöhető erőszak meggátlása, különösen pedig katonai védművek, az ország határának megjelölésére szolgáló határjelek, jelzők, katonai vagy polgári hatóság által felállított földmérési jelek megrongálásának, megsemmisítésének, vagy megváltoztatásának megakadályozása és feljelentése. Kitiltott, rendőrileg kifogás alá eső és magukat igazolni nem tudó gyanús egyéneknek az állam területére belépésben való megakadályozása. Cél, hogy az államra veszélyes elemek az ország területére be ne léphessenek. Az intézkedések során kiváló tapintattal kell eljárni. Nyomozott vagy valamely büntetendő cselekménnyel gyanúsított, s a törvények vagy a fennálló szabályok értelmében előzetesen letartóztatható egyéneknek a határszélen való letartóztatása. Kiemelt feladat a körözött személyek elfogása, illetőleg annak megakadályozása, hogy érintettek a büntető igazságszolgáltatás elől külföldre meneküljenek. A végrehajtás érdekében megfelelő nyilvántartásokat kell vezetni. A határszélen letartóztatott s a toloncszabályok rendelkezései alá eső egyének eltoloncolása, külföldről érkező toloncok átvétele és továbbítása. Fegyverek, lőszerek és hadiszerek ki vagy bevitelének ellenőrzése, valamint tilalom esetén ilyenek és más tárgyak kivitelének és behozatalának megakadályozása. A fegyverek határon történő átviteléhez belügyminiszteri engedély szükséges, de bizonyos mennyiség esetében e jogkört leadhatja a határszéli rendőrkapitányságoknak. Ez béke időszakra vonatkozóan – hadi fegyverek kivételével – meg is történt. Hadköteles egyének kiszökésének megakadályozása. Nőcsempészet meggátlása. Különösen fontos erkölcsrendészeti feladat az utazó közönség feltűnés nélküli megfigyelése, minden titkolt és leplezett nőcsempészet, illetőleg kivándorlás ürügye alatti leánykereskedés megakadályozása végett. A nőcsempészet miatti büntetettekről nyilvántartást kell vezetni. A határszéli vasúti és gőzhajó állomásokon az államrendőri és közbiztonsági teendők ellátása s a közegészségügyi szabályok betartásának ellenőrzése. Az államrendőri teendőket különös gonddal kell teljesíteni azokon a helyeken, ahol az állam biztonságát és nyugalmát veszélyeztető elemek leginkább megfordulnak. Fokozott figyelmet kell fordítani a kivándorlás korlátozására, a végrehajtás ellenőrzésére. A személy- és teherforgalomra tekintettel, fontos érdek a közbiztonsági szolgálat ellátása és az egészségügyi szabályok betartásának ellenőrzése. A közbiztonsági szolgálat a személy- és vagyonbiztonság megóvására, az ellenük elkövetett bűncselekmények nyomozására terjed ki. Határszélen lévő szállodák, vendéglők, kocsmák, kávéházak és egyéb nyilvános helyek ellenőrzése. A testület közegei kötelesek a nyilvános helyeken minél gyakrabban megfordulni, a gyanús elemeket és tárgyakat ellenőrizni, felkutatni. Azon határvonalon, hol útlevél-kötelezettség áll fenn, az útlevelek vizsgálata, határátkelési igazolványok kiállítása. Azon vonatoknál, amelyeknek utasai vámvizsgálat miatt nem kényszerülnek leszállni a vasúti szerelvényről, az útlevélvizsgálatot a vonaton kell teljesíteni. A vonatokat kísérő személyzet tagjai nem esnek útlevélvizsgálat alá, a hajók személyzete viszont igen. Utóbbiak esetén, a megszabott időn és helyen kívül eszközölt vizsgálatokért, díjat kell fizetni. Az útlevél szabályozás áthágása, tilos visszatérés, nőcsempészés, a külföldiek bejelentésére és lakhatására vonatkozó szabályok megszegése által elkövetett kihágások eseteiben első fokon való rendőri büntető bíráskodás. A csempészet megakadályozásában való közreműködés és az erre hivatott közegek támogatása. A határrendőrség eközben a pénzügyi, az erdészeti, az állatorvosi és más közegekkel együttműködni tartozik, őket rendőri segédkezésben, támogatásban részesíti. A csempészeten tetten érteket előállítja, a szökésben lévőket üldözi és elfogás esetén, az illetékes hatóságnak átadja.

A határrendőrség illetékessége a határ menti településekre terjedt ki, általánosságban mintegy 40 kilométeres mélységi sávot érintően.