Pilisvörösvár () város a budapesti agglomerációban, Pest vármegyében, a Pilisvörösvári járás székhelye. Budapesttől 18 kilométerre északnyugatra, a 10-es főút és a mentén található. A városban lakik – arányait tekintve – hazánk jelenlegi egyik legnagyobb lélekszámú német kisebbsége. 2022-ben a népszámlálási adatok alapján a 14 468 lakosból 2164 fő – tehát a teljes népesség megközelítőleg 16%-a – a német nemzetiségi közösség tagjának vallotta magát.
Fekvése
left|210px|bélyegkép|Pilisvörösvár légifotója Pilisvörösvár a Pilisi- vagy Pilisvörösvári-medence nyugati felében terül el, az Aranyhegyi-patak és mellékágai vízgyűjtő területét alkotó hosszanti völgyben futó, fontos közlekedési útvonal mentén létesült. A város területének déli fele az Aranyhegyi-patak, a középső része a Házi-réti-patak vízgyűjtő területéhez tartozik (a kettő között lényegében a 10-es főút vonala képezi a vízválasztót), a legészakabbi részek mezőgazdasági területei pedig a Határ-réti-árok vízgyűjtő területének részét képezik. (A város az Aranyhegyi-patak felső szakasza mentén teljesen összeépült a szomszédos Pilisszentivánnal.) Területe 4222 katasztrális hold, nyugati részén a 339 méter magas Őr-hegy és a Zajnát-hegyek 340–400 méter körüli magaslatai emelkednek, itt található a város legmagasabb pontja. A környék jellemző alapkőzete a dachsteini mészkő és a dolomit, emiatt a város határa folyó- és forrásvizekben is igen szegény, mert a dolomit majdnem teljesen elnyeli a ráhulló csapadékvizet.
A város területén a múltban több kisebb tó létezett, ezek egy része a településrendezési beavatkozások eredményeként eltűnt; a ma meglévő öt belterületi tó a 20. század első felében itt zajlott barnakőszén-bányászat következtében jött létre, míg a város területének legkeletibb részén elterülő Háziréti-víztározó duzzasztással kialakított állóvíz a Házi-réti-patak és a Határ-réti-árok találkozásánál.
A vidék éghajlatában a hegyvidéki és az alföldi éghajlati hatások is érvényesülnek.
Közlekedése A város legfontosabb útvonala a 10-es főút, amelyből itt ágazik ki, a 18+800-as kilométerszelvényénél, Csobánka felé az 1109-es út, a 19+400-as kilométerszelvényénél, Pilisszántó és Pilisszentkereszt felé a 11 108-as út; a 19+800-as kilométerszelvényénél, Pilisvörösvár vasútállomás felé a 11 303-as út, valamint itt torkollik be, már a város nyugati külterületén, a 21+300-as kilométerszelvényénél, bő 20,5 kilométer megtétele után az 1107-es út Solymár és Pilisszentiván felől.
Autóbusszal a város a Volánbusz 799-es, 800-as, 815-ös, 820-as, 821-es, 830-as, 831-es, 832-es, 835-ös, 856-os, 8494-es, 8516-os, 8520-as, autóbusszal közelíthető meg.
Pilisvörösvár leggyorsabban a MÁV forgalmas án érhető el, amelynek egy vasútállomása és két megállóhelye is található itt. Budapesthez a legközelebb esik – és egyben a legfiatalabb a három közül – a csak 2015 óta működő Vörösvárbánya megállóhely, nem messze Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár hármas határától. Utána következik, a város központjában a vonal történetével egyidős múltú Pilisvörösvár vasútállomás, Karátsonyiliget (korábban Szabadságliget) városrész északnyugati szélén pedig a 2001-ben megnyitott Szabadságliget megállóhely. A két megállóhelyet csak önkormányzati utak érintik, a vasútállomás közúti megközelítését a 10-es főútból kiágazó 11 303-as számú mellékút biztosítja. Budapest-Nyugati és Esztergom között a Z72-es számú zónázó vonat közlekedik – mindkét irányban félóránként. Emellett minden óra 22 és 52 perckor S76-os személyvonat közlekedik Rákos felé az új Újpalotai megállóhely érintésével.
Története Őskor A Pilisi-medencét határoló hegyek barlangjai már az utolsó jégkorszak végén lakottak voltak, ebből az időszakból több ősemberi lelet került elő, részint a Pilisszántói-kőfülkéből, részint a Kis-kevélyi-barlangból. A feltételezések szerint a gravetti törzsekhez tartozó pilisi ősemberek, akik lakóhelyüket minden esetben a síkságokra néző barlangokban alakították ki (olyan korszakban, amikor más környékbeli törzsek lakói már rég földkunyhókat építettek) szinte "nagyüzeminek" tekinthető rénszarvasvadászattal foglalkoztak, méghozzá valószínűsíthetően a szarvasok húsát a feldolgozás után máshová szállíthatták el. A leletek alapján az itteni ősember vadászterülete nemcsak a Pilisvörösvári-medencére terjedt ki, de Dorogtól egészen a Tétényi-fennsíkig.A Pilis hegység ősembere. In: Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1998.
Ókor A rómaiak korában segédtábor állt a város Karátsonyi-liget (korábban Szabadságliget) nevű részén, ez valószínűleg Traianus császár uralkodása idején, vagy akörül létesült. Erre utalnak a Pilisvörösvár területén előkerült pénz- illetve sírkőleletek is: az itt előkerült domborművek egyikének faragásai jellegzetesen II. századiak. Pilisvörösvár területén – a solymári Szarvas-csárda irányából Pilisszántó felé – húzódott keresztül az Aquincumot Brigetióval összekötő római út is, melynek három mérföldköve, valamint az útalap számos kőtörmeléke is előkerült a város területén. A mérföldkövek feliratai közül kettőt tudtak megfejteni, ez alapján egyiküket, a VII. számot viselőt 305-306 körül, míg a VIIII. (IX.) számút 237-ben állították fel.
Középkor A középkorban több falu is volt a mai város helyén, illetve közvetlen környékén (Boron, Födémes, Garancs, Kande, Királyszántó, Kürt); ezek többsége már a tatárjárás előtt is létezhetett, nagy részük később a török hódoltság alatt pusztult el. Boron (Borony), Födémes, Garancs és Kande a város mai lakott részeitől északra elterülő, jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területek helyén lehetett, míg a város mai területén egykor létezett középkori falu a feltételezések szerint Királyszántó / Kisszántó lehetett, ahol földművelésre kötelezett királyi szolganépek éltek.
A 16. század első felében a Podmaniczky-család volt Kisszántó birtokosa, 1528-ban már udvarházuk (castellum) is állt itt. 1562-ben azonban Podmaniczky Rafael utód nélkül hunyt el, ezért itteni birtoka az udvarházzal együtt a királyra szállt, aki másoknak ajándékozta azt tovább. Később, az 1696-os urbáriumban egy romot említettek erről a területről, az talán ez az udvarház lehetett.
A török korszak Buda törökök általi bevételét (1541) követően a pilisi térség is török kézre került, és már 1543-ban megkezdődött – valahol a mai Pilisvörösvár területén, de közelebbről nem ismert helyen – egy török palánkvár építése. A törökül Kizil hiszár palankaszi nevet viselő várat Evlia Cselebi török utazó szerint a iszlám időszámítás szerinti 950. évben, keresztény időszámítás szerint 1543–44-ben építették. (Az iszlám naptár szerinti 950. év a keresztény időszámítás szerint az 1543. április 6. és az 1544. március 24. közötti időszakot foglalja magába.) Hegyi Klára történész véleménye szerint a várat csak az 1570-es évek elején építhették. Véleményét arra alapozza, hogy a vörösvári vár általa kikutatott legrégebbi zsoldlistája 1572-ből származik. Evlija Cselebi beszámolója szerint az 1000 lépés kerületű, széles árokkal körbevett, négyszögű, hármas palánkerődítmény egy réten épült, területén mintegy száz, deszkatetejű katonaházat alakítottak ki. A vár az Esztergomba vezető országút közelében létesült (ez vélhetően nem azonos a mai 10-es úttal); ugyanitt egy dzsámi, egy fogadó és öt bolt is állt.
A török uralom alatt a vidék hullámzó sikerű hadi cselekmények színhelye volt. Ezek közül a legismertebb a "vörösvári csata" néven ismert 1595-ös ütközet volt, amely ebben a térségben zajlott, és célja a török uralom alatt álló esztergomi vár császári csapatok általi felszabadítása volt. Előzménye egy sikertelen török roham volt az esztergomi vár ellen, augusztus 25-én, aminek másnapján az egyesített keresztény egységek a Vörösvár térségében gyülekező török felmentő seregekre támadtak. A váratlan, és stratégiailag totális sikerű hajnali támadás következtében a törökök közül mintegy háromszázan haltak meg vagy estek fogságba, szemben a keresztény csapatok 83 halálos áldozatával. Néhány nappal később az esztergomi várat védő Lala Mohamed megadta magát.
Az újratelepítés A török Magyarország területéről való kiűzésével járó hadi események, és főleg Buda várának ostroma úgyszólván lakatlan területté tették az egész környéket, ezért a birtokosoknak elemi érdekük volt, hogy minél előbb munkás kézzel népesüljenek be az egykor virágzó falvak. Az akkori földesúr Csáky László volt, aki az elsők között kért sváb parasztokat a Fekete-erdőből, így a mai Vörösvárott már 1689-ben megjelentek az első sváb telepesek; ekkor már Vörösvár volt az itt megalapított település neve (ez 1900-tól változott Pilisvörösvárra). Az első telepítési okiratokat 1689. nyarán keltezték, ezzel Vörösvár lett a Budai-hegység első olyan települése, ahol újra élet támadt a török hódoltságot követően. A település német plébániáját 1692-ben alapították (a vasárnapi és búcsúi nagymisék azóta is német nyelvűek).
A 18. századtól a vészkorszakig a településen jelentős számú zsidó lakosság élt. 1944-ben 50 családot hurcoltak el, a háború után csak öten tértek vissza. Az 1946–1947 időszakban más településekkel ellentétben a német lakosságot nem telepítették ki, ennek okairól mind a mai napig viták folynak. A háború utáni évek németellenes hangulata, a 19. század vége óta hiányzó német anyanyelvi oktatás és a vegyes házasságok egyre nagyobb gyakoriságánák hatására a nyelvi asszimiláció felgyorsult a hatvanas évektől kezdve. Így ma már Vörösvárról legjobb esetben is mint kétnyelvű településről beszélhetünk, annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta pozitív folyamatok zajlottak le a német nyelvi oktatás terén. 1895-től áthalad a falun a . A települést 1997-ben városi rangra emelték.
Gazdasága 1906 és 1941 között egy belga érdekeltségű társaság (a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt.) Lipót aknaüzem néven szénbányát üzemeltetett. A szénbánya 1921-től villamosenergiát is termelt a község részére, 1921-ben jéggyárat és 1932-ben brikettgyárat is létesítettek. A 10-es számú főútvonal közelében a város határában 1908-ban az ország legjobb minőségű és legtisztább dolomitlelőhelyét tárták fel. Az itt található dolomitot napjainkban is bányásszák, a bányát egy időben saját iparvasút szolgálta ki. Az itt termelt dolomit az építőipari nemesvakolat, az üveggyártás, a festékgyártás és a kohászat fontos anyaga. 1974 óta az ausztriai Terranova céggel közösen üzemeltetik a környezetkímélő üzemet, ami a gumiiparnak, műanyagiparnak is fontos beszállítója. Az üzemet 1993-ban magánosították.
Népesség
A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,1%-a magyarnak, 0,9% cigánynak, 27,8% németnek, 0,3% románnak, 0,9% szlováknak mondta magát (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56%, református 5,3%, evangélikus 0,6%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 10,5% (25,9% nem nyilatkozott).Pilisvörösvár Helységnévtár
2022-ben a lakosság 87,6%-a vallotta magát magyarnak, 16,% németnek, 0,6% szlováknak, 0,3% cigánynak, 0,2% románnak, 0,1-0,1% szerbnek, lengyelnek, horvátnak, görögnek, bolgárnak és ruszinnak, 3,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 40% volt római katolikus, 4,7% református, 0,8% görög katolikus, 0,6% evangélikus, 1% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 11,3% felekezeten kívüli (40,5% nem válaszolt).Pilisvörösvár Helységnévtár
Látnivalók bélyegkép|262px|Városháza A központ közelében Városháza (Fő tér 1.) – A város második legrégebbi épülete, 1750 körül épülhetett. 1888-ig postakocsi-állomás volt, majd pár évig vendégfogadóvá alakították; 1895-ben vásárolta meg az elöljáróság községháza céljára. Mai kinézetét több, a 20. században elvégzett átépítés eredményeként nyerte el. Építészeti értékei közé tartoznak a földszinti helyiségek boltíves mennyezetei és nagy méretű udvari pincéje.