La pianiste

A 27. César-gálára 2002. március 2-án került sor, Nathalie Baye színésznő elnökletével.

Az előző évek gyakorlatától eltérően, amikor is egy-egy film kitüntető szerepet játszott és díjak sokaságát vitte el, a 2001. évi francia filmtermés javát felvonultató díjátadóra a sokszínűség és a változatosság jellemezte: a 28 jelölt alkotásból 12 kapott elismerést. Az előzetes várakozások és kiugró közönségsiker ellenére az Amélie csodálatos élete nem tudott rekordot dönteni: a 13 jelölésből csupán 4 díjat kapott. A nagy vesztesek közé tartozott a Tiszti szoba című film, amely kilenc jelölés mellett mindössze 2 Césart tudhatott magáénak. Noha többszörösen jelöltek voltak, több filmnek meg kellett elégednie egy-egy díjjal, A zongoratanárnőtől a Vándormadarakon és a Senkiföldjén át a Farkasok szövetségéig.

A díjátadó rendezvénynek 2002-ben új, reprezentatív helyszínt kerestek, a választás a felújított Châtelet Színházra (Théâtre du Châtelet) esett.

Díjazottak és jelöltek bélyegkép|jobbra|200 px|Emmanuelle Devos, a legjobb színésznőnek járó Césarral DíjakDíjazottak és jelöltek Legjobb filmAmélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain), rendezte: Jean-Pierre JeunetA számat figyeld (Sur mes lèvres), rendezte: Jacques AudiardHomok alatt (Sous le sable), rendezte: François OzonKáosz (Chaos), rendezte: Coline SerreauTiszti szoba (La chambre des officiers), rendezte: François Dupeyron |- | Legjobb rendező | Jean-Pierre Jeunet – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain) Jacques Audiard – A számat figyeld (Sur mes lèvres) Patrice Chéreau – Intimitás (Intimité) François Dupeyron – Tiszti szoba (La chambre des officiers) François Ozon – Homok alatt (Sous le sable) |- | Legjobb színésznő |Emmanuelle Devos – A számat figyeld (Sur mes lèvres)Catherine Frot – Káosz (Chaos)Isabelle Huppert – A zongoratanárnő (La pianiste)Charlotte Rampling – Homok alatt (Sous le sable)Audrey Tautou – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain)|- | Legjobb színész | Michel Bouquet – Hogyan öltem meg az apámat? (Comment j'ai tué mon père) Éric Caravaca – Tiszti szoba (La chambre des officiers) Vincent Cassel – A számat figyeld (Sur mes lèvres) André Dussollier – Tanguy – Nyakunkon a kisfiunk (Tanguy) Jacques Dutronc – Meghitt halál (C'est la vie) |- | Legjobb mellékszereplő színésznő |Annie Girardot – A zongoratanárnő (La pianiste)Nicole Garcia – Betty Fisher és a többiek (Betty Fisher et autres histoires)Noémie Lvovsky – Színésznő a feleségem (Ma femme est une actrice)Isabelle Nanty – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain)Line Renaud – Káosz (Chaos)|- | Legjobb mellékszereplő színész | André Dussolier – Tiszti szoba (La chambre des officiers) Edouard Baer – Betty Fisher és a többiek (Betty Fisher et autres histoires) Jamel Debbouze – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain) Jean-Paul Roussillon – Egy fecske csinált nyarat (Une hirondelle a fait le printemps) Rufus – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain) |- | Legígéretesebb fiatal színésznő |Rachida Brakni – Káosz (Chaos)Marion Cotillard – Búcsúdal (Les jolies choses)Hélène De Fougerolles – Ki tudja? (Va savoir)Hélène Fillières – A nap királynője (Reines d'un jour)Isild Le Besco – Roberto Succo |- | Legígéretesebb fiatal színész | Robinson Stévenin – Transfixed (Mauvais genres) Éric Berger – Tanguy – Nyakunkon a kisfiunk (Tanguy) Stefano Cassetti – Roberto Succo Grégori Dérangère – Tiszti szoba (La chambre des officiers) Jean-Michel Portal – Tiszti szoba (La chambre des officiers) |- | Legjobb operatőr |Nagata Tecuo – Tiszti szoba (La chambre des officiers)Bruno Delbonnel – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain)Mathieu Vadepied – A számat figyeld (Sur mes lèvres)|- | Legjobb vágás | Marie-Josephe Yoyotte – Vándormadarak (Le peuple migrateur) Hervé Schneid – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain) Juliette Welfling – A számat figyeld (Sur mes lèvres) |- | Legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv |Jacques Audiard és Tonino Benacquista – A számat figyeld (Sur mes lèvres)François Dupeyron – Tiszti szoba (La chambre des officiers)Jean-Pierre Jeunet, Guillaume Laurant – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain)Coline Serreau – Káosz (Chaos)Danis Tanović – Senkiföldje (No Man's Land)|- | Legjobb filmzene | Yann Tiersen – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain) Bruno Coulais – Vándormadarak (Le peuple migrateur) Alexandre Desplat – A számat figyeld (Sur mes lèvres) Joseph LoDuca – Farkasok szövetsége (Le pacte des loups) |- | Legjobb hang |Marc-Antoine Beldent, Cyril Holtz, Pascal Villard – A számat figyeld (Sur mes lèvres)Vincent Arnardi, Gérard Hardy, Laurent Kossayan, Jean Umansky – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain)Cyril Holtz, Jean-Paul Mugel – Farkasok szövetsége (Le pacte des loups)|- | Legjobb díszlet | Aline Bonetto – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain) Antoine Fontaine et Jean-Baptiste Marot – Egy hölgy és a herceg (L'anglaise et le duc) Guy-Claude François – Farkasok szövetsége (Le pacte des loups) |- | Legjobb jelmez |Dominique Borg – Farkasok szövetsége (Le pacte des loups)Catherine Bouchard – Tiszti szoba (La chambre des officiers)Madeline Fontaine – Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain)Pierre-Jean Larroque – Egy hölgy és a herceg (L'anglaise et le duc)|- | Legjobb fikciós elsőmű |Senkiföldje (No Man's Land), rendezte: Danis Tanović Egy fecske csinált nyarat (Une hirondelle a fait le printemps), rendezte: Christian Carion Grégoire Moulin a világ ellen (Grégoire Moulin contre l'humanité), rendezte: Artus de Penguern Színésznő a feleségem (Ma femme est une actrice), rendezte: Yvan Attal Vándormadarak (Le peuple migrateur), rendezte: Jacques Perrin, Jacques Cluzaud, Michel Debats Legjobb rövidfilmAu premier dimanche d'août, rendezte: Florence MiailheDes morceaux de ma femme, rendezte: Frédéric PelleLa pomme, la figue et l'amande, rendezte: Joël BrisseLes filles du douze, rendezte: Pascale BretonMillevaches [Expérience], rendezte: Pierre Vinour |- | Legjobb külföldi film |Mulholland Drive – A sötétség útja (Mulholland Drive), rendezte: David Lynch () (, ) Moulin Rouge!, rendezte: Baz Luhrmann (, ) A fiú szobája (La stanza del figlio), rendezte: Nanni Moretti (, ) Az ember, aki ott se volt (The Man Who Was not There), rendezte: Joel Coen (, ) Traffic, rendezte: Steven Soderbergh (, ) Tiszteletbeli CésarAnouk AiméeJeremy Irons '''Claude Rich

Többszörös jelölések és elismerések A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.

Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 13 4 Amélie csodálatos élete Le fabuleux destin d'Amélie Poulain 9 4 A számat figyeld Sur mes lèvres 9 2 Tiszti szoba La chambre des officiers 5 1 Káosz Chaos 4 1 Farkasok szövetsége Le pacte des loups 3 1 Vándormadarak Le peuple migrateur 3 0 Homok alatt Sous le sable 2 1 A zongoratanárnő La pianiste 2 1 Senkiföldje No Man's Land 2 0 Betty Fisher és a többiek Betty Fisher et autres histoires 2 0 Egy fecske csinált nyarat Une hirondelle a fait le printemps 2 0 Egy hölgy és a herceg L'anglaise et le duc 2 0 Roberto Succo Roberto Succo 2 0 Színésznő a feleségem Ma femme est une actrice 2 0 Tanguy – Nyakunkon a kisfiunk Tanguy

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet 2002 a filmművészetben

További információk

César – Académie des Arts et Techniques du Cinéma A Césár-jelölések évenkénti listája az IMDb-n ,

2002 Cesar