A római jog a modern nyugati világ jogrendszerének alapját képezi. Eredete a tizenkét táblás törvényekig nyomon követhető. Jellegét tekintve – akár a többi jelentős jogrendszer – vallási eredetű, amire határozottan mutat többek között a legősibb performa, a legis actio sacramento. Az ősi, vallásos római jogrend számos ponton mutat rokon vonást az etruszk vallás formalitásával és fatalista szemléletével.Szmodis Jenő: A jog realitása – Az etruszk vallástól a posztmodern jogelméletekig. Kairosz, Budapest, 2005. A római jog egyes elemeinek kodifikálására a Keletrómai Birodalomban, I. Iusztinianosz uralkodása alatt, a Corpus Iuris Civilis kihirdetésével 529. április 7-én került sor, amely mű még ezer esztendő múltán is használatos volt Európában és tanulmányozásából született az európai jogtudomány. A római jog sok eleme és általános elve tovább él a modern jogrendszerekben, ezért oktatása a jogászképzésben világszerte elterjedt.
Fogalma A római jog tárgyi értelemben (norma agendi) azon tételek rendszere, amelyeknek hatálya alatt Róma és számos recipiáló nemzet élt. Ennek fő felosztása a ius civile (a tulajdonképpeni római jog) és a ius gentium (amelynek jelentése a nemzetek joga, vagyis a birodalom nem római polgáraira vonatkozó jog). Jellemző regulái, jogértelmezési elvei: élj tisztességesen, senkit ne sérts, kinek-kinek add meg a magáét (honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere); nem minden tisztességes, amit szabad (non omne quod licet honestum est). A principátus korától szokásos felosztása: közjog és magánjog (ius publicum és privatum). A római közjog vezéreszméje: salus reipublicae suprema lex esto. Ezt a hazafias vezéreszmét és az állami intézmények mintáit örökségképpen hagyta Róma az utókorra. A rómaiak kiemelkedő érdeme a minden korábbinál összetettebb magánjog megalkotása. A római magánjog világtörténeti jelentőségű, a kontinentális jogoknak napjainkig alapja (Anglia a mertoni statutumban elutasította a római jog recepcióját, így hatása a common law jogrendszerekben kevésbé tetten érhető).
A római jog alanyi értelemben: külsőleg nyilvánvaló cselekvési szabadság, hatalom (facultas potestas agendi). Egyéni jogosultság az élet javaiból az egyént megillető részre. Alanyi jogot lehet szerezni, gyakorolni, átruházni, védeni, elidegeníteni, elveszteni. Szentesített igénye van az alanynak arra, hogy a személyekhez és jogtárgyakhoz való jogi viszonyát ne sértsék. Ha sértik, megilleti őt a védelem (vim vi repellere, actio, exceptio).
Rómában, kezdetben a szokásjog (ius consuetudinarium vagy consuetudo) uralkodott, amelyre a vallási normák (ius sacrum) erősen hatottak. A világi jog (ius profanum) lassan bontakozott ki, valamint sokáig megőrizte a korai korszakból származó formakényszereket. A római jog történetében az első mérföldkő a XII táblás törvények megalkotása: bár ezek rendkívül szigorúak voltak, lehetővé tették az addig csak a pontifexek által ismert jog bárki általi megismerhetőségét, így fokozták a jogbiztonságot. Korlátozták a consuli hatalmat, a végrehajtó eljárás szabadságát, önhatalmúságát (legis actio manus iniectionem) praetori ellenőrzés alá vetették. A családjogban sokáig egyeduralkodó volt a pater familias tulajdonjoga, bár ezt megelőzte az inkább domináns családi tulajdon (familia pequnique), amelynek kezelője a családapa, aki szabadon szerződhet és a polgárság jóváhagyásával (in comitiis calatis és in procinctu) szabadon végrendelkezhet. Érdekesség, hogy a pater familias atyai hatalma (patria potestas) alatt álló családtagok által szerzett jogok a pater familiast illették, míg az ezekért cserébe vállalt kötelezettségek a szerzőket. Ez a gyakorlat egész életükben érvényes volt a családtagokra, haláluk előtt csupán önjogúvá válásukkal mentesülhettek ez alól. Ugyanakkor halálukat követően említést kell tennünk a sui heres öröklési intézményről, vagyis, hogy az örökösök nem apjuk, hanem „önmaguk örökösei”. A XII táblás törvények megállapítják a kamatlábat (fenus unciarium 8 1/3%), rendezik a gyámságot, bevezetik a vert pénzt (pecunia numerata) (kezdetben a lábasjószág (pecus) és a mérlegelt nyers réz (pecunia ponderata) volt a csereeszköz). Az egyes jogintézményeket, amelyek előbb kizárólag patrícius vagy kizárólag plebejus intézmények voltak, közös nemzeti jogintézményekké tette. A törvények nem maradtak fenn teljes terjedelmükben, de a későbbiekben olyan tekintélyre emelkedtek, mint a magyar jogban az Aranybulla, vagy Angliában a Magna Charta Libertatum, így a jogtudósok hivatkozásaiból a törvények szövege visszakövethető.
A XII tábla után hozott törvények között legterjedelmesebb a lex Julia et Papia Poppaea, Augustus idejéből, a családi élet emelésére. Montesquieu szerint legszebb darabja a római törvényhozásnak.
Róma mint hódító számos néppel került érintkezésbe. A jogok összevetéséből kiviláglott, hogy számos jogtétel az ismert népeknél mindenhol előfordul, tehát általános emberi viszonyokon alapul, s hogy a méltányosság folytonosan törekszik enyhíteni a szigorú jogon. A korai római polgári jog (ius civile) nem kedvezett a hasonló egyetemes jogtételek alkalmazásának, mivel nagyon erősen formalizált, alaki érvényességi feltételeket kívánt meg a joghatások beálltához. A praetorok azonban mint bírók a mindennapi jogéletben inkább ezeket az egyetemes jogtételeket alkalmazták a merev ius civile helyett, így előbb egy, a korai római jog tételeitől megkülönböztethető joganyag (a ius gentium – „a népek joga”) alakult ki, majd végül a ius gentium tételei a ius civilebe is behatoltak, modernizálták azokat, enyhítették a formakényszert.
A praetorok, aedilis curulisok és a tartományi kormányzók hirdetményei (edicta magistratuum) számos magánjogi tételt, szerződési és kereseti formákat, jogsegítséget, jogorvoslastokat, s birtoklási védelmet honosítottak meg. Az edictum szerkesztésénél a magistratus a jogtudósok tanácsait kikérte. A polgárság jogérzetének megfelelő hirdetményeket a tiszti utódok átvették (edictum tralatitium) és tovább hirdették, mielőtt Hadrianus alatt változtathatatlan szerkezetbe (edictum perpetuum) foglalta Salvius Julianus. Így készült a századok folyamán a quiritesek törvényi és szokásjogával (ius civile) szemben a méltányos tiszti jog (ius honoratium), amely a hézagokat kipótolta, s a célszerűtleneket kijavította (praetor adiuvat, suplet corrigit).
A praetorok mellett a jogtudósok (prudentes) tűntek ki a jog fejlesztésében. A véleményezők tekintélyét (auctoritas prudentum), s így véleményük érvényét a személyes előkelőség emelte. Az eleinte földműves és katona nemzet kezdetleges jogszabályait Modestinus elődei átformálták. Az Antoniusok fénykorában, a gazdasági élet felvirágzása idején a törvényhozás alakszerű beavatkozása nélkül, amikor a mérhetetlen nagy vagyonforgalom szükségessé és gyakorlativá tette a magánjog bővebb kifejtését, értelmezését és alkalmazását, a jogtudósokra hárult a feladat, hogy a gyakran szűkszavú rendelkezéseket a gyakorlati életviszonyokra alkalmazzák. A jogtudósok eme gyakorlati működés közepette megteremtették, s előbbre vitték a jogtudományt.
A görög szónokok és bölcsészek Rómában tanfolyamokat nyitva, két újítást honosítottak meg Róma jogászai között, hogy rendezzenek be nyilvános iskolákat és tárgyalják a jogot tudományos módszerrel. A római jog művelői Augustus óta a tartományokból is kikerülhettek. Julianus, Africanus, Septimius Severus délről jöttek, Gaius, Ulpianus, Papinianus valódi „napkeleti bölcsek” voltak.
Róma jogtudósai magyarázataikkal, s véleményezéseikkel gyakorlati értékű jogi irodalmat teremtettek. Augustus óta fejedelmi tekintély mellett véleményeznek (ius publice respondendi). A véleményt, ha nincsen vele ellenkező, követni tartozik a bíró, Hadrianus óta. Ez a jogtudósoknak jogalkotói hatalmat biztosított (iuris conditores). Lapidáris, praktikus kifejezésekkel véleményeztek. Munkájukat nemcsak a császár, hanem a közvélemény is elismerte: tudósoknak (prudentes) nevezték őket.
A tanács a principatus korában néhány érdekes határozattal (senatus consultum) gyarapította a magánjogot, ennek főleg öröklési jogi részét (successio ex novo iure).
Augustus és a többi császár mint más főtisztviselő gyakorolta a hirdetményadási jogot (ius edicendi). Leiratokat (rescripta) intézett a hivatalnokokhoz, felekhez, döntött a fellebbezők között. A császári rendelet az egész birodalomnak szólt; a császár halála után is fennmaradt, ha a császár aktáit a tanács jóváhagyta. A császári rendeletekben a kormányzói és igazságügyi felségjog nyilvánult meg a felmerült esetekben. Előmozdították a jog egységességét és a jogot a monarchikus alkotmányhoz idomították. A Constantinus előtti fejedelmi rendeletek szakmailag megalapozottabbak, mert a kiválóbb jogtudósok véleménye figyelembevételével készültek. Constantinus óta a császári rendeletek alakilag és tartalmilag hanyatlást, megmerevedést mutatnak.
Beállt a kompiláció szüksége, amelyet Justinianus inkább kielégített, mint Theodorik, Alarich, Gundobald király vagy éppen a leges barbarorum (a barbár népek joga) feljegyzői.
Justinianus (482–565) gyűjteményeiben szállt át az utókorra a törzstől független jog és a politikai nemzet fogalmán nyugvó állam eszméje. Justinianus rendeletére a véleményezés jogával kitűnt jogtudósok irataiból mindenre kiterjedő és rendszeres beosztású (Pandektai seu Digesta) könyv készült (533). A Tribonianus elnöklete alatti bizottság 9123 töredéket (fragmenta, leges) szemelt ki. Beosztása: 432 cím (titulus), 50 könyv (liber) és 7 rész (pars). Justinianus a tanulók számára tankönyvet (Institutionum libri) készíttetett (533). Gaius Institutióit követi mind a rendszerben, mind a tárgysorozatban (de personis, de rebus, de actionibus). Feloszlik 4 könyvre, 98 címre (titulus). A fejedelmi rendeletekből (529) készült Codex második kiadása (534) a Codex repetitae praelectionis. A 4652 rendelet (lex, constitutio) 765 cím (titulus) alatt 12 könyvre oszlik. A normák kedveznek a kereszténységnek. A később felmerült kétes vagy új egyházi és világi kérdéseket újabb rendeletekkel (Novellae leges) szabályozta Justinianus, többnyire görög nyelven. A Novellák száma 168. Mindezekből, és az ez után megjelent rendeletekből Basilius Macedo megkezdte, s fia Bölcs Leó császár a magyar honfoglalás idejében befejezte (888-892) a tisztán görög szövegű, 60 könyvre osztott törvénykönyvet.
A római jog továbbélése