Az 58. Cannes-i Fesztivál 2005. május 11. és 22. között került megrendezésre Emir Kusturica szerb színész-rendező elnökletével. A megnyitó és záróesemények ceremóniamestere Cécile de France belga színésznő volt. A hivatalos versenyprogramban 21 nagyjátékfilm és 9 rövidfilm szerepelt; az Un certain regard szekcióban 21 nagyjátékfilm és 2 kisfilm, a Cinéfondation keretében 18, míg versenyen kívül 21 új és 28 filmtörténeti alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 nagyjátékfilmet, 7 rövidfilmet és külön vetítéseken további 10 alkotást mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 21 nagyjátékfilm, 13 kisfilm és külön vetítéseken 4 alkotás vetítésére került sor. A fesztivál rendezvényeire és a filmvásárra ez évben 107 ország filmes szakembere (alkotó, forgalmazó stb.) érkezett, s részükre 981 filmet mutattak be. ,
A 2005-ös fesztivál bélyegkép|jobbra|200 px|Emir Kusturica a zsűri elnöke bélyegkép|jobbra|200 px|Cécile de France, a fesztivál ceremóniamestere A kanadai Cirque du Soleil bemutatója után Aisvarja Rai indiai színésznő nyitotta meg a fesztivált. A nyitófilm a francia Dominik Moll Lemming című szürreális drámája volt.
A fesztivál hivatalos programján belül 2005-ben – az előző évhez hasonlóan – több újítást vezettek be: A Cinéfondation keretében a fesztivál vezetése létrehozta a Műhelyt (l’Atelier), hogy nagyjátékfilm-terveik, valamint a filmfinanszírozási koncepciójuk és a pénzügyi terveik alapján minden évben helyzetbe hozhasson tizennyolc kezdő filmrendezőt a gyártáshoz és a nemzetközi forgalmazáshoz, azzal hogy meghívja őket a fesztiválra, ahol neves filmes szakemberekkel, elsősorban producerekkel és forgalmazókkal találkozhatnak. Egy új, A Világ Minden Mozija (Tous les Cinémas du Monde) elnevezésű programban hét meghívott országAusztria, Dél-afrikai Köztársaság, Fülöp-szigetek, Marokkó, Mexikó, Peru, Srí Lanka. mutathatta be filmművészetét egy-egy nagyjátékfilm, kisfilm és dokumentumfilm segítségével. , Gyermekek Előadása (La Séance des Enfants) elnevezéssel ugyancsak egy új programot indítottak az UNICEF védnökségével és a francia oktatási minisztérium közreműködésével, melynek keretében Michel Ocelot tartott előadást és mutatott be részletet Kirikou és a vadállatok című rajzfilmjéből a mintegy 2000 fős gyermekközönségnek. ,
bélyegkép|balra|200 px|Tommy Lee Jones, a legjobb színész (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|A nagydíjas Jim Jarmusch (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Herbie, a Kicsi kocsi: Tele a tank! címszereplője, cannes-i promóciós útján A világ filmes örökségének, mesterműveinek és ritkaságainak védelmére és restaurált kópiák bemutatására 2004-bern létrehozott Cannes-i Klasszikusok vetítéssorozat filmjei ez évben több téma köré csoportosultak. Két film volt látható a Martin Scorsese és hét filmkészítő társaWoody Allen, Francis Ford Coppola, Stanley Kubrick, George Lucas, Sydney Pollack, Robert Redford és Steven Spielberg. Nem sokkal az alapítás után csatlakozott hozzájuk Robert Altman és Clint Eastwood. által 1990-ben alapított nonprofit The Film Foundation frissen felújított kópiáiból, négy alkotással tisztelegtek a mexikói filmgyártás előtt, hat filmjével emlékeztek meg a 100 éve született brit rendezőre, Michael Powellre és további kettővel, valamint egy dokumentumfilmmel az 50 éve balesetben elhunyt James Deanre, több dokumentumfilmet mutattak be a filmről, illetve a filmkészítésről, melyek közül kiemelkedett az Ingmar Bergman munkásságát bemutató háromrészes svéd alkotás.
Életművük elismeréseként a Cannes-i Fesztivál Trófeáját vehette át Morgan Freeman, Liza Minnelli és George Lucas, továbbá Tiszteletbeli Pálmát kapott Catherine Deneuve, a Színészlecke mesterkurzus ez évi előadója.
A versenyprogram alkotásai közül a filmes szakírók előzetesen három pálmaesélyest emlegettek: Lemming, Festeni vagy szeretkezni és Rejtély. A zsűri azonban nem figyelt oda e spekulációkra, s győztesként A gyermek című belga filmdrámát hozták ki. E döntéssel a Dardenne testvérek beléptek abba az elit klubba, amelynek tagjai a fesztiválok során két Arany Pálmát vehettek át, s amelyhez előttük olyan szerzők tartoztak, mint Alf Sjöberg, Francis Ford Coppola, Imamura Sóhei, Bille August és maga a zsűrielnök, Emir Kusturica. Nagydíjas lett Jim Jarmusch filmdrámája, a Hervadó virágok, a zsűri díját kapta a kínai Sanghaji álmok, alkotása, a legjobb rendezés díját pedig Michael Haneke nagyfelbontású videókamerával felvett filmje, a Rejtély érdemelte ki. Ez utóbbi elnyerte még a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) és az ökumenikus zsűri díját is. A legjobb színésznő az izraeli Hana LaszloA lengyel családból származó színésznő neve héberül: חנה לסלאו, ezért több forrásban, így a fesztivál honlapján is Hanna Laslo átírásban szerepel, de más forrásokban előfordul Hana Laszlo, valamint Hannah Laslow formában is. Itt az angol Wikipédiában, illetve az IMDb és a PORT.hu adatbázisokban szereplő változatot tüntettük fel. (Szabad övezet), a legjobb színész Tommy Lee Jones lett, a saját maga által rendezett Melquiades Estrada három temetése című filmdrámában nyújtott alakításáért. E film nyerte a legjobb forgatókönyv díját is.
A filmseregszemlén négy magyar film is képviseltette magát: Kenyeres Bálint Before Dawn című rövidfilmje a versenyprogramban, Mundruczó Kornél kortárs zenére épített operafilmje, a Johanna az Un certain regard szekcióban, Kardos Sándor Résfilm című, célfotó-kamerával felvett kísérleti kisfilmje a Rendezők Kéthete rendezvényen, míg Tóth Barnabás Vonaton című kisjátékfilmje a Kritikusok Hete által támogatott „Európa rövidben” külön program keretében került bemutatásra.A Filmfesztiválok Európai Koordinációja (European Coordination of Film Festivals – ECFF) által a kelet-európai rövidfilmek részére szervezett 10. „Európa rövidben” (Europe in Shorts) elnevezésű külön programot a Kritikusok Hete meghívására Cannes-ban rendezték meg. E válogatás „meghívott partnerségi státusa” az oka annak, hogy – noha több magyar forrás (például Tóth Barnabás honlapja , a film.hu) is e szekciót tünteti fel a film bemutatóhelyeként – a Kritikusok Hete rendezvény honlapja nem szerepelteti azt sem a versenyfilmek, sem pedig a külön előadások alkotásai között. Lásd: , , valamint , A fesztiválon hivatalos kiküldöttként részt vett a Before Dawn rendezője és hangmérnöke, Kenyeres Bálint és Zányi Tamás, valamint Muhi András, a Before Dawn és a Résfilm producere, továbbá a Johanna alkotói közül Mundruczó Kornél rendező, Petrányi Viktoria producer, Tóth Orsolya színésznő, Bíró Yvette tanácsadó és Tarr Béla társproducer. További magyar vonatkozásként említhető, hogy a Cannes-i Klasszikusok között levetített Michael Powell-filmek társrendezője a magyar származású Pressburger Imre volt.
A fesztivál hivatalos programjával párhuzamos, független rendezvényeken több értékes alkotást mutattak be. A Kritikusok Hete szekció filmjei közül került ki a legjobb elsőfilmes alkotás, az amerikai Miranda July vígjátéka, a Te meg én és minden ismerősünk, mely további három kisebb díjat is elnyert. Kiemelkedett a mezőnyből a francia Karin Albou Kis Jeruzsálem című filmdrámája és a japán Ucsida Kendzsi Közeli idegenek című drámai elemekkel tűzdelt vígjátéka. E szekció partnerségével szervezte meg a Filmfesztiválok Európai Koordinációja az „Európa rövidben” külön programot kifejezetten kisfilmek részére. A Rendezők Kéthete nyitófilmje, a szingapúri Eric Khool Maradj velem! című romantikus filmdrámája alaposan felkavarta a nézők érzelmeit és meghatározta a rendezvény alaphangulatát. Olyan kiváló, érzelmekkel teli alkotások követték, mint a Keane (Lodge Kerrigan drámája), a Tótumfaktum (Bent Hamer), az Odete (João Pedro Rodrigues), Wolf Creek – A haláltúra (Greg Mclean), vagy rendezvényzáróként vetített A vassziget (Mohammad Rasoulof). E szekció megnyitóján adták át Ousmane Sembene szenegáli rendezőnek az Arany Hintó díjat, miután levetítették az 1975-ben forgatott Xala című alkotását.
Zsűri Versenyprogram Emir Kusturica , színész-rendező – – a zsűri elnöke Fatih Akın, filmrendező, forgatókönyvíró – Javier Bardem, színész – Nandita Das, színésznő – Salma Hayek, színésznő – Benoît Jacquot, filmrendező, forgatókönyvíró – Toni Morrison, író – Agnès Varda, filmrendező – John Woo, filmrendező, producer –
Cinéfondation és rövidfilmek Edward Yang, filmrendező – – a zsűri elnöke Chantal Akerman, filmrendező – Colin MacCabe, filmkritikus – Yousry Nasrallah, filmrendező – Sylvie Testud, színésznő – Un Certain Regard Alexander Payne, filmrendező – – a zsűri elnöke Eduardo Antin (Quintin), filmkritikus – Betsy Blair, színésznő – Katia Chapoutier, újságíró – Sandra den Hamer, a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója – Gilles Marchand, filmrendező – Geneviève Welcomme, újságíró – Arany Kamera Abbas Kiarostami, filmrendező – – a zsűri elnöke Yves Allion, filmkritikus – Patrick Chamoiseau, író – Malik Chibane, filmrendező – Scott Foundas, filmkritikus – Laura Meyer, filmkedvelő – Luc Pourrinet, az Arane-Gulliver Filmlaboratórium ügyvezető igazgatója – Roberto Turigliatto, a Torinói Filmfesztivál igazgatója – Romain Winding, operatőr –
bélyegkép|jobbra|200 px|Woody Allen (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Asia Argento (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Willem Dafoe (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Viggo Mortensen (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Val Kilmer (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Sophie Marceau (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Sharon Stone (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Samuel L. Jackson (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Morgan Freeman (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Matt Dillon (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Fanny Ardant (2005) bélyegkép|jobbra|200 px|Danny Glover (2005)
Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye A History of Violence (Erőszakos múlt)Zárójelben a magyarországi filmbemutató, illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: PORT.hu, Interaktív filmkatalógus és kritikus tömeg), kiegészítve a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: David Cronenberg Bashing – rendező: Kobajasi Maszahiro Batalla en el cielo (Mennyei háború) – rendező: Carlos Reygadas Broken Flowers (Hervadó virágok) – rendező: Jim Jarmusch Caché (Rejtély) – rendező: Michael Haneke Don't Come Knocking (Kívül tágasabb) – rendező: Wim Wenders Free Zone (Szabad övezet) – rendező: Amos Gitai Geuk jang jeon – rendező: Hong Sang-soo A rendezvényen Election nemzetközi angol címmel szerepelt. – rendező: Johnnie To Kilomètre zéro – rendező: Hiner Saleem Last Days (Az utolsó napok) – rendező: Gus Van Sant Lemming (Lemming) – rendező: Dominik Moll L'enfant (A gyermek) – rendező: Jean-Pierre és Luc Dardenne Manderlay (Manderlay) – rendező: Lars von Trier Peindre ou faire l’amour (Festeni vagy szeretkezni) – rendező: Arnaud Larrieu és Jean-Marie Larrieu Quando sei nato non puoi più nasconderti (Láss tisztán!) – rendező: Marco Tullio Giordana (Sanghaji álmok) – rendező: Sin City (Sin City – A bűn városa) – rendező: Frank Miller és Robert Rodríguez The Three Burials of Melquiades Estrada (Melquiades Estrada három temetése) – rendező: Tommy Lee Jones A rendezvényen Three Times nemzetközi angol címmel szerepelt. (Háromszor) – rendező: Where the Truth Lies (Az igazság fogságában) – rendező: Atom Egoyan
Nagyjátékfilmek versenyen kívül C’est pas tout à fait la vie dont j’avais rêvé – rendező: Michel Piccoli Chromophobia (Kromofóbia) – rendező: Martha Fiennes Cindy: The Doll Is Mine – rendező: Bertrand Bonello Crossing the Bridge: The Sound of Istanbul (Át a hídon – Isztambul hangjai) – rendező: Fatih Akın Dalkomhan insaeng (Keserédes élet) – rendező: Kim Jee-woon Darshan - L'étreinte – rendező: Jan Kounen Joyeux Noël (Fegyverszünet karácsonyra) – rendező: Christian Carion Kirikou et les bêtes sauvagesA rendezvényen Kirikou et le fétiche égaré címmel egy részletet mutattak be a filmből, világpremier előtt. (Kirikou és a vadállatok) – rendező: Bénédicte Galup és Michel Ocelot Kiss Kiss Bang Bang (Durr, durr és csók) – rendező: Shane Black