A kisszövetkezet kizárólag magánszemélyekből álló, jogi személy kisvállalkozási forma volt Magyarországon 1982. január 1-jétől a szövetkezeti jog újraszabályozásáig.Közgazdasági kislexikon A kisszövetkezet legfeljebb 100 taggal működő jogi személy volt.25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 1. § (2) bek."Kisszövetkezet alakításának és működésének célja az, hogy az állampolgárok szövetkezeti közösségei a kisebb taglétszámhoz igazodó egyszerűbb önkormányzat és munkaszervezet keretében, a tagok személyes és fokozott vagyoni közreműködésével lássanak el termelő, szolgáltató vagy más társadalmilag hasznos tevékenységet."25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 1. § (1) bek. A kisszövetkezet, mint jogi forma, a szövetkezeti jog újrakodifikálásával megszűnt. A jogszabályi rendelkezés folytán a korábbi kisszövetkezetek szövetkezetként működhetnek tovább.

Története Magyarországon az 1980-as évek elején a kisvállalkozások több új szervezeti formáját vezették be; ezek közül voltak jogi személyiséggel rendelkező és jog személy formációk is. A kisszövetkezet - a szövetkezetekhez hasonlóan - jogi személy volt. Az Elnöki Tanács a szövetkezetekre vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról szóló 1981. évi 14. számú törvényerejű rendelet 2. §-ával felhatalmazást adott a Minisztertanácsnak - többek között - a kisszövetkezet szabályozására. Ennek keretében a Minisztertanács a kisszövetkezet megalakulásának és megszűnésének, a tagsági viszonynak, a tagok munkaügyi helyzetének, az önkormányzati szervezetnek, a tagok vagyoni hozzájárulásának, a tagok anyagi felelősségének, a tagsági viták eldöntésének a szabályai tekintetében az akkori szövetkezeti törvény (1971. évi III. törvény) és az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. számú tvr. rendelkezéseitől eltérhet. "Az 1982-ben bevezetett új formák közül leginkább a kisszövetkezetek voltak alkalmasak arra, hogy a dinamikusan növekvő magán-vállalkozásoknak jogi keretet adjanak. Az újak zöme azonban vagyon nélkül, csak névleges tőkével alakult meg, s többnyire ügyeltek arra, hogy ne is képezzenek közös – és ezért a törvények szerint oszthatatlan – szövetkezeti vagyont. A tagok a kisszövetkezet jövedelmét szinte kizárólag személyi jövedelemként használták fel. A kisszövetkezetek ugyancsak az 1988-as egységes Vállalkozási Törvény életbelépéséig élvezték a szövetkezeti tulajdonformát is preferáló szabályozási kedvezményeket és persze a jogi személyiség előnyeit."Laky Teréz - Neumann László 1982 végén már 145 kisszövetkezet működött – akkor még mind 100 főnél kisebb létszámmal. 1988 végén a bejegyzett 2847 kisszövetkezet kétharmada (64%) 50 főnél kisebb volt, egyötöde (19%) pedig 50 és 100 fő közötti létszámmal működött. Ekkor összesen 171 ezer ember dolgozott a kisszövetkezetekben főfoglalkozású tagként, vagy alkalmazottként."Ugyanott. Főbb szabályai Lehetséges tevékenységi köre Főszabály szerint kisszövetkezet keretében minden gazdasági tevékenység folytatható volt, amelyet törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi rendelet vagy minisztertanácsi határozat nem utalt kizárólag állami gazdálkodó szervezet tevékenységi körébe.25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 2. § (1) bek. első mondata Ezeket a tevékenységeket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 1981. évi 4. számában megjelent Közlemény foglalta össze. A gazdasági tevékenység folytatásának feltételeire, különösen a szükséges engedélyre, illetőleg hozzájárulásra - a szövetkezetekre érvényes rendelkezések54/1980. (II. 18.) MT számú rendelet 1. sz Függeléke voltak irányadók.25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 2. § (1) bek. 2. mondata Nem folytathatta ezzel szemben a következő tevékenységeket: mezőgazdasági szövetkezet és mezőgazdasági szakcsoport tevékenységi körébe tartozó tevékenységek, továbbá a művelődési ágazatban működő munkaközösségek (alkotóközösségek)például zene- és nyelvoktatói munkaközösség, képző- és iparművészeti alkotóközösség által végzett szolgáltatás25/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 2. § (2) bek. Megalakulása Kisszövetkezetek két módon jöhettek létre: egyrészt – főként kezdetben – az államosítások óta óriásira duzzadt nem-mezőgazdasági szövetkezetekből váltak ki a 100 főnél kisebb életképes egységek. Ezek – csakúgy, mint a decentralizációval létrehozott kis állami vállalatok – örökölték a telephelyet, gépeket, az egységnél lévő vagyont. másrészt kisszövetkezeti formában, minimálisan 15 taggal alakulhattak új szövetkezetek is. A kisszövetkezetek megalakulási folyamata hasonló volt a szövetkezetek megalakulásának szabályaihoz, azonban az alapszabályon túl csak úgynevezett összevont önkormányzati szabályzatot kellett alkotniuk. Ebben meg kellett határozni: az önkormányzati szervek (közgyűlés, vezetőség, felügyelő bizottság) működésének szabályait; a munkaszervezet felépítését és a vezetők hatáskörét; a belső ellenőrzés rendjét; az alkalmazottakkal kapcsolatos munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjét; a munkavédelemnek a kisszövetkezetben érvényesülő szabályait.A gazdasági jog alapjai I. 295. old.

Szervezete Az önkormányzati illetve a vezető szervek felépítése különbözött a 30 fős létszám alatti illetve a 30 fős létszám feletti kisszövetkezeteknél.

Gazdálkodása

Megszűnése

Jegyzetek

Források A gazdasági jog alapjai I. kötet. Szerk.: Sárközy Tamás, Tankönyvkiadó, Budapest, 1985, 294 - 296. old. 1981. évi 14. tvr. a szövetkezetekre vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról 25/1981. (IX. 5.) MT számú rendelet a kisszövetkezetekről 50/1981. (X. 27.) MT rendelet a kisszövetkezetek és a fogyasztási szolgáltató kisvállalatok jövedelemszabályozásáról 35/1986. (VIII. 26.) MT rendelet a kisszövetkezetek és a fogyasztási szolgáltató kisvállalatok jövedelemszabályozásáról szóló 50/1981. (X. 27.) MT rendelet módosításáról 1988. évi II. törvény a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény módosításáról Laky Teréz - Neumann László: A nyolcvanas évek "kisvállalkozói". Tarsadalomkutatas.hu. Fekete Judit: Politika - kríziskezelés - vállalkozás.

Kategória:Jog