A mohácsi csatavesztés után a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom egyik belső állama lett. A 16-19. század közötti időszakban a magyar önkormányzatiságban fontos szerephez jutott a Habsburg uralkodó által felállított Magyar Udvari Kancellária (; ), melynek székhelye Bécsben volt. Az osztrák örökös tartományok és Csehország ügyeit két hasonló hivatal, az osztrák és a cseh udvari kancellária intézte.
Az udvari kancellária elsődleges feladata az uralkodói felségjogok gyakorlása, a birtokok és a különböző világi, illetve egyházi tisztségek adományozása, a nemesítések és más rangemelések, kinevezések intézése, illetve az egyes magyar kormányszervekkel való érintkezés maradt. A Magyarországgal való közvetlen kapcsolat adta a lehetőséget, hogy a kancellária közvetítőként léphessen fel az uralkodó és a magyar rendek között. Így a kancellária és a kancellár a magyar rendi politika nélkülözhetetlen tényezője lett.
1694-től testvérintézménye lett az Erdélyi Udvari Kancellária (; ).
Története A Magyar Udvari kancelláriát I. Ferdinánd hozta létre Pozsonyban. II. Rudolf idején, 1576 és 1612 között Prágában működött, majd újra Pozsonyban. 1690-ben helyezték át Bécsbe, itt 1747-ben költözött a Bankgasse 6. szám alá, az egykori Strattmann-palotába. Ez az épület 1692–94-ben, I. Lipót idejében épült Johann Bernhard Fischer von Erlach tervei alapján, eredetileg Theodor Heinrich von Strattmann gróf (1637–1693), birodalmi udvari kancellár számára, és 1747-ben gróf Nádasdy Lipót, a Magyar Udvari Kancellária vezetője vásárolta meg maga és a hivatala számára. A palota késő barokk stílusú homlokzatát 1766–67-ben Nicolò Pacazzi (Pacassi) tervei alapján rokokó stílusban átépítették, az épületet kibővítették, belefoglalva a 4. számú házat is, amelynek homlokzatát Franz Anton Hillebrandt alakította ki, a 6. számhoz illeszkedő stílusban. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása óta ebben az épületben (Bankgasse 4-6.) működik Magyarország bécsi nagykövetsége.
Magyar udvari kancellárok
képnévhivatal kezdetehivatal végemegjegyzés I. Ferdinánd 1526-ban létrehozza a Magyar Udvari Kancelláriát a Magyarországi ügyek intézésére. Szalaházi Tamás 1527 1536 Újlaki Ferenc 1539 1539győri püspök, alkancellár Perényi Péter 1541 1542? center|90px Oláh Miklós 1543 15681543-1546 – alkancellár 1546-1553 – kancellár
1553-1568 – főkancellár
egri püspök, majd esztergomi érsek Liszti János 1568 1577veszprémi majd győri püspök center|90px Draskovich György 1578 1586győri püspök, kalocsai érsek, bíboros Heresinczy Péter 1586 1590győri püspök Kutassy János 1592 1597győri püspök Pethe Márton 1598 1602győri püspök center|90px Forgách Ferenc 1602 1607nyitrai püspök, majd esztergomi érsek Lépes Bálint 1608 1623nyitrai püspök Sennyey István 1623 1635győri püspök center|90px Lippay György 1635 1642veszprémi, majd esztergomi érsek Bosnyák István 1642 1644veszprémi püspök center|90px Szelepcsényi György 1644 1666nyitrai püspök, majd esztergomi érsek Szegedi Ferenc Lénárd 1666 1669váci püspök Pálffy Tamás 1669 1679váci, majd nyitrai püspök Gubasóczy János 1679 1686nyitrai püspök Korompay Péter 1686 1690nyitrai püspök Jaklin Balázs 1690 1695tinnini püspök Mattyasovszky László 1696 1705tinnini püspök center|90px Illésházy Miklós 1706 1723 Erdődy László 1725 1725nyitrai püspök Esterházy Imre 1725 1725veszprémi püspök Acsády Ádám 1725 1732veszprémi püspök az utolsó püspök-kancellár center|90px Batthyány Lajos 1733 1746 Nádasdy Lipót Flórián 1746 1758 Pálffy Miklós 1758 1762 center|90px Esterházy Ferenc 1762 1787 center|90px Pálffy Károly 1787 1807 Erdődy József 1807 1819 center|90px Koháry Ferenc 1820 1826 Nádasdy Mihály 1826 1827 center|90px Reviczky Ádám 1827 1836 center|90px Pálffy Fidél 1836 1838 center|90px Mailáth Antal 1839 1847 center|90px Apponyi György 1847 1848 1848. április 12-én a Batthyány-kormány feloszlatta a kancelláriát. Helyét a Király Személye Körüli Minisztérium vette át. 1848. november 13-án Windisch-Gratz herceg. Bécs katonai parancsnoka a minisztérium működését megszűntnek nyilvánította.
1860. október 20. – Az októberi diploma visszaállítja a korábbi hivatali rendszert center|90px Vay Miklós 1860 1861 center|90px Forgách Antal 1861 1864 center|90px Zichy Hermann 1864 1865 center|90px Mailáth György 1865 1867 1867. február 17-én I. Ferenc József magyar király, Mailáth György kancellárhoz intézett leiratban rendelkezett a kancellária megszüntetéséről, a kiegyezéssel pedig a régi udvari hivatal véglegesen átadta helyét a modern, felelős kormánynak. A kancellária hivatalnokait és szerepkörét a Festetics György gróf vezette király személye körüli minisztérium vette át.
Kutatható iratanyaga Az 1860–1867 közt működött Magyar Királyi Udvari Kancellária irataiból 119,72 iratfolyóméternyi, maradandó értékűnek minősített iratanyag került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a D 185 ~ D 190 törzsszámokon kutatható. A D 185 törzsszám az elnöki iratokat, a D 188 a személyügyi nyilvántartási iratokat, a D 190 a számvevőségi iratokat, a D 189 pedig az általános iratokat jelöli (mind a négy esetben a teljes működési időszakra vonatkozóan). Ezeken felül a D 187 az 1860–1863 között kelt, nem iktatott elnöki iratok, a D 186 pedig az 1862–1867 közti keletkezésű elnöki titkos iratok jelzete.A Magyar Királyi Udvari Kancellária irathagyatékának jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. december 12.
Jegyzetek
További információk Fazekas István: A Magyar Udvari Kancellária és hivatalnokai 1527–1690 között; ELKH BTK TTI, Budapest, 2021 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
Kapcsolódó szócikkek Birodalmi udvari kancellária Osztrák udvari kancellária Cseh udvari kancellária Erdélyi Udvari Kancellária
Kategória:Kormányzat Magyarországon