Fodor Nándor (született Friedländer) (Beregszász, 1895. május 13. – New York, 1964. május 17.) parapszichológus, pszichoanalitikus, újságíró. Kutatásai középpontjában az okkult jelenségek, különösen a poltergeist állt. Jelentős a pszichoanalízis terén kifejtett munkássága is.
Élete A budapesti egyetemen tanult, ahol 1917-ben avatták jogtudományi doktorrá.
Négy évnyi ügyvédbojtárkodás után 1921-ben kivándorolt Amerikába, ahol hét évig újságíróként dolgozott az Amerikai Magyar Népszava újságnál. 1923–24-ben az Est-lapok New York-i, majd a Pesti Hírlap londoni tudósítója lett.
Nem sokkal New Yorkba érkezése után olvasta Hereward Carrington Modern Psychic Phenomena c. művét, ami érdeklődését a pszichológia felé fordította. Kapcsolatba lépett a szerzővel, és Carrington 1959-ben bekövetkezett haláláig barátok lettek. 1926-ban interjút készített Ferenczi Sándorral, aminek hatására a pszichoanalízissel is foglalkozni kezdett.
Nagy erőfeszítéseket tett a trianoni békediktátum revíziója érdekében, amihez megnyerte Borah szenátort, a szenátus külügyi bizottságának elnökét is. 1928-tól 1936-ig Lord Rothermere titkára volt Londonban. Ebben az időben írta fő művét, az Encyclopaedia of Psychic Science-t, ami 1934-ben jelent meg. 1935–38 között a londoni nemzetközi pszichológiai kutatóintézet kutatási igazgatója volt, 1939-ben visszaköltözött New Yorkba, ahol a pszichoanalízis sokkal elfogadottabb volt, mint Európában, ezért analitikusi tevékenységének jobb terepet nyújtott. Az újabb amerikai években számtalan cikket és több könyvet írt.
1964. május 17-én New Yorkban érte a halál.
Munkássága 1933-ban Londonban írt angol nyelvű munkát Papp Lajos kísérleteiről, későbbi 19 pszichoanalitikai munkája pedig már New Yorkban jelent meg. Szerkesztője volt Freud Pszichoanalízis-szótárának. Foglalkozott prenatális pszichológiával is (The Search for the Beloved: A Clinical Investigation of the Trauma of Birth and Pre-Natal Conditioning, 1949) Két munkája tárgyalta a kopogó szellem évszázados történetét (Haunted People: The Story of the Poltergeist down the Centuries, Hereward Carringtonnal, 1951; On the Trail of the Poltergeist, 1959) Freud, Jung, and Occultism című munkáját 1971-ben, már halála után adták ki New Yorkban.
Források Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 ABC-people.com Encyclopedia of people and ideas
További információk
Hungarians in America. Edited by Szy, Tibor. New York City, The Kossuth, Inc, 1966 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. jav. és bőv. kiad. + Álnévlexikon] Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Amerikai magyarok arcképcsarnoka. Főszerk. Tanka László. Szerk. Balás Róbert. Bp., Médiamix Kiadó. 2003 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992 Amerikai Magyar Népszava; 1928/7
Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:Magyar pszichoanalitikusok Kategória:A Pesti Hírlap (1878–1944) vezetői, újságírói Kategória:Magyar írók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Beregszásziak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Az Amerikai Magyar Népszava vezetői, újságírói Kategória:Magyar lapszerkesztők