A budapesti a Moszkva tér és Budakeszi, Táncsics Mihály utca közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette. Csak munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőben közlekedett, a 22-es busz gyorsjárata volt.
Története
1977. január 1-jén a korábbi 122-es jelzésű gyorsjárat a -es jelzést kapta. A járat ekkor a Moszkva tér és Budakeszi, Táncsics Mihály utca között, hétköznap csak csúcsidőben, míg hétvégén egész nap járt, a Mező garázs által kiadott Ikarus 260-as szóló buszokkal. 1977. május 2-ától hétköznap is teljes üzemidőben közlekedett, a vonalat az Óbudai garázs vette át változatlan típussal. 1986-tól a Fürst garázs is adott járműveket a vonalra, majd egy év múlva teljesen visszakerült Óbudához. 1988 őszétől az Erdő utcánál is megállt. 1990. szeptember 3-án üzemideje lecsökkent, hétköznap újra csak csúcsidőszakban járt. 1992. március 16-án új megállót kapott a Kuruclesi útnál. 1993. március 1-jén típusváltás történt, a 260-asok helyett Ikarus 415-ösök közlekedtek. 1994. szeptember 1-jétől már hétvégén sem járt.
2006. június 12-étől augusztus 18-áig a 2-es metró felújítása idején a Lánchídon keresztül az Astoriáig hosszabbították, a Moszkva tértől a Batthyány tér, a Roosevelt tér, a József nádor tér és a Deák Ferenc tér megállókban állt meg és szintén csak hétköznap járt.
2008. szeptember 8-ától 22E jelzéssel közlekedett 2012. május 11-ei megszűnéséig.
Útvonala Budakeszi, Táncsics Mihály utca felé Moszkva tér feléMoszkva tér vá. – Szilágyi Erzsébet fasor – Budakeszi út – Budakeszi, Fő utca – Budakeszi, Táncsics Mihály utca vá.Budakeszi, Táncsics Mihály utca vá. – Fő utca – Budapest, Budakeszi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Moszkva tér vá.
Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon közlekedő 22-es busz nincsen feltüntetve.
!colspan=2|Perc (↓) !rowspan=2|Megállóhely !colspan=2|Perc (↑) !colspan=2|Átszállási kapcsolatok |- !1977 !2008 !1977 !2008 !a járat indításakor (1977) !a járat megszűnésekor (2008) |- |0||0||Moszkva térvégállomás||24||20 |align=left| |align=left| |- |5||5||Budagyöngye||19||15 |align=left| |align=left| |- |∫||7||Kuruclesi út||∫||12 !Nem érintette |align=left| |- |10||9||Vízművek||14||11 | |align=left| |- |12||10||Dénes utca||12||10 | |align=left| |- |16||13||Laktanya||8||7
|17||14||Országos Korányi TBC Intézet||7||6 | |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=7|Budapest–Budakeszi közigazgatási határa |- |19||15||Szanatórium utca(korábban: Fodor József TBC-Gyógyintézet; Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet)||5||5 | |align=left| |- |20||16||Erkel Ferenc utca(korábban: Erkel utca)||4||4 | |align=left| |- |21||17||Gyógyszertár||3||3 | |align=left| |- |22||19||Budakeszi, városháza(korábban: Tanácsháza, Községháza)||2||2 | |align=left| |- |∫||20||Erdő utca||∫||1 !Nem érintette
|24||21||Budakeszi, Táncsics Mihály utcavégállomás||0||0 |align=left| |align=left|
Jegyzetek
Források BKV vonalhálózati térkép, 1978 Budapest térkép, 2008
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai Kategória:Budakeszi megszűnt autóbuszvonalai