A budapesti 79-es jelzésű autóbusz Csepel, Szent Imre tér és a Közvágóhíd között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1970. március 1-jén az előző nap megszűnt 22-es villamos pótlására K jelzéssel autóbuszjárat villamos-viteldíj ellenében a Boráros tér és a Nagyvásártelep között. 1975. július 4-én a pótlóbuszt a Közvágóhíd és a csepeli Jókai utca között indított 79-es viszonylat váltotta. Az 1980-as évek elejétől mindkét irányban betért a Szállító utcába. 1984. január 1-jétől 179-es (később 179É) jelzéssel éjszakai járat is közlekedett a Boráros tértől Csepel HÉV-állomásig, a Szállító utcai szakasz érintése nélkül. A 79-es buszt 1984 szeptemberében meghosszabbították Csepel, Tanácsház (ma Szent Imre) térig. 1994. január 1-jén 79A jelzéssel betétjárata indult kizárólag szombati napokon, a Szállító utcai betérés nélkül. 1996. április 1-jétől a 79-es és a 79A a Bajáki Ferenc (ma Mansfeld Péter) utcán át, a csepeli kórház és Csepel HÉV-állomás érintésével közlekedett, a korábban megszüntetett 148-as busz önálló csepeli szakaszának pótlására. 2005 szeptemberében a 179É-t a jelentősen hosszabb útvonalon közlekedő 979-es és 979A viszonylatok váltották fel. 2006. december 1-jén a nappali járatok útvonala ismét módosult, a Csepel rakpart és a Hídépítő utca helyett (a Nagyvásártelep érintése nélkül) a Soroksári útnál fordultak vissza. 2008. február 11-én a viszonylatok 179-es és 179A jelzést vették fel.
Útvonala Csepel, Szent Imre tér felé Közvágóhíd feléKözvágóhíd vá. – Soroksári út – Összekötő út – Kvassay Jenő út – Szabadkikötő út – Szállító utca – Szabadkikötő utca – Kossuth Lajos utca – Szent Imre tér – Tanácsház utca – II. Rákóczi Ferenc út – Karácsony Sándor utca – Bajáki Ferenc utca – Posztógyár utca – II. Rákóczi Ferenc út – Koltói Anna utca – Csepel, Szent Imre tér vá.Csepel, Szent Imre tér vá. – Tanácsház utca – Kossuth Lajos utca – Szabadkikötő út – Szállító utca – Szabadkikötő utca – Kvassay Jenő út – szervizút – Közvágóhíd vá.
Megállóhelyei A járat indításakor (1975)
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat indításakor |- |0||Csepel, Jókai utcavégállomás||10 |align=left| |- |∫||Corvin út||9 |align=left| |- |2||Kossuth Lajos utca||∫ |align=left| |- |3||Szabadkikötő út||7 |align=left| |- |6||Csepeli híd||4
|7||Kvassay Jenő út||3
|9||Nagyvásártelep||2
|10||Közvágóhídvégállomás||0 |align=left| |} A járat megszűnésekor (2008)
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Csepel, Szent Imre térvégállomás||28 |align=left| |- |∫||Koltói Anna utca||27 |align=left| |- |∫||Szent Imre tér||26 |align=left| |- |∫||Karácsony Sándor utca||24 |align=left| |- |∫||Csepel, HÉV-állomás||22 |align=left| |- |∫||Csepeli Kórház||21
|∫||Bajáki Ferenc utca||20
|∫||Karácsony Sándor utca||19 |align=left| |- |∫||II. Rákóczi Ferenc út||18 |align=left| |- |1||Szent Imre tér (↓)Csepel, Szent Imre tér (↑)||17 |align=left| |- |2||Ady Endre út (↓)Kossuth Lajos utca (↑)||15 |align=left| |- |4||Corvin út (↓)Petróleum utca (↑)||13 |align=left| |- |∫||Közterületfenntartó Zrt.||11
|∫||Vámhivatal||10
|∫||Szállító utca 6.||9
|5||Szállító utca||8
|6||Szállító utca 6.||∫
|7||Vámhivatal||∫
|8||Közterületfenntartó Zrt.||∫
|9||Szabadkikötő||7 |align=left| |- |12||Csepeli híd||4
|13||Helyi kikötő út||4
|∫||Kvassay Jenő út||3 |align=left rowspan=2| |- |14||Közvágóhídvégállomás||0
Források BKV vonalhálózati térkép, 1983 BKV vonalhálózati térkép, 2004
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai