Psota Irén (Budapest, 1929. március 28. – Budapest, 2016. február 25.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Élete Budapesten született egy Tömő utcai pincelakásban.A Tömő utca 23/A alatt, ahol a házat lebontották, de emlékparkkal terveznek megemlékezni a színésznőről. Építészfórum Szülei, a morva származású Psota István, kocsifényező (1885–1949) és az erdélyi származású Dávid Ilona, mosónőRátonyi Róbert: Kétszáz kedvenc közelről (HungariaSport Kiadó, 1988) voltak. Édesapjának alkoholproblémái voltak, végül öngyilkos lett. Egy nővére, és édesanyja első házasságából két bátyja született. Gyermekkorától színészi pályára készült. A polgári iskola elvégzése után kereskedelmi érettségit tett és sikeresen felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Darvas Szilárd kritizálta a Psota nevet, nem találta alkalmasnak arra, hogy plakátra kerüljön, ezért eleinte édesanyja családnevét használva Dávid Irén néven játszott. 1952-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, abban a legendás osztályában, amelyben osztálytársa volt többek között Berek Kati, Hacser Józsa, Horváth Teri, Váradi Hédi, Szemes Mari, Soós Imre, Buss Gyula, Szénási Ernő és Farkas Antal.
Rögtön leszerződött a Madách Színházhoz, ahol 1980-ig játszott olyan színészóriásokkal együtt, mint Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Gábor Miklós, Márkus László. 1980–82 között a Népszínház, majd 1982-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja lett. Akkor visszatért a Madáchba. Vendégként játszott a Fővárosi Operettszínházban, a Budapesti Kamaraszínházban és a Játékszínben is. Minden műfajban otthon érezte magát. Szerepei a tragédiától a musicalen át a vígjátékig terjedtek. Groteszk, olykor fanyar, temperamentumos, szelíd, vad, kemény, lágy, letisztult, vibráló. Minden alakítását összetetten, egyedi módon ábrázolta. A tragédiákban finoman meg tudta csillogtatni a humort, éppúgy, mint a vígjátéki szerepeiben rejtőzködő tragédiát. Tette mindezt a csak rá jellemző egyedi, utánozhatatlan gesztusaival, senkivel össze nem téveszthető orgánumával. Számos filmben nyújtott feledhetetlen alakítást.
80. születésnapja alkalmából műsorral köszöntötte a Madách Színház. 2009. április 11-én lépett utoljára színpadra, majd teljesen visszavonult.http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/gyasz-meghalt-psota-iren/yw47det
Utolsó éveiben megromlott egészségi állapota miatt otthonából már alig mozdult ki. 2014 márciusában szívinfarktust kapott, majd 2015 decemberében combnyaktöréssel a Szent János Kórházba vitték.http://www.femina.hu/hazai_sztar/psota_iren_korhaz_szivinfarktus Itt, bár felépült, újabb szívinfarktust és tüdőgyulladást is kapott, de még hazatérhetett otthonába. 2016. február 24-én ismét kórházba került.https://index.hu/kultur/2016/02/25/psota_iren/ Másnap szívelégtelenség következtében, álmában elhunyt.
Halálának estéjén a Duna World levetítette emlékére a Ház a sziklák alatt című filmet, az RTL Klub pedig a XXI. század című magazin róla szóló részét.http://www.hirado.hu/2016/02/25/haz-a-sziklak-alatt-psota-irenre-emlekezik-az-mtva/
2016. március 10-én búcsúztatták római katolikus szertartás szerint a Farkasréti temetőben. Beszédekben búcsúzott tőle pályatársa Almási Éva, Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese és Balog Zoltán miniszter. Temetésén ott volt többek között Huszti Péter, Piros Ildikó, Balázsovits Lajos, Csákányi Eszter, Lehoczky Zsuzsa, Kováts Adél, Pap Éva, Kerényi Imre, Lőte Attila, Karinthy Márton, Balázs Péter, Pusztaszeri Kornél, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Szacsvay László, Dunai Tamás, Ungvári Tamás, Szerednyey Béla, Koltai János, Nemcsák Károly, Székhelyi József és Nagy Sándor.http://24.hu/szorakozas/2016/03/10/eltemettek-psota-irent/
Emlékére Almási Éva 2017-ben megalapította a Psota Irén-díjat, melyet minden évben egy olyan színésznőnek adományoznak, aki színpadi sokszínűségével és kiemelkedő képességeivel Psota örökségéhez méltó.
Színházi szerepei
Kornyejcsuk: Bodzaliget... Davidjuk Sarkadi Imre: Út a tanyákról... Juli Lope de Vega: A hős falu... Izabella Kron: Halott völgy... Fatma Mikszáth Kálmán: A körtvélyesi csíny... Ilonka Iszajev-Galics: Nem magánügy... Dunja Hubay Miklós: Egy magyar nyár... Kati Zapolska: Dulszka asszony erkölcse... Mela Hubay Miklós: István napja... Anna Molière: A mizantróp... Arsioné Barta Lajos: Szerelem... Nelli Eduardo De Filippo: Vannak még kísértetek (Questi fantasmi!)... Carmela Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely... Anna; Vaszilissza Molière: Don Juan... Donna Elvira Carlo Goldoni: Csetepaté... Lucietta Brecht-est... Brecht: Courage mama... Kata Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok... Vera Gladkov: Szilveszter... Kláva George Bernard Shaw: Az ördög cimborája... Eszter Somogyi Pál: Ilyen vagyok... Wuolijaki: Puntila... Telefonoskisasszony Jurandot: Harmadik csengetés... Percykowna Tóth Miklós–Horváth Jenő: Balatoni Romeo... Veronika Molière: Tudós nők... Armanda William Shakespeare: Vihar... Ariel Csehov: Cseresznyéskert... Varja Szép Ernő: Vőlegény... Kornél; Anya Heltai–Tardos–Darvas-Gádor: Tánczenei gimnázium... Ünnepi előadó Brecht: A kaukázusi krétakör... Gruse Panova: Búcsú a fehér éjszakától... Tamara Tardos Péter: Derűs öregek... Karola Karvas: Éjféli mise... Angela Bréal: Tíz kiló arany... Edmée Ránki György: Muzsikus Péter új kalandja... Fuzsitus Pál Brecht: Svejk a második világháborúban... Kopeckáné Monnot: Irma te édes... Irma la Douce Füst Milán: Boldogtalanok... Nemesváraljai Gyarmaky Róza Csehov: Jubileum... Tatyána Alekszejevna Shaffer: Ki megy a nő után?... Belinda Sidley Shaffer: Ki után megy a nő?... Doreen Büchner: Danton halála... Marion Mérimée: A művésznő hintaja... Camilla Perichole Federico García Lorca: Yerma... Yerma Molnár Ferenc: Olympia... Olympia Brecht: Koldusopera... Polly Szophoklész: Magyar Elektra... Elektra Ránki György: Egy szerelem három éjszakája... Melitta Shaw: Szent Johanna... Johanna Herman: Hello, Dolly!... Mrs. Dolly Levi Shaffer: Black Comedy (Játék a sötétben)... Clea William Shakespeare: III. Richárd... Anjou Margit Lengyel Menyhért: A waterlooi csata... Militta Marko Szalkay Antal: Pikko herceg és Jutka-Perzsi... Jutka-Perzsi Németh László: Papucshős... Ilonka Tennessee Williams: Tetovált rózsa... Serafina Delle Rose Wilder: Hosszú karácsonyi ebéd... Lucia Stoppard: Nagy szimat avagy az igazi mesterdetektív... Mrs. Drudge Szophoklész: Oidipusz király... Iokasté Nagybánkai-Táncz: A szüzesség acél-tüköre... Potifárné Ibsen: Peer Gynt... Aase Williams: Az iguana éjszakája... Maxine Faulk Karinthy Ferenc: Szellemidézés... Csilla Brecht: Kurázsi mama... Kurázsi mama Karinthy Ferenc: Hosszú weekend... Rita Katajev: Bolond vasárnap... Heléna Tudorkina Móricz Zsigmond: A murányi kaland... Szécsi Éva Krúdy Gyula: Rezeda Kázmér szép élete... Johanna Wilde: Bunbury... Lady Bracknell Gorkij: Vássza Zseleznova... Vássza Zseleznova Shakespeare: Lear király... Goneril Shakespeare: Hamlet... Gertrud királyné Brecht: Mahagonny tündöklése és bukása... Özvegy Hocinesze Simai Kristóf: A szerelemféltők Gyapai Márton, avagy: Feleségféltő gyáva lélek... Gyapai Mártonné Shaw: Pygmalion... Pearce-né Szakonyi Károly: A hatodik napon... Habeck-Adameck: Egy perc volt az életünk... A színésznő Betti: Bűntény a Kecskeszigeten... Agata Athayde: Margarida asszony... Margarida asszony Cormon-D'Ennery: A két árva... Frochard-né Ibsen: Kísértetek... Helena Alving Bellon: A csütörtöki hölgyek... Sonia Murrell: Sarah, avagy a languszta sikolya... Sarah Fejes Endre: Cserepes Margit házassága... Mama Örkény István: Macskajáték... Orbánné Mihic: Kis árva agarak... Miniszterasszony Euripidész: Trójai nők... Hekabé Psota Irén: Spontán-Psota Katona József: Bánk bán... Gertrudis Tolcsvay László: Doctor Herz... Mutter Kander-Ebb: Zorba... Mme Hortense Péreli Gabriella: Roncsderbi... Veronika Kander-Ebb: Cabaret... Fräulein Schneider Goggin: Apácák... Mária Regina nővér Schiller: Stuart Mária... Hanna Kocsák Tibor: A vörös malom... A Rex Infernus Edward Albee: Három magas nő Marriott–Foot: Csak semmi szex, angolok vagyunk... Eleanor Hunter Molnár Ferenc: Nászinduló... Mrs. Nielsen Sondheim: Egy nyári éj mosolya... Madame Armfeldt Bart: Oliver!... Mrs. Corney Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása... Claire Zachanassian Springer–Kolozsi: Psota!... Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma... Lengeffyné Arnold Bennett: Hölgy a furgonban... Miss Shepherd Noël Coward: Forgószínpad... Lotta Bainbridge
Filmszerepei
Játékfilmek Becsület és dicsőség (1951) Állami áruház (1952) Életjel (1954) Egy pikoló világos (1955) Mese a 12 találatról (1956) Csendes otthon (1957) Játék a szerelemmel (1957) Felfelé a lejtőn (1958) Sóbálvány (1958) Égi madár (1958) Ház a sziklák alatt (1958) Szent Péter esernyője (1958) Bogáncs (1959) Merénylet (1959) A megfelelő ember (1960) Rangon alul (1960) Fűre lépni szabad (1960) Légy jó mindhalálig (1960) Nem ér a nevem (1961) Napfény a jégen (1961) Házasságból elégséges (1962) Lopott boldogság (1962) Egyiptomi történet (1963) Isten őszi csillaga (1963) Az utolsó előtti ember (1963) Tücsök (1963) Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) Férjhez menni tilos (1964) És akkor a pasas… (1966) Iszony (1966) A völgy (1968) Hideg napok (1968) Isten és ember előtt (1968) Az oroszlán ugrani készül (1969) A nagy kék jelzés (1970) Én vagyok Jeromos (1970) Ki van a tojásban? (1974) Egy erkölcsös éjszaka (1977) Áramütés (1978) Szabadíts meg a gonosztól (1979) Vőlegény (1982) Az utolsó kézirat (1987) Erózió (1992) Ördög vigye (1992) A Hold és a csillagok (2005)
Tévéfilmek bélyegkép|250px|A Kossuth-díj átvételekor, 2007-ben Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki (1960) Elektra (1962) Csiribiri (1965) Pompadour bikiniben (1967) Nyaralók (1967) Ketrec (1968) A Hanákné ügy (1969) A szerető (1970) Csárdáskirálynő (1971) Szilveszter 1971 (1971) Gőzfürdő (1973) Csalódások (1973) Zöld dió (1974) Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat?!… (1975) Hungária Kávéház (1976) Második otthonunk: Az áruház (1977) Peer Gynt (1977) Tisztán vagy szódával (1980) Pygmalion (1981) Ugye nem felejtesz el (1982) Buborékok (1983) Linda I. (1983) – Fenyéri Lujza, opera-énekesnő, énektanár Az eltüsszentett birodalom (1985) Az öt zsaru (1998-1999) Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001)
Rajz- és bábfilmek Kukori és Kotkoda I. (1970) – Kotkoda (hang) Kérem a következőt! I. (1973) – Elefánt Fáni (hang) Mekk Elek, az ezermester (1973) – Koca mama (hang)
Könyvei Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk; interjúk Máté Judit, Kamondy Zoltán; Iris, Bp., 1988 Psota; közrem. B. Fábri Magda; Urbis, Bp., 2004 Molnár József: Psota. Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! „Kedvenc férjem”, Mojó rólam szóló írásai és a levelezésünk; Urbis, Bp., 2008
Könyvek róla Irén, te édes! In memoriam Psota Irén. Keleti Éva fotóival; szerk. Soóky Andrea, interjúk Huszár Orsolya, Malik Andrea; Balassi, Bp., 2018 A PSOTA! – Szerkesztett válogatás Psota Irén önéletrajzi írásából, POKET Zsebkönyvek, Bp., 2022 Nagykövet: Almási Éva
Diszkográfia Nagylemezek 1983 – Psota (Hungaroton Records) 1986 – Akarsz-e játszani? (Hungaroton Records) 1990 – Roncsderby (Hungaroton Records)
Válogatáslemezei 1999 – Psota, te édes – dalok, sanzonok, musicalrészletek (Hungaroton Records) Egyéb lemezei 1985 – Azt írja az újság (Rádiókabaré Major Tamással) (Hungaroton )
Slágerei Énmellettem elaludni nem lehet Tibi-tangó Barna bőrű hableány Én nem akarok mindenáron férjhez menni Oh, mennyi minden lehettem volna Legyen az özvegyem Nékem csak Budapest kell (duett Kiss Manyival és Mezey Máriával) Cigaretta duett (duett Márkus Lászlóval) Rajzolj egy kört Két kicsi kecske Ingovány