Nyikita Szergejevics Hruscsov (oroszul Ники́та Серге́евич Хрущёв; Kalinovka, 1894. április 15. – Moszkva, 1971. szeptember 11.) orosz származású szovjet politikus, Sztálin halála után, 1953-tól 1964-ig a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) első titkára, 1958 és 1964 között pedig a Minisztertanács elnöke. Családi gyökerei Oroszországhoz kötődnek és orosz nemzetiségű volt, de élete jelentős részét a szülőhelyével tőszomszédos Ukrajnában töltötte munkásként, majd pártfunkcionáriusként, végül miniszterelnökként, ezért sokan tévesen ukrán nemzetiségűként hivatkoznak rá. Szegény családból származott, apja példáját követve ipari munkás lett az Orosz Birodalom egyik legfejlettebb iparvidékén, ahol később csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és az első világháborút követően a Kommunista Párt tagja lett.
Az 1917-ben kirobbant orosz polgárháború alatt politikai komisszárként (politikai biztosként) tevékenykedett a Vörös Hadsereg elődjének számító Vörös Gárdában. A forradalom győzelme után Lazar Kaganovics vette védőszárnyai alá és segítette előrejutását a szovjet párthierarchiában. Sztálin támogatójaként maga is részt vett az 1934-ben kibontakozott, Szovjetunió-szerte számos letartóztatással és kivégzéssel járó nagy tisztogatásban. 1938-ban Sztálin Ukrajnába küldte az ottani pártszervezet vezetésére, hogy a tömeggyilkosságokkal járó tisztogatásokat irányítsa. A második világháborúban a Szovjetuniót ért német támadás után ismét politikai komisszár lett a hadseregben. Az ukrán fronton elszenvedett kezdeti vereségek után Sztálingrádba került, ahol magas rangú komisszár volt a sztálingrádi csata idején, amely végül a keleti fronton megfordította a háború menetét. A háborút követően a pártszervezet irányítására visszakerült Ukrajnába, majd miniszterelnökként az államapparátust is vezette. Innen Sztálin Moszkvába hívta a városi és a moszkvai területi pártszervezetének vezetésére és saját személyi tanácsadójának, ebben a megbízatásban a generalisszimusz szűk belső politikai körének tagja lett.
Sztálin 1953-as halála után őt választották a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkárává. A főhatalomért vívott küzdelem azonban további három évig zajlott, amelynek lezárultával Hruscsov konszolidálta pozícióját a Szovjetunió első számú vezetőjeként. A párt XX. kongresszusán, 1956-ban hangzott el Hruscsov titkos beszéde, amelyben elítélte Sztálin bűneit, a személyi kultuszt és elindította a desztalinizációt. Ezt követően jelentősen változtatott országa bel- és külpolitikáján. Nevéhez fűződik az 1956-os magyar forradalom leverése, a berlini fal megépítése, az 1962-es kubai rakétaválság kiprovokálása, majd megoldása. A Szovjetunióban mezőgazdasági és oktatási reformokat vezetett be. Fő céljának tekintette a nyugati életszínvonal meghaladását hazájában és a szocialista országokban, illetve a kapitalizmustól eltérő, vonzóbb életformát kívánt mutatni a harmadik világban a gyarmati léttől szabadulni kívánó, vagy már függetlenné vált államok számára. Vezetői habitusa ellentmondásos volt, megnyilvánulásai széles skálán mozogtak az elbűvölőtől a közönséges, otromba stílusig. Ezek egyik emlékezetes példája volt az ENSZ 1960-as közgyűlésének úgynevezett „cipőincidense”, amikor az asztalt a cipője sarkával verve próbálta megakadályozni egy Fülöp-szigeteki küldött neki nem tetsző felszólalását.
Vezetési stílusa egyre nagyobb elégedetlenséget szült (autokrata személyiség, önkényes döntéshozatal a pártvezetők mellőzésével, kollegialitás hiánya, elhatalmasodó bürokrácia stb.). Az elégedetlenek csoportja Leonyid Brezsnyev vezetésével 1964. október 14-én leváltotta tisztségéből. Hajlott korára, megrendült egészségi állapotára való hivatkozással nyugdíjba kényszerítették. Haláláig rendkívül elszigetelten élt családja körében. A rendszer agyonhallgatta a Hruscsovval történteket, ezen időlegesen a volt pártvezető memoárjának 1970-es külföldre csempészése, majd kiadása körüli bonyodalmak változtattak. 1971. szeptember 11-én hunyt el egy moszkvai kórházban, szívrohamban. A moszkvai Novogyevicsi temető őrzi a hamvait.
Gyermek- és ifjúkora Hruscsov 1894. április 15-én született az Orosz Birodalom Kurszki kormányzóságának egyik kis falvában, Kalinovkában, közel a jelenlegi ukrán–orosz határhoz. Apja, Szergej Nyikanorovics Hruscsov és anyja, Kszenyija Ivanovna Hugyakova szegény sorú, orosz földművescsaládok sarjai voltak. Nyikitának volt egy két évvel fiatalabb lánytestvére, Irina Hruscsova. Az édesapa felhagyott a földműveléssel, és a Donyec-medencében, Ukrajna keleti részén keresett munkát, ahol a fizetések magasabbak voltak a Kurszki kormányzóság átlagánál. Vasutasként, bányászként és téglagyári munkásként kereste kenyerét. Szergej Hruscsov kevés időt töltött a családjával, ingázni kényszerült otthona és munkahelye között, és csak akkor tért haza, amikor elegendő pénz gyűlt össze családja támogatására.
Kalinovka egyszerű parasztfalu volt, lakói szegénysorban tengődtek. Nyikita Hruscsov kiskorában pásztorlegényként dolgozott. Mindössze négy osztályt végzett el, részben a falu iskolájában, részben pedig az állami iskolában, tanítónője, Ligyija Sevcsenko szárnyai alatt. Visszaemlékezései szerint Sevcsenko a templomtól és a hitélettől tüntetően távol maradó szabadgondolkodó volt, aki arra ösztönözte Hruscsovot, hogy képezze magát és tanuljon tovább, de a család anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. Könyvekkel is ellátta a fiút, elsősorban a cári kormány által betiltott művekből válogatva.
1908-ban az édesapa letelepedett a Donyec-medencei Juzovkában (1924-től Sztalin, 1929-től Sztalino, 1961-től Donyeck, mai nevén Doneck). Hamarosan követte őt az akkor 14 éves Nyikita, majd a következő évben felesége és lánya is. Juzovka vidéke az Orosz Birodalom egyik legiparosodottabb régiója volt. Ez meghatározta Nyikita későbbi pályáját, mivel a falusi, mezőgazdasági környezet helyét átvette az iparváros. Szülei jóvoltából géplakatostanonc lett egy gépipari és vasöntödei üzemben. A tizenéves Hruscsov kitanult szakmájával egy gyárban helyezkedett el. Később kirúgták az állásából, amiért a Léna menti aranybányáknál történt mészárlás áldozatai családjainak gyűjtött pénzt. Szerencséjére el tudott helyezkedni a rutcsenkovói bányában, ahol a bányagépeket és segédberendezéseket javította. Apja is a bánya alkalmazottja, egyúttal szakszervezeti aktivistája volt, és fia segített neki a Pravda számainak szétosztásában, emellett részt vett a nyilvános Pravda-estek felolvasóülésein is. Későbbi visszaemlékezései szerint Hruscsov ebben az időszakban komolyan fontolgatta, hogy a jobb megélhetés reményében kivándorol az Amerikai Egyesült Államokba, de erre végül nem került sor.
Az első világháború kezdetén a húszéves Hruscsov fémipari munkásként mentesült a sorozási kötelezettség alól. Ekkor egy tíz bányát kiszolgáló gépszerelő műhelyben dolgozott. Több sztrájkhoz csatlakozott, amelyekben magasabb bért, jobb munkakörülményeket és a háború befejezését követelték. II. Miklós cár 1917. márciusi trónfosztását követően a birodalom közigazgatása széthullott, a Petrográdban felállt ideiglenes kormányzatnak alig volt befolyása az ukrán területekre. Hruscsov bekerült a rutcsenkovói munkástanácsba (szovjetbe), majd 1917 májusában annak elnöke lett. Ekkor azonban még nem a bolsevikokkal, hanem az eszerekkel szimpatizált, és belépett politikai szervezetükbe, a Szocialista Forradalmi Pártba is. Csak a következő évben, 1918-ban csatlakozott a bolsevikokhoz, miután a kommunista „vörösök” és a monarchista „fehérek” közötti oroszországi polgárháború kiéleződött. Életrajzírója, William Taubman meglátása szerint Hruscsov azért késlekedett a bolsevikokhoz való csatlakozással, mert közelebb érezte magához a gazdasági fejlődést előtérbe helyező mensevikeket, mint a politikai hatalomra törekvő bolsevik elveket. Hruscsov később azzal magyarázta bizonytalanságát, hogy nehezen igazodott el a különböző politikai csoportosulások között. Eszer párttagságát később eltitkolta.
Miután a bolsevik kormány 1918 márciusában Breszt-Litovszkban különbékét kötött a központi hatalmakkal, Oroszország kivonult az általa korábban elfoglalt területekről. A Donyec-medencébe a Német Császárság hadserege vonult be, Hruscsov pedig szülőfalujába, Kalinovkába menekült. 1918 végén vagy 1919 elején hívták be a Vörös Hadseregbe politikai biztosnak, azaz komisszárnak. A komisszári funkciót ekkoriban vezették be a Vörös Hadseregben annak jeleként, hogy a bolsevikok egyre inkább a besorozott katonákra támaszkodtak az agitáció terén, a munkásaktivisták pedig háttérbe szorultak. A komisszárok feladatai közé tartozott az újoncok politikai nevelése, beavatása a leninizmus tanaiba, az alakulatok harci moráljának erősítése. Hruscsov kezdetben egy utászszakasz politikai biztosa volt, majd egy építőzászlóalj komisszárjává lépett elő, mindeközben egy két hónapos politikai továbbképzésen is részt vett. Frontszolgálata során gyakran került ellenséges tűzbe, bár később elmesélt háborús történeteit sokkal inkább saját és csapata kulturális különbözősége, félreértései, mintsem a harci cselekmények köré szőtte. A polgárháború 1921-ben véget ért, Hruscsovot leszerelték és egy Donyec-medencei munkásbrigád komisszárjává nevezték ki, ahol embereivel együtt szegényes körülmények között élt.
Pártfunkcionáriusi pályája Donyec-medencei évek 1921-ben, a polgárháború után egy régi barátja közbenjárására régi munkahelyére, a rutcsenkovói bányába nevezték ki a politikai ügyekért felelős igazgatóhelyettesnek. Abban az időben a régióban még kevés bolsevik tevékenykedett, és a lenini új gazdaságpolitika (NEP – Новая экономическая политика, НЭП) által megtűrt magánüzemekben a párt szükségét érezte a politikai tevékenység folytatásának. Hruscsov külsőségekben is mutatta azonosulását a munkásosztállyal: ellenőrző körútjain régi bányászruháját viselte. Bár a politikai ügyekért felelt, a háború által szétzilált termelés újraindításával kapcsolatos gyakorlati teendőkbe is bekapcsolódott. Részt vett a gépek újraüzemelésében, miután a korábbi bányatulajdonosok a kulcsfontosságú alkatrészeket és dokumentációkat a polgárháború idején, még a vörösök érkezése előtt, magukkal vitték.
Hruscsov sikeresnek bizonyult posztján, ezért 1922 közepén felkínálták neki a közeli pasztuhovi bánya igazgatói állását. Ő azonban visszautasította az ajánlatot, és az újonnan létrehozott juzovkai műszaki főiskolára (technikumra) kérte kinevezését, ahova felettesei nem szívesen engedték el. Mivel csak négy év formális iskolai végzettséggel rendelkezett, előbb a technikumra felkészítő képzési programba, a munkásfakultásra jelentkezett (rabfak, rövidítve Рабочий факультет / Rabocsij fakultyet), amelynek célja az volt, hogy az alulképzett diákok tudását a technikumi felvételhez szükséges középiskolai szintre hozza. Hruscsovot 1922 augusztusában felvették a munkásfakultásra, miközben továbbra is ellátta feladatait a rutcsenkovói bányában. Egyik tanára később gyenge tanulóként jellemezte őt. Ugyanakkor pártfunkcionáriusként sikeresen haladt előre a ranglétrán. Felvétele után a technikum párttitkárává nevezték ki, és elnökségi tagja lett Juzovka (1924-től Sztalin, 1929-től Sztalino, ma Doneck) városi pártbizottságának. Rövid időre csatlakozott a pártdemokrácia kérdésében Joszif Sztálinnal szembehelyezkedő Lev Trockij követőihez. Mindezek hozzájárulhattak gyenge iskolai teljesítményéhez, és bár később Hruscsov azt állította, befejezte a munkásfakultást, ez megnyugtatóan máig sem tisztázott.
1925 nyarán Hruscsovot kinevezték a Sztalini körzet Petrovszkij-marjinkai járásának (rajkomjának) pártvezetőjévé.Átírva Petrovo-Marjinszkij járás. Ezt a járást 1923-ban hozták létre, Petrovszkij és Marjinka települések környékéből. Előbbi ma Doneck része, utóbbi önálló járási központ. A kb. területű járás bőven adott feladatot Hruscsovnak, a legkisebb ügyek iránt is érdeklődve folyamatosan úton volt. 1925 végén Hruscsovot a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIV. kongresszusának szavazati jog nélküli küldöttévé választották.
Kaganovics pártfogásában