Somló Gábor (Kaposvár, 1953. augusztus 30. –) magyar színművész, író, költő, a Szegedi Nemzeti Színház Örökös tagja.

Búcsú a színipályától. Soma film 2026. https://youtu.be/kGgUCG94fXM

Életpályája Édesapja Somló Ferenc (1918–2009) haláláig a Miskolci Nemzeti Színház Jászai-, Déryné-díjas örökös tagja. Édesanyja Tóth Mária (1925–2009) nézőtéri ellenőre volt a Miskolci Színháznak. Pályáját nagyon fiatalon, 1972-ben, a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte a A cigánybáró című operettben, mint cigány fiú. Ezt követően az ország több színházában is szerepelt. 1985-ben megkapta a Debreceni Csokonai Színházban Színész I. diplomáját Az ügynök halála című előadásban Howard Wagner szerepében nyújtott alakításáért. A következő évadot már a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, ahol a mai napig is játszik. Országos ismertséget a 2005-ben forgatott Barátok közt sorozat Ágotai Attila szélhámos figurája hozta meg számára. Napjainkig 135 regisztrált premieren van túl. Beugrásokkal, szerepátvételekkel, kettős szerepekkel, a Szegedi Szabadtéri Játékok szerepeivel összesen: 190 szerepet alakított. 2013 óta nyugdíjasként vállal kisebb szerepeket a Szegedi Nemzeti Színházban, amelynek 2019-től örökös tagja. 2026. május 22-én állt utoljára színpadra a Marica grófnő előadásban, ahol kollégái a nézők előtt búcsúztatták.

Szerződései Békéscsabai Jókai Színház, 1973–1978 Debreceni Csokonai Színház, 1978–1983 Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1983–1984 Debreceni Csokonai Színház, 1984–1985 Szegedi Nemzeti Színház, 1985–1989 Békéscsabai Jókai Színház, 1989–1990 Szegedi Nemzeti Színház, 1990–1995 Szegedi Színkör, 1995–1996 Egri Gárdonyi Géza Színház, 1996–1997 Kecskeméti Katona József Színház, 1997–1998 Szegedi Nemzeti Színház, 1998–

Rendezései Somló Gábor: Öltöző. Színházi életképek. Színmű. Szegedi Tudományegyetem aulája. 2004. Somló show. Nyári Szünet Színház. A Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, 1994. Árvízgála. Kecskeméti Katona József Színház, 1999. Árvízgála. Muzsikáló udvar. Szeged, 2013. Hatvanötödikesek. Születésnapi és jótékonysági gála. A Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, 2018. Hetvenkedők. Születésnapi, jubileumi és jótékonysági gála. Szeged. Szent-Györgyi Albert Agóra, 2023.

Művei 1999-ben, 2009-ben és 2019-ben verseskötetei jelentek meg. Öltöző című könyve, mely krokikat, színeseket és színdarabját tartalmazza, 2004-ben jelent meg. Öltöző című színdarabját ugyanebben az évben mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház társulata a Szegedi Tudományegyetem aulájában. Ötödik, Emléktár című, a Szegedi Nemzeti Színház 1985-től napjainkig feldolgozó történeti dokumentumregényét 2023-ban jelentette meg.Emléktár – Színháztörténeti emlékkönyvet írt Somló Gábor színművész. szinhaz.online 2023-07-24.

Fontosabb szerepei André (Paul Armont–Paul Vandenberghe: Fiúk, Lányok, kutyák) Howard (Arthur Miller: Az ügynök halála) Oswald (William Shakespeare: Lear király) Yokel, paraszt (Mark Twain: Koldus és Királyfi) Miki (Ábrahám Pál: Viktória Rosencrantz (Shakespeare: Hamlet) Fegyka (Sólem Aléchem: Hegedűs a háztetőn) Putmans (Arthur Miller: Sálemi boszorkányok) Titkár (Lev Birinszkij: Bolondok tánca) Oszip (Gogol: A revizor) Pixi (Szirmai Albert: Mágnás Miska) Kubanek (Zerkovicz Béla: Csókos asszony) Harold Corringe (Peter Shaffer: Black Comedy) Róbert (Kishont Ferenc: Házasságlevél) Buldeo (Kipling–Dés–Geszti–Békés : Dzsungel könyve) Lerma gróf (Friedrich Schiller: Don Carlos) Ösztövér, Hold (William Shakespeare: Szentivánéji álom) Sorin (Csehov: Sirály) IV. Esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember) Schrank felügyelő (Leonard Bernstein: West Side Story) Pérez atya (Cervantes: La Mancha lovagja) Dr. Finash (Georges Feydeau: Bolha a fülbe) Timoteus barát (Niccolò Machiavelli: Mandragóra) Gepetto (Collodi–Litvai: Pinokkió) Nagy úr (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig) Kömény Móka (Tamási Áron: Énekes madár) Dr Einstein (Tolcsvay–Müller–Bródy: Doctor Herz) Samrajev (Csehov: Sirály) Kulhanek (Eisemann Mihály–Békeffi István: Egy csók és más semmi) Wabash, a dadogós (Szerelmes Shakespeare) Penicsek (Kudelka) (Kálmán Imre: Marica grófnő).

Filmek, tv Petőfi. Dokumentumjáték MTV 1983. Rendező: Gali László Hosszú vágta. Film. 1983. Rendező: Gábor Pál Petőfi sorozat. MTV 1982. Rendező: Horváth Ádám Szépek szépe. Fővadászmester. Színházi tv felvétel. 1976. Rendező: Szász Károly Légy jó mindhalálig. Nagy úr. Színházi tv felvétel. 1982. Rendező: Orosz György Az ügynök halála. Howard Wagner. Színházi tv felvétel. 1984. Rendező: Bohák György Família Kft. Barátok közt

Díjai, elismerései A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja (2019) Pro Theatro díj (2019) Dömötör-díj – Szeged MJV Önkormányzata és a szegedi közönség elismerése (2012) Hatszoros bajnok úszásban, atlétikában 2012–2016 között a kecskeméti Olimpiart országos színházi sportversenyen A Magyar Vöröskereszt hetvenszeres véradója emlékérem Egyszeres válogatott a magyar színészek labdarúgó válogatottjában

Jegyzetek

Források https://somlogabor.hu/ Somló Gábor – Magyar színházművészeti lexikon szegedkultur.hu örökös tagok szeged.hu delmagyar.hu Szerepei Jegy.hu: Somló Gábor Port.hu: Somló Gábor színész, rendező, író Szegedi Nemzeti Színház: Somló Gábor - Szerepek, munkák

Kategória:Magyar költők, írók Kategória:Magyar színészek Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kaposváriak Kategória:A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjai