bélyeg|jobbra|300px|Jelenlegi (2011-től érvényes) albán forgalmi rendszám Az albán forgalmi rendszámok kiadása a regionális közlekedési hatóságok jogkörébe tartozik Albániában. Az 1994 utáni olasz és a 2009 utáni francia rendszámokhoz hasonló formátumot 2011. február 16-án vezették be az országban. A rendszám bal oldalán kék sávban az AL országkód, felette az újratervezett kétfejű sas látható, mindkettő fehér színnel. A jobb oldalon, szintén kék sávban a forgalomba helyezés éve, és a regionális kód olvasható, amelyet még a 2000-ig érvényben lévő közigazgatási beosztás, az albániai kerületek alapján alakítottak ki (2015 óta az albániai megyék községekre oszlanak). A két kék sáv fogja közre a voltaképpeni forgalmi rendszámot, amely két betűvel kezdődik, ezt egy biztonsági hologram közbeiktatásával három számjegy követi, majd két betű zárja le.
Jelenlegi rendszámok 20px|balra bélyegkép|350px|Az albán rendszámok betűtípusa. A jelenlegi rendszámtáblákat 2011 februárjától bocsájtják ki. A tábla bal oldalán kék alapon, fehér színnel Albánia címerállata és a sima felületű (tehát nem domború) AL-betűjelzés látható. A rendszám formátuma: két betű, három szám és két betű (AA 000 AA). Az első két betű és a három szám között található egy matrica, szintén Albánia címerével, továbbá két vízszintes vonal szolidan körbefut a rendszámon. A rendszám jobb oldalán pedig szintén egy kék csík található, lenti részén egy körrel. Betűtípus Albánia egyedi betűstílust használ rendszámain, amelyet más joghatóság nem használ. A táblázatban az összes használatos karakter látható.
Típusok A – normál méret (európai szabvány: 520 × 110 mm) B – kis méret (kétsoros: 177 × 177 mm) motorkerékpárra (Olyan járművekre is ilyen kerül már, amelyekre a normál méret nem fér rá, ilyenek jellemzően egyes amerikai autók.) C – normál méret (kétsoros: 254 × 205 mm) Kétsoros: 360 × 100 mm és 305 × 153 mm (Nem európai szabvány, általában olyan járművekre is ilyen kerül már, amelyekre a normál méret nem fér rá, ilyenek jellemzően egyes USA-ból, Olaszországból vagy Svájcból származó autók.)
Rendszámfajták Jelmagyarázat A – tetszőleges betű (latin ábécé) 9 – tetszőleges szám D – évszám # – betű vagy szám aláhúzás – fix karakterek
Betűkombináció Leírás KépAA 000 AA Normál rendszámtáblák. A bal oldalon kék alapon, fehér színnel albán címerállata és a sima felületű (tehát nem domború) AL-betű. A rendszám formátuma: két betű, három szám és két betű (AA 000 AA). Az első két betű és a három szám között található egy matrica, szintén Albánia címerével, továbbá két vízszintes vonal szolidan körbefut a rendszámon. A rendszám jobb oldalán pedig szintén egy kék csík található, lenti részén egy körrel. 200pxAA 000 AA A kerékpártartók piros karakterű rendszámtáblák, melynek azonosítója a gépjárműre szerelt rendszámmal kell megegyezzen. 200pxCD 99 99A TR 99 99A A diplomáciai járművek zöld karakterű rendszámtáblák. A rendszám első 2 számjegye a diplomaták országát jelöli, illetve a hagyományostól eltérően esetükben nincs két csík a rendszám jobb oldalán. Két fajta betűjelölést használnak az országban. Az egyik a hagyományos „CD”, amelyet a diplomáciai járművek kapnak, a másik Truproje Diplomatike rövidítése „TR”, amely a diplomáciai testőrséget jelenti. 200pxAA MB 99 AA RB 99 A mezőgazdasági járművek zöld alapon fehér karakterrel közlekedhetnek az országban. Két fajtája létezik: az egyik a Makinë Bujqësore rövidítése MB jelölésű mezőgazdasági járművet, a másik Rimorkio Bujqësore rövidítése RB jelölésű mezőgazdasági vontatmányt jelent. 200pxMM 999AA A katonai járművek rendszámtáblái zöld karakterű rendszámtáblák. Az első két betű a Ministria e Mbrojtjes rövidítése MM, tehát a Hadügyminisztérium járművei. Ezt követően tetszőleges három szám következik, majd két betű. Az utolsó két betű jelöli a különféle haderőnemeket.„FA”: Forca Ajrore – Légierő, „FD”: Haditengerészet; „FT”: Forca Tokësore, – Szárazföldi erők; „KM”: Komanda Mbështetëse – Támogató hadtest; „PU”: Policia Ushtarake – Katonai rendőrség, „SP”: Shtabi i Përgjithshëm, - Vezérkar. 200pxMB 999 AA A rendőr járművek rendszámtáblái kék karakterű rendszámtáblák. Az első két betű a Ministria e Brendshme rövidítése MB, tehát a Belügyminisztérium járművei. Ezt követően tetszőleges három szám következik, majd két betű. 200pxAA 000 T Bérfuvarozás, sárga alapon piros karakterek. A Taxik „T” betűt kapnak. 200pxAA MT 99 AA RT 99 A technológiai járművek zöld alapon fehér karakterrel közlekedhetnek az országban. Két fajtája létezik: az egyik a Makinë Teknologjike rövidítése MT jelölésű technológiai járművet, a másik Rimorkio Teknologjike rövidítése RT jelölésű technológiai vontatmányt jelent. 200pxAA R 999 Az utánfutók zöld alapon fehér karakterrel közlekedhetnek az országban. Két tetszőleges betű után, egy darab R betű következik, amely a Rimorkio – Vontatvány/Utánfutót jelenti, amelyet három tetszőleges szám követ 200pxAA 0 PROV AA 0 PRK Az ideiglenes rendszámok esetén szintén két fajtája létezik a rendszámoknak. Az egyik a Provë rövidítése PROV jelölésű tesztrendszám, a másik Përkohshme rövidítése PRK jelölésű ideiglenes rendszám. 200px UNHCR – ENSZ-hez tartozó autók rendszámai bélyeg|jobbra|250px|ENSZ-szervezethez tartozó rendszám
Korábbi rendszámok
1958–1993 közötti sorozat 1958 és 1993 között a kommunizmus idején a teherautók tábláit az autók oldalaira festették a körzetnév kezdőbetűjével és öt számjegyű sorozatszámmal. 1991-ben már két számjegy volt a körzetnév és utána három számjegy következett. A kommunizmus bukása után új szabványos méretű formátumot vezettek be, amely hasonló az 1993 utáni modellhez, de más betűtípussal és a hiányzó nemzeti országkóddal.
1993–2011 közötti sorozat 20px|balra thumb|250px|1995 és 2002 között használt rendszámtábla. 'SR' azaz a Sarandai kerületből. thumb|250px|A 2002 után használt új betűtípusú rendszámtábla. 'KO' azaz a Korçai kerületből. A 90-es években nagy változás történt a rendszámtáblák tekintetében. Az 1993-as formátum továbbra is érvényes annak ellenére, hogy az új, 2011-es táblákat 2011 februárjában vezették be. A régi, 1993-as formátumot 1993 körül vezették be, a bal oldali nemzeti azonosító csíkkal (1995-ben) és egy új, nagyobb DIN 1451-es betűtípussal. A karakterek közötti távolság többször változott, és egy biztonsági hologram is hozzáadásra került. Az első két betűformátum egy albán körzetnév területkódos rövidítése. Az 1993 és 2011 közötti rendszámok első két betűje azt a területkódot mutatja meg, hogy az ország mely részén bocsájtották forgalomba a járművet. A sorozat rendszáma mai is hatályosak.
Regionális kódok
A területalapú betűkódok 2011-ig voltak hatályosak a rendszámtáblákon. A kódok Albánia kerületei alapján kerültek kijelölésre.
BC: Tropoja (a székhely, Bajram Curri rövidítése) BR: Berat BZ: Bulqiza DI: Dibra DL: Delvina DR: Durrës DV: Devoll EL: Elbasan ER: Kolonja (a székhely, Erseka rövidítése) FR: Fier GJ: Gjirokastra GR: Gramsh HS: Has KJ: Kavaja KO: Korça KR: Kruja KU: Kukës KV: Kuçova LA: Kurbin (a székhely, Laç rövidítése) LB: Librazhd LE: Lezha LU: Lushnja MA: Malësia e Madhe MK: Mallakastra MR: Mirdita MT: Mat PE: Peqin PG: Pogradec PR: Përmet PU: Puka SH: Shkodra SK: Skrapar SR: Saranda TP: Tepelena TR: Tirana VL: Vlora
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Albán rendszámok a „Rendszám.guru”-n Albán rendszámok a PlatesPortalon
Kategória:Albánia közlekedése Kategória:Közlekedési azonosítók